Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-23 / 275. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. november 23., kedd „Szörnyű nagy számú ” Különleges könyvészeti eseményként a Komárom megyei könyvtár hasonmás kiadásban megjelentette a híres komáromi nyomdász, Töltési István „Christus Urunk születése utáni 1711. Esztendőre való Ujj Kalendáriom”-át. Eszerint András havának első hetére száraz, szeles, hideg idő várható, éjjeli faggyal; november 8-tól azonban nedvessé, igen lággyá válik az idő, szomorú szellővel”, „mellyet követ hideg, szél, hóval..Lássuk, hol lesznek mindenszenteki vásárok, azaz „Sokadalmok, Felső s Alsó Magyar Országban, és egész Erdélyben is”: Földv., Alsó-Palota, Esztergomban, Hanosfalván, Szerencsen, Károlyban, Szepsiben, Putnokon, Berekszázon, Diószegen, Berekszászon, Brassóban... A Magyar Chronika — az évfordulónaptár — a többi között arról tudósít, hogy: „ ... 744. A Magyarok másodszor jőnek ki Magyar Országba ... 959. István Magyar Király lett, és regnált 49 esztendeig ... 1676. 12. April. Szepesben és Liptóságban mondhatatlan nagy hó esett, ki sok házak fedelét le-rontotta...” Évszázadokon át a kalendáriumok voltak a betűt már ismerő, de — különböző megfogalmazások szerint — műveletlen pórnépek, a szegényebb néprétegek, falusi emberek, parasztok, polgárok és köznemesek egyedüli világi olvasmányai. Ott volt a helyük a Biblia, a zsoltáros- vagy imádságoskönyv mellett. Később az érdeklődőbbeknél már meg lehetett találni az Álmoskönyvet, netán a Vőfélykönyvvet, Árgilus királyfit is. A csízió- és kalendáriumtörténeti munkák az első magyar kalendáriumot az 1530-as évekhez kötik; a legrégibb fennmaradt nyomtatott magyar nyelvű kalendárium 1538-ból származik, Benczédi Székely István adta ki Krakkóban. A XVII. századi — nagyjából hasonló — könyvek közül a lőcsei kalendáriumok voltak a leghíresebbek. A naptárak első virágkorukat a XVIII. században és a XIX. század első felében élték; a felvilágosodás és a reformkor legszélesebb körben olvasott kiadványai voltak. S ily módon a nyomdászok legbiztosabb és legjövedelmezőbb üzletének számítottak. Versengtek is a kiadás jogáért, s a XVIII század elején mind többen fordultak privilégiumért az uralkodóhoz. Az első ilyen kizárólagos jogot 1705-ben éppen Töltési István komáromi nyomdász kapta meg. Joggal vagy jog nélküli — mindenesetre a korabeli felmérések szerint az 1770-es években mintegy 70 ezer példányban adtak ki kalendáriumokat. 1809-ben viszont már így ír a Hazai és Külföldi Tudósítások krónikása: „Nevezetes tünemény a magyar literaturában, hogy szörnyű nagy számú kalendáriumok jelennek meg és szerencsésen el is kelnek. Landerernél Pesten és Pozsonyban 15 000, Győrött Streibignél 30 000, Vácon Gottliebnél 20 000 ... Rövid szóval Magyarországban elkél kalendáriumból több 150 000-nél. Ennek bizonysága a pesti augusztusi vásár, melyet... méltán kalendáriumvásárnak nevezhetnek ... amikor a két magyar újságból — a Tudósításokból és a Magyar Hírmondóból — meg nem vészen 2000 exemplárt... Fontos könyvekből pedig 500-at...” A kalendáriumok hosszú ideig a lőcseiek formájára és mintájára készültek, tizenhatodrét — azaz 10X8 centi — vagy tizenkettedrét alakúak voltak, s a tartalomnak mintegy felét-harmadát a naptári rész adta. Bőséggel szerepeltek itt babonás asztrológiai magyarázatok, idő- és csillagjóslások is, amely jövendölések később, a felvilágosult eszmeiség hatására lassan kimaradtak. A naptári részt közhasznú tudnivalókat tartalmazó rovatok követték. Elmaradhatatlan kellékei voltak a kalendáriumoknak a vásárok jegyzékei, a postajáratok rendjei, a pénzátszámítási táblázatok, a főként városi olvasóknak szánt kiadványokban a schematizmusok, azaz a tiszti címtárak. S mindegyik kalendáriumban meg lehetett találni Magyarország történetének kiemelkedő eseményeit, az újabbakkal évenként kiegészítette. Nem kevésbé fontos — ha nem fontosabb — szerepet töltöttek be — ma így mondanánk — a közművelődésben az állandó rovatokat követő vegyes tartalmú, úgynevezett