Hétfői Hírek, 1961 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1961-02-06 / 6. szám
fére Kevés könyvsorozat vált olyan népszerűvé hazánkban, mint az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelenő úgynevezett „VK”, a világirodalom klasszikusai. A sorozat 1954-ben indult, s a tervek szerint 1962-ban fejeződik majd be, most ért tehát véget az első hét év, az első „félidő”. Az „átutazó vendég“ A mai napig 68 mű látott napvilágot a sorozat keretében, nem kevesebb, mint 760 ezer példányban. De — amint azt a Könyvterjesztő Vállalat beszerzési osztályán megtudtuk — a sorozat olyan népszerű, hogy még ez a szám is kevésnek bizonyult. Az egyes kötetek ugyanis rendszerint egy-két nap alatt, elyik mű pedig a szó szoros értelmében órák alatt elfogy. Utánnyomásra lenne szükség, de erre eddig nemigen került sor, s ha mégis, akkor sem volt elegendő az utánnyomott példányszám. Boccaccio Dekameron-ja például két kiadást ért meg s a két kiadás együttes példányszáma is csupán 16 ezer volt, Flaubert Bovaryné- ja viszont rögtön 32 ezer példányban jelent meg, ráadásul ezzel egyidőben a sorozaton kívül is kiadta az Európa, 30 ezer példányban. A példányszámok terén tehát némi aránytalanság tapasztalható. A könyvesboltok, de még az antikváriumok vezetői is nagyon kedvelik a VK-t, amely már csaknem vetekszik az Olcsó Könyvtár sárga köteteivel. Ez nagy szó, hiszen az Olcsó Könyvtár egy-egy kötete fillérekbe kerül, a Világirodalom Klasszikusai sorozat legújabb kiadványa a háromkötetes Angol renaissance drámák ára viszont egész vászon kötésben 178 forint. De a jó könyvek rajongóit ez sem tartja vissza a vásárlástól. — Ha hozzánk kerül a VK valamelyik kötete, az bizony csak amolyan „átutazó vendég” — mondja Sally István, az Egyetem utcai antikvárium vezetője. — Nagyon nagy a kereslet, a kínálat pedig ehhez mérten csekély. Mit mond az olvasó ? Solt Miklósné, a Kossuth Lajos utcai 3-as számú könyvesbolt vezetője egyebet is panaszol. Nevezetesen, hogy a sorozat könyvei nemeléggé egyenletesen jelennek meg. Olykor három-négy hónapig nem kapnak új VK-kötetet, azután meg csőstül jön az „áldás”. Azok az olvasók, akik a sorozat könyveit gyűjtik — s ezek, ha kevesebben vannak is, mint az alkalmankénti vásárlók, számuk mégis tekintélyes — sokat keseregnek emiatt. — Ez igaz — mondja Veress Márta, a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet osztályvezetője, a sorozat egyik gyűjtője. — Mi olvasók tisztában vagyunk azzal, hogy a kiadó munkája sokban függ a fordítóktól, a papírellátástól stb. De azért jó lenne, ha a kiadó is gondolna rá: az olvasónak nagy megterhelés egyszerre két-három kötetet vásárolni. Egyenletesebbé kellene tenni a sorozat könyveinek megjelenését. Azonkívül gondoskodni kellene az elfogyott könyveknek új kiadással való pótlásáról. Ha például egy hétre elutazik az ember, előfordulhat, hogy közben megjelent és az utolsó szálig el is fogyott a sorozat valamelyik új darabja. Mit csináljon ilyenkor a gyűjtő? Tegyük hozzá ehhez, hogy ez a probléma a jövőben alkalmasint még elevenebb lesz, hiszen a sorozat terve 165 műre szól, s ebből az „első félidőben” mindössze 68 jelent meg. Vagyis a „második félidőre” 97 könyv jut, az első hét évben megjelent művek 142 százaléka. Ez fokozott ütemet jelent, s itt bizony a kiadónak még inkább ügyelnie kell majd az egyenletesebb megjelenésre. Az utánnyomást illetően az Európának eredetileg az volt az elképzelése, hogy későbbi időpontban, gyors ütemben az egész sorozatot újra megjelenteti. Az egész sorozat újbóli megjelentetése viszont talán fölösleges is lenne, épp ezért teljes mértékben egyetérthetünk Bíró Líviával, az Európa igazgatójával, aki