Hétvége, 1982 (4. évfolyam, 107-157. szám)
1982-02-25 / 114. szám
olvasóink kérték Minikrimi Tony és Ilse Lugano irányából érkeztek. Lassan alkonyodatt, és a napsugaraik bíborba öltöztették a Lago Maggiore tükrét. A szép, erős kocsi befordult az első utcába, és senki sem sejtette volna, hogy a kormánykeréknél egy hétpróbás bűnöző ül, mellette pedig egy hiszékeny liba. — Biztos vagy benne, hogy ilyenkor este még van valaki a bankban? — kérdezte a lány, és kezével gyengéden végigsumított nagy nyári szerelmének izmos karján. — Egészen biztos — vigyorgott a fiú. — Elvégre még tűnt a nyaralási idény, ha a vége felé járunk is. Ilyenkor mindenki szívesen dolgozik, hogy léket vághasson a turisták zsebében. Beugrok a bankba, s gurulhatunk is tovább. — Nem ártana, ha ennénk valamit, már korog a gyomrom — nyújtózott Use. — Egész jól összeülünk — jegyezte meg Tony. — Te remekül vitorlázol és úszol, énnekem viszont van pénzem. Mi más kell a boldogsághoz? — Semmi, csak egy jó vacsora. Bár, ha jobban belegondolok, nem is tudom, miért estem beléd ennyire. Tony felnevetett, bekanyarodott egy mellékutcába, s lefékezte a kocsit egy kis bankfiók előtt. — Várj meg az autóban — vetette oda a lánynak, kilépett, és eltűnt a bejáratban. — Ahogy ön parancsolja — nevetett utána Ilse. ★ Az öregedő deres hajú tisztviselő csak akkor vette észre a fiatalembert, amiikor árnyéka a tolóablakra esett. — Éppen zárni készülünk, uram — mondta udvariasan. — Az utolsó percben érkezett. — Hagyjuk a süket dumát, papa — szakította félbe jéghideg hangon a fiatalember. Egy bőrzsákot nyomott a megrémült emberke kezébe, és ráparancsolt, hogy tömje ki pénzzel. A férfi remegő kézzel rakta a pénzt a bőrzsákba, s közben nem merte szemét levenni arevolverről amely oly tüneményes gyorsasággal jelent meg a kései látogató kezében. Amikor befejezte a csomagolást, és odagyújtotta a bőrzsákot Tonynak, remegő hangon megkérdezte: — Azt hiszi, messzire jut vele, fiatalember? — Egészen messzire — bólintott rá Tony, elrántotta a zsákot és szinte egyidejűleg tüzelt. A tisztviselő lerogyott a pultt mögé. Tony hátat fordított, és fütyürészve visszatért az autóhoz. ★ Kiis idő múlva már a városon túl kanyargó autóúton jártak. — Nos, meghívsz végre egy remek vacsorára? — érdeklődött mohón Ilse. —• Egy kis türelem még, aztán eszünk, iszunk, mulatozunk, és nem gondolunk a rongyira. —• Rongyra? — A pénzre — magyarázta Tony. — Van még ilyen jó kifejezés a magánszótáradban? — Tömérdek. Egyelőre azonban ne türelmetlenkedj, ígérem, hogy még ma feledhetetlen kalandban lesz részed. Teljesen besötétedett. Tony egy mezei, útra fordult lassan végiiggurult a kocsival a tó mellett. A távolból elázott, vidám kirándulók gajdolása hallatszott. — És most mit lesz? — érdeklődött Ilse. — Nem megyünk tovább, itt alszunk a tó partján? — Állvitartózunk a tavon, Olaszországba — válaszolta Tony. — Remek pofa vagy! — vihogott a lány. — Csönd! — kiáltott rá hirtelen a fiú durván. — Itt, a közeliben elrejtettem egy vitorlást. Felszállunk rá, s remélem, messziről romantikus őrülteknek tartanak bennünket, akiknek egyetlen boldogsága, ha vitorlázhat. Kinn a tavon elsüllyesztem a csónakot. — Elment az eszed? — kiáltott fel a lány hirtelen ébredt rémülettel. — A tied megy el mindjárt — hangzott a durva válasz. — Vésd be a tyúkeszedbe, hogy menekülünk. — De mitért!? —■ Mert időközben nyilván a nyomunkba eredt Svájc egész rendőrsége. — A rendőrség — sápadt bele Ilse. — Miért üldözne bennünket a rendőrség? Hiszen nem is hajtottál gyorsan. — A rendőrség azért üldöz, lányom, mert kiraboltam a bankot, és megöltem egy banktisztviselőt. Ifti, ebben a bőrzsákban 50000 svájci frank van, s ha elkapnának vele lógnék. S ha bűntársnak tartanak, te sem úszod meg szárazon. — De hát én nem tudtam semmit,nem csináltam semmit — sintati magát a lány. — Velem mit lesz? — Mit tudom én — vont vállat Tony. — Bármilyen jól úszol is, a tavat nem úszhatod át. Belefulladsz, és mire a holttested előkerül, a rendőrség megkezdi a nyomozást én már árokon-bokron túl leszek. S most mozdulj, indítsd el a vitorlást! ★ A vitorlás csendben, észrevétlenül úszott ki a tóra. Amikor a szél a vitorlákba kapaszkodott, a kis hajó gyengén megremegett. Egyikük sem szólalt meg, sötétség, csend vette őket körül. Amikor háromszáz méternyire voltak az olasz parttól, Tony rászólt a lányra: — Itt most állj meg, romantikus utazásunk útiicéljához értünk. A vitorlást elsüllyesztem mi pedig kiszállunk. —• De hiszen nem is tudsz úszni— tört ki a lányból a hisztérikus nevetés. — El fogsz süllyedni, mint a fejsze nyél nélkül. A vitorlásoddal együtt! — Add ide az úszóöltözéket — ordította Tony. — Meggondoltam magam, belém kapaszkodhatsz, téged is fenntartalak a víz színén. Ilse előrántotta a csomagot, amelyben az úszóöltözék volt, és éles késsel felhasította a vászonlapot. Miközben dolgozott, a fiú egy percre sem vette le róla a szemét, gyanakvással figyelte minden mozdulatát. — Itt van, húzd magadra — dobta oda a lány a ruhát. A vitorlás megbillent, s lassan süllyedni kezdett. Tony remegő kézzel, kapkodó mozdulatokkal öltözött. Amikor a parafa úszóöv után nyúlt, a vitorlás nagyot rándult, felfordult és Tony a vízbe zuhant. Ilse egy másodperccel korábban a vízbe vetette magát, és erőteljes karcsapásokkal a part felé vette az irányt. „El kelll érnem” — Villant át Tony agyán a gondolat, „túl sokat tud”. De hirtelen belevágott a szörnyű valóság: lassan sülylyed, az úszóöltözék egyre jobban megtelik jeges vízzel. Ilse nemcsak a külső burkot vágta fel, hanem végighasította az öltözéket is. Tényt elfogta: a pánik. A távolban hívogatóan csillogtak a parti víkendházak ablakai, Olaszország sohasem tűnt még ilyen közelinek, s egyben ilyen távolinak. Tudta, hogy nem ér el odáig. — Segítség! — kiáltott. — Segítség! De válasz nem érkezett, szája megtelt vízzel, s a hullámok lassan összecsaptak a feje fölött. Nyár végi szerelem ______________________________________________13