A Hét, 1907. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-13 / 2. szám
újabb iskolákat, újabb irányokat jelentenek, nagyon téved. Ezek a jelszavak az egyéniséget, a művész egyéni szabadságát kiabálják, harsogják. Nem akarnak iskolákat csinálni, hanem iskolákat lerombolni. Győzzön az Egy, aki igazán művész és bukjék a Sok, aki a Társaság jelszava mögé rejti tehetségtelenségét. Szabad a verseny. És mindenki igyekszik a maga módján, a maga erejéből boldogulni. Nincs többé szükség irodalmi haruspexekre, augurokra és doktorrá avatókra. Mert a közönség szeme is lassan kint megnyílott. Nem másoktól kérdi, hogy kit tart művésznek és kit nem. * Fennállása óta ez a társaság csak most jutott olyan elhatározáshoz, amely több nyomot fog hagyni kulturéletünkben, mint eddigi tagválasztásai. A Petőfi-ház eszméjét, amely csak most jutott a megvalósulás stádiumába, csak hozsánnával lehet üdvözölni. (Kezdeményezője az agitatórius lelkű korán elhalt Bartók Lajos volt.) Petőfi, akinek eddig csak egy romantikus szoborral és egy nem egészen az ő szellemében működő társaság elnevezésével hódoltak, abban a Bajza-utczai házban — amennyiben ezt nem sablonosan, hanem Petőfihez méltón rendezik be — végre olyan emlékművet fognak kapni, amely nyugtalanul zseniális életét örök időkre tükörként fogja az utókor elé állítani. Hogy az első emeletre, ahol Jókai Mór lakott, Jókai-múzeumot is terveznek, ebben némi takarékossági vagy szegénységi szellem jelentkeznék, ha nem játszana a tervezők kezére a véletlen, amely Jókai és Petőfi barátságát a márcziusi nagy napokban összefűzte. A Goethe és Schiller közös baráti emlékművének így pendantja lesz nálunk a Petőfi-Jókai-múzeumban. Érdekes, hogy a Feszti-műterem adoptálása Petőfiháznak a Bródy Sándor ötlete volt, aki — eléggé különös — nem is tagja a Petőfi-társaságnak. Egyáltalán, ha nevekkel illusztrálnék, hogy kik nincsenek benn a Petőfitársaságban, arra a meglepő eredményre jutnánk, hogy a legfelvilágosultabb költőről elnevezett társaság valami csökönyös makacssággal néz el azok felett, akiket már régóta a saját érdekében kellett volna beválasztania, hogy a világtól el ne maradjon. Ezzel nem akarjuk kissebbíteni vagy gáncsolni a legutóbbi tagválasztás eredményét, amely két olyan eminens irat, mint Tömörkény István és Ferenczy Ferencz, juttatott be a társaság tagjai közé. Tömörkény a szegedi népéletnek nagy pszichológusa és ezt a darab Magyarországot nemcsak éleslátással, hanem egy művészember legfinomabb színeivel és árnyalataival állítja elénk. A társaságnak ezt az új emberét, aki csak nyereséget jelenthet a Petőfisták közt, czimképünk mutatja be. Ferenczy Ferencz arczképét »A Hét« csak nemrég közölte. Sz. Gy. finomabb anyag és a szenvedései révén jóval művésziesebb. Amerikában koldult, Párisban el volt temetve — és ime ma a franczia diktátor ő, a nemzeti hadsereg legfőbb hadura (minthogy Picquart hadügyminisztert utazgatni küldte) — szóval olyan pozícziójú ember, mint Hohenzollern Vilmos Berlin városában. A francziák évtizedek óta várnak egy férfiúra, egy Messiásra, egy Bismarckra, valakire, — mint a Lafontaine békái a magok fejedelmére. Norrost itt van, eljött. A jó isten legyen irgalmas nekik ! »Egyiptomi álom«. Afféle ártatlan némajáték, amelynek szemérmetlen vonatkozásait a párisi sajtó dolgozta ki és érttette meg a nagy közönséggel. Egy bájosan neuraszthéniás hölgy: Morny márkinő — egy márkinő! — írta a pantomimiát a saját epekedő szíve és Colette Willy asszony számára, akivel együttesen megjelent a Moulin-Rouge színpadán. E két hölgyet sajátságos és titokzatos barátság fűzi össze, bizonyos gyöngéd és isteni vonzalom, amelyről Sappho is dalolt, és a rövid játék a Moulin színpadán mindössze