Dolinay Gyula (szerk.): Petőfi és a szabadságharc (Budapest, 1901)
Petőfi ellenségei
16 I Gyalázatos világ. Gyalázatos világ! De mit gondolsz ki még? Hogy szivemet sebzed . . . De mért panaszlanék ? Hisz a mi megtörtént: mind, mind várhattam ezt. Az én pályám nem mindennapi pálya, S ki uj utat tör, gaz és tüske várja. Uj pályámon paréj, tövis közt gázolok, De megyek egyaránt, Bár fájdalmas dolog. Ha sziszegő kígyók mérges falánkja bánt. (Az én utamban sok a kigyófészek, S hogy eltiporjam, én beléje lépek!) Jó hogy sebemre az ég orvosságot ad: Keblem varázsfüve A büszke öntudat, Mely tőlem oly sok fájdalmat elvéve, Ha ez nem volna a kígyók marása Eddig szivem közepében ásna. Mardossatok csak hát, ti kigyófajzatok ; Eltiprom köztetek, Kit eltiporhatok ; S a kit nem, azt majd az idő gyilkolja meg, Mert az idő a jobb lelkek segéde, Kiáll ezeknek védelmezésére. Idő, ha gyámolom ! benned megbízhatom, Ha uton-útfelen Sárral dobáltatom : Ha senki nem lesz is, leszesz te majd velem: A melyet a szennyes világ dobott rám, Megtisztitod te majd a sártul orcám (Pest, 1845.) gyobb boldogságba ; de egy csekélység, egy félreértés elég volt, hogy az álom eltűnjön és a költő ismét nagyon szerencsétlennek érezze magát, így aztán költeményeiben is a szélsőségek egymást érik; egyszer a pajzán életkedv derült hangján zeng, csakhamar azonban a fájdalom szólal meg a lanton. De mindegyiken meglátszik, hogy akkkor amikor irta, igazán átérezte mindazt, amit irt, nem modorosság vezette tollát, ami pedig akkor épen a költők között nagyban dívott. Petőfi őszintén, költői képekben, de minden fellengesség, minek sallang nélkül irt, hozzá zamatos Ereszkedik le a felhő . ■. Ereszkedik le a felhő, Hull a fára őszi eső, Hull a fának a levele, Meg is szól a fülemile. Az óra jó későre jár. Barna kis lyány, alszol-e már ? Ha'iod-e a fül°milét, Fülemile bús énekét ? Záporeső csak úgy szakad, Fülemile csak dalolgat, A ki bús dalát hallgatja, Megesik a szive rajta. Barna kis lyány, ha nem alszol, Hallgasd, mit e madár dalol: E madár az én szerelmem, Az én elsóhajtott selkem! (Cseke 164 8.) Kik a föld alacsony porából... Kik a föld alacsony porából, Mit minden féreg gázol, A naphoz emelkedtek, Ti szárnyas, óriási lelkek, Hogy van, hogy titeket a törpe világ Mindig kicsinyeknek kiáll ? Természetes! hiszen a tölgy a bérceken kisebbnek tetszik mint a fűzfa ide lenn. (Szalk-Szent-Márton, 1846.) magyarsággal, és ebben nagyon kevesen tudták követni Petőfi ellenségei. Mikor Petőfi költeményei az akkori ismertebb szépirodalmi lapokban megjelentek és a szokatlan hang, a zamatos magyarság, a minden cikornya nélküli egyszerűség, felkötötte a közönség figyelmét, és az olvasók mohón várták a verseket, hogy élvezzenek, gyönyörködjenek, az írók között nagy volt a riadalom. Ezek az írók — néhányat kivéve — mindenben hódoltak a divat szeszélyének. Modorosan viták, egymásra halmoztak mint