Hétfői Hírek, 1979. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-24 / 39. szám
DOCO JELENTI Pestike Sortatarozás az Almássy téren. Egy ifjú munkáslány kék védőköpenyben maltert kavar fél kézzel. Másik kezében zsebrádiót tart a füle mellé. A kis készülékből a Boney M. vérforraló dallamai törnek elő. Arra jön egy ifjú társa: — Mi az? — kérdi. — Muzsika nélkül nem megy a meló? —Legszívesebben ritmusra kavarnám — feleli amaz.t.a.) Dingels Az MSZMP KB külügyi osztályának meghívására szeptember 21—23-a között Budapesten tartózkodott Hans-Eberhard Diuisis, a Német Szociáldemokrata Párt külügyi osztályának vezetője. Győri Imre, a KB titkára fogadta az NSZK-beli vendéget, akivel Berecz János, a külügyi osztály vezetője folytatott megbeszélést, elutazott A tárgyalások során áttekintették a nemzetközi helyzet néhány időszerű — mindenekelőtt az enyhüléssel és a leszereléssel összefüggő — kérdését, s egyetértettek abban, hogy a kedvező tapasztalatok alapján folytatják az eszmecserét a kölcsönös érdeklődésre számot tartó ügyekről. E. Dingels vasárnap elutazott Budapestről. III. BRÁCSAVERSENY Japán, magyar és szovjet győzelmek A kilenctagú nemzetközi bíráló bizottság vasárnap a kora hajnali órákig vitázott azon, hogy a III. nemzetközi brácsaverseny 14 országból érkezett 27-részvevője közül kiket érdemesítsenek a díjakra. Az eredményt a Zeneakadémián hirdették ki. Az I. díjat — megosztva — Nagy Sándor budapesti és Inoue Yuuko japáni főiskolásnak ítélték. A II. díjat Ormai Gábor budapesti, a III. díjat Vera Boriszova moszkvai versenyző kapta. Különdíjban részesült Inara Greene szovjet főiskolás. A fővárosi tanács különdíját megosztották Inoue Yuuko, Nagy Sándor és Ormai Gábor között. Az eredményhirdetés után, a győztesek záróhangversenyen mutatkoztak be a nagyterem közönségének. VASÁRNAP TÖRTÉNT Sopronban, a híres „Lábasházban” megnyílt a II. Országos Érem Biennálé. Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes elismeréssel méltatta a részvevő 57 művész 232 alkotásának magas művészi színvonalát. Ezután átadták a díjakat Duray Tibornak, Vígh Tamásnak, Csikszentmihályi Róbertnek, Gáti Gábornak, Sz. Egyed Emmának és Várnagy Ildikónak. Karancsberényben ifjúsági honvédelmi és sportnap, valamint diák- és üzemi lövészverseny keretében tisztelegtek a 35 évvel ezelőtt lezajlott antifasiszta harcok hőseinek, s megkoszorúzták a Nógrádi Sándor Partizán Emlékmúzeumon elhelyezett márványtáblát. • A pécsi Faipari Szövetkezet — a versenytárgyalás megnyerésétől számított három hételteltével — az ARTEX útján elindította az NSZK-ba egy 300 darabra szóló hálógarnitúramegrendelés első szállítmányát. • Szolnokon vidám játék- és sportnapot rendezett ezer gyermek számára a megyei téeszek területi szövetsége. Özveggyé lett turista Tolna megyében bukkant fel az a fiatal jávorbika, amelyet már augusztus eleje óta figyelemmel kísérnek hazánkban. Mint dr. Csikvári Lászlótól, az Állatkert főigazgató-helyettesétől megtudtuk: egy jávorszarvaspárt a Hortobágyon észleltek először, feltehetően Csehszlovákiából vagy horvát-Ukrajnából vándoroltak át, ugyanis ez a fajta szarvas nálunk nem honos. Az Állatkertből gépkocsival mentek a pár után, nem sikerült megtalálni őket, mivel e vándorállatok 60—70 kilométert is megtesznek naponta. A „négylábú turistákról” később Cegléd környékéről jött jelzés, majd most a Dunántúlról. Tolnában már csak a bikát sikerült lencsevégre kapni, párját elgázta egy autó. Befogására kevés a lehetőség, nemcsakzárt, mert jól bírja a „gyaloglást”, hanem mert kábítópuska kellene hozzá, amivel viszont a vadásztársaságok többnyire nem rendelkeznek. Így vár- 55 ható, hogy az özvegyen maradt bika innen is továbbáll. (s. m.) Baranya vezet gépjárműben Megelőzte a tévé a rádiót Melyik híd a csúcstartó? • Összesen tíz „szermotoros" • Érdekességek egy évkönyvből Találós kérdésnek is beillik: napjainkban vajon a televízió vagy a rádió-előfizetők tábora-e a nagyobb? Nos, a múlt év végén kétmillió 673 ezer tévé-előfizető volt az országban, szemben a rádió 2 millió 589 ezer előfizetőjével. Egy évvel korábban még