Hetedhéthatár, 2001 (5. évfolyam, 1-25. szám)
2001-07-27 / 15. szám
2001. július 27. Jéki László Pille az Alfa nemzetközi űrállomáson Március 23-án reggel véget ért a Mir orosz űrállomás küldetése. 15 évi működés után földi parancsra egyre alacsonyabbra ereszkedett, majd darabjaira hullott szét, a darabok részben elégtek, részben pedig a Csendes-óceánba csapódtak be. Lezárult egy korszak az űrkutatásban. A Mir szovjet, illetve orosz építésű űrállomás volt, persze külföldiek is sokan és gyakran dolgoztak a fedélzetén. Az Alfa nemzetközi űrállomás építésének, üzemeltetésének minden részlete viszont már nemzetközi összefogással zajlik. Az utóbbi hónapokban nagy volt a forgalom a nemzetközi űrállomáson. Február 26-án orosz teherűrhajó ment az űrállomásra. Március 8-án az amerikai Discovery űrrepülőgép vitte fel az új állandó személyzetet, két amerikai és egy orosz űrhajóst. Az állandó legénység április 21-én az Endeavour amerikai űrrepülőgép, április 30-án a Szojuz TM orosz űrhajó utasait fogadta. A Mir űrállomás építése 1986. február 19-én kezdődött, ekkor állították pályára 400 km magasságban az alapegységet. Ez az első egység kb. 20 tonna tömegű volt, az 1996-ig hozzákapcsolt újabb és újabb modulokkal végül 130 tonnásra nőtt az állomás. Működését eredetileg csak 5 évre tervezték, végül 15 év lett belőle. Ebben az is segített, hogy az egyre csökkenő orosz űrkutatási ráfordításokat külföldi pénzekkel egészíthették ki. Az orosz legénység mellett sok más nemzet kutatói is dolgoztak a fedélzeten, szír, afgán, bolgár és francia űrhajósok után japán, angol, osztrák, kazah, német, francia és ESA (Európai Űrügynökség) űrhajósok jártak a Miren. 1995-ben kezdődött az az orosz-amerikai program, melynek keretében kilencszer kapcsolódott amerikai űrrepülőgép a Mirhez. Az állomás több mint nyolcvanezerszer kerülte meg a Földet. 27 alaplegénység, több mint 100 űr hajós dolgozott a Miren. Valerij Poljakov új időtartamrekordot állított fel, először 438, később 240 napot töltött a fedélzeten. Az amerikaiak a Miren szerezhettek közvetlen tapasztalatokat a hosszú idejű űrrepülésekről, hiszen az 1973-79 években működött Skylab óta nem építettek amerikai űrállomást. A Miren elért amerikai időtartamrekord 115 nap. Még címszavakban is lehetetlen felsorolni a másfél évtized alatt végzett kísérleteket. A tevékenység három fő csoportja: a Föld megfigyelése, a mikrogravitációt kihasználó kísérletek és az űrélettani kísérletek, tapasztalatok. A hosszú idejű repülés élettani hatásairól gyűjtött ismeretek a nemzetközi űrállomáson és későbbi hosszú űrexpedíciókon, pl. egy Mars utazáson hasznosulhatnak. Az állomás utolsó éveiben nem kevés szerelési, hibaelhárítási tapasztalatot is gyűjthettek. 1997-ben tűz volt a fedélzeten. Szintén 1997-ben egy teherűrhajó ütközött az előző évben felszerelt legújabb modulnak, a Szpektrnek, a karambol miatt a Szpektr használhatatlanná vált. Sokszor elromlottak a fedélzeti számítógépek, időnként megszakadt a rádiókapcsolat az irányítóközponttal. A sokasodó problémák miatt döntöttek végül az űrállomás megsemmisítése mellett. Az orosz irányítóközpontban halotti tort tartottak a Mir darabjainak a tengerbezuhanása után. A Mir irányítóközpontjában gyászos volt a hangulat, a szomszédos teremben viszont javában dolgoztak, ott működött az Alfa nemzetközi űrállomás irányítóközpontja. A nemzetközi űrállomás tervezése már régen megindult. A változó feltételek miatt sokszor és alaposan átdolgozták a terveket. Az űrállomás létrehozása az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Űrügynökség, Olaszország, Kanada, Japán közös vállalkozása. A programot döntően befolyásolta az orosz-amerikai viszony alakulása, az orosz pénzügyi nehézségek, az amerikai pénzügyi támogatás változásai. Először az orosz Zarja modult állították pályára 1998. novemberben, ez tölti be az irányító központ szerepét. 1998. decemberben került helyére az amerikai építésű Unity modul. Ez a kikötő, ehhez kapcsolódnak az érkező amerikai űrrepülőgépek, az orosz személy- és teherűrhajók, állandó legénység fenttartózkodása esetén itt dokkol a visszatérést szolgáló mentőűrhajó. Állandó személyzet tavaly október óta tartózkodik fent. Idén januárban a Destiny amerikai laboratóriummal bővült az űrállomás. A Discovery űrrepülőgép márciusban vitte fel az olasz gyártmányú Leonardo nevű tehermodult, amely 9 tonna műszert és anyagot vitt magával. A Leonardót az űrállomáshoz kapcsolták, de csak néhány hónapig marad ott. Ezalatt az állandó legénység kirakja, helyére szereli a műszereket, az üres tehermodult egy űrrepülőgép hozza vissza a földre. Olaszország két további, Raffaello, illetve Donatello névre keresztelt tehermodult is épített. A Raffaellót az Endeavour vitte magával április végén. Az Endeavour egy Kanadában épített robotkart is vitt a fedélzetén. Az űrállomásra felszerelt tizenhét méter hosszú, másfél tonnás szerkezet különleges daruként segíti majd az állomás továbbépítését. A nemrégiben fent járt Szojuz küldetése egyelőre arról híresült el, hogy ennek volt részese az első fizető űrturista, Dennis Tito amerikai milliomos. A Mir űrállomáson nem járt magyar űrhajós. (Farkas Bertalan a Szaljut-6 fedélzetén dolgozott.) Volt viszont ott egy magyar műszer, a KFKI Atomenergia Kutatóintézetben kifejlesztett sugárdózismérő, a Pille. A Pillét először Farkas Bertalan használta 1980-ben, ez volt az űrkutatás történetében az első, a fedélzeten kiolvasható doziméter. A Pillét konstruktőrei folyamatosan továbbfejlesztették, ahogy az elektronikai alkatrészek fejlődése ezt lehetővé tette. Dolgozott vele 1984-ban Sally Ride amerikai űrhajósnő a Challenger űrrepülőgép fedélzetén, ez volt az első magyar eszköz amerikai űrrepülőgépen. Használták a Szaljut-7 szovjet űrállomáson, majd a Miren, ahol az orosz űrhajósok mellett az Európai Űrügynökség űrhajósai is dolgoztak vele. Az Alfa nemzetközi űrállomásra a Leonardo teherkonténerben szállították fel a Discovery fedélzetén. A következő hónapokban ellenőrző, összehasonlító méréseket végeznek vele. Az űrállomáson kívül dolgozó űrhajósok öltözetén már külön zseb szolgál a Pille tolldoziméterének elhelyezésére. Az űrhajósok egészségének védelme érdekében pontosan és mielőbb ismerni kell, hogy mekkora sugárdózist szenvedtek el az állomáson kívül. Természetesen magán az űrállomáson is rendszeresen mérik a sugárzási adatokat. Reményeink szerint a Pille évtizedeken át az Alfa űrállomás egyik megbízható alapeszköze lesz. hetedHÉTHATÁR 21