Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 304. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. szeptember 1., kedd fiz első »relés ! A vakációt már csak az új emlékek idézik. Színes! A szőttesük jó kedvre hangolja azt a diáksereget, J ( amelynek számára az első < csengetés az új tanév, tíz ) munkás hónap kezdetét jelzi. Igaz, kissé bánják, s tartanak tőle, mert vége az önfeledt játéknak, a nagy kirándulásoknak, az élményekben gazdag utazásoknak, ám a várakozás jó izgalma mégis áthatja valamennyiüket. Tudják, újabb teret kell meghódítaniuk az ismeretek birodalmából, ebből a rejtelmes, ebből a fantáziját sarkalló, ebből a meglepetések sorát kínáló világból. Magabiztosak lehetnek, hiszen nincsenek egyedül. Értő kalauzok — j tanítóik, tanáraik — vezetik őket, megkönnyítve az eligazodást, kijelölve a célhoz vezető legrövidebb 1 ? utat. A legriadtabb tekintetűek a hat esztendősek, azok a kicsik, akik az első osztályokban az írás-olvasás, a számolás fortélyaival ismerkednek majd meg. Szokják a rendet, a fegyelmet, az óvodai szabadságot felváltó iskolai kötöttséget. Még bizonytalankodnak, de hamar bátrabbak lesznek, mert eloszlik a pillanatnyi félsz, és feloldódik a feszültség. Az idősebbek jóval határozottabbak, ők már tapasztalhatták, hogy a tanulás mellett azért jut idő az üdítő szórakozásra is. Joggal érezhetik: a felnőttek lehetőségeikhez képest mindent megtettek értük. Ez így igaz, hiszen javultak a nevelés-oktatás tárgyi adottságai és szerény feltételei. A pedagógusgárda felkészült arra, hogy minden különösebb nehézség nélkül megbirkózzék a ráháruló teendőkkel. Zökkenőmentesen halad majd az új tantervek, további bevezetése. A középiskolák harmadikosai élvezhetik a fakultáció előnyeit, azaz többet foglalkozhatnak azokkal a tárgyakkal, amelyeket a leginkább kedvelnek. Más szóval: az elkövetkező két esztendőben olyan többlettudásra te <hetnek szert, amelyet sokoldalúan kamatoztathatják majd az egyet aualnak majd az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákon. Nem kell aggódniuk azoknak sem, akik valaki hátrányos helyzetből rajtoltak. Lemaradásukat behozhatják velük, s ha karják, ha szorgalmasak, akkor a legjobbak sorába, törhetnek fel. Természetesen csak akkor, ha türelmesek, ha kitartóak ha nem torpannak meg az esetenkénti akadályoktól. Ezért munkálkodnak nap mint nap nevelőink, akik számára az új tanév nem csak a fáradozást jeleti, hanem megajándékozzá őket az alkotó, a teremtői tevékenység semmi mással nem pótolható örömeivel. Csoda-e, ha ők is várják a megpróbáltatásokat , és, a sikereket egyaránt ígérő, a minden kezdés nagyszerűségét sugalló eleső csengetést... ? Pécsi István II barázdák mesterei Megyei szántóverseny Hatvanban Az országos vetélkedőit megelőzően, szombaton és vasárnap Hatvanban rendezték meg a megyei szántóversenyt a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok 26 legjobb traktorosának részvételével. Szombaton elméleti jellegű próbán estek át a versenyzők a cipőgyár művelődési termében, tesztlapok segítségével tanúsítva szakismereti, közlekedésrendészeti, munkavédelmi, politikai felkészültségüket. Legjobban Darabos József, a Füzesabonyi Állami Gazdaság traktorosa szerepelt, 70 pontot gyűjtve biztos válaszaival. És hogy mennyire fontos volt e nap teljesítménye, azt a vasárnapi gyakorlati feladatok értékelése bizonyította. A hatvani Lenin Tsz verseenyzője, Csordás István például hiába ért el kienő eredményt a százméteres pályaszakaszon, a végső győzelem az ugyancsak hatvan pontot szerzett csányi Patai Tibornak jutott, mivel az elméleti versenyen jobbnak bizonyult. Egyébként a gyakorlati versengést, amelyet Koós Viktor, a megyei tanács gazdaságpolitikai osztályának vezetője nyitott meg, a Lenin Tsz nagy lelki tábláján bonyolították le vasárnap délelőtt, és a traktoristáknak