Herkules, 1914. január-december (31. évfolyam, 1-20. szám)

1914-01-15 / 1. szám

— 3 — Aztán azt is tapasztalhattuk, hogy a tanulóság magában nem szeret korcsolyázni. Hanem életet önt a korcsolyázásba, ha a tanulók családjai, a tanulók nővérei is megjelenhetnek. Soha se féljünk oly nagyon a két nemnek a sporttereken való találkozásától! A pályát különben is jövedelmezővé az idegenek teszik, mert ezektől legalább 20 fillért szedjünk. A befolyt belépődíjakból az első kiadás a kor­csolya-vásárlás legyen, mert ez is jövedelmet biztosít. Egy pár jó korcsolyát veszünk 4 - ért. A használatért szedünk 20 fillért. Egy jó idényben már az áron felül veszünk be. Ha a bevételre nincsen nagy szükségünk, a használati díjat leszállítjuk vagy egészen elengedjük Minden munkában engedjünk az ifjúságnak meg­lehetős szabad kezet, kezdeményezési jogot. A torna­tanár munkája legyen támogató, tanácsadó, de ne kedvszegő. Még a pályarendre is a megválasztott tanulók vigyázzanak. Azt se bánjuk, ha a fiúk jégünnepélyt, versenye­ket rendeznek, csak nekünk az okos kerékkötő sze­repét kell elvállalnunk, hogy az idény anyagilag is jól záruljon. A korcsolyapályák jövedelmét a legjobb, leg­hosszabb télen se kell egészen elkölteni, hogy a rossz idényre maradjon tartalékunk. Ha a korcsolyapályánkat így az ifjúság a maga ügyének ismeri el, nem kell félnünk sem az elnép télen üléstől, sem a defic­ittől. Az elferdülések megelőzéséről/) írta dr. Horváth Mihály egyetemi magántanár. A test akkor szép, ha formás, ha minden részé­ben arányos. Az elferdülések elsősorban ezt a szép formát, az arányosságot rontják meg. Az elferdülések meggátlása s azok kifejlődése elleni védekezés ebből a szempontból tehát kívánatos. Ha tekintetbe vesszük, hogy a testi hibák, az elferdülések az illető egyénnek egyéni érvényesülését is nagy mértékben befolyásolják, akkor az ellenük való védekezés már kötelesség. Fokozott kötelességünkké teszi azonban az ellenük való védekezést az a körülmény, hogy igen sok elfer­­dülés nagy mértékben akadályozza az illető testrész működését, sőt vannak egyesek, amelyek egyenesen az ember életét is veszélyeztetik, mert az életre fontos szervek működését nehezítik meg. Egy sánta, púpos vagy béna ember mindnyájunk sajnálatára érdemes, mert nem csak az élet örömeiről kell sokszor lemondania, hanem a mindennapi kenyér megszerzésében is kétszer annyi akadályra talál, mint éptestű embertársa. *) Ily körülmények közt szinte érthetetlen az a közönyösség, amelylyel nagyon sokan az elferdülések­­kel szemben viseltetnek. Még ma is általánosan elter­jedt nézet, hogy az elferdülések idővel kinövik magukat. Ebben bizakodva eléggé nem korholható nyugalommal hagyják tovább ferdülni gyermekeiket, akiket e tév­hitben való bizakodás nyomorékká tehet egész életükre. Pedig van az elferdüléseknek egy sajátossága, amely megkönnyíti az ellenük való védekezést, leg­alább is oly értelemben, hogy ne engedjük annak rosszabbodását s ez az elferdülések fokozatos és lassú kifejlődése. Nem máról holnapra, meglepetésszerűen jelentkeznek, nem úgy, mint egy heveny fertőző beteg­ség (vörheny, kanyaró stb.), hanem sokszor évek kel­lenek hozzá, míg kifejezettekké válnak. E lassú kifej­lődés, a fokozatos rosszabbodás lehetővé teszi, hogy annak bármely stádiumában, a kifejlődés legelején is megtegyük az arra alkalmas óvóintézkedéseket s ha szükségesnek mutatkozik, meg is kezdjük a gyógyítást. Ha azonban a „majd kinövi magát“ tévhitben bizakodunk, akkor igen sokszor elmulasztjuk azt az időt, amikor még tökéletes gyógyulást remélhetnénk. Ha sikerülne valamikor kitörülni szótárunkból ezt a kifejezést, a köztudatból ezt az eléggé nem hibáztat­ható tévhitet, akkor igen sok embertársunkat ment­hetnénk meg az elnyomorodástól. Ne siessünk a csecsemők korai felültetésével. Szoros pólyázással vagy párnákkal való megtámasztás útján nem biztosíthatjuk az egyenes tartást. Az egyenes tartásra, a helyzetváltoztatásra nevelnünk kell a gyer­meket. Adjunk alkalmat arra, hogy izomzata erősödjék, ez fogja őt az egyenes tartásra képesíteni. Fektessük hasra a 3—4 hónapos gyermeket (naponta többször) s miközben fejecskéjét magasra emeli, majd később két karjára támaszkodva, fokozatosan megtanulja a hasoncsúszást, majd a négykézláb való mászást, oly energikus s korának megfelelő tornát végez, hogy most már erős hátizomzattal bírva, maga fogja hely­zetét változtatni. A felülés idejét ne a szülő határozza meg, hanem bízzuk azt a legérdekeltebb félre, a gyer­mekre. Épp igy vagyunk a járás és állás tanulással. Azt a kis gyermeket, kinek elég erős csontrendszere van s izomzata is kifejlődött, (mert a szoros bekötések elkerülésével szabad mozgást biztosítottunk neki már az első hónapoktól kezdve) nem kell ösztökélni az állás tanulására. Felkapaszkodik az magától is s elindul, amikor eljött annak az ideje. Járó­székek s járó­szala­gok idő előtti használata helytelen, mert már akkor ad alkalmat a gyermeknek a fennálló helyzetre, amikor őt a csontrendszer erőssége és izomzatának fejletlensége még nem képesítik. Erőszakosan beleavatkozni a ter­mészet rendjébe, büntetlenül nem lehet. Ennek a kis gyermek adja meg az árát, amint azt a későbbi gyer­mekkorban igen gyakran észlelhető gerinczoszlop és lábelferdülések bizonyítják. *) A „Szülők Lapjá“-ból vesszük át e tanulságos czikket. Azonban csak a minket közelebbről érdeklő befejező részt adjuk. Szerk.

Next