Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

A munka ünnepe!tje! tfolytatás a( 1. Mairól) A VASUTAS SZAKSZERVEZET ZÁSZLAJÁT ÉS KIVÁLÓ CÍMET KAPOTT A GYÖNGYÖSI MÁV KITÉRŐGYÁRTÓ ÜZEM Most nyerték el nyolcad­szor a Kiváló vállalat kitün­tetést korábban pedig már kétszer kapták meg a Mi­nisztertanács és a SZOT vö­rös vándorzászlaját a gyön­­­­gyösi kitérőgyárnak. A szer­dán délután megtartott ün­nepségen jelen volt Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazga­tó-helyettese, dr. Kecskés Sán­dor, az MSZMP KB munkatár­sa, Vadász József, a városi pártbizottság első titkára és Herényi József, a városi ta­nács elnöke. Az ünnepséget Sánta Ist­ván szb-titkár nyitotta meg, majd beszédet mondott Kol­ler György, az üzem igazga­tója. Kiemelte, hogy tavaly a kongresszus tiszteletére a 236 milliós éves termelési ér­­téktervüket 15 millió forint­tal emelték meg a szocialista brigádok. Az év végi össze­sítésnél kiderült, hogy a túl­teljesítés további harminc­­milliót tett ki. A tényleges érték tehát túlhaladta a 280 millió forintot. Azt is elhatá­rozták az üzemi közösségek, hogy az önköltséget 2 szá­zalékkal csökkentik. A való­ságban azonban négy száza­lékot értek el. A tiszta ered­mény ennek következtében pontosan húszm­illió forint lett. A legjobb teljesítményt az oszlopgyártó üzem, lakatos brigádja nyújtotta, amelynek vezetője Komjáthy István, ezért a Rakéta brigád meg­kapta a Központi Bizottság kongresszusi oklevelét és mellé a szakmai ágazat ki­váló brigádja minősítést. A P­ÁV kiváló brigádja címet érdemelte ki a Kossuth bri­gád, amelynek tagjai Bánka József vezetésével a felépít­mény üzemrészben szerelő munkát végeznek. A Kiváló vasutas­­ kitünte­tést Krizsó János esztergá­lyos, az Érdemes vasutas ki­­tüntetést, pedig Szabó István gyalun vette át. Összesen 36 személy kapta meg a kiváló dolgozó kitüntetést még raj­tuk kívül. A mostani ünnepségen Szűcs Zoltán adta át a MÁV vezérigazgatója és a Vasutas­­ Szakszervezet Elnöksége kongresszusi zászlaját a vele járó Kiváló üzem címmel együtt. A tavalyi sikereknek elé­résében jelentős szerepet vál­laltak az üzem fiataljai is, ezért részükre a megyei KTSZ-bizottság kongresszusi zászlaját Ambrus József, a megyei KISZ-bizottság titká­ra adta át. ÚJRA KIVÁLÓ CÍMET KAPOTT AZ EGRI mélyépítő és VÁROSGONDOZÁSI ÜZEM A­ tavalyi kitüntetés után ismét elnyerte a Kiváló üzem címet az egri városi tanács Mélyépítő és Városgondozási Üzeme. Elmúlt évi feladat­­tervüket 122 százalékra tel­jesítették, s jelentősen csök­kent az üzemi balesetek szá­ma is az egyes munkahelye­ken. Az évek óta egyenlete­sen fejlődő üzem tavaly is tovább fejlesztette kommu­nális szolgáltató tevékenysé­gét, amelynek egy része a kollektívák társadalmi mun­kaakcióit dicséri. Ilyen volt például a „limlom” akció, amelynek során a megye­­székhely minden utcájáról díjtalanul elszállították a ki­rakott elhasználódott eszkö­zöket, berendezéseket. Az