Hétvége, 1983 (5. évfolyam, 158-208. szám)
1983-02-10 / 163. szám
MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS NYELVMŰVELŐ HETPROBAS ES TARSAI Nyelvünk igen gazdag közmondásokban, szólásokban, szóláshasonlatokban, szóképekben. Ezek az elemek, az úgynevezett állandósult szókapcsolatok színezik a stílust, a szemléletesség eszközeiként képi megfogalmazást, hangulati megvilágítást adnak a mondanivalónak. Jól teszi hát a stílusára kényes újságíró, ha merít e gazdag nyelvi eszköztárból. Persze nem mindegy, hogyan. Ha ugyanis ezeket a főleg hangulati értékükkel, képiségükkel, a lényegre utaló tömörségükkel ható elemeket a nyelvfejlődés során kialakult gondolati tartalmakkal, ellentétes értelemben alkalmazza, stílusélénkítő szándéka a fonákjára fordul. A jugoszláviai magyar sajtóban sajnos garmadával sorjáznak erre a példák. A választékosságra való igény nem mindig jár együtt a pontos nyelvismerettel, a fogalmazásbeli körültekintéssel, következésképp — legtöbbször talán a fordító hibájából — a forradalmár hétpróbás lesz (alighanem a szerbhorvát oprobani helytelen értelmezése miatt). Pedig tudni való, hogy a hétpróbás vonzata a magyarban mindig negatív fogalom: gazember, zsivány, útonálló, bűnöző. Milyen jelzővel illessük hát a forradalmárt? Ha már ragaszkodunk az oprobani hangzásbelileg is pontos átültetéséhez, írjuk ezt: kipróbált, de nem tévedünk akkor sem, ha a tapasztalt, harcedzett jelzőt használjuk. Mintha nem volna érzékünk a jó és a rossz megkülönböztetésére, gyakran folyamodunk az efféle helytelen képzettársításokhoz: a szakemberképzés melegágya, a női sakkozás táptalaja, holott egyik is másik is bomlasztó tenyészet, a tartalmilag hozzájuk kapcsolódó negatív fogalom a bűn, viszály. E sorba tartozik az értelmi szerző is, amelynek alkalmazása kizárólag aknamunkával bűnös, ellenséges tettet kiagyaló személy vagy csoport jelentésben helyénvaló, pozitív megmozdulás, cselekedet kezdeményezőjének jelölésére azonban semmiképpen. A felsorolásnak természetesen még nem értünk a végére, két hét múlva folytatjuk a sort, a nyelvi kétségek eloszlatására addig is vegyük igénybe a Magyar Nyelv Értelmező Szótárát. TAKÁCS Ilona SZÍNHÁZ lépesek A MUNKÁSKÖZÖNSÉG felé Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Szabadkai Népszínház munkáját már jó ideje a vezetés válsága kíséri. Ennek következtében a társulat lassan elkedvetlenedett, előadásainak fénye megkopott, művészi becsvágya alábbhagyott. Éppen ezért reménykedéssel fogadtuk a hírt, hogy Dávid Máriát, a Tartományi Oktatás-, Művelődés- és Tudományügyi Titkárság segédtitkárát nevezték ki a színház főigazgatójává. Nyilatkozata székfoglalónak is beillene, hiszen alaposan neki kell gyürkőznie a munkának, ha meg akarja állítani Thália enyhe lejtőn guruló szekerét. — A színháznak eléggé elmosódó, határozatlan a művész arculata, melyet Vajdaság egyetlen, a magyarlakta helységeket bejáró, tájoló együttesének különböző előéletű közönsége is meghatároz. A műsorpolitikát ennélfogva a közönség eltérő igényeihez kell igazítani, és ebből szükségszerűen következik a Népszínház kétarcúsága. Mert nyilvánvaló, hogy a közönség minden rétege nem képes egy Beckett-művet élvezni, vagy éppenséggel Brecht tandrámáért lelkesedni. Ezután Dávid Mária személyében, a fokozatosság jól bevált elvének hangsúlyozásával, máris színre lép a pedagógus: — A Népszínháznak nagy előnye, hogy nemcsak szórakoztatja a nézőket, hanem lépésről lépésre bevezetheti egy tartalmasabb szellemi élet szféráiba. A színészek cselekvési rugója nem kizárólag az anyagi érdekeltség, hanem hivatástudatból végzik időnkénti bukásoktól is veszélyeztetett, küldetéssel felérő munkásságukat, és ebben a népművelőkhöz hasonlítanak. Éppen ezért szeretnénk, ha a színház megtenné azt a néhány, elengedhetetlenül