a rádiónak volt 19 ezerrel több előfizetője — olvashatjuk a többi között az 1978-as Közlekedési és Hírközlési Évkönyvben, amely most jelent meg a Statisztikai Kiadó gondozásában. Az évkönyv sokoldalú tájékoztatást nyújt a szállítás és a hírközlés tevékenységéről, fejlődéséről. Érdekes, tanulságos, olykor elgondolkoztató tallózni szám tengerében. Megtudjuk például: a közúti gépjárműforgalomban a Duna-hidak közül naponta a legtöbb gépkocsi — 72 ezer 919 — az Erzsébet-hídon haladt át. A „legcsendesebb” forgalmú Szabadság-hídon is naponta 24 633 gépjármű közlekedett. Tavaly 39 új villamost, illetve dízelmozdonyt kapott a vasút, 1429 autóbusz és 1601 taxi került a közúti közlekedésbe, 534 új telexállomás létesült, s a fővárosban 4 százalékkal nőtt a nyilvános telefonállomások száma. A múlt évben 5374 iparengedéllyel rendelkező magánfuvaros is segített az áruszállításban. Érdekesség: 1960-ban még 102-an fuvaroztak „szőrmotorossal” a személyszállításban, számuk a múlt évben 10-re csökkent. Több mint 14 százalékkal nőtt 1978-ban a lakosság tulajdonában levő személygépkocsiik száma, elérte csaknem a nyolcszázezret. Vidéki városaink közül a legtöbb gépkocsi Pécsett és Debrecenben, a legkevesebb Túrkevén és Kisújszálláson található. A tízezer lakosra jutó összes közúti gépjárművek számát tekintve Baranya megye a fővárost is meghaladta. Elgondolkodtató: tavaly 2018 haláleset történt az utakon, s csaknem 20 ezer személysérüléssel járó közúti közlekedési baleset volt az országban. Erőszakosabbak vagyunk? Növekszik az elsőbbségi jog meg nem adása és a kötelező megállás elmulasztásából történt balesetek száma. Végezetül: az összes levélpostai küldemény száma tavaly a 875 milliót is meghaladta. S noha 172 ezer csomaggal küldünk kevesebbet, még így is, több mint 11 millió csomaggal ballagtunk a postára. ; ötvenéves az ásvány- és földtani tanszék Debrecenben. A fél évszázad alatt jelentős őslénytani lelet halmozódott fel itt. Képünkön: mammutcombcsont a Tisza medréből. Csütörtökön: Jogi esetek 1 , 1 Gyermeksors — válás után A Jogi esetek újabb műsora csütörtökön este jelentkezik a képernyőn. Az előző adás zárójelenetában feltett kérdésre: édesanyja halála után kinevelte a nyolcéves Gáborkát — több száz levél érkezett a nézőktől. — Válás után a gyermek elhelyezése mind több problémát okoz — mondja Fluckné dr. Papácsy Edit műsorvezető. — A bírói ítéleteket, ugyanis nagyon gyakran nemlehet érvényre juttatni, s a huzavonában rendszerint a gyermek károsodik. Ezért választottuk ezt a kérdést a műsor témájául. De szó lesz serdülő korú fiatalokról, s köztük egy ifjú házaspárról. Ők a szülők tiltakozása ellenére, gyámhatósági engedéllyel kötöttek házasságot. A 15 éves fiatalasszony munkát szeretne vállalni, a haragos szülők azonban ezt sem engedik, ugyanis a Munka Törvénykönyve értelmében a 16 évnél fiatalabb ember csak szülői engedéllyel vállalhat munkát. A műsor választ ad a kérdésre: családot alapítani lehet szülői engedély nélkül, munkát vállalni nem? (ferenczi) ÖLTÖNYÖSÉRE CSAK! 10 FÉRFIAKNAK! A Szivárvány Áruházak ajánlata október 13-ig: új öltöny vásárlása esetén régi/ megunt öltönyét, zakó-pantalló együttesét 300 forintért átvesszük CSERÉBE KIJELÖLT SZIVÁRVÁNY ÁRUHÁZAK: II., Mártírok útja 49. X., Körösi Csoma út 2. , XI., Bartók Béla út 36—38. / XIV., Nagy Lajos király útja 138. XIX., Vörös Hadsereg útja 109. Vevőszolgálatunk szívesen nyújt felvilágosítást a 66—44—66-os telefonszámon. I VÁSÁRNAPTÁR A rövidítések jelentése: országos állat- és kirakó vásár — oák, országos állatvásár — oá, országos sertésvásár — osv. autóvásár — av. Szeptember 24.: Kálóz, Nagyoroszi, Szécsény — oák. Szeptember 25.: Decs, Hatvan, Tiszanána — oák. Szeptember 26.: Jánoshalma, Tab — oák. Szeptember 27.: Devecser, Szány — oák. Szeptember 28.: Aba, véménd — oák, Dévaványa — oá. Szeptember 29.: Szánk — oák, Gyálosy. Szeptember 30.: Róka — oák, Kunhegyes — oá, Békés, Csongrád, Csorna. Debrecen, Eger, Hatvan. Kecskemét, Kiskunmajsa, Kisterenye. Kisújszállás, Miskolc, Nagyatád, Nyíregyháza, Szarvas, Szeged, Zalaszentgrót