kérdésünkre elmondta, hogy újabb döntés értelmében a sorozatnak csupán legkeresettebb, leghiányoltabb művei kerülnek újra kiadásra. A terv — és ami hiányzik belőle Ami a további terveket, a kiadásra kerülő VK-kötetek válogatását illeti, a kiadó egészében körültekintő, jó munkát végzett. Az 1001 éjszaka meséitől (már az idén megjelenik!) Thomas Mann Varázshegyéig, Lope de Vega színműveitől Proust híres regényéig — Az eltűnt idő nyomában — rengeteg korszak, nemzet, műfaj között kellett megteremteni a helyes arányt, mégpedig úgy, hogy az olvasó lehetőleg mindenből ízelítőt kapjon. De azért még ennek a jó válogatásnak is megvannak a hiányosságai, így például nem értünk egyet azzal a merevséggel, amellyel a kiadó kerüli az élő klasszikusoknak a sorozatban való megjelentetését. Az élők műveinek kirekesztése a sorozatból helyes, mint irányelv, de egyes igen indokolt és vitathatatlan esetekben talán kivételt lehetne tenni. Ez elsősorban a szocialista realizmus (A Műcsarnokban szombaton délben nyitották meg Holló László festőművész gyűjteményes kiállítását.) Alföldi tájak, barázdák közt hajladozó kétkezi munkásemberek, arcmások, csendéletek, aztán újra tanyás tájak, paraszt-ábrázolások. A szenvedélyes ecsetjárású képek sorozatán, amelyeknek mély kék és barna ágyából ujjongva törnek föl az élénk sárgák, égő pirosak és szűzi fehér foltok. Holló László életműve tárul elénk, a korai keresésekről az őszi ének megállapodott stílusáig. Holló László Debrecen üzenetét hozta, a patinás címerű magyar cívisvárosét, amely századunk legnagyobb magyar szobrászát, Medgyessy Ferencet adta kultúránknak. Művészetük gyökere közös. Első nézésre nagyon távoli rokonnak hinnek a telt formájú hóemberek teremtőjét és festő földijét, aki a színek bűvésze, érzelmek, hangulatok poétája. De aztán, ha vásznainak bűvkörébe kerültünk, mihamar fölfedezzük, hogy nagyon is együvé tartoznak; ugyanegy szimfóniának két szólamát vezetik. Az erőteli nyugalmi emberszobrok fő témája mellé Holló László feszültségtől izzó, drámai festészete adja a belső lélekrajz kiegészítő-kísérő ellenpontját. A nagy alföldi mesterek nemzedékéhez tartozik, s a napfényes Szolnok, a gyümölcskertes Kecskemét és a lázongó múltú Viharsarok komor festői világa mellé Debrecen különös színeit állítja. Koszta József égőfalú tanyái, méltóságos szénaboglyái, Rudnay Gyula nagylélegzetű emberképei és Tornyai János tragikus légkörű szegényparaszt drámáinak mondandóját új szintézisbe fogta össze. Piktúrája szubjektív és izgatott, modernül zaklatott, de a közös talajtól soha el nem szakadó. Párizs és Spanyolföld tanulságai csak arra voltak jók, hogy korszerűvé érleljék a benne eredendőben megvolt tartalmakat. Álomszerű, egyben földien reális látomásokat idéző fényjátékai expresszionista munkamódszerre vallanak, nem modell utáni, hanem emlékképekre építő festésmódra. Talán éppen ez a módszer kellett ahhoz, hogy szabadabb szárnyalással tovább tudjon lépni, kiegészítse és bizonyos értelemben betetőzze az alföldi festészet hagyományát. Tehette pedig azért, mert küzdelmes élete nehézségein a nép iránti felelősségtudat segítette át, adott erőt a mellőzések és meg nem értések ellenére való szívós munkálkodáshoz. Az erkölcsi helytállás előbb-utóbb megtermi gyümölcsét, nem is elsősorban egzisztenciális értelemben: a mű tisztasága és a kimagasló prózaírójára, Solohovra vonatkozik (a Csendes Don-t okvetlenül ki kéne adni a VK-ban!), de a helyes irányelv görcsösen merev alkalmazása másokat is elüt a sorozatban való megjelenéstől, olyanokat, akiknek klasszikus rangjához már életükben sem igen férhet kétség, például — hogy mást ne mondjunk — az élő spanyol nyelvű