Hétfői Hírek, 1957 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1957-05-27 / 4. szám

4 Most nő a táj, a bomló lombok. S szemlátomást a tarka dombok. Kihajt az ág, ezer virág, Növekszik, duzzad a világ. Az almafánk is, lám, kibomlott, S gazdag csokorba széjjelomlott S remegve rajta millióm Szerelmes kis virágszirom. A fehér gömb alatt megállok, S csak bámulom a kis világot, Mely úgy terül el kereken. Akár a világegyetem. A fény zuhog, csak ömlik rája. S mint bolygók szférikus danája Ezernyi kis méh úgy dong, S villog, akár a csillagok. Vidám üzem, belőled éled, S terjed tovább az újult élet, Foganj virág, világ, te bölcs Indulj utadra, új gyümölcs. fekete Vészi Endre színműve a Jókai Színházban . Egy kezünkön megszámol­hatjuk az elmúlt évek mun­kástárgyú darabjait. Átütő si­kert alig egy-kettő ért el. Mi az oka, hogy írók és színigaz­gatók félnek a munkástémá­tól, igaz volna, hogy a­­közön­séget nem érdekli? A közönséget minden érdek­li, ami nem álprobléma. S csak akkor érez csalódottsá­got, ha érzelmeit, értelmét, szórakozni vágyását nem elé­gítették ki. Ha együtt élhet az író képzeletéből testetörtő sze­mélyekkel, ha igaz könnyeket sírhat, vagy szívből nevethet, akkor legalább úgy örül a munkásidősnek, mint a deli, szívdöglesztő hercegnek. Vészi Endre a Fekete bá­rányban, ha nem is maradék­talanul, de igazi, szívre, ész­­r­eh­a­tó élményt ad. Hőse: Sü­veges Pál, sokat próbált vasas­nemzedék fia. Olyan, mintha őstehetség faragta volna ki bicskával, tölgyfából. Érdes­­szavú, darabos mozgású, ke­mény és makacsul önérzetes. Nem bírja a talpnyalást, a bratyit, a hazug szép szavakat, üres ígéreteket, nyersen és in­dulatosan védi az igazát. Ha bánat éri, száját összeszorítja, ökle megfeszül. Minél inkább akarják hajlítani, annál ke­ményebb lesz. Felesége csak­nem ellentétes karakter. Kar­­csúderekú, hajlékony jellemű szépasszony, önzésében szen­ved a saját sorsával nem tö­rődő, mindig igazat mondó és ezért a puhányok szemében­­,fekete báránnyá­ váló ura mellett. Igaza van-e, amikor férjét otthagyja? Erről folyt szenvedélyes vita a nők kö­zött a második felvonás szü­netében. Voltak akik védték, voltak akik támadták a felesé­get. Minden esetre igazi em­beri kérdésre kerestek választ. Ebből a nézők között zajló vitából is kitűnik, hogy Vészi Endre a valóság drámáját írta meg. S ha valamit kifogá­solnunk kell, akkor ez az, hogy magára nem érzi 4öte­­■" --- -4^-»­lezőnek a drámai sűrítést, szűkszavúságot. Nem egy je­lenetben feleslegesen beszél­tet, túlmagyaráz, pedig a néző egy mondatból is megérti, mi­ről van szó, ha a mondat tö­mör, fűtött. Különösen az első felvonásnál érezzük, hogy a kevesebb több lett volna. Ezen a hibán még most sem késő segíteni. Talán a bemu­tató után a szerző felismerte, mi az, aminek húzásával tö­mörebb, egységesebb lesz a darab.