Heti Új Hírnök, 2004. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
2004-08-04 / 31. szám
„Az igazi embereknek nem kellene ilyen korán elmenni” , M. Cserháti Zsuzsa Egy éve július 23.-a szerdára esett: furcsa volt, hogy az egyik kereskedelmi rádión a szokásos pajzán betelefonálón sem idióta sztorikkal szórakoztattak, hanem mindenki meg■endülve emlékezett. Hírek még semmi, eltelt fél óra is, mie leesett, aznap délutántól már csak dalaival él köztünk egyik legnagyobb énekesnőnk, Cserháti Zsuzsa. Csenterics Ágnes: A ‘72-es Ki mit Tud?-on tűnt fel. Már az elsőillanatban nyilvánvaló volt kishitsége: a KISZ-titkár nevezte be.rőszakolták a pályára, szinte kiikték a színpadra. Sem akkor, sem előbb nem hitte, hogy valaki is kíáncsi lehet a hangjára. Somló Tamás: Soha nem járt nektanárhoz. Ahogy bemondták következik Cserháti Zsuzsa, kiléett, és az első dallal ő már beskászott. A hangja miatt nem is aggóott soha senki, csak az iszonyatos impaláza miatt féltünk, esetleg ont marad az öltözőben. Benkő László: A nyolcvanas vek elején jelent meg két szintetiátor-lemezem, a Lexikon I.-II. istrumentális albumok, de Zsuzsa vndkettőn énekelt, mert a legnagobb toroknak tartottam. Ma is. Koós János: Nehezen nyílt meg, s ha valamiről véleményt monott, arra mérget lehetett venni, Minden tartózkodása ellenére szinte ember volt, csak se a mellőéssel, se a sikerrel nem tudott mit ezdeni. Charlie: Igazi női lélek volt, akit nehéz belelátni. Egy végletekig ecsületes, tisztességes ember, rndkívüli érzékenységgel, és pont eki kellett az éjszakába vonulni, akik most már barátainak mondják tagukat, akkor segíthettek volna nem tették. Tizenhat év földalattiig után én beszéltem rá, lépjen fel elém a Kisstadionban. Még aztolsó pillanatban sem akart kitenni a közönség elé, mert hogy senkinek se kell. Szó szerint rádetültem az első hat lépésre a színadig, aztán olyan fergeteges sikert latott, hogy zokogott és nem tudt, hogyan hálálja meg. Utána túráztunk, akkor még nem road shownak hívták és nem CD-ről mentek a számok. Ha lennének rendes élő műsorok, az igazi embereknek nem kellene ilyen korán elmenni... Demjén Ferenc: Mint minden érzékeny ember, ő sem volt kopogtatós típus, mert egy igazi zenésznek egyszerűen nem ez a dolga. Nagyon hitt benne, hogy nem kell nyomulnia, mert majd jön valaki, és azt mondja, na, a Cserhátit újból felélesszük... Hogy tizenhat évig süllyesztőben volt, a hivatal soha meg nem bocsátható bűne. Gálvölgyi János: Két lemezem jelent meg tizenöt év különbséggel, mind a kettőn énekeltünk, mert a legnagyobbnak tartom. Tényleg nem volt barátkozós típus, de mondta is, ebben a szakmában csak ara van idő, hogy két fellépés között elmondjunk két viccet. Jellemző az emberségére, hogy hozzátette, a rohanásnak van előnye is, nincs időnk összeveszni. Zalatnay Cini: Már fiatalon is -mikor gyönyörű és nádszálvékony volt - azzal gyötörte magát, hogy csúnya, és állandóan fogyókúrázott. És hiába tért vissza, hiába volt újra sikeres, képtelen volt megbirkózni azzal, hogy öregszünk és nem leszünk már szebbek. Nagyon magányos volt, de nem is engedett közel magához senkit. Mikor viszszahízott, már az emberek közé se ment ki, még az imádott kutyáját is éjjel sétáltatta, hogy ne lássák így. Charlie: Az utolsó hetekben már tudtuk, hogy nagy a baj, senkit nem engedett be a lakásba. Egyik barátunkkal pénzt és ételt küldtünk neki, azt elfogadta, de neki is csak láncra nyitott ki az ajtót. Mi akkor megbeszéltük, ha tetszik, ha nem akár kényszerrel is, de orvoshoz visszük. Pár nap kellett volna. Horváth Attila: A zene mellett két dolgot imádott igazán: a fiát és az édesanyját. Anyja elvesztése után összeomlott, úgy érezte elveszítette a maradék biztonságot is. Újra meghízott, és ezt már nem bírta elviselni. Nemhogy színpadra nem mert kiállni, emberek közé sem akart többé kimenni. Bezárkózva, a maga választotta magányban hagyott itt minket. „Az élet megtanított élni és bölcsnek lenni. Nem bánom, hogy a buktatókat végigjártam, tanulságos vesszőfutás volt. Gyűlölöm, mikor azt mondják, az élet megy tovább, pedig így van. Elhatároztam, csak előre nézek.” Kocsis Attila Pályatársak a ravatalnál Válaszol: Auth Csilla Mit nem lehet megtanulni? Az egyik plazában valamilyen hétvégén együtt léptünk fel, ő volt a zárószám. Vasárnap este, mindenki indult haza, de ahogy meghallották a hangját, az egész tömeg visszafordult és tódultak a színpad elé. Fél play back volt, de a CD-n hozott dalok elfogytak, és senki nem mozdult. Zsuzsa nem akart ismételni, úgyhogy kérdezte a közönséget, mit akarnak hallani - minden kíséret nélkül énekelt még negyven percet. Lúdbőröztető volt...