toldalékok, amelyek aktuális hazai és külföldi híreket, ismeretterjesztő írásokat, szórakoztató, s gyakran irodalmi igényű történeteket, verseket tartalmaztak. A legelső ismeretterjesztő írások egészségügyi tanácsok voltak, s újdonság volt már az 1708. évi nagyszombati kalendáriumban a gazdasági rész, a „Major Kalendárium”. Ezzel együtt azonban valószínűleg teljes joggal írhatta a kolozsvári Hell Miksa 1774-ben a bécsi udvarhoz eljuttatott emlékiratában. ......a naptár — a benne elhelyezhető sok hasznos cikk által — igen fontos tényezőjévé válhat a népnevelésnek és a tudományos ismeretterjesztésnek, de csak abban az esetben, ha terjesztését és értékesítését kiveszik a nyomdatulajdonosok kezéből ...” A népnevelés fontos tényezőjévé is vált, részben központi intézkedések nyomán, s részben azért, mert a nemzet nagy gondolkodói is felismerték a kalendáriumok lehetséges szerepét. Mária Terézia például kitiltotta belőlük a babonás meséket a napfogyatkozásról, s az érvágásra, a purgációra vonatkozó tudománytalan magyarázatokat. II. József az egyházi búcsúk hirdetését tiltotta meg. Cenzoraik ceruzája vastagon fogott, különösen akkor, ha a nép elégedetlenségét növelő, tekintélyromboló írások kerültek elő ... A kalendáriumok — mi tagadás — legnépszerűbb olvasmányai közé tartoztak a sekélyes történetek, az anekdoták, a ponyvák. Kis János 1799-ben Pozsonyban megjelent naptárában azonban fordításban már Schillert, Barthélémyt is olvashatott „a nép”. A Fazekas Mihály szerkesztette, 1819-ben induló Debreczeni Magyar Kalendáriumban a Lúdas Matyi írójának felvilágosult szellemű versei, prózai írásai, az 1830-as komáromi kalendáriumban Czuczor Gergely versei jelentek meg. Széchenyi Magyar Gazdasági Egyesületének 1840-től kiadott Mezei Naptára tudatosan harcolt a babonák ellen, ezenkívül évente csokrot nyújtott át a reformkor neves költőinek — Kisfaludy Károlynak, Bajzának, Vörösmartynak — a verseiből. Ismertette az új törvényeket is, intézményeket, egyesületeket mutatott be, és nagyon sok gyakorlati gazdasági tudnivalót közölt. Az 1841-ben az olvasóihoz intézett Intés így szólt: „A mezei gazdának, ha boldogulni akar, tanulnia, éspedig folyvást tanulnia kell...” A kiegyezés után, a kapitalizmus hazai térhódításával második virágkorához ért el a kalendáriumkiadás, a századfordulón, századunk első évtizedeiben pedig valósággal elburjánzott. Naptárt jelentetett meg úgyszólván minden felekezet, sőt püspökség is, minden egyesület, a lapok, kiadók karácsony előtt ingyenpéldányt juttattak el előfizetőiknek ... Maradt az évszázadok során kialakult papírkötésű borító változott, nőtt azonban a forma, maradtak a klasszikus rovatok, de a terjedelem — és a példányszám. A kalendáriumok oldalaira beszökött a reklám, a hirdetés, s testesebbé vált az üres oldalak rovata, amelybe feljegyezhette a maga gondolatait az olvasó. A kalendáriumoktól később függetlenítette magát a naptár, önállósult a kártyanaptár, az asztali naptár, a falinaptár, a kéményseprő naptár. Amikor is újból virágkorukat élik a kalendáriumok, az évkönyvek. Korunk kalendáriumait is lehet egy teljes esztendőn át lapozgatni, de — miként elődeik — az év múltán ezek is múlttá válnak, elvesztik aktualitásukat. Ám ha valahol véletlenül megmaradnak, lehet, hogy kétszáz év múlva fakszimilében újra megjelennek. Deregán Gábor Heti umor év elején — Kibírhatatlan a kislányom — panaszkodik Jaroslava asszony egy társaságban, ahol gyermeknevelésről beszélgetnek. — Már mindent megpróbáltam, de semmi nem segít... — Miért nem keres neki egy rendes mamát? — kérdezi valaki. ★ — Mindent rövidre kérek — mondja a vendég a borbélynál. — Hogy-hogy mindent? — A hajamat is, a szöveget is... ★ — Doktor úr, engem különleges balszerencse üldöz ... — panaszkodik a páciens a pszichiáternek. — És ez miben nyilvánul meg? — Nálam a hét szűk esztendő nyolc, sőt néha kilenc évig is eltarthat! ★ — Ezek az alkatrészek egyáltalán nem a maga autójába valók! — mondja a szerelő. — Az lehetséges, hiszen a kereszteződésnél hárman ütköztünk össze ... 