igen sokoldalúan kellett bizonyítaniuk. A megadott időn belül nemcsak a nyitóbarázda egyenessége, a szántás egyenletessége, a fordulók lekerekítése volt a fontos, hanem a zsűri azt is beszámította, hogy kinek az ekéje hogyan porhanyított, miként takarta le a szárazmaradványokat, vagy éppen a barázdafenek, mennyire volt egyenletes. A verseny értékelésére délben került sor, amikor is Zsebe Gyula, a megyei tanács munkatársa, a zsűri elnöke ismertette a bíráló bizottság döntését. Az elméleti versenyben az első helyen Darabos József (Füzesabony), másodikként Sipos Ferenc (Tarnaméra) végzett, a harmadik helyet pedig Zsutai Bertalan (Tiszanána) szerezte meg. Ezután hirdettek eredményt a gyakorlati verseny három kategóriájában és adták át a TESZÖV, a MEDOSZ, a megyei tanács, és a megyei KISZ-bizottság díjait. A kis erőgépek mezőnyében első Malumka József (Kál), második Misinszky János (Zagyvaszántó), harmadik Helli Győző (Verpeléti. A középerős gépek kategóriájának győztese Tari László (Hatvan), második Zsutai Bertalan (Tiszanána), harmadik Zsólyom János (Bélapátfalva). A nagy erőgépek csoportjában a már említett Patai ■ Tibornak (Csány) jutott az elsőség, a második Csordás István (Hatvan), a harmadik Czakó Ede (Besenyőtelek). A győztesek képviselhetik jövőre megyénket az országos versenyen. A gépek már startra készek.. . A kép sarkában a legmagasabb kategória győztes gépe. A nehéz küzdelem legjobbjai a verseny után: Csordás István, Pávái Tibor és Czakó Ede. Koreai vendégek Egerben Tegnap, hétfőn délelőtt Egerbe érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság — az MHSZ-vezetők gödöllői országos tanácskozásán részt vett — háromtagú küldöttsége. A Cson Pjon Phil, a Koreai NDK sportbizottságának elnökhelyettese vezette a delegációt. A megyehatáron Tóth György, az MHSZ megyei titkára fogadta a vendégeket, akik a megyei pártbizottságon találkoztak Vaskó Mihállyal, az MSZMP megyei bizottságának első titkárával. A küldöttség tegnap délután MHSZ aktívaülésen vett részt Egerben a Helyőrségi Művelődési Klubban, amelyen felszólalt a delegáció vezetője is. Ma, kedden, délutáni elutazásuk előtt a vendégek üzemlátogatáson vesznek részt a Dohánygyárban, majd megtekintik az egri várat. Napirenden a komplexen gépesített és kemizált termelési rendszerek Nemzetközi növénytermesztési tanácskozás A Magyar Agrártudományi Egyesület, a nádudvari kukorica- és iparinövény-termelési együttműködés (KITE), valamint a Debreceni Agrártudományi Egyetem rendezésében négynapos nemzetközi növénytermesztési tanácskozás kezdődött hétfőn Debrecenben. A szimpóziumon a több mint 201 hazai szakember , mellett 16 ország csaknem 70 mezőgazdasági, illetve a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban álló ipari szakembere vesz részt. A nemzetközi konferencia fő témája a búza, a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a rizs komplexen gépesített és kemizált termelési rendszere és fejlesztési lehetőségei. A bevezető előadást Dénes Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tartotta „Magyarország mezőgazdasága és élelmiszertermelése” címmel. Szólt arról, hogy hazánkban három évtized alatt megkétszereződött a mezőgazdaság bruttó termelése. Ez időszakban terjedtek el a nagy teljesítményű, korszerű gépeket alkalmazó, iparszerű termelési technológiák. Jelenleg 7,3 millió kilowatt teljesítményű traktor, önjáró betakarító gép, tehergépkocsi és egyéb gép szolgálja a mezőgazdasági termelést. Az eredményekben döntő szerepük volt és van az iparszerű termelési rendszereknek. Ezek a rendszerek fejlődésükkel az elmúlt évtized alatt az egész mezőgazdasági termelés arculatát megváltoztatták. Hatásukra meggyorsult természeti erőforrásaink kihasználása is. Jelenleg a mezőgazdaságban 77 iparszerű termelési rendszer dolgozik, amelyből 22 szántóföldi növénytermesztés, 