költészet két kimagasló képviselőjét, Rafael Albertit és Pablo Nerudát. Egyébként is úgy érezzük, a szocialista realizmus nincs megfelelően képviselve a sorozatban — még halottai révén sem. Nexo Hódító Pelléjét, Jiri Walker forradalmi költészetét, Fagyejev Tizenkilencen-jét, vagy Babel műveit szomorúan hiányoljuk a tervből. S hogy a szocializmussal rokonszenvező kritikai realisták közül is említsünk valakit, talán Roger Martin du Gard Thibault családját is be lehetne iktatni a sorozat utolsó évére, akkor lesz éppen évtizede, hogy a regény utolsó magyar kiadása megjelent. A felszabadulás utáni legátfogóbb, legigényesebb könyvsorozat „első félideje” véget ért. Osztályzatunk: valamivel jobb mint négyes. Szeretnénk a „mérkőzés” végén színötöst adni az Európa Kiadónak. Tímár György stílus maradéktalan kiteljesedése a legfőbb fizetség érte. Holló László mert és tudott érzelmekről beszélni újszerű módon, akkor, amikor az emberi vágyak és fájdalmak, a népért való kiállás sokak szemében „idejétmúlt” törekvésnek látszott. Művészetének éppen e tulajdonságai révén aratott sikereket az elmúlt évek külföldi tárlatain, amelyekből Párizs és Moszkva, Varsó, Brüsszel és Drezda közönsége a sajátos magyar festői szellem egyik legjellemzőbb tulajdonságát ismerte meg és értékelte, mint egykor Rudnaynál. Artner Tivadar Mérlegen: a VKC első félidején Az eredmény: 68 klasszikus mű 760 000 példányban — A problémák: a példányszám, az utánnyomás, az ütemesség és a válogatás dOLLÓ LÁSZLÓ MŰVÉSZETE A hőmérő higanya mélyen a fagypont alatt van. A Budakeszi úton mégis folyik a munka. A vakolatlan épülettömbök között egy kis, ideiglenesen berendezett irodában Morvai Györggyel, az építés technikai vezetőjével beszélgettünk az építkezésről. — Európa egyik legkorszerűbb filmlaboratóriumának külső és belső munkálatai folynak itt — mondja. — Az utóbbi években ugyanis menynyiségileg nagy fejlődést mutat filmgyártásunk. Az ország moziparkja a felszabadulás előttihez viszonyítva megnagyobbodott. Ma már hétről hétre mintegy ötezer mozit kell ellátni kópiával. Ezt a megnövekedett szükségletet pedig lényegében a régi, 20—25 éves, szűk, munkabiztonság szempontjából nem kifogástalan laboratórium elégíti ki. A régi Gyarmat utcai labor évi 3 millió méter film előállítására készült. Igaz, azóta különböző technikai tökéletesítésekkel, a hely maximális kihasználásával, s nem utolsósorban dolgozóink áldozatos munkájával az elmúlt évben már 20 millió métert gyártottunk. Ezt a rekordot persze nem tartósíthatjuk, hiszen egyre növekszik a külföldi rendelések száma is. Az idén csak a Kínai Népköztársaságnak 3 millió méter filmszalagot kell másolnunk. Milyen lesz az új laboratórium? — Évi legalacsonyabb kapacitása 26 millió méter kópia lesz. Ezt a mennyiséget jobb munkaszervezés, az egyes részlegek célszerű elhelyezése és a laborálók sokoldalú akadálymentes kiszolgálása segítségével, lényegében ugyanannyi szakemberrel látjuk majd el, mint amennyi a régi telepen dolgozott. Több mint kétszeresére nő az egy-egy dolgozóra jutó légtér. Megszűnik a zsúfoltság, üzemünk higiénikus, modern nagyüzem lesz. — Milyen tapasztalatokat hasznosítanak az építkezésnél? — Mielőtt hozzáláttunk terveink elkészítéséhez, elolvastunk, lefordítottunk mintegy 300 szakcikket, tanulmányt, meglátogattunk harminc európai filmlaboratóriumot. Igyekeztünk mindenből hasznosítani azt, ami jó, ami leginkább megfelel a kor követelményeinek. A filmszalag nagyon kényes. Meghatározott hőmérsékletet, vegyileg tiszta vizet, lehetőleg abszolút pormentes levegőt követel. Klímaberendezésünk tízmillió forintba került, víztartályokat építettünk és búvárszivattyúk alkalmazásával 