Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-01 / 27. szám

/ Péntek esti külpolitikai kommentárunk: Szocialista tanácskozás Fanban A Magyar Televízió legutóbbi külpolitikai fóru­­­­mához intézett egyik kérdés is jelezte, hogy népünket­­ foglalkoztatja a francia baloldali erők egységének sor­­­­­sa. Éppen e vonatkozásban érdemel figyelmet a Pire­­­­neusok lábánál. Pauban pénteken megnyílt háromna­­­­pos tanácskozás, a Francia­­ Szocialista Párt kongresz­­­­szusa. A kongresszus a francia dolgozók körében is nagy figyelmet keltett, mert olyan időben tanácskozik, amikor Franciaországban éleződik a gazdasági válság, gyorsul az infláció, terjed a munkanélküliség. A Francia Kommunista Párt a közös kormányprogram nevében közös akciókra szólította fel a szocialista pár­tot a dolgozóktól követelt áldozatok ellen, azzal a jel­szóval, hogy a válság terhét a milliárdosok fizessék meg. A­­ szocialisták kongresszusán megfigyelőként részt vesz a Francia Kommunista Párt két képviselője is. A kommunistákat és a baloldal más csoportjainak haladó tagjait természetesen elsődlegesen nem a fran­cia szocialista párt napirenden levő belső problémái érdeklik, hanem az, hogy a kongresszus milyen állás­pontra helyezkedik a közös kormányprogram alapján létrejött baloldali egység kérdésében, rövid távon az akcióegység érvényesítésében. A szocialista párt egyes csoportjai és áramlatai ál­tal a kongresszus elé terjesztett határozati javaslatok többsége — több-kevesebb hangsúllyal — állást fog­lal a baloldali egység fenntartása és a baloldal pártok közös programja mellett Egyik sem tartalmaz azonban utalást a kommunisták által javasolt közös akciókra, arra, hogy a baloldali pártok — mint az FKP szorgal­mazza — egybehangolt tettekkel harcoljanak a közös program mielőbbi megvalósításáért A Francia Kom­munista Párt már a kongresszus megnyitása előtt bí­rálta ezt a magatartást. A szocialista pártkongresszus előestéjén az FKP párizsi szervezete újabb kezdemé­nyező lépést tett: javasolta a fővárosi szocialista és baloldali radikális szervezeteknek, indítsanak közösen kampányt, hogy a tömegeket mozgósíthassák a gis­­cardista politika ellen, a közös program megvalósítá­sára. Az FKP lapja, a L’Humanité a kongresszussal kapcsolatban hangsúlyozta: „Az FKP közös baloldali akciókra vonatkozó javaslata továbbra is érvényes és időszerű.” Világgazdasági ABC is. Világpiaci árszínvonal, infláció A­z ár, az áru értéke­^ rysk pénzbeli kife­jezései A világpiaci ár azt az árat jelenti, amely a vi­lágpiacon gazdát cserélő áruk értékét fejezi ki. Nem minden áru kerül ki a vi­lágpiacra, pl. kenyeret sen­ki sem vesz, vagy ad el a világpiacon, de a világ­piacon gazdát cserélő áruk ára —­ különböző mérték­ben — hat szinte minden egyéb áru elállítási költ­ségére, tehát árára is. Így pl. a gabona, vagy a mező­gazdaságban felhasznált kémiai szerek világpiaci ára, hat a kenyér árára legtöbb országban. Az infláció látható meg­jelenési formája az árak nagymértékű és viszonylag hirtelen megemelkedése. Nem minden áremelkedés jelent inflációt. Válságos periódusok áresései után bekövetkező áremelkedés, vagy a termelési feltételek rosszabbodása következté­ben előállított áremelkedés nem jelent inflációt. Inflá­cióra mutat azonban min­den olyan áremelkedés, amely azért következett be, mert több pénz került a forgalomba, mint amennyit a termelt