sav. Könyvújdonságok Adi Micimckó, Potriki A Zenei Világnap alkalmából több könyvújdonsággal jelentkezik a Zenemű Kiadó. Szép kivitelben jelenik meg Kroó György könyve Rácz Aladárról, a jászberényi cigány cimbalmosról, aki eleinte Budapest, Párizs és Svájc mulatóiban aratott sikert virtuóz játékával. Majd — egyedül a világon — klasszikus művekszólóhangszerévé tette a cimbalmot és nagy nemzetközi hírnevet és tiszteletet vívott ki öt kontinens hangversenydobogóin. Érdekes és zenekedvelők számára igen hasznos könyv Boros Attila összeállítása: a „Harminc év magyar operái 1948—1978”. A Bécsben élő magyar származású zeneszerzővel , Ligeti Györggyel folytatott beszélgetéseit adja közre Várnai Péter műve. Nemcsik Pál „Zenei köztudat és nemzetiségi politika” című könyvében a magyar— szlovák nyelvhatáron élő dalokat gyűjtött egybe. A Móra Könyvkiadó hatodik alkalommal adja közre Milne örökzöld ifjúsági könyvét, a Micimackót. Az Európa Kiadó Borisz Paszternák szovjet-orosz költő verseivel jelentkezik. (Ez a kötet az 1969-ben megjelent versgyűjtemény bővített kiadása.) Ugyancsak az Európa kiadványa Jan Potocki könyve, a Kaland a Sierra Morénaban. Jövő áprilistól: Nyári időszámítás Sok energiát takarít meg A jövő év tavaszán előreláthatóan április elejétől hazánkban is bevezetik a nyári időszámítást. Az idén már több szocialista és nyolc nyugati országban egy órával előbbre állították nyárra az időt. Évtizedekkel ezelőtt nálunk is volt ilyen időszámítás. Milyen előnyei vannak? — Öt esztendeje vizsgáljuk, mekkora megtakarítást eredményezhet ez — közölték azilletékes főhatóságnál. — A jelenlegi energiafelhasználást figyelembe véve mintegy 90 millió kilowattóra villamos energiával, s 20—25 ezer tonnányi olajjal kevesebbet fogyasztanánk. Kiszámítottuk: ha áprilistól október elejéig egy órával előbbre állítjuk az időt, s fél éven át korábban kelünk és későbbi sötétedés után alszunk el, akkor csaki világítással 65—75 millió fo-rintot, az izzólámpák árából] pedig 10 millió forint deviza-, értéket tudnánkmegtakarítani. .Kedvezőbb feltételek] mellett lehetne elvégezni] egyes erőművek karbantartását is. Persze, nem olyan egyszerű az órákat csak úgy előbbre állítani. A szándékot legalább egy évvel korábban be kell jelenteni a Svájcban székelő vasúti központnak, hogy a nemzetközi menetrendek készítésénél figyelembe vehessék. További problémával jár a MÁV-nál a nyári időszámítás és a nyári vasúti menetrend egyeztetése is. Tekintettel azonban arra, hogy az átállás mintegy 2 millió dollárnyi devizát hoz, az illetékes szervek mégis mellette döntöttek. Hogy az emberi szervezet biológiai órája könnyebben átállhasson, egy szombatról vasárnapra virradó napon 0 órakor kezdődik majd az új időre való átállás. Ami a folyamatos munkarend szerint dolgozóknál azt jelenti, hogy a tavaszi óra-előállítással egy órával rövidül, az őszi visszaállítással pedigugyanennyivel hosszabbodik a műszak. A MAHART Balatoni Hajózási Üzemigazgatóságaközti, hogy szeptember 24-től, hétfőtől a személyhajók és kompok az őszi menetrend szerint közlekednek. A Balatonboglár—Révfülöp közötti hajójárat október 7-ig, a Siófok— Balatonfüred—Tihany, valamint a Fonyód—Badacsony közötti a fagy beálltáig szállítja az utasokat. A kompok szeptember 24-től — ugyancsak a fagyveszély beálltáig — óránként fordulnak a tihanyi és a szántód rév között. Gyermek nyelvtanfolyam pótbeiratkozás lesz a Pataky István Művelődési Központban szeptember 26—27-én, 16—19 óráig, orosz—német, angol—eszperantó nyelvekre. Kérjük, hogy áld rendelkezik bármiféle dokumentációval, fotókkal, amatőrfilm vagy hangfelvételekkel a magyar ökölvívásról, azon belül Papp Laciról, értesítse a Mafilm „Papp Lacit nem lehet legyőzni” produkcióját a 835—756-os telefonszámon, vagy levélben. 1441 Bp. Pf. 69. Meghívó: a Clara Szalon meghívja önt az 1979—80. évi őszitéli kollekció divatbemutatójára, melyet 1979. szeptember 27, 28, 29 és 30-án 18 órakor, 29-én 15 órakor, és 30-án de. 11 órakor rendez a Hilton Szálló Báltermében. Jegyek elővételben a Clara Szalon V., Váci u. 12-ben válthatók. Telefon: 184—090.