200 méter mélyre fúrtunk le a Duna szintje alá. A legtöbb gondot a pormentesítés okozta. Olaszországból importáltunk légmentesen záró ablakokat, a klímaberendezésbe beépített szűrők az itteni tiszta hegyi levegőt is 95 százalékig portalanítják. Kizárólag olajtöltésű kazánokat alkalmazunk a fűtéshez. Hívógépeink egy hatalmas csarnokban, nappali fénynél dolgoznak majd és hamarosan a világosban történő másolásra is áttérünk. Két év múlva, 1963-ban készül el véglegesen az építkezés, s akkor kezdi meg teljes kapacitással munkáját Európa egyik — a tervek szerint — legkorszerűbb filmlaboratóriuma. VfV / Épül a budakeszi úti filmlaboratórium Tízmillió forintos klímaberendezés — Pormentes levegő — Légmentesen záró olaszablakok TIZENHAT ÉVESEKHEZ ... Minden napodba, \ V I A történések ablakain át, mélyen benézek. /\ 0 / Tudom, hogy zavar ez. Kapkodsz, de ez a jó, mert akkor már megbolydul sok gondolatod. Hogy helyes-e, amit cselekedtél? Szellem nem vagyok én, de Figyelmes arcom mindenütt megjelenik, ahol cselekedsz. Én, ifjú Barátom, érted sokat tettem, már akkor is, mikor még gőgicséltél A pincében, mely fölött ház nem volt már s még az új csak Szunnyadozott. Ránk várt. Azért ne haragudj, ha megjelenik figyelmes arcom előtted. Ha Hessen tesz, más lő a helyembe. Sok milliónyian élünk, akik Felneveltük néked e kort és nem akarjuk, hogy méltatlan fia Légy. Nem kísértünk, csak óvunk mélytüzű szemeinkkel, hogy el Ne tévedj valahogy és erős legyen az, aki majd lép a helyünkbe. Mert nemcsak érted, de egész korodért vagyunk mi felelősek. Érted erősödtünk, fiatal barátom , Darázs Endre A tüdősei: rájöttek, ki volt Anonymus . Ha még egyszer elveszti a személyazonosságiját, száz forint bírságot fizet! (Erdei rajza) Molnár Ferenc filmen és könyvben Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátékát megfilmesítik Hollywoodban. Budapesten pedig hamarosan megjelenik Molnár válogatott színműveinek kötete. Az ötszáz oldalas könyv Színház címmel kerül a könyvpiacra. Bertillon 1667% ) ( IOc) és az Amerikai Szent Johanna A művészetek felvirágzása Kubában A kubai forradalomról, a Batista-zsarnokság alól felszabadult szigetország mindennapjairól szóló hírek viszonylag keveset szólnak a lázas kulturális tevékenységről. Pedig az önálló államnak is fiatal — alig hatvanhárom éves — Kubában forradalmi hagyomány, hogy a szabadságharcban a nádvágókések és a puskák mellett — a maguk fegyvereivel — az irodalom és a művészet képviselői is ott küzdöttek az írástudatlanok és munkások oldalán. A kubai és a latinamerikai szabadság apostola, José Marti, a költő, már nemcsak a spanyol uralom elleni küzdelemnek, de az Egyesült Államok kezdeti imperializmusa elleni harcnak is egyik vezéralakja volt; mint a mi Petőfink, ő is a harcmezőn esett el. A múlt évben egy latinamerikai írókból álló bizottság kubai írónak, a 44 éves José Soler Puiznak ítélte az Amerikák Háza regény-díját, Bertillon 166 című művéért. A regény a Batistarémuralom utolsó napjaibanjátszódik Santiago de Gubában; egyetlen nap történetében, a zsarnokság ellen folytatott illegális harcnak állít emléket. A regény furcsa címe mögött érdekes történet rejlik. A kubai újságok állandó rovatai közé tartozott — a társasági hírek, születések, házasságok, válások mellett — az elhalálozások rovata is. A halottak neve után az elhalálozás nemét is közölték: betegséget, balesetet, de egyre gyakrabban szerepelt a nevek mögött ez a jelzés: „Bertillon 166”. Bertillon francia tudós volt, az ujjlenyomatokat fedezte fel és foglalta rendszerbe. Az újságírók és nyomdászok így adták tudtul a világnak — a cenzúra kijátszásával — azoknak a nevét, akik Batista börtöneiben