­­ Békés András, az előadás rendezője arra­­ törekedett, hogy őszinteséggel egyszerű­séggel, belső felforrósodással hasson a nézőre. Sikerült. A főszerepet a Pesten rég nem látott Görbe János játssza. Nyilván ebből következik el­fogódottsága, de eredeti szí­nészalkatának is hibája, hogy nem mindég elég dinamikus, sőt néhol hőse rovására, me­rengő. Pedig Görbe nagyszerű színész, aki talán most újból mágiára talál. Ha lámpaláza felenged, ak­kor az író írta Sü­veges Pál fesz néhány előadás múlva. Régen láttunk a Jókai Szín­házban ilyen bensőséges elő­adást. Ez elsősorban a jobbnál jobb színészi alakításoknak köszönhető. A feleséget játszó Bara Margit végre színpadon is bebizonyította, hogy nem­csak szép, de tehetséges. Ha­­cser Józsa Málikája torkunkat szorongatja, anélkül, hogy szentimentálissá válna. Agárdy Gábor vagánya, olyan életsza­­gú, mintha a Körútról jött volna. Csákányi László éli az öreg igazgatót, Petur Ilka vil­lanásnyi szerepében is jó színésznő. Hosszú volna mindenkit fel­sorolni, éppen ezért az általá­nos dicséret legyen ez esetben több, mint egy-egy odavetett jelző. Reméljük, hogy a közönség egyetért majd a kritikussal, aki szívből örült ennek a be­mutatónak. Nyerges Ágnes --------------­ séVe/t m­yfafia/' /r A siker útján A történet hőse Aljosa, egy falusi árvaház kis lakója, aki­ben egy hangverseny feléb­reszti a szunnyadó zenei tehet­séget. Játszani, komponálni kezd, majd egy karmester ma­gával viszi Moszkvába, s ott taníttatja. A karmester cso­dagyereknek vélt, elkényesz­­tetett fiában rosszindulatú, féltékeny vetélytársa támad, s Aljosa kénytelen elhagyni otthonát. Pályájának ívét több izben is fenyegeti törés, de végül is felvirrad a nagy siker napja. Aki szereti a hangversenyeket, a szép, komoly muzsikát, bő­ven talál majd élvezetet eb­ben a filmben. A rendőrség egy rejtélyes haláleset ügyében nyomoz, s eközben három, egyaránt rendkívül izgalmas történet elevenedik meg. Titokzatos provokáció a német megszál­lás idején az ellenállási moz­galomban; kudarcba fűlt kí­sérlet egy banditavezér lefü­lelésére; végül egy üzemi gyúj­togatás. Mindhárom esetben felbukkant és az események­ben végzetes szerepet játszott egy ismeretlen férfi, akiről soha semmit nem sikerült megtudni. A kalandos bűnügyi történetek kedvelői alighanem csemegére lelnek a magyarul beszélő lengyel filmben. ,Britt C­riggs. Mi újság a Hunniában? Szemes Mihály, a „Szánkó” című rövidfilm rendezője, első nagy­játékfilmjén dolgozik. A film, amelynek címe „Dani”, egy szerencsétlen házasságról szól. Forgatókönyvét a rendező felesége, Szemes Marianne ír­ta. A próbafelvételek befeje­zésihez közelednek, előrelátha­tólag két hét múlva elkezdik a film forgatását. Hétfőn érkezik haza Párizs­ból Keleti Márton, Kossuth­­díjas filmrendezőnk, s nyom­ban megkezdi a „Rigó Jancsi” című első magyar—francia kö­zös film előkészítését. A tervek szerint a film női főszerepeit francia, férfi főszerepeit ma­gyar színészek alakítják­. Befejezték Gertler Viktor „Láz” című új filmjének for­gatását. A főszerepeket Bara Margit, Bessenyei Ferenc és Gordon Zsuzsa játssza. A BECS-LEVERINGI filmstúdióban megkezdték Willi Forst rendezésé­ben Békeffy István és Stella Ador­ján ,»Igazolatlan óra“ című vígjá­tékának filmfelvételeit. 