üzem dolgozóinak munkáját dicsérik a város szép park­jai, virágos terei. Az utóbbi időben sokat fejlődött a szocialista brigád­­mozgalom; ennek elismeré­sét tükrözi, hogy a szerdai ünnepségen 19 szocialista brigádot részesítettek juta­lomban. Közülük is kiemel­kedik a Kilián György tank-s brigád, a Szamuely Tibor köztisztasági brigád és a ker­tészeti üzemegység Allende szocialista brigádja. A kiváló üzem cím átadá­sa alkalmából rendezett ün­nepségen Horváth István pártalapszervezeti titkár ün­nepi megemlékezése után Rozsnaki István üzemvezető számolt be az eredmények­ről, majd sor került a kitün­tetések átadására ÉS ÜZEM KITÜNTETÉST KAPOTT A GYÖNGYÖSI FÉLVEZETŐ- ÉS GÉPGYÁR (Tudósítónktól.) Mint arról korábban la­punk is beszámolt, az Egye­sült Izzólámpa és Villamossá­gi Rt elnyerte az MSZMP Központi Bizottság kongres­­­szusi zászlaját. A vállalat ve­zetősége ebből az alkalomból az elmúlt évi munkája elis­meréseként gyöngyösi gyárát él üzem kitüntetésben részesí­tette. A gyöngyösi gyár ugyanakkor elnyerte a nagy­­vállalat pártbizottsága által a félvezető ágazat részére ala­pított kongresszusi oklevelet is. Az­ élüzeni cím és kongres­­­szusi oklevél átadására szer­dán ünnepélyes keretek kö­zött került sor. A május el­seje tiszteletére rendezett ün­nepi nagygyűlés elnökségében megjelent Dienes Béla, az MSZMP KB tagja, az Egye­sült Izzó vezérigazgatója, So­mod­i­ Lajos, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője és Tír Dezső a gyöngyösi városi pártbizottság osztályvezetője. A gyöngyösi gyár dolgozói, brigádjai a kitüntetést azzal érdemelték ki, hogy éves ter­vük­ teljesítése mellett fő fel­adatuknak tekintették kongresszus tiszteletére tett felajánlások maradéktalan teljesítését. A felajánlások túlteljesítése nagyban hozzá­járult a gyár 1974. éves tervé­nek túlteljesítéséhez. A kol­lektívák közül is a legkiemel­kedőbb eredményt a főmecha­nika Lenin brigádja érte el.­­ Jó munkájuk alapján a Szakma Kiváló Brigádja cí­met,­­valamint az MSZMP KB által a szocialista brigádok részére alapított kongresszusi oklevelet nyerte el. A zászlós élüzem cím ado­mányozása alkalmából a vál­lalati pártbizottság kongres­­­szusi zászlaját és a velejáró 22 ezer forint jutalmat a MEO Komplex brigádja nyer­te el, tizenegy brigádnak ado­mányoztak aranykoszorús­, kilenc brigádnak ezüstkoszo­rús, hét brigádnak bronzko­szorús brigádjelvényt. A bri­gádjutalmazások összege meghaladja a hatszázezer fo­rintot. Csefán József A MEGYEI TANÁCS OKLEVELÉT NYERTE EL A BERUHÁZÁSI VÁLLALAT Tavalyi eredményes mun­­­ká­ja elismeréseképpen a me­gyei tanács dicsérő oklevelét nyerte el a Heves megyei Be­ruházási Vállalat. Ennek át­adására szerdán délután ke­rült sor; az ünnepségen jelen volt Szalay István, a megyei tanács elnökhelyettese is. A vállalat az alaptevékenységé­ből, a beruházások előkészí­téséből, koordinálásából szár­mazó árbevételét tavaly több mint másfél