szükséges lépést a közönség felé, hogy Thália temploma ne legyen főként az értelmiségieké. Eközben a munkacsarnokokban ambientált, közérthető, de mégis művészi értékű előadásokra gondolok, nem pedig télapós bohóckodásra. Amikor a színészeknek Szabadkáról Újvidékre való áramlását megszüntető lehetőségeket latolgatom, tréfásan megjegyzi, hogy Észak-Bácska egy szép napon azért mégiscsak ellátja megfelelő számú színésszel az Újvidéki Színházat, a rádiót és a televíziót. De erősíteni kívánja a Népszínház kapcsolatait az újvidéki Művészeti Akadémiával is, hogy a színészállomány felhalmozódott művészi tapasztalatát fiatalos magakereséssel ötvözze. Végül a jóval tényszerűbb anyagiakra terelődik a szó. Hogy egyik kollégám találó megfogalmazásával éljek, az oszlopcsarnokos objektumot belülről csak „a pókháló tartja össze”. Alaposan megrokkant, statikájában megingott, ezért Dávid Mária gyors számítással próbálja megállapítani, mikor is lehetne érdemében hozzálátni a felújítási munkálatokhoz. Jelenleg 80—90 millió (új) dinárból meg lehetne oldani a dolgot, de a Tartományi Művelődési Érdekközösség csak akkor folyósíthatja a szükséges összeg felét, ha a városának megvolna a másik fele. Szabadka érdekközössége évi 7 milliót fordít erre a célra. Még megbízatásom alatt, három év múlva, a gazdasági helyzet javulása reményében, az említett és más forrásokból össze lehetne hozni az eszközök 50 százalékát, és megkezdeni a javításii munkálatokat. ALADICS János FILM A FILM CUKOR NÉLKÜL A film „nagy öregjeinek” egyike volt CUKOR György magyar származású amerikai rendező, pontosabban, Hollywood, az álomváros megalapítói közé sorolható több más magyarral együtt, mint például a tavaly elhunyt King VIDOR is volt. Mert a New York-i születésű Cukor György is befejezte sikerekben gazdag pályafutását, az elmúlt napokban, 84 éves korában. Kortársa volt a filmművészet azon pionírjainak, akik Los Angeles tőszomszédságában létrehozták az első stúdiókat, amelyek inkább hasonlítottak valami ormótlan nagy raktárakra, mint az álomipar csodás szentélyeire. Mégis, filmkarrierjét korántsem számítják a kezdetektől, amikor forró, kellemetlen hangárok bádogtetői alatt arab sejkek pálmafák övezte oázisait fakasztották, robogó vonatok rablótámadásait mímelték a hetedik művészet trükkmesterei. Cukor György 1930 körül került csak a filmhez, de már mint a Broadway nagyhírű színházi szakembere. A legnevesebb New York-i színházakban ismerte ki a kulisszák sok-sok bohémiát, ugyanakkor kérlelhetetlen pontosságot, alapos munkamódszert igénylő világát. A színházban szeretkezett fel egy ritka tudománnyal, az asszonyszelídítéssel, így van. Cukor György filmrendezői képességeinek legkülönb sajátjaként emlegetik azt a képességet, ahogyan bánni tudott filmjeinek női főszereplőivel. Azt mondják róla, nőstényoroszlánokat szelídített meg sok-sok hisztérikában, és ő volt az, aki a legjobban értett Greta GARBO igába fogásához. Annak ugyan nem temperamentumát, de meghódíthatatlan hideg fenségét kellett valahogy a közönséges halandókhoz melegíteni. A napokban újra láthattuk a negyvenöt esztendővel ezelőtt készült Kaméliás hölgy című szép, romantikus Cukorfilmet. Audrey Hepburnnel még többet nyert Hollywood e magyar megalapítója, a My Fair Lady című filmjével, amelyben a törékeny színésznő feledhetetlen alakítást nyújtott. Cukor György feliratkozott az Oscar-díjasok listájára. De ő rendezte meg a Gázláng (1944), az Egy csillag született (1955) és több más filmtörténeti jelentőségű műveket. Csak most, halálával tudódott ki: az Elfújta a szél forgatását ő kezdte meg, ennek a minden idők egyik leglátogatottabb filmnek a rendezését átengedve V. FLEMINGNEK. Tehát alapítóként és gavallérként távozott a filmvilágból, amely ismét egy nagy öreg: Cukor nélkül maradt. v. J.