31 a kertészeti termelés, 24 pedig az állattenyésztés ágazatainak termelésfejlesztését integrálja. Jelentőségüjét mutatja, hogy az ország búza-vetésterületének 75 százalékát, a kukoricának 85, a napraforgónak 82, a cukorrépának 74 százalékát fogják át a termelési rendszerek. A kertészeti termelési rendszerek 40 ezer hektár gyümölcsöst, 25 ezer hektár szőlő- és 30 ezer hektár zöldségterületet fognak össze. A termelési rendszerekben 10—20 százalékkal magasabbak a fajlagos termelési mutatók. A plenáris ülésen elhangzott előadások képet adtak a növénytermesztés biológiai alapjairól, a talaj hasznosításának feladatairól, a növénytermesztés gépesítéséről, valamint az exportlehetőségekről. A konferencián összesen több mint száz előadás hangzik el, amelyből 34-et külföldi szakemberek tartanak. Szeptember 1. őszi szolidaritási akciósorozat Hétfőn a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában ülést tartott a Magyar Szolidaritási Bizottság. A tanácskozáson a magyar közvéleményhez szóló felhívást fogadtak el. A dokumentum foglalkozik azzal, hogy a Magyar Szolidaritási Bizottság szeptember 1-től — a nemzetközi antifasiszta világnappal kezdődően -A meghirdeti hagyományos őszi szolidaritási akciósorozatát. Ez újabb alkalmat ad arra, hogy az állampolgárok állást foglaljanak, s ezzel részt vállaljanak mindazoknak a támogatásában, akik a világ különböző részein áldozatokat vállalva küzdenek nemzeti függetlenségükért, a társadalmi haladásért és a békéért. Vietnami vendégek a Hazafias népfrontnál A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására vietnami delegáció érkezett Budapestre Hoang Quoc Vietnek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Vietnami Hazafias Front elnökének vezetésével. A küldöttséget, amely a Hazafias Népfront propaganda, művelődési és gazdaságpolitikai tevékenységét tanulmányozza, valamint részt vesz az őszi szolidaritási akció rendezvényein. Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára fogadta a Ferihegyi repülőtéren. A delegáció a nap folyamán a Hazafias Népfront székházában megbeszélést folytatott Sarlós Istvánnal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Hazafias Népfront főtitkárával. Az eseményeken jelen vett Diri Tan Link, a VSZK budapesti nagykövete is. Katonai küldöttség utazott a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság hadserege megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre Csérni Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár vezetésével katonai küldöttség utazott hivatalos látogatásra a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba, Mazda, Lada, Opel és társai Autóparádé az őszi BNV-n A szeptemberi őszi BNV-n ismét megrendezik az immár hagyományos autóparádét. A járműiparnak ez a kiállítása a fedett pavilonokból ismét a szabadtéri bemutató színhelyére költözik. A kiállítás igazi szenzációját minden bizonnyal az 1100 köbcentiméteres, háromajtós japán Mazda 323 típusú gépkocsi képviseli majd. Az autót a budapesti vásárt megelőzően Lipcsében is kiállítják, az ottani őszi vásáron. Az autóparádén megtekinthetők a Szovjet Lada gépkocsik, a csehszlovák Skodák, az NDK-beli Trabant és Wartburg autók is. Ez utóbbbi új, módosított változatával ismerkedhet meg a nagyközönség. Nagy érdeklődés előzi meg a jugoszláv Zasztava bemutatkozását, hiszen a közelmúltban jött létre a két ország járműipara között az első autóipari szerződés. Ennek részeként, sőt, már az idén is magyar alkatrészekért Zasztava gépkocsikat kapunk. A szocialista országok járműiparai a gépkocsikon kívül haszonjárműveket, motorkerékpárokat és mopedeket is kiállítnak. A nyugat-európai autógyárak közül találkozhatunk majd az NSZK-beli BMW úgynevezett ötös szériamodelljeivel és az Opel gyár négy típusával. Kiállít az őszi vásáron a francia Renault-cég is. (MTI)