arra szolgált, hogy egyszer nyilvánosan is csókolódzzanak e különös hetekák. A márkinő e ritka alkalomra férfiruhába öltözött, egy rajongó lelkű tudóst miméit, aki Egyiptomban utazgatván, a legvonzóbb múmiát pillantja meg rózsafakoporsóban. Es posthumus szerelmes heveskedése a múmiát életre kelti. Kiszáll a rózsafa-koporsóból s festett ajkát a tudós ajkának nyújtja. Fergetegszerü riadalom, üvöltés és csatazaj támadt a szerelmi kettősre és a szomszédos montmartrei piacz kosaraiból százféle zöldség és gyümölcs — nagyobbára fonnyadt és rothadt állapotban — repült a színpad felé. Ez volt a premiere. A második előadáson már nem Morny márkinő játszotta a tudós szerepét. Maga az »Egyiptomi álom« is, egy rendőrségi tilalom kijátszása czéljából, más czímmel került színre. Viszont a harmadik előadáskor a rendőrök oly erélyes és preczízen körülhatárolt tiltakozással éltek, hogy Morny márkiné művét végleg le kellett venni a műsorról, különben az egész Moulin Rouge-t bezárták volna, ami aztán csakugyan nem tréfa. Micsoda kulturális veszteség lett volna ez, micsoda gyászos csapás egész Európára ! Bolyongó. Tallózás. A FRANCZIA BISMARCK. Vagy talán Bismarcknál is több : Clemenceau György, mert ő most minden Francziaországban. Rettenetes energiája az összes földi hatalmakat magához ragadta s ez a különös kis kelta, aki hajdan már-már fuldoklott az elzüllésben, most mint diadalmas Jupiter mosolyog a világra. A Panama-botrány idején kitaszították a parlamentből, a redakciókból, egyetlenegy beszédet nem mondhatott el többé, egyetlenegy czikket nem írhatott a maga védelmére. Az utolsó riporternek volt lapja, Clemenceaunak nem. A boulevardokon egy őszi este az öngyilkossága hírét rikkantották a levegőbe a tragikus camélot-k! Pedig a kemény kis kelta élt, lihegett, toporzékolt magányosan és harapta a vasat. Látszólag a Gambetta pályafutása ismétlődik meg az ő végzetében. De Clemenceau 32 Ill____0L ЛАП 111, LIIIIlII. 14LI.I. il I. Ili 113 I HETI POSTA Elza. Csetepaté férj és feleség közt — egész szeres. Gondolja, hogy ez valami épületes olvasmány ? Ön egyébként elég hűséggel fotografál, csak a pillanatokat választja rosszul. Magyarsága pedig igazán kétségbeejtő: »Mikor önhöz férjhez jöttem.« »Felteszem a ruhámat.« Nálunk csak a kalapot szokták feltenni. Önöknél a ruhát is ? Kecskemét. Z. L. Mi nem igen foglalkozunk az írókkal személy szerint. Hol jár ? Mit mivel ? Min töri a fejét ? Az az ő legprivátabb dolga. Mi csak a ripacsokkal és különösen a ripacsnőkkel foglalkozunk. Azokról pontosan megírjuk, hogy kis csirkeeszükkel most micsoda szerepre készülnek. Hol, hogy és mikor járják el a kalamajkát vagy a kállai kettőst. És ezt azzal indokoljuk, hogy a ripacs az kell a magyarnak, érdeklődik irányába a nemzet stb. Pedig voltaképpen csak ráfogás az egész. Most azonban, hogy egy keveset művelődtünk, a piktúra is kezd hódítani. Már meg tudjuk különböztetni a Stüsszi vadászt a Reading stertól. Szóval igen jó úton haladunk. Ezekben összegeztük volna terjedelmes rekrimináczióinak foglalatját és megtakarítottunk magunknak két kolumna helyet, önnek pedig egy szomorú csalódást. Az ilyen dolgokra nálunk nem igen hederít senki. Budapest. B. B. Fiatal bölcsesség. Mi is szolgálunk egy kis gyakorlati bölcsességgel. Az irodalomban ne akarj protekczió útján előre menni, mert ott a protekezió egy hajító fát se ér. Ott csak az megy előre, aki hamisítatlan igaz szellemi valutát hoz forgalomba. Ott se a tanti, se a kir., se az udvari tanácsos nem számít. Egyébiránt, aki író akar lenni, az nem a bölcseségen kezdi, hanem e au contraire. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF. Budapest, 1907 Nyomatott az Athenaeum irodalmi és nyomdai n-társ. betűivel.