20 év alatt, 100 példánytól a 150 000-ig Beszélgetés József Attila első kiadójával Húsz évvel ezelőtt, egy má­jus végi napon József Attila örömtől csillogó szemmel je­lent meg barátai között. Zse­béből friss, még nyomdafesték szagú könyvecskét húzott elő, és büszkén a kávéházi asztal­ra tette. — Hatszáz példányban adta ki Cserépfalvi. A könyvnap nagy meglepetése lesz — mon­dotta és megremegő ujjakkal belelapozott a könyvbe. Most, kereken húsz év után erről a könyvecskéről beszél­getünk József Attila első ki­adójával, Cserépfalvi Imrével, a Corvina Idegennyelvű Kiadó­­vállalat igazgatójával. A kötet, amelyre a költő oly büszke volt, előttünk fekszik az író­asztalon: Nagyon fáj. József Attila versei. — Ez volt Attila életében az első és utolsó verskötet, ame­lyet nem ő adott ki, összeku­porgatott filléreiből és szűk baráti körének támogatásával, hanem kiadóvállalat — mond­ja Cserépfalvi Imre. — 1937 május végén hat­száz példány­ban nyomatták ki a kötetet. Az előző években négy könyve jelent meg s külsejükön visz­­szatükröződött költőjük rend­kívül nehéz anyagi helyzete: szerény köntössel, kis nyom­dában készültek. Attila egy­­egy könyvének megjelenése előtt hónapokig kilincselt, amíg néhány előfizetőt tudott gyűj­teni, eközben egymás után ér­ték a fájó megaláztatások. — Érthető, hogy ezek után milyen lelkes, túláradó öröm­mel kezdett hozzá az első, kiadó által jegyzett kötet ösz­­szeállításához. Ő választotta ki a betűtípust, a panírt, s ra­gaszkodott ahhoz, hogy a vers­ciklusok összefogó címeit vö­rössel nyomják. És 1837 május végén megjelent a kötet, ame­lyet — kiadói számítással — csak a könyvnapra hoztunk forgalomba. Gobbi Hilda, Olty Magda, Major Tamás szaval­tak belőle részleteket. Attila égő, lázas izgalommal járkált a díszes könyvsátrak között és — a 600 kötetből még száz sem talált olvasóra. — A „nagy meglepetésből” fájó kudarc lett és ez szemmel­­láthatóan letörte az akkor már súlyosan beteg költőt. Igye­keztünk ugyan eltitkolni előtte a sikertelenséget, de ez lehetet­len volt, mert minden nap belátogatott a kiadóhivatalba, a könyvkereskedésbe és egyre fogyó reménykedéssel érdek­lődött könyvének sorsa után. Sokszor gondolkozom azon még ma is, vájjon ez a kudarc mennyiben járult hozzá teljes meghasonulásához, a néhány hónappal később bekövetkezett balatonszárszói tragédiához. — 1937 novemberében, — folytatja — Attila öngyilkos­sága után — s ez is jellemzi a kor szellemét — valameny­­nyire megnőtt az érdeklődés munkái iránt. Németh Andor rendezte sajtó alá válogatott verseit. Ez a kötet már jelen­tősebb visszhangra talált nem­csak a közönség, hanem a kri­tikusok körében is, akik addig felsőbb nyomásra vagy agyon­hallgatták, vagy ledorongol­ták műveit. A feltámadt ér­deklődés ellenére is 1937-től a felszabadulásig, tehát nyolc év alatt csak nyolcezer pél­dányban jelentek meg művei. Ma már talán közhely leírni, de befejezésül mégis meg kell említeni: József Attila azóta a legszélesebb néprétegek költő­jévé vált. 1945-től csaknem másfélszázezer példányban je­lentek meg válogatott és gyűj­teményes kötetei itthon és sok­ezres kiadásban külföldön. Két kötetben adták ki verseit Len­­gyelországban, tavaly a világ­szerte ismert francia Seghers­­könyvkiadó jelentette meg válogatott mun­káit a legki­válóbb francia költők, köztük Cocteau