millió forinttal növelte a korábbi esztendő­ik­ képest. Kilen­száz Lakást adtak át tavaly az ő irányítá­suk mellett. Nőtt a vállalat­nál a magasabb képzettségű szakemberek száma, s örven­detes, hogy évek óta tartó nehézségek után tavaly a bérszínvonal is 6,5 százalék­kal emelkedett. A vállalat igazgatójának köszöntő sza­vai után jutalmakat, kitünte­téseket adtak át a kollektíva legeredményesebben dolgozó tagjainak. ÉLÜZEM A MÁTRAALJI SZÉNBÁNYÁK GÁZ- ÉS OLAJVEZETÉK-ÉPÍTŐ ÜZEME Május 1-i megemlékezéssel egybekötve és üzemavató ün­nepséget tartottak szerdán a Mátraalji Szénbányák Gáz- és Olajvezeték-építő Üzeménél is Petőfibányán. Az üzem az egész ország területén, külön­böző beruházásokon dolgo­zik, s jó eredményeik elisme­rése a kitüntető cím, amelyet a vállalat vezetői adtak át ünnepélyes keretek között. A MEGYEI TANÁCS ELNÖKÉNEK DICSÉRŐ OKLEVELÉT KAPTA A GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONT Az elmúlt esztendő ered­ményes munkájáért a Heves megyei Tanács Gyógyszertári Központja elnyerte a megyei tanács elnökének dicsérő ok­levelét, amelyet szerdán dél­előtt Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyet­tese adott át. Az ünnepség ke­retében került sor a kiváló dolgozó-jelvények és okleve­­­lek, valamint a szocialista brigádok jutalmainak és jel­vényeinek átadására is. Ki­váló dolgozó kitüntetést ka­pott többek között Végh Mik­lós, a Heves megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója és Páncél József, a központ főkönyvelője is. A kitüntetett gyógyszertári központot Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztály­­vezetője köszöntötte. A dicsérő oklevél átadásá­nál jelen volt dr. Szabó Fe­renc főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának ve­zetője és Gulyás Mária, az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára is. MINISZTERI OKLEVÉL AZ EGRI MEZŐGÉP VÁLLALATNAK Hét gyáregységből, 85 szo­cialista brigád kapcsolódott be az egri MEZŐGÉP Válla­latnál a kongresszusi és a ju­bileumi munkaversenybe. Az eredményeket szerdán délu­tán az egri ünnepségen ér­tekelték, melyen megjelent Kormos Miklós, az MSZMP Heves megyei Bizottságának munkatársa és Csányi Sán­dor, a MEZŐGÉP Tröszt ke­reskedelmi igazgatója is. Török István igazgató tar­tott megemlékezést. Elmond­ta, hogy a brigádok dereka­san helytálltak és 114,3 szá­zalékra teljesítették vállalá­saikat. Ez alkalomból a vál­lalat elnyerte a mezőgazda­­sági és élelmezésügyi mi­niszter dicsérő oklevelét, amelyet Csányi Sándor adott át Ezután hat brigádnak nyúj­tották át a Kiváló címet, a horti gyáregység lánctalpas traktorjavító üzemének és a gyöngyösi gyáregység komp­resszor üzemének pedig a „Szocialista Üzem” címet. „LEGJOBB TERMELŐ­­EGYSÉG” A KEVITERV EGRI KIRENDELTSÉGE Szerdán este bensőséges ünnepséget tartottak a Ke­let-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat egri kiren­deltségének dolgozói. A ven­dégeket Váradi