5. Ötszáz éves lótuszmagok keltek életre Kicsíráztak 500 éves lótuszvirág-magok, amelyek virágját akár Kolumbusz Kristóf is letéphette volna, ha „Indiába” tervezett világkörüli útján nem kerül útjába az amerikai földrész. Ezek a magok egy ősrégi bandzsu-tó fenekéről kerültek elő és a legrégebbi kicsírázott magok, amelyeknek a korát közvetlenül meghatározták. A négy lótuszmag egy ősrégi tavi üledék rejtekéből került elő Dél-Mandzsúriában a 20-as években. A geológiai és történeti bizonyítékok azt mutatták, hogy több mint 400 évesek, amikor azonban kb. 40 évvel ezelőtt Willard Libby ezekre is alkalmazta az akkor feltalált radiokarbonos kormeghatározó eljárását, korukat mintegy ezer évre becsülte. A kormeghatározó eljárás azóta lényegesen árnyaltabb lett. A magvak korának meghatározására akkor nyílt újra alkalom, amikor a Kínai Tudományos Akadémia és a Pekingi Botanikus Kert igazgatói négy, eredeti magot adtak ajándékba az odalátogató dr. Marten Posthumusnak, (Wageningeni Egyetem, Hollandia) és dr. David Priestley-nek (Cornell Egyetem, Egyesült Államok). Mielőtt azonban a négy mag korát meghatározták volna, dr. Posthumus és dr. Priestley előbb megkísérelte kikelteni a magokat azzal az ősrégi módszerrel, hogy vízben áztatták, majd meleg, sötét helyen inkubálták őket. A négy közül egy nem kelt ki, de a másik három igen, még ha lassan is. Kettőt megtartottak, amíg néhány leveles normális palánta nem fejlődött belőlük. A másik kikelt és a ki nem kelt magot a kormeghatározásra használták, s ez i. sz. 1410. és 1620. közti időre mutatott: az eljárás nem teszi lehetővé az egészen pontos kormeghatározást, de dr. Posthumus és dr. Priestley amellett kardoskodik, hogy a két meghatározott korú mag közül az idősebb kb. 466 éves. Bár a magok fizikailag ennél sokkal tovább is megmaradhatnak, mégis valószínűleg a mandzsuriai lótuszmagok a legrégebbiek. Hogyan maradtak életben ezek a lótuszmagok? Dr. Posthumusnak és dr. Priestley-nek az a véleménye, hogy ez a különösen vastag magburoknak és a tőzeg védelmet nyújtó környezetének együttesen köszönhető, amelybe leülepedtek. És hogy a magok valóban védelemben részesültek, azt úgy bizonyították be, hogy kimutatták, a magok ugyanannyi pólitelítetlen zsírsavat tartalmaztak, mint az ugyanarról a helyről, egy friss lótusztelepből vett magok. Ezeknek a zsírsavaknak az orientációja mutatja legjobban a magvak öregedését. (The Times) A fiatalok San Franciscóban San Francisco lakóinak többsége az évszázad eleje óta most első ízben nőtlen, illetve hajadon, jelentette ki a közelmúltban Bruce Chapman, az amerikai népességstatisztikai szolgálat igazgatója. A legutóbbi népszámlálás adataiból, mint mondta, kitűnik, hogy San Francisco lakosainak 53 százaléka nem él házasságban. Chapman azt a nézetet képviseli, hogy ezek a számok a hagyományos családmodell hanyatlásának jeleként magyarázhatók. A szociológiai változások azonban kedvező hatással voltak San Francisco fejlődésére; a 25—34 éves lakosok részaránya 1972 óta 40,4 százalékkal növekedett, mutatott rá Chapman. Az igazgató végül megjegyezte, hogy ez a népszámlálás nem vette tekintetbe a városban élő homoszexuálisokat, akik San Francisco lakosságának körülbelül 15 százalékát teszik ki. (Salzburger Nachrichten) Frissen: táplálék A szegedi paprika „Paprika put Szeged on the map”, azaz „Szegedet a paprika tette a térképre” — magyarán, változtatta híressé — írta egykor, az 1930-as évek elején Paál Jób, a Tisza partjáról Amerikába származott paprikakereskedő, aki aztán igazán tudta, milyen értékes, akár egy egész város, sőt egy országrész gazdasági életét meghatározó növény ez a burgonyafélék családjába (Solanaceae) tartozó, a Capsicum annuum L. nevet viselő növény. Igen, ritka mód értékes ez a zöldség- és fűszerféleség, mert friss állapotában eleven tápanyag — főként vitaminforrásként fogyaszthatjuk —, megszárítva, megőrölve pedig számos étkünket ízesíthetjük vele. Nem is hiányzik egyetlen konyhából sem, s ezért aztán nehéz elhinni, hogy