haltak meg, pusztultak el nap-nap után. A múlt évben tartották meg Havannában az első latin-amerikai Irodalmi Pályázat díjainak kiosztását. Az első díjat Andrés Lizarraga Amerikai Szent Johanna című műve nyerte el. A közelmúltban megrendezték a Kubai Színház Hónapját, amelyen csak mai kubai szerzők darabjait mutatták be. Ezek közt is kiemelkedő sikert aratott Raul Gonzalez Cascorre Gyökértelen fák című, a földkérdéssel foglalkozó drámája, valamint annyi Elektra-feldolgozás után, Virgilio Pinera kubai népi elemekkel teletűzdelt Electra Garrigo című modern hangvételű, színesen látványos tragédiája A sok éves száműzetésből hazatért, nálunk is ismert neves kubai költő, Nicolas Guillén is új kötetén dolgozik. Fiatalkori költészete nagy hatással volt Kuba huszonegy éve elhunyt kiváló zeneszerzőjére Amadeo Raldánra, akinek műveit most nagyszabású hangverseny keretében tűzték újra műsorra és Mulatt című táncjátékát a Kubai Nemzeti Színház táncosai mutatták be érdekes előadáson. Párizsban és Londonban állították ki a mai kubai képzőművészet egyik tehetséges képviselőjének, a fiatal Orlando Yamesnek festményeit. A francia és az angol kritika nagy elismeréssel adózott a kiállított műveknek. Ám nemcsak a kubai művészek szállnak síkra, hogy a maguk munkájával segítsék a forradalom vívmányait, az amerikai Walde Frank, a guatemalai Miguel Angel Asturias, a spanyol Rafael Alberti, franciák: Jean Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Francoise Sagan, az olasz Cesare Zavattini, a szovjet Hacsaturján, a nagy néger énekesnő Marian Anderson nevét említjük csak az irodalom és a művészet világhírességei közül, akik elmentek, hogy saját szemükkel lássák és a maguk művészetével is segítsék egy felszabadult nép nehéz, de lelkes mindennapjait Kubában, ahol — mint Pablo Neruda írja —* .,a homok alá rejtőzött a szabadság, a sziget sötét volt, mint a gyász, de ők a fényt vonták fel zászlójukként, pedig csak a hajnal volt a fegyverük”. • András László Öt perc a paradicsomban Jugoszláv film. A cím hamis várakozást kelt. A film hőse egy náci haláltábor két lakója, s a ,,paradicsom”: tábornoki villa, amelyben egy fel nem robbant bombát kellene hatástalanítaniok. Esztendők nélkülözése és rettegése után végre a maguk urai: kedvükre esznekisznak, tisztálkodnak, frakkot öltenek, szerelmi féltékenységre gerjednek — pár lépésre a bombától, amelyről tudják: robbanása elháríthatatlan. Az illúziókkal űzött szertelen játékra mindvégig a valóság nyomasztó tudata nehezedik; ebből fakad Vitomir Zupan forgatókönyvének ellentmondása, a cselekmény játéknak nem elég önfeledt drámai valóságnak pedig nem eléggé igaz. Nehezen hihető például, hogy a felügyelet nélkül maradt raboknak hosszú időn át eszükbe se jusson a szökés, amelyre pedig napok óta készültek. A film első fele meglehetősen vontatott, eseménytelen, dialógusaiban bőbeszédű. Izgalmassá csak a vége felé válik, amikor a rabok — egy mesterségesen beiktatott női szereplő társaságában — menekülésre szánják el magukat. Igor Pretnar rendező gyakran él a hatáskeltés bevált eszközeivel. Lojze Rozmán és Steve Zigon színészi alakítása önmagában kitűnő; nem rajtuk múlt, hogy a film — kellően kimunkált emberi mondanivaló híján —■ nem hagy mélyebb nyomot a nézőben. _______ (boy) AZ ORSZÁGOS műszaki könyvtár és dokumentációs központ munkája fejlődik. 1960-ban mintegy 1300 külföldi folyóiratból több mint 10 000 magyar tartalmi kivonatot tettek közzé a műszaki lapszemlékben. Külön felkérésre ebben az évben is figyelemmel kísérték bizonyos különleges témák irodalmát, s ennek alapján az előző évi 232 000-rel szemben SMS- ban már 1S 000 adatot juttattak t*to érdekelteknek.