Fáy András: A' jelenkorban megjelent öszveállítások a' hon legközelebb teendői körül (Pest, 1846)
I. Honunk átalakulási egyes teendőit, mellett és ellen, annyira megvitathatták már sajtó, országgyűlési és megyei tanácskozások, hogy az önálló elmék és határozott jellemű keblek, irántok, egyenkint véve, alkamasint bírhatják immár tájékozni magokat; de egyetemesen fogva fel a’ hont ’s némi rendszerben véve fel teendőink tárgyait, elhatározni: szükséghez, előkészítéshez és alapvetésekhez képest, mi sort, mi rendet kövessünk azokban? némi valószínűséggel számitni ki a’ kivitel sikerét, az ehhez megkívántató erőt és eszközöket , az első kitűzés mértékét, fokát, mik az egésznek gépében, a’ mozgató erők egymásbavágásaiban, mind másként mutatkoznak mint külön; ’s úgy intézni el kiviteleinket, hogy ezekkel fokonként folyvást oda nyújtsunk itt, hol leginkább fájt a’ seb, és igy megenyhítsük, nyugtassuk a’ beteg hont, teljes felgyógyulásnak és szebb jövőnek, ne csak álmaival, hanem azon biztos reményével, mit a’ már életbeható és mutatkozó siker szokott támasztani és éleszteni a’ honfi keblekben, egy szóval: élet, gyakorlat és tapasztalás józan tapintatával állitni öszsze egészben ’s némi rendszerben a’ hon körülményit ’s ezekhez képest annak teendőit — egészen más, ’s a’ miilyen kikerülhetlenül szükséges , szintolly nehéz feladat. E’ nehéz föladatot megkisérteni czélja e’ soraimnak; aként kisérteni meg, miként öngyőződésem , eszmélve ugyan a’ múltakra, de nem bókolva a’ jelen divatos eszményinek, sugallja tollam alá a’ tárgyakat. Polgári cser-ágra, mihez gyönge erőm igényt sem tarthat, nem számitok, és sikerre is csak gyér-kevésre. Ugyanis ritka honunkban a’ terem-járó férfiak közt ollyan, ki el ne volna immár futva vagy pártja vagy saját elv-öszszege színeivel, mit nehezen hagy- 1