Tibor szak­szervezeti titkár köszöntötte, majd Földeák Miklós, kiren­­deltségvezető főmérnök is­mertette a múlt évi eredmé­nyeket. Odaadó és sikeres munkájuk elismeréseként az egri­ kirendeltség elnyerte a „Legjobb termelőegység” ki­tüntetést, amelyet dr. Kővári László, a vállalat igazgató­­helyettese adott át a dolgo­zóknak. Bárdos Józsefné átveszi­­­niszter helyettestől-kitüntetést Lénárdt Lajos mi- Fotó: Perl Márton flimmű­sök május 1•­ csütörtök Szerda esti külpolitikai kommentárunk: Vége a nagyság és az erő mítoszának AZ USA ÁLLAMISÁGÁNAK közelgő 200. évfordu­lója alkalmából aligha érhette volna kellemetlenebb hír az amerikai átlagpolgárt. Washingtonban kénytelenek voltak­ hivatalosan bejelenteni, hogy Saigont elhagyta az amerikai diplomaták és szakértők utolsó csoportja is. A több mint két évtizedes vietnami „jelenlét” tehát be­fejeződött. Az a „jelenlét”, melynek nyomán több száz­ezer ember halt meg, vált örök életére rokkanttá, vá­rosok, falvak pusztultak el, s termőföldek maradtak örökké terméketlenné. A civilizált Amerika ilyen nyo­mokat hagyott Dél-Vietnamban, de Délkelet-Ázsia más országaiban is, mint például Kambodzsában, vagy La­­oszban. A „jelenlétet” követő „kivonulást” is aligha lehet kivonulásnak nevezni. A hűvös és objektívnak tűnő megállapítás mögött fejvesztett kapkodás, pánik és zűr­zavar volt. Nem is csoda, hiszen a hazafias erők állandó rakétatámadásai, ostroma következtében csak a mene­külésre, nem pedig a „kivonulásra” volt lehetőség. Igen jellemző, hogy­ a dél-vietnami csatlósok közül is csak néhány ezernek volt alkalma a pánikszerű futásra, a többiek bent rekedtek az ostromgyűrűben.­­ BEFEJEZŐDÖTT TEHÁT az amerikai „jelenlét”, s ezzel egyszerre eltűnt az erő és a nagyság mítosza is. Az Egyesült Államok vezetői — nagyon k­eserű tanulsá­gok levonása után — belátták, hogy reménytelen foly­tatni a küzdelmet, reménytelen folyósítani a dollármil­liókat, milliárdokat, Dél-Vietnamban nem az ő javukra­­ dőlt el a harc.­­ Keserű „ajándék” ez az amerikai átlagembernek. Annak az átlagembernek, aki szemében az USA a világ vezető állama, a jólét, az erő, a nagyság országa volt. Mind a vezetőknek, mind az átlagpolgárnak be kellett és be kell látnia, hogy a szabadságért, a függetlenségért küzdő népek ellen az amerikai szuperfegyverek, a kü­lönlegesen képzett hadtestek, a politikai huzavonák és a dollárok sem­ elég hatásosak. Ideig-óráig talán igen, de hosszú távon semmiképpen. A VIETNAMI HAZAFIAS ERŐK GYŐZELME a vi­lág haladó erőinek győzelme. A haladó erők támogatá­sával sikerült elérniük a hazafiaknak, hogy ugyan ne­héz harcban, de térdre kényszerítették a „Góliátot”. (kaposi) Műsorok Rádió KOSSUTH 8.06 Májusi dalok. 8.20 Csoda csikó. (Mesejáték.) 9.00 Népdalcsokor. 9.90 Május muzsikája. 9.45 Fúvószene. 10.03 Május . .. 12.20 Jó ebédhez szól a nóta. 13.20 Filmklub. 13.40 A zongoraművészet első aranykora. 