Heves Megyei Nap, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-01 / 152. szám
1995. JÚLIUS 1., SZOMBAT KÖZÉLETI NAPILAP II. évfolyam 152. szám PEREL AZ AESZ Morvai már nem elnök O.J. Először Morvai Ferenctől kaptunk egy levelet: arról értesítette szerkesztőségünket, hogy az Állampolgárok Érdekképviseleti Szövetségének címe megváltozott, Gyöngyös helyett immár Budapesten székel az AESZ, amelyet egyébként 1993-ban a nagyrédei vállalkozó alapított. Morvai azt is leírta, hogy ő már csak volt az AÉSZ elnöke, minden újabb információért forduljunk az új vezetőkhöz, Berea Józsefé Tamás József urakhoz. Később már az ügy egy újabb fejleménye kapcsán kerültek birtokunkba különféle dokumentumok. Az például, amelyben Berecz József elnök megbízza az egri Dávid Árpádot, hogy szervezze meg az AESZ megyei és területi szervezetét, illetve tagságát Megtudtuk azt is: az új elnökség szponzorok segítségével próbál pénzhez jutni működésük érdekében, s szeretnének a következő parlamenti választáson képviselőjelölteket indítani. Ahhoz, hogy ezt tiszta lappal tegyék, rendezni óhajtják az AESZ és a volt elnök között fennálló vitás kérdéseket Mivel a nagyrédei vállalkozó annak idején a megállapodás ellenére nem fizette ki az ÁESZ-aktivisták tiszteletdíját és költségeit, így a megyei, valamint a budapesti területi AESZ-vezetők és a szövetség néhány alkalmazottja per útján kívánja elszámoltatni Morvai Ferencet Amiatt is megtették a szükséges jogi lépéseket, hogy egy, a Morvai által az elnökség tudtán kívül felvett 11 milliós hiteltartozást ne varrják az ÁÉSZ nyakába. Jenő, a szélhámos Hat osztálya és egy bt.-je volt A 25 esztendős Oláh Jenőről még a legnagyobb cégek sem gondolták, hogy szélhámos: jó autókkal - Audival, Suzukival, Opellel - jelent meg üzletfeleinél, vastag arany karkötők és láncok díszítették, rádiótelefon lógott az oldalán, és milliós tételekben vásárolt. (Jenő... cikkünk a 3. oldalon) MA Füzesabony a „mesebeli” város Úgy van Füzesabony a város voltával, mint az okos leányka a mesében: el is ment a királyhoz, meg nem is, vitt is ajándékot, meg nem is ... Füzesabony város is, meg nem is. 5. oldal Egy hajdan volt katonazenekar Egerben Bár máig kísért idős Arbányi Kornélnak, múlt század zeneírójának a lebecsülő hangvétele a katonazenekarokról, mégis érdemes felidézni a császári és királyi 64. gyalogezred zenekarának tevékenységét. 8. oldalakon kell bízni a másikban Az elmúlt napokban Egerben járt Rajk László építész, látványtervező, az SZDSZ országgyűlési képviselője. Vele készített interjúnkból az is kiderül: politikusként vagy inkább szakmájában érik maradandóbb sikerek? 9. oldal Időben kapcsolt a Hatvan A rendkívül gyengére sikeredett őszi produkció után csak kevesen bíztak a szebb - és főleg eredményesebb folytatásban. Tóth Dénes vezetőedző is nehezen vészelte át az akkori nehéz napokat... 14. oldal A sértett már nem haragszik „Apa ivott, de legalább főzött” TOMPA Z. MIHÁLY Már éppen elnapolni készült a hatvani Városi Bíróság Bata László ügyét, amikor nevelt lánya, a tizenhét éves B. B. bejött a terembe, és közölte, hogy vallomást kíván tenni. Igaz, hogy nevelőapjának voltak hibái, néha ivott, de minden nap főzött, és a húga is rendszeresen járt iskolába. Nem kívánja hát, hogy megbüntessék Bata Lászlót, engedjék szabadon, akkor talán újra összetartja a famíliát a kemény kéz. Az ügy érdekessége, hogy éppen B. B. feljelentése nyomán került előzetesbe Bata László. A lány azzal vádolta nevelőapját, hogy kétszer megerőszakolta őt. Először még 1993 karácsonyán, másodjára múlt év novemberének végén. Az első esetnél jelen volt a lány anyja is, mi több, ő rántotta vissza a menekülő lányt, rákiáltva: kibírod! így most az édesanya másodrendű vádlottként szerepel az ügyben. B. B. korábbi vallomása szerint a második erőszak akkor történt, amikor néhány perccel később ért haza a diszkóból, mint kellett volna, s csengetésére Bata László meztelenül nyitott ajtót. (A sértett már... folytatás a 4. oldalon) Hirdessen telefonon! 