Vác - Váci Napló, 2002 (11. évfolyam, 2-52. szám)

2002-04-16 / 31. szám

2 Váci Napló O RSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2002 Többfajta hitel otthonteremtőknek Nagy érdeklődés mellett tartották meg a Fidesz-MPP váci szervezetének szer­vezésében az elmúlt héten csütörtö­kön 18 órakor a művelődési központ­ban az otthonteremtők fórumát, mely­nek vendége volt Pongrácz Gabriella, a Földhitel- és Jelzálogbank ingatlan és pénzügyi szakértője. Pongrácz Gabriella tájékoztatójában egyebek közt beszélt a lakásprogram lé­nyegéről, majd összehasonlította az 1999-es lakáshitel-rendszert a mostanival. Kifejtette, hogy miért volt a korábbi rossz és miért jó a mostani rendszer. Az új program végrehajtása során a lakáspiac mobilizálódott - mondta az elő­adó -, a hitelfelvevők tőkéhez jutottak és esélyt kaptak a kamattámogatás révén. Növekedési pályára állt a gazdaság, nőt­tek a bérek, az infláció csökkent, a gaz­daság stabil lett, ehhez járult az erős álla­mi akarat, melynek kapcsán a pénz a pol­gárokhoz jutott - mondta Pongrácz Gabriella. Ma már a két keresővel és két gyermekkel rendelkező család akár 6 millió forint hitelt is felvehet, melyet ha 15 év alatt fizet vissza, akkor is a havi törleszté­sük nem több 48 ezer fo­rintnál-tudtuk meg az elő­adótól. Több fajta hitelkonst­rukció működik, egyebek közt a lakásépítési köl­csön családi ház építésé­re, emeletráépítésre, pad­lás, illetve tetőtér beépíté­sére, ezenkívül lehet hitelt felvenni társasházi és többlakásos építkezésnél is. Ám igénybe vehető a la­kásfelújítási, lakásbővítési, lakásvá­sárlási kölcsön is. A Földhitel- és Jel­zálogbank Rt az új otthonteremtési kölcsöneihez kapcsolódóan lehetősé­get biztosít ügyfelei számára lakás­gondjaik megoldásához állami támo­gatások igénybevételére is, például: kiegészítő támogatást ad új lakás épí­téséhez, vásárlásához felvett hitel­hez. Szolgáltatásaik között szerepel lakásépítési kedvezmény; adó­visszatérítési támogatás; a mozgás­sérültek akadálymentesítési támoga­tása, s adókedvezmény lakásépíté­si, -vásárlási, -bővítési kölcsön tör­lesztése után. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Dudás Ágnes, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a választások első fordulójában az SZDSZ programját és személyét megtisztelték bizalmukkal. A kormányváltás érdekében kéri választóit, hogy a második fordulóban is legyenek aktívak, és április 21-én további szavazataikkal dr. Bóth Jánost, az MSZP jelöltjét támogassák. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÁSUKAT! K­érjük, segítsék szavazatukkal dr. Bóth János szocialista jelöltet: Dudás Ágnes (SZDSZ), dr. Pálvölgyi Tamás (Centrum Párt), Szécsényi László (Munkáspárt), Szegedi Sándor (független). MINDANNYIAN ÁPRILIS 21-ÉN VASÁRNAP! A rendezvény házigazdája Imre Zsolt képviselőjelölt (balra) volt MDFít: FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK! Köszönöm a választások első fordulójában a Független Kisgazdapártra és személyemre leadott szavazataikat. Kérem Önöket, hogy április 21-én Imre Zsolt urat, a Fidesz-MPP-MDF közös képviselőjelöltjét támogassák. Kérem továbbá azokat a tisztelt választópolgárokat, akik április 7-én távolmaradtak, hogy most menjenek el szavazni és a polgári oldal jelöltjét támogassák! Csereklye Károly FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK! K­öszönöm, hogy a választások első fordulóján rám szavaztak. K­érem, hogy 2002. április 21-én is jöjjenek el szavazni és támogassák - e a polgári oldalt. ISSXS TF I—*** . Imre zsolt

Next