14.34 Az Éneklő if­júság ötödik évadjának nyitó­hangversenye. 15.08 Párhuzamos életrajzok. 15.38 Sikerlista. 16.18 Két rádió Magyar­­országon. 17.05 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.09 Teremteni. 18.23 Victoria de Los Angeles és Ceeare Siepi énekel. 19.10 A Rádiós/­íház bemutatója. 30.06 Beethoven: VII. szimfónia. 20.49 Kovács Kati előadóestje. 22.10 Sporthírek. 22.15 Musica mundana. 22.34 Könnyűzene — éjfélig. PETŐFI 8.00 Mozart-művek. 8.35 Népművészek a mikrofon előtt. 8.53 A Rádió Dalszínháza. 10.09 Zenekari muzsika. 11.40 Ne engedjük a madarat. (Elbeszélés.) 12.00 Puccini operáiból. 12.25 Budapest fényei. 12.55 A két Lotti. 14.00 Ez is, az is ... 16.05 Burka Sándor tárogatón játszik. 18.19 Liszt zongoraművei. 16.59 Csak a fiataloknak! 18.05 Közvetítés a Labdarúgó MNK-döntő IL félidejéről. 18.50 Dzscsaz felvételeixtkból. 19.15 A Magyar Rádió népzenei hangversenye. ».54 A Magyar Rádió Karinthy - színpada. 21.54 Babavásár. 22.34 Kórusmuzsika. 23.10 Zenekari muzsika. SZOLNOKI RÁDIÓ 9.00—10.00 „Enyéim igaza** Illuh István munkásköltő versei­ből. — Ünnepi műsor május 1. tiszteletére. — Közvetítés az ünnepi felvonulásról. Péntek KOSSUTH I. 47 Angyal Bandi — népdal­­ Játék. 9.24 Orvosi tanácsok. 9.29 Az­odalm­i évforduló­naptár. 9.53 l­ottósorsolás. 10.05 Iskolarádió. 10.30 Édes anyanyelvünk. 10.35 Saint-Saens: g-moll zongoraverseny. 10.59 Lottóeredmények. 11. 00 Egy a sok közül . . . 11.10 Maria Stader és Leopold Simoneau énekel. 11.49 Béládi Miklós könyv­szemléje. 12.20 Ki nyer ma? ? . Szentendrén. 12.35 Tánczenei koktél.­­ 13.20 Lakatos Sándor népi zene­kara játszik. 13.50 Anabázis. 14.00 Csicseri bolt. 14.25 „Nyitnikék”. 15.10 Magyarán szólva . . . 15.811 Az élőt népdal. 15.35 Haydn: F-dúr szonáta 15.48 Kóruspódium. 15.59 Hallgatóink figyelmébe. 16.no A világgazdaság hírei. 16.05 Írószobám. 17.30 Lemezek közt válogatva­­. . 17.50 Automatizáció nálunk és Nyugaton. 18.00 Csárdások. 18.13 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. 19.30 Sporthiradó. 19.38 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 22.20 Meditáció PETŐFI 8.03 Fúvószene. 8.20 Lehoczky Éva és Udvardy Tibor énekel. 9.03 Ezeregy délelőtt. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Zenekari muzsika. 12.43 A kéz. (Elbeszélés.) 13.03 Csajkovszkij műveiből. 14.00 Kettőtől a hatig .. 18.20 Ady és a muzsika. 18.44 Üzletek a­ titkos­­szolgálattal. 18.59 Holnap közvetítjük . . . 19.20 Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. 19.39 Emlékmúzeumok. 20.28 Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból. 8.3v MAGYAR 7.55 Kapcsoljuk Moszkvát Kb.: 9.55 ,.Itt van Május elseje .. .** 13.55 Állatokról bizalmasan. (III. rész) 14.20 Önök kérik — mi teljesít­jük . .. (Telefonszámok közt.) 14.25 A Magyar Rádió országos h­eged­ű versenye 1­4.45 Kincskereső kis ködm" (Magyar film) 16.15 Fel száll ott a páva. (Dokumentumfilm) 16.35 Oda a munkáról 16.50 Labdarúgó Magyar Népköztársaság Kupa 18.50 Részletek Csajkovszkij 19.28 Önök kérik — m teljesítjük.. . (Telefonszámok közt.) 20.00 Önök kérik — mi teljesítjük . . . 