tolmácsolásában. A Szovjetunióban eddig a Ma­gyar költők antológiájában ad­ták ki költeményeit és most készül Moszkvában egy önálló kötete. A Német Demokra­tikus Köztársaság egyik leg­nagyobb kiadóvállalata, a „Neues Leben” a költő halálá­nak huszadik évfordulójára reprezentatív kötettel kíván áldozni emlékének. Ugyancsak készül József Attila verseinek első angol nyelvű kiadása is. Bisztray Kálmán Szántóó Piroska művészete Szántó Piroskának a Váci­utcai Csók István Galériában bemutatott művei meglepetés­ként hatnak. A kiállítás jól megválogatott darabjait szem­lélve, 1943-tól kezdve kísérhet­jük Szántó Piroska művészi útját. Mily lelepl­ező erejűek a magyar tájnak a fasizmus sötét éveiből való komor és fekete, embertelen képei! A felszabadulással a rémület görcse feloldódik, de ott ki­sért még a hold előtt hajlado­zó kórok, napraforgók álom­szerű képeiben. De azután fé­nyesednek a művész szeme előtt a mátrai tájak s ő geo­metrikus formákban való meg­ragadásukra törekszik. Meg­döbbent ugyan közben a „Sze­gény fák“ fekete látománya, de felváltják ezt a sokszínű kertek bódító, lázas liléi, vö­rösei. A színek mélyülnek és izzanak a csendélet-témákban, a mákfejek vagy fosztás előtti kukoricák ismételten vissza­térő forma és szín­ mámorában. Megcsodálhatjuk egy nagy pasztellképen a zárt formák és tompított színek vasárnapi parasztasszonyának szuggesz­­tív nyugalmát, vagy a vidám és könnyed tusrajzokban a ba­dacsonyi asszonyok munkál­kodó életörömét, a citerás asz­­szony bravúros vonalvezeté­sét, vagy egy-egy kis mezei állat vidámító rémületét. •Igényes művész Szántó Pi­roska, egyéni látásmóddal s a látomány közlésének magával­­ragadó tehetségével. Murányi-Kovács Endre Készül az mad­ur a „Bakaruhában" rendezőjének második filmje A mozik előtt a „Bakaruhá­ban” jegyeiért áll sorban a kö­zönség, mialatt Fehér Imrével, a kitűnő film rendezőjével be­szélgetünk — abból az alka­lomból, hogy második filmjé­nek, az „Égi madár”-nak most készült el a forgatókönyve. A film Móricz Zsigmond azonos című novelláját dolgozza fel. Falusi történet, egy súlyos vál­ságot átélő, szenvedélyes, nagy szerelemről, a harmincas évek­ben. A forgató­könyvet Cseres Tibor írta. Következik: a helyszínkuta­tás. A forgatócsoport magva — az író, a rendező, a díszlet­­tervező, a gyártásvezető és az első asszisztens — a hét elején útnak indul, keresni egy ma­gyar falut, sík, de nem pusztás vidékkel, kis patakkal, híddal, s a Móricz-novellának megfe­lelő hangulattal. Irány: a dél- Tiszántúl, Békés, Csongrád megye. Mikor találják meg a keresett motívumokat, s egy faluban lelnek-e rájuk, vagy kettőből-háromból kell-e „ösz­­szeragasztani” őket — ma még kérdés. Úgy tervezik, az útba­eső vidéki színházak egy-egy előadására is belátogatnak a színésznézőbe. A főbb szerepek alakítóiról vannak ugyan már elképzeléseik, de hátha talál­nak még alkalmasabbat!... A filmet — amelynek na­gyobbik része külső felvétel lesz — július—augusztusban kezdik forgatni... „valahol Magyarországon”.. . A KAMARA BALETT-est nagysikerű előadásait május 27-én és június 3-án este 7 órai kezdettel megismételjük a PETŐFI SZÍNHÁZBAN 