Hetedhéthatár, 2001 (5. évfolyam, 1-25. szám)

2001-07-27 / 15. szám

2001. július 27. Jéki László Pille az Alfa nemzetközi űrállomáson Március 23-án reggel véget ért a Mir orosz űrállomás küldetése. 15 évi műkö­dés után földi parancsra egyre alacso­nyabbra ereszkedett, majd darabjaira hul­lott szét, a darabok részben elégtek, rész­ben pedig a Csendes-óceánba csapódtak be. Lezárult egy korszak az űrkutatásban. A Mir szovjet, illetve orosz építésű űrál­lomás volt, persze külföldiek is sokan és gyakran dolgoztak a fedélzetén. Az Alfa nemzetközi űrállomás építésének, üze­meltetésének minden részlete viszont már nemzetközi összefogással zajlik. Az utób­bi hónapokban nagy volt a forgalom a nemzetközi űrállomáson. Február 26-án orosz teherűrhajó ment az űrállomásra. Március 8-án az amerikai Discovery űr­repülőgép vitte fel az új állandó személy­zetet, két amerikai és egy orosz űrhajóst. Az állandó legénység április 21-én az Endeavour amerikai űrrepülőgép, április 30-án a Szojuz TM orosz űrhajó utasait fogadta. A Mir űrállomás építése 1986. február 19-én kezdődött, ekkor állították pályára 400 km magasságban az alapegységet. Ez az első egység kb. 20 tonna tömegű volt, az 1996-ig hozzákapcsolt újabb és újabb modulokkal végül 130 tonnásra nőtt az állomás. Működését eredetileg csak 5 évre tervezték, végül 15 év lett belőle. Ebben az is segített, hogy az egyre csök­kenő orosz űrkutatási ráfordításokat kül­földi pénzekkel egészíthették ki. Az orosz legénység mellett sok más nemzet kuta­tói is dolgoztak a fedélzeten, szír, afgán, bolgár és francia űrhajósok után japán, angol, osztrák, kazah, német, francia és ES­A (Európai Űrügynökség) űrhajósok jártak a Miren. 1995-ben kezdődött az az orosz-amerikai program, melynek kere­tében kilencszer kapcsolódott amerikai űrrepülőgép a Mirhez. Az állomás több mint nyolcvanezerszer kerülte meg a Föl­det. 27 alaplegénység, több mint 100 űr­­ hajós dolgozott a Miren. Valerij Poljakov új időtartamrekordot állított fel, először 438, később 240 napot töltött a fedélze­ten. Az amerikaiak a Miren szerezhettek közvetlen tapasztalatokat a hosszú idejű űrrepülésekről, hiszen az 1973-79 évek­ben működött Skylab óta nem építettek amerikai űrállomást. A Miren elért ame­rikai időtartamrekord 115 nap. Még címszavakban is lehetetlen felso­rolni a másfél évtized alatt végzett kísér­leteket. A tevékenység három fő csoport­ja: a Föld megfigyelése, a mikrogravitá­­ciót kihasználó kísérletek és az űréletta­ni kísérletek, tapasztalatok. A hosszú ide­jű repülés élettani hatásairól gyűjtött is­meretek a nemzetközi űrállomáson és későbbi hosszú űrexpedíciókon, pl. egy Mars utazáson hasznosulhatnak. Az ál­lomás utolsó éveiben nem kevés szerelé­si, hibaelhárítási tapasztalatot is gyűjthet­­tek. 1997-ben tűz volt a fedélzeten. Szin­tén 1997-ben egy teherűrhajó ütközött az előző évben felszerelt legújabb modul­nak, a Szpektrnek, a karambol miatt a Szpektr használhatatlanná vált. Sokszor elromlottak a fedélzeti számítógépek, időnként megszakadt a rádiókapcsolat az irányítóközponttal. A sokasodó problé­mák miatt döntöttek végül az űrállomás megsemmisítése mellett. Az orosz irányítóközpontban halotti tort tartottak a Mir darabjainak a tengerbezuhanása után. A Mir irányítóközpontjában gyászos volt a