22.20 Tv-híradó. 3. 2. műsor 20.01 Verdi: A végzet hatalma. (Opera) Ktp.: 21.20 Tv-hiradó. 2. POZSONYI 7.40 Az Intervízió május 1-i műsora­­ 11.20 Napsugaras vigadalom 14.35 Hírek 13.00 Fecske. (Ifjúsági magazin) 13.40 Ludmila Frey Jaszka levelei 17.20 Így muzsikálnak nálunk 18.00 A Jazerka Stúdió műsora 19.00 Híradó 19.35 Ünnepi vers 20.05 Szerelmesek az első évben. (Cseh film) 21.35 Híradó 21.55 Párizs vörös gyűrűje. (Dokumentum­fi­lm) 22.95 Televarietc. (Nemzetközi szórakoztató műsor) Péntek MAGYAR 8.OS Iskola-tv 10.45 Tizen Túliak Társasága 13.35 Iskola-tv 17.05 Kuckó 17.40 Mozdulj! (77. részt 18.20 öt perc meteorológia 18.25 Zsiska táborában. (Riportfilm) 80.06 Felelet. (TévésUra változat) 21.10 A Magyar Rádió országos hegedűversenye Kb.: 22.00 Magyar tudósok 22.50 Tv-híradó. 3. 2. műsor 20.01 Milyenek a franciák! HV. rész) 10.40 Veszélykeresek 21.00 Tv-hiradó. 2. 21.25 Németóra. (NSZK tv-film H. rész) POZSONYI 8.30 Híradó 9.00 Gyermekeknek 10.10 Hétfőig ráérünk. (Szovjet film) 11.50 Mezőgazdasági magazin 12.30 Az ifjúság dala. (I.m.) 14.40 Hírek 14.45 Gyermekfilmek 16.16 vasárnap délután a klubban 17.55 Felszabadítás. (Id­. rész folytatása) 19.00 Híradó, publicisztika 20.00 Werner—Zikmund: A középtávfutó taktikája. '• ('tévéfilm) 2 idE> Híradó •. > 1.'V *. 21.4á Tizenkét gratuláció. TSzöriaKOztató műsor) 23.05 Dél-csehországi románc.' (­­enei mikrokomédia) 23.15 Interski 75. 0.10 Sajtószemle | mozi ~~ EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Délután fél 4, fél 6 és este 8 órakor Kabaré Színes, zenés amerikai film PÉN­TEKEN Du. fel 4, fél 6 és este 1T órakor Kabaré Színes, zenés amerikai film EGRI BRODY (Telefon: 14-07) Du.­ fél 4, fel 6 és este fél 8 órakor , Ne hagyd m­agad, Pitkin! a­ngol filmbohózat * PÉNTEKEN. Du. fél 4, fél 6 és este fél 3 órakor Ne hagyd magad, Pitkin z Angol filmbohózat EGRI KE­RT MOZI Este 8 órától (Pénztár: du. 6­ órától) Szalad, szalad a külváros PÉNTEKEN Este 8 órától Szalad, szalad a külváros GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4, és háromnegyed 6 órakor Szembesítés Este 8 órakor Élők és holtak. I—II. PÉNTEKEN Du. fél 4 és háromnegyed 6 órakor Szembesítés Este 8 órakor Élők és holtak. I—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor Szembesítés Du. fél 6 órakor Keresztesek I—­II. PÉNTEKEN Du. fél 4 órakor­­ Szem­besítés Du. fél 6 órakor Keresztesek. I—11.­­HATVANI VÖRÖS CSILLAG Ludwig. I—II. pénteken Tecumseh HATVANI KOSSUTH A n­égy muskétás PÉNTEKEN A négy muskétás HEVESEN PÉNTEKEN Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk FÜZESABONY A lopakodó Hold PÉNTEKEN 1 A lopaakodó­­ Hold •MNCS 111 perc a brfrízei­ mondatból. I—II. PÉNTEKEN 141 perc a befejezetlen mondatból. 7—II. PÉTERVASARA PÉNTEKEN A

Next