áruk cseréje, ér­tékesítése megkívánt. Ez esetben pénzromlás, a pénz értékének csökkenése kö­vetkezik be. Az az ország, amelynek a pénze az említett ok miatt romlik, könnyebben expor­tál, mert a külföldi vevő, aki tőle vásárol, keveseb­bet fizet, mint a korábbi időszakban, hiszen az ex­portőr ország elértéktele­nedett pénzében számítva az eladott termék árát, vi­szonylag kisebb összeget kell az áruért saját pénzé­ben kifizetnie. Az ilyen fajta pénzrom­lás — amelynek terhét az adott ország dolgozói vise­lik — rontja a versenytár­sak esélyeit, ezért vele szemben más országok vagy saját pénzük leérté­kelésével, vagy import­­korlátozásokkal, végső so­ron tehát mesterségesen előidézett inflációval vé­dekeznek. Ilyen esetben az infláció exportjáról, illetve importjáról is beszélhe­tünk, Ny. J, 1975. február JU wombat Sikeresen folyáslódik a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny Jelentések az év első eredményeiről Február 15-ig valamen­­­nyi vállalat energia- és anyagtakarékossági tervet dolgoz ki, amelynek végre­hajtásával tovább nő a kongresszusi és felszabadu­lási munkaverseny jelentő­sége. Az üzemi dolgozók, s mindenekelt­tt a szocialista brigádok a megnövekedett feladatokhoz­ kapcsolódó új felajánlásokra, korábbi vál­lalásaik módosítására, ki­egészítésére készülnek, s egyben töretlenül folytatják a versenyt a népgazdaság számára jelentős többi alap­vető cél eléréséért is Az MTI munkatársai né­hány nagyvállalattól tájé­koztatást kér­tek a kongres­­­szusi verseny második sza­kaszának indulásáról, a ja­nuárban elért eredmények­ről. HUSZONKÖTEZER TONNA TATABÁNYAI SZÉN­TERVEN FElÜl A Tatabányai Szénbányák előváló csapatai előrelátha­tóan már a múlt év végén gondoskodta­k az új mun­kahelyek előkészítéséről, s 1975-re több hónapra ele­gendő szénvagyonut tártak fel. Ezzel és más intézke­désekkel biztosították, hogy a bányászok januárban tö­retlen lendülettel folytat­hatták a kongresszusi mun­kaversenyt, így már az év első hónapját kimagasló tel­jesítménnyel zárhatták. Több mint 25 000 tonna szenet termeltek terven felül, s ez­zel mintegy 10 százalékkal túlteljesítették havi elő­irányzataikat A példamuta­tó teljesítménnyel többlet­­igényt elégítettek ki a sz­én­­medence dolgozói. Két va­sárnap és egy szabad szom­baton is dolgoztak, hogy a népgazdaság igényeit kielé­gíthessék. A kongresszusi r munkaver­­seny élenjárója januárban is a vállalat 580 szocialista brigádja volt. A 11/a akná­ban dolgozó Veszprémi Ist­ván brigádja például 12 51­0 tonna szenet küldött fel­színre, és ezzel 113 száza­lékra teljesítette havi tervét. Ez a brigád olyan geológiai körülmények között dolgo­zik, ahol különösebb gépesí­tésre nincs lehetőség, ezért gyakran használják még a hagyományos bányászlapá­tot így a 113 százalék el­érése kiemelkedő teljesít­ménynek számít A 15/c ak­nában­­ Mészáros László, Lé­vai Sándor és Dobói János frontbrigádja 35 000 tonna szenet termelt s így 116 százalékos teljesítménnyel zárta a januári hónapot. HÁROM NAGYBERUHÁZÁS GYORSABB BEFEJEZÉSÉÉRT A VB KM villamosallomás­­szerelő gyárának (VÁV) er­re az évre szóló munkaver­­seny-felajánlásai között sze­repel különböző villamos­ipari berendezések határidő előtti elkészítése és felsze­relése három jelentős nagy­­beruházásnál. Az Ózdi Kohászati Művek dróthúzó üzeme szerelésé­nek és a hidegpróbáknak a befejezését eredetileg 