Heti Válasz, 2010. január-március (10. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-07 / 1. szám
Akár csak pár percnyi boldogságot nyújtani beteg felebarátainknak - kevés az ennél felemelőbb élmény. Nos, lapunknak a magunk mögött hagyott karácsonyon megadatott, hogy az emberlétünk lényegéből fakadó önzetlenség megkapó megnyilvánulásának legyen részese. Történt, hogy internetes kiadásunkban Öt perc Haydn címmel közhírré tettük: fiatal zenészek intézményeket, bankokat, szerkesztőségeket keresnek fel, hogy muzsikájukkal csenjenek néhány pillanatnyi örömöt a hétköznapokba. A hír láttán az Országos Onkológiai Intézetben kezelt olvasónk fórumbejegyzésében szép szóval kérlelte a zenészeket, ha esetleg útba ejtenék a rákbetegeknek kényszerű otthont nyújtó kórházat is... A kívánság meghallgatásra lelt, a minihangverseny létrejött, minekutána honlapunkon a hozzászólók körében megindító mozgalom bontakozott ki a muzsikusok gesztusának ünneplésére. „Országunkban ugyan most a kapzsiság, a hatalomvágy, a hazugság uralja látszólag a felszínt, de amíg ilyen önzetlen és a dolgukat jól, jóérzéssel és az embereket szeretve végző, tisztességesen gondolkodó emberek vannak, addig itt nem lesz semmi baj” - írta a kórházi koncert rákos kezdeményezője. Nagybeteg honfitársunk a szívünkből beszélt. Mert kétségtelen: a lapunkban hétről hétre tárgyalt nyilvánosságszeletben, a közéletben rendre a hazugság, a kapzsiság és egyéb aljasságok megannyi példájával szembesülünk. Ez alól az idei évkezdet sem volt kivétel. A január mindjárt azzal indult, hogy kiderült: magyar közintézmények egész sora a jövőben nem a legnagyobb stratégiai vállalatunkként jegyzett Mólnál, hanem annak korábban ellenséges felvásárlásával próbálkozó vetélytársánál, az osztrák OMV-nél fog tankolni. Nehéz visszafogott jelzőket találni az eljárásra. Arra, hogy literenként 2-3 forintos előny fejében egy kormány lemond nemzeti érdekeink kiemelt, a törvény által is védett megtestesítőjének támogatásáról. Miközben Párizstól Moszkván át Washingtonig kőbe vésett illemszabály: olyan messzemenően képviseljük nemzeti cégeink érdekeit - legyen szó gázbirodalmakról, vízművekről vagy rádiótulajdonosokról -, hogy ha Európa egyik távoli zugában valamelyiküket sérelem éri, akkor a legmagasabb szinten gyakorlunk nyomást az eltévelyedett országra. Mármost amikor a sokak szíve szerinti eredménnyel kecsegtető választási időszakra kanyarodván a haza - a szó legszorosabb értelmében vett - elárulásával szembesülünk, mindjárt életbevágóbbnak gondoljuk a változást. Sólyom László államfővel együtt azonban valljuk: öncsalás volna mindent a politikai átrendeződéstől várni. Az csak a lehetőséget teremtheti meg az országban eddig szunnyadó energiák felszabadítására - de a remények szerint jobban kormányzott autóba az üzemanyagot valamennyiünk tisztességes, akár áldozatkész munkája szolgáltatja. A magunk részéről mindehhez a kórházi koncert nyújtotta élményből és a hozzá hasonló példákból merítünk erőt. Tesszük ezt azért, mert máskülönben könnyen hasonlatossá válhatunk az egyszeri magyar állampolgárhoz, aki a rendszerváltásban csalódva azt a kérdést tette fel környezetének: „Most mondják meg, változott itt bármi is?” Mire emberünk megkapta a választ: „Ön, uram, semmit sem.” Jobbkormány Két-három forintos előny fejében egy kormány lemond nemzeti érdekeink megtestesítőjének támogatásáról, szerintünk majd 3 alan A HÉT FOTÓJA Égig érő tű Az Egyesült Arab Emirátusokban átadták a világ legmagasabb épületét, a Burdzs Dubait. A 160 emelet magassága 818 méter 'Oo DUBAI 2010. január 1.