8-16 óráig 36/313-599 Felár nélkül, másnapi megjelenéssel!* ((megrendelés 12 óráig). HEVES MEGYEI NAP Törvénytelen a tb-járulék kiterjesztése Alkotmánybírósági döntés a Bokros-csomagról Az Alkotmánybíróság több ponton az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a gazdasági stabilizációs törvényt, az úgynevezett Bokros-csomagot Azokat az indítványokat viszont, amelyek a törvény teljes egészében való megsemmisítését kérték, a testület elutasította. Az anyasági juttatások tekintetében az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a rászorultsági elv bevezetésénél megfelelő felkészülést kell adni az érintetteknek, ezért a július 1-jei hatályba lépést előíró jogszabályt megsemmisítette. Ugyanígy járt el a táppénzre vonatkozó módosításokkal kapcsolatban is. A testület az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a 44 százalékos tb-járulék kiterjesztését a szerzői honoráriumokra, és ugyancsak alkotmányellenesnek találta a személyi szám meghosszabbítását előíró jogszabályt. További részletek a 6. oldalon A pártok örülnek a döntésnek K. ZS. - K. J. Az MSZP városi irodavezetője, Merczel József szerint nem jutott elegendő idő az egyeztetésekre, mivel a program végrehajtása sürgős lépéseket tett indokolttá, s így csúszhatott jogi hiba a stabilizációs törvénybe. Úgy fogalmazott, hogy az egyik szeme sír, a másik meg nevet a hír hallatán, hiszen a döntés következményeként jobb helyzetbe kerül ugyan a kultúra, de a problémák attól még súlyosak. Szerinte a nehézségek megoldására az államháztartás reformjával nyílna lehetőség. Gálfi Antal megyei szóvivő szerint az SZDSZ nem bánkódik az Alkotmánybíróság döntése miatt. Leszögezte: pártja a reformokra, valamint a gazdasági túlélésre helyezi a hangsúlyt, és a megszorító intézkedéseknek csak akkor van értelmük, ha a fellendülést szolgálják. Az adóterhek nem növekedhetnek, a kultúra és az oktatás támogatottsága pedig nem csökkenhet. Merczelhez hasonlóan úgy véli, hogy a költségvetési bevételeket az államháztartási reformmal kellene biztosítani, valamint gyökeres változásokra van szükség az egészségügy és a társadalombiztosítás intézményrendszereiben. Molnár Zsolt, a Fidesz-MPP megyei elnöke örül annak, hogy az értelmiségnek — amely eddig sem volt megbecsülve - nem növekednek még a tervezett s most törvényellenesnek minősített intézkedésekkel is a terhei. Viszont Bokros pénzügyminiszter nyilatkozataiból azt szűrte le, hogy a tegnapi döntés csak a probléma időleges eltolását jelenti, a kiesett bevételeket valamely más területről teremtik majd elő. Bossányi László, a kereszténydemokraták megyei elnöke úgy gondolja, hogy elsősorban nem a tb-köteles honoráriumot kézhez kapó szerzők kerültek volna nehéz helyzetbe, hanem a kultúraterjesztés egésze, hiszen a művelődési házak nem tudták volna kifizetni a tb-járulékokat. Bossányi egyébként örül a döntésnek. (A pártok... folytatás a 4. oldalon HONORÁRIUMKIUTALÁS Egymilliárd dollár az önkormányzatoknak R.M. Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében az önkormányzatok az állami vagyonból részvényeket kapnak az általuk átadott közművagyon után. A települések vagyonigényét a vonatkozó törvény alapján elismerve végül is a szolgáltató cégek tulajdonába kerül a gázhálózatok, illetve a villamos közművek eddig önkormányzati tulajdonú hányada, s ennek fejében - nyilatkozta a Heves Megyei Napnak dr. Puha Sándor (SZDSZ) megyei országgyűlési képviselő, önkormányzati bizottsági tag - a gáz esetében 40, a villanynál 25 százaléknyi részvény illeti majd a községeket, városokat. (Egymilliárd dollár... folytatás a 4. oldalon) Elnapolták a döntést a gyöngyösi piacról Horváth Attila az új igazgató T. BOKROS MÁRIA A csütörtöki testületi ülésen a képviselők egyhangú bizalmát élvezve Horváth Attila lett a József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium új igazgatója. A korábbi direktor Sántha Imre nyugdíjba vonult. Gyöngyös legnagyobb középiskolájának újdonsült vezetője magas színvonalú, pedagógiailag alapos, sokszínű pályázatával nyerte el előbb kollégái, majd a városi képviselők bizalmát. (Elnapolták a döntést... folytatás a 4. oldalon) Ismét bizalmat kap a háziorvos? Vétózott a gyöngyöstarjáni polgármester - Lemondott az egyik képviselő Mintegy húsz helybéli volt kíváncsi a gyöngyöstarjáni képviselő-testület csütörtöki ülésére. Mint ismeretes, június 20-án öt pályázó közül dr. Szabó Anitát választotta meg a testület (6:4 arányban) a falu háziorvosának, elődje nyugdíjazása miatt. A 2400 lakosú községben népi kezdeményezés keretében 310-en kérték írásban a döntés megváltoztatását SZIRÁKI MÁRTA A képviselő-testület ülésén Szamosvölgyi Péter polgármester egy levelet olvasott fel, amit a Fajzati utca lakói juttattak el hozzá, tiltakozva a döntés ellen. A polgármester beszélt arról is, hogy a faluban 1900 szavazóképes lakos él, akik közül 8-900-an járnak el voksolni, így a 310 érvényes aláírás mindenképp elgondolkodtató. Azt is hozzátette Szamosvölgyi, hogy három lehetőség közül választhat a testület: új pályázatot írnak ki, új orvost neveznek ki, vagy pedig helyben hagyják a döntést. Nagy Károly képviselő elmondta, hogy Szabó doktornő alkalmatlanságát senki sem tudta bizonyítani. Ruzsom Lajos kijelentette: a népi kezdeményezést ő indította, nem a helyi hivatal, mint azt sokan tudni vélik. Az a kérése, hogy a testület olyan döntést hozzon - figyelembe véve az aláírásokat -, ami a falunak is megfelel. (Ismét bizalmat kap... folytatás a 4. oldalon) Hevesben is kezdődik az aratás Az országosnál rosszabb, a tavalyinál jobb termésátlaggal számolnak A megye 161 ezer hektárnyi szántóterületén a napokban kezdődik az aratás. A szakemberek az előzetes termésbecslések alapján kalászos gabonából az elmúlt évinél mintegy 10 százalékkal nagyobb mennyiségre számítanak. Mint azt Nagy Sándortól, a Földművelésügyi Minisztérium Heves Megyei Hivatala főmunkatársától megtudtuk, idén 4,5-4,6 tonnás országos átlagú búzatermésre lehet számítani, amit a megyében valószínűleg nem érnek majd el. BALÁZS - HALMAI - A kalászosok fejlődésének, a virágzásnak használt a korai csapadékos időjárás, bár a gyomosodást is nagyban elősegítette. A betakarításban nem lesz fennakadás - prognosztizált a szakember -, a gazdaságok egyfelől a korábbi évek hasznos tapasztalatai alapján szlovákokkal kötöttek szerződést, a magánvállalkozók besegítenek a kisszövetkezeteknek, végül pedig a nagy termőterülettel rendelkező nagygazdáknak nagyüzemek segítenek majd a termény betakarításában. (Hevesben is... folytatás a 4. oldalon) Aratás Erdőtelek határában FOTÓ : GÁL GÁBOR