1975. szeptember 30-ra tervezték. A kivitelezésben­ részvevő vállalatok, köztük a VBKM villamosállomás-szerelő gyá­ra vállalta, hogy a munká­latokat június végére befeje­zi. Ennek érdekében a ki­vitelezők, szocialista szerző­dést kötöttek. A VÁV össze­sen 34 millió forint értékű villamos berendezést, azaz komplett áramszolgáltatót szerel fel Ózdon. Az 56 me­zős nagyfeszültségű, fokozott berendezés nagy részét már legyártották januárban, s így biztosra vehető, hogy a vállalt határidőt tartani tud­ják. A Dunaújvárosi Huzám­­papírgyár villamosenergia­­szolgáltató berendezéseit is ez évben elkészíti a gyár. Vállalták, hogy a 120/10 ki­lovoltos fogadóállomás sze­relését március 31-ig befe­jezik. A 35 m­illió­ forintos berendezés főegységeit és kapcsolóberendezéseit janu­árban elkészítették, s né­hány nappal ezelőtt már a helyszínre is szállították. A többi berendezés, valamint a 10 kilovoltos alállomás gyár­tását és a kábelhálózat-telepí­tést is befejezik ebben az évben. Januárban megkezdték a metró észak—déli vonala vil­lamos berendezéseinek mű­szaki előkészítését Kiviteli dokumentációinak tervezé­sét, a berendezések gyártá­sa és a szerelési munkák várhatóan a második vagy a harmadik negyedévben kezdődhetnek meg. FÉMTAKARÉKOS ÚJ GYÁRTMÁNY A Fémmunkás Vállalat dolgozói, korábbi felajánlá­saikat kiegészítve, az anyag- és energiatakarékosságot ál­lították versenyük közép­pontjába. A több mint 20 féle takarékossági témát fel­ölelő versenyprogram első pontját már lényegében ja­nuárban sikerült teljesíteni: berendezkedtek a fémtaka­­rékos Dorog-típusú ablakok gyártására és hozzáfogtak az első próbasorozat, a null­széria előállításához. A vál­lalat szolgálati szabadalma az új termék, amelynek szerkezetét a korábbi sú­lyos, melegen hengerelt idomacél helyett hideghen­­gerlésű, hajlított acéllemez­ből készítik, így az abla­kokhoz négyzetméterenként a korábbi 32 helyett csak 18—20 kiló acél­ szükséges. Ugyanakkor emelkedett az újfajta ablak használati ér­téke, minőségi színvonala, mert könnyebben és lég­mentesen záródik. Az első sorozatot Miskolcra szállít­ják, s a házgyári lakóépüle­tek lépcsőházának üvegfa­lát, ablakait készítik majd belőlük. A vállalat dolgozói ez évi terveik szerint 20 ezer négy­­zetméter Dorog-típusú abla­kot készítenek, s ezzel csak­nem 240 tonna acélt, illetve 1,4 millió forintot takaríta­nak meg. Az anyag- és energiagazdálkodás javításá­ra tett versenyprogramjuk szerint ebben az évben ös­szesen 9 millió forint meg­takarítás várható- SZOVJET AUTOMATA SZÖVŐGÉPEKKEL NŐ A TERMELÉKENYSÉG Magyar Selyemipari Va "­­­­­t soproni gyárának munkásai és műszaki dolgo­zói január elején munkába állították az első 12 nagy teljesítményű szovjet gyárt­mányú SZBT-típusú auto­mata szövőgépet. Teljesítmé­nyük 30—35 százalékkal ha­ladja meg a hagyományos berendezésekét, amellett, hogy azok 120—130 cm-es szélességével szemben az új gépek 216 cm széles anya­got szőnek, s jóval kisebb zajjal dolgoznak. Magyarországon SZBT- géppel ez idáig még nem szőttek selymet, tehát mun­kába állásuk új technológia meghonosítását is jelenti. A komplex brigádok jó munká­ját dicséri, hogy a kísérleti üzem eredményei biztatóak Ezekre alapozva a vállalat vezetősége tervezi, hogy az­­ elkövetkező tervidőszakban a vállalat több más gyárá­ban is SZBT-gépekkel tele­pítik be a szövödéket, lé­nyegesen enyhítve a munka­erőgondokat