hangulat, a szomszédos teremben viszont javában dolgoztak, ott működött az Alfa nemzetközi űrállomás irányítóközpontja. A nemzetközi űrállomás tervezése már régen megindult. A változó feltételek miatt sokszor és alaposan átdolgozták a terveket. Az űrállomás létrehozása az Egyesült Államok, Oroszország, az Eu­rópai Űrügynökség, Olaszország, Kana­da, Japán közös vállalkozása. A progra­mot döntően befolyásolta az orosz-ame­rikai viszony alakulása, az orosz pénzügyi nehézségek, az amerikai pénzügyi támo­gatás változásai. Először az orosz Zarj­a modult állították pályára 1998. novem­berben, ez tölti be az irányító központ szerepét. 1998. decemberben került he­lyére az amerikai építésű Unity modul. Ez a kikötő, ehhez kapcsolódnak az ér­kező amerikai űrrepülőgépek, az orosz személy- és teherűrhajók, állandó legény­ség fenttartózkodása esetén itt dokkol a visszatérést szolgáló mentőűrhajó. Állan­dó személyzet tavaly október óta tartóz­kodik fent. Idén januárban a Destiny ame­rikai laboratóriummal bővült az űrállo­más. A Discovery űrrepülőgép március­ban vitte fel az olasz gyártmányú Leo­nardo nevű tehermodult, amely 9 tonna műszert és anyagot vitt magával. A Leo­­nardót az űrállomáshoz kapcsolták, de csak néhány hónapig marad ott. Ezalatt az állandó legénység kirakja, helyére sze­reli a műszereket, az üres tehermodult egy űrrepülőgép hozza vissza a földre. Olasz­ország két további, Raffaello, illetve Do­natello névre keresztelt tehermodult is épí­tett. A Raffaellót az Endeavour vitte ma­gával április végén. Az Endeavour egy Kanadában épített robotkart is vitt a fedél­zetén. Az űrállomásra felszerelt tizenhét méter hosszú, másfél tonnás szerkezet különleges daruként segíti majd az állo­más továbbépítését. A nemrégiben fent járt Szojuz küldetése egyelőre arról híresült el, hogy ennek volt részese az első fizető űr­turista, Dennis Tito amerikai milliomos. A Mir űrállomáson nem járt magyar űrhajós. (Farkas Bertalan a Szaljut-6 fe­délzetén dolgozott.) Volt viszont ott egy magyar műszer, a KFKI Atomenergia Kutatóintézetben kifejlesztett sugárdózis­mérő, a Pille. A Pillét először Farkas Ber­talan használta 1980-ben, ez volt az űr­kutatás történetében az első, a fedélzeten kiolvasható doziméter. A Pillét konstruk­tőrei folyamatosan továbbfejlesztették, ahogy az elektronikai alkatrészek fejlő­dése ezt lehetővé tette. Dolgozott vele 1984-ban Sally Ride amerikai űrhajósnő a Challenger űrrepülőgép fedélzetén, ez volt az első magyar eszköz amerikai űr­repülőgépen. Használták a Szaljut-7 szov­jet űrállomáson, majd a Miren, ahol az orosz űrhajósok mellett az Európai Űr­ügynökség űrhajósai is dolgoztak vele. Az Alfa nemzetközi űrállomásra a Leonar­do teherkonténerben szállították fel a Discovery fedélzetén. A következő hóna­pokban ellenőrző, összehasonlító méré­seket végeznek vele. Az űrállomáson kí­vül dolgozó űrhajósok öltözetén már kü­lön zseb szolgál a Pille tolldoziméterének elhelyezésére. Az űrhajósok egészségé­nek védelme érdekében pontosan és mi­előbb ismerni kell, hogy mekkora sugár­dózist szenvedtek el az állomáson kívül. Természetesen magán az űrállomáson is rendszeresen mérik a sugárzási adatokat. Reményeink szerint a Pille évtizedeken át az Alfa űrállomás egyik megbízható alapeszköze lesz. hetedHÉTHATÁR 21

Next