1957. május 27. hétfő --------------------------------------­ I­ÍGY A SORBÁN" Most ülte 60. születésnapját a magyar irodalom egyik gyengédhangú poétája: Nádass József. Életének hatvan éve: küszködés, hányattatás és harc. Hitt és hisz az emberben. E hit nélkül aligha viselte volna el ily töretlenül a Horthy-fasizmus börtöneit, a két­szeri kényszerű emigrációt, verseskötete elkobzását és azt a mellőzést, amelyben sajnos — indokolatlanul és érthetetle­nül — az utóbbi néhány év alatt is része volt. Költői hangja minden­kor finom, bensőséges, ő maga a szó legnemesebb értelmében művésze az emberi­ érzések ki­fejezésének. Együk régi versében árnyékban ülő dobosna­k nevezi magát, és valóban: míg mások, a méltatlan hangosak önmaguk útját egyengették, ő, mert a közös üggyel törődött, mint „egy a sorban", hűségesen és tisztán a félhomályban maradt. Sokkal kevesebbet kapott, mint amennyit jelentősé­génél fogva megérdemelt volna. Ám hatvan éve emberi és írói vonatkozásban egyaránt példaszerű mindazok számára, akik­ — miként ő — a humá­num és a szocializmus gondolatának jegyében népünk fel­emelkedésén munkálkodnak. Gy. I. troftdo-Cateb­ báb-bem­utatóját Már nem tudom szó szerint idézni, mit mond Darvas Szi­­lárd „Az ember komédiája“ vidám zenés bábkabaré egyik konferanszában az újságírók­ról és kritikusokról Akkor csak azt éreztem, hogy szúró­san rámnéz, s ha valahogyan papírra vetném nemtetszése­met, hát talán sose bocsátaná meg. Sőt azt állítaná, hogy az előadás alatt sokat tapsoltam és nevettem, de mire tollat vettem a kezembe, eszembe jutott, hogy ma a könnyű mű­fajt szidná divatosabb, mint dicsérni. Darvas Szilárd és Király­hegyi Pál írták a bábrevüt. Töredelmesen bevallom, való­ban nevettem és tapsoltam és úgy általánosságban a szöveg is tetszett, de csak annyira, amennyire a Horthy-féle kato­naságnak az a leves, amely „elég meleg, elég sós, ki lehet osztani“. Írtak ők már sokkal tartal­masabb, szellemesebb, jobb­­ műveket, írnak ezután a ka­baré után is, ami — félreértés ne essék — mulatságos, de nem igényes. Csak arra jó, hogy — mint az artistát ugrószámának trambulinja —, magasra ívelve feldobja a ren­dező, tervező, zeneszerző, báb­technikus, színész képzeletét és ez az együttes, egymás kezét fogva, háromszoros bravúr­­szaltót ugorjon a levegőben. Kassa, a Ludas Matyi kitű­nő karikaturistája, Nagy György az előadás rendezője, Maros Rudolf zeneszerző és a színlapról kifelejtett kitűnő technikus, valamint a színé­szek, világosítók, ügyelők, díszítők érdeme a siker. Elképesztő és gyermekes ál­­mélkodásra késztető ötletek fergetegét produkálja ez az együttes. Felsőtest nélküli cán­cán táncosnő (mert a cán­­cán­ban csak az alsófertály volt érdekes), a hajuktól a lá­buk ujjáig egyszínű, uniformi­zált görlök, a „zűrben“ kerin­gő földgolyó, a vetített térkép, a csudálatosan mozgó pálcás, kesztyűs és árnyfigurák kaval­­kádja ez a műsor. Lehet szórakozni? Lehet. De ezzel a megállapítással nem akarunk vizesborogatást tenni a szerzőpár lelkiismeretére, akik­­ sokkal, de sokkal többre volnának képesek. Ny. A. FJ« JÍB]!' . ! ' FŐ UTCA 20. PARISETTE ZENEKAR BARLANG BÁR

Next