A több száz nagy teljesítményű gép tervbe vett beszerzése lé­­­nyegesen kedvezőbb felté­telekkel oldható meg, mint­ha nyugati importot ven­nének igénybe. (MTI) ) Visszatérnek otthonukba a Kőedény-síkság lakói Laoszban a feg­yverszüneti egyezmény és az azt követő politikai megállapodás értelmében lehetővé vált, hogy a súlyos harcok idején az otthonából elmenekült pol­­ári lakosság visszaköltözzék. Képünkön: a kormánycsapatok által egykor menekülésre kényszerí­tett laosziak visszatérnek a hazafias erők által ellenőrzött Kő ed­ely 1­1 otthonukba (etototo - AJP—MTI—KS) Salt: derűlátó nyilatkozatok már a kezdetnél Pénteken Genf­ben felújí­tották a hadászati fegyver­­rendszerek korlátozásával kapcsolatos szovjet—ame­rikai tárgyalásokat. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviseletén találko­zott Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-he­lyettes, a szovjet küldöttség vezetője és Alexis Johnson nagykövet, az amerikai de­legáció vezetője. Alexis Johnson Genf­be ér­kezésekor — mint arról már hírt adtunk — kijelentette: „A Vlagyivosztokban elért megállapodás megadta mun­kánk irányelveit, amelyek olyan világosak és konkré­tak, hogy nézetem szerint nem lesz nehéz hivatalos megállapodás formájába ön­teni, amelyet azután mind­két kormány aláírhat. Az amerikai delegáció minden lehetőt elkövet e feladat tel­jesítésére.” A TASZSZ szemleírója az utóbbi években elért szov­jet—amerikai megállapodá­sok felsorolásával támasztja alá azt a megállapítást hogy a genfi tárgyalások egyáltalán nem „nullpont­­ról” indulnak ki. A Vlagyi­vosztokban Leonyid Brezs­­nyev, az SZKP KB főtitká­ra és Gerald Ford amerikai elnök által aláírt közös nyi­latkozatban a két fél alá­húzta, milyen nagy jelen­tőséget tulajdonít mind a Szovjetunió, mind az Egye­sült Államok, a stratégiai támadó fegyverek korlátozá­sának. Kifejezték meggyő­ződésüket, hogy a kérdésben létrehozandó hosszú távú megállapodás — amely a fe­lek egyenlőségének és azo­nos biztonságának elvén ala­pul — jelentős mértékben hozzájárulna a két ország közötti kapcsolatok javításá­hoz, a háború veszélyének csökkentéséhez és a nemzet­közi béke megszilárdításá­hoz. Csontszövetvizsgálat a Szaljut 4-en A TASZSZ különtudósí­­tója jeleníti a földi irányí­tóközpontból : Folytatja repülését a Szal­jut 4. szovjet orbitális tu­dományos állomás. A koz­monauták a 19. munkanap nagy részét orvosi kísérle­teknek szentelték. Alekszej Gubarev és Georgij Grecsko a vérkeringés működését vizsgálták adagolt fizikai megterhelés mellett, EKG- méréseket végeztek stb. A kísérletekhez forgószéket és speciális vákuumruhát hasz­náltak. A csontszövetek sa­játosságainak a tartós súly­talanság állapotában fellépő változásai tanulmányozására ultrahang segítségével meg­­határozták a csontszövetek tömörségét. Az űrhajósok vért is vettek a későbbi, föl­di laboratóriumi elemzéshez. A huszadik munkanap programjának megfelelően Gubarev és Grecsko kar­­­bantartási szemlét végzett az űrállomáson, átvizsgálta a tudományos műszereket, rendszerezte a korábbi na­pok kutatási eredményeit, fizikai gyakorlatokat folyta­tott, navigációs kísérleteket hajtott végre és pihent. Az űrhajósok huszonegye­dik munkanapja péntek­en, moszkvai idő szerint 10 óra­kor kezdődött. Az űrállomás fedélzeti rendszerei kifogás­talanul működnek, az űrha­jósok egészségi állapota és közérzetté jó.

Next