tulajdonképpen új keletű élelmiszerünk. Kolumbusz történelmi útja után Dél-Amerikából hozta át Európába d’Averio hajós. Magyar földre az 1570-es években juthatott el, amikor — így mondja a história — Széchy Margit, Zrínyi Miklós nevelőanyja is termesztgette kertjében a „vörös törökborsot” (Ez az elnevezés egyértelműen jelzi, hogy a törökök közvetítésével jutott el hozzánk.) A paprika Szeged környékén talált igazi otthonra. Jól táplálta az ottani talaj, a sok-sok napfényes óra pedig az érését segítette. Helyi termesztéséről a legrégebbi adat 1723-ból származik, helybéli fogyasztását pedig szintén a XVIII. században jegyezték fel, mégpedig a piaristák rendházának elszámolásában a „pro paprika” jelzés alatt. A növényhistorikusok kibogarászták, hogy sokáig — egészen a XIX. század elejéig — csupán házi fűszerként alkalmazták, tehát nem termesztették piacra. Erre akkor került sor, amikor a Pálfy testvérek 1859-ben megépítették az első paprikamalmot Szegeden, ahonnan aztán már nagyobb tételekben került mind a bel-, mind a külföldi vásárlókhoz az égőpiros, csiklandozó illatú őrlemény. Legelső importőrje a francia Ecsoffier úr volt, akinek jóvoltából aztán még a Monte Carló-i Grand Hotel éttermében is szegedi paprikával főztek. Amint azt máig is hallani: „megindult a paprikázás”. Annyira „megindult”, hogy egyre-másra hamisítani is kezdték a terméket, mégpedig oly mértékben, hogy a múlt század végén már törvénykezni kellett minősége védelméről. Csonka Ferenc vegyészmérnök vezetésével laboratóriumot is létrehoztak, amely intézmény, aztán szigorúan minősített, büntetett, óvott. Lehet, hogy éppen a sok rossz termék szétrajzása miatt, lehet, hogy más paprikatermesztő országok piacszerzésének következtében, de mindenesetre tény, hogy a századfordulóra a szegedi paprika hírén-nevén csorba esett. Csak az 1930-as években vált ismét kelendővé. De akkor ugyancsak Tonelli Sándor, az egyik szakértő így minősítette ekkoriban: „ ... a magyar fűszerpaprika kiváló minőségét a máshol termesztett paprika sehol el nem éri. A magyar fűszerpaprikának nincs párja ... Az igen kellemes zamat, íz, az enyhe csípősség, a szinte egyedülálló színezőképesség, az ártalmatlanság, a vitamintartalom minden dicséret helyett beszél. A sok tűz és élet a nap melegétől származik, a fény és a szín talán a szivárványból ered...” Noha költőien szépek ezek a sorok, mégis igazat mondanak. A statisztikák egyre növekvő termelési kedvről tanúskodnak: a negyvenes években a szegedi paprikások földjeiről került ki az országos termelésnek több mint a fele, mégpedig mintegy hétezer gazdaságból. Ez az immár több évszázados „paprikázás” természetesen ma is virágzik. A termelőszövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban egyaránt. Az előbbiek időközben ügyes gépeket szereztek be — segítségükkel a fáradságos palántázást, az ún. helyre vetés váltotta fel, s a különféle érésszabályozókkal pedig még a szedés idejét is meg lehet határozni, amikor a lehető legősibb módszerrel, kézzel tépkedik le a barna-piros termést. A Szeged környéki „paprikázás” históriáját egyébként ma már nyilvános közgyűjtemény mutatja be Mihálytelken, ott, ahol változatlanul a „vörös arany”ból él a lakosság. A paprikamúzeum stílusosan egy hajdani paprikamalomban — a volt Lábdy-féle intézményben — kapott helyet, és tárgyak, képek egész sorával idézi fel az emberi szorgalmatosságnak ezt a jellegzetesen szegedi fajtáját.A. L. Hogy kiszáradjanak, koszorúba kell fűzni, és úgy a napra tenni a megpirosodott csöveket A párizsi férfidivat színes világa A párizsi férfidivat sztárja a „színes férfi”. A színek igen nagy szerephez jutnak a mai kereskedelmi kínálatban, elsősorban természetesen a sportruházatban. A színskálák és néha a trendszínek elnevezései sem különböznek többé a női divat színeinek elnevezéseitől. A Modom francia férfidivat-intézet például cserép- és márványszínekről, nyári pasztellszínekről és az afrikai föld meleg tónusairól beszél. A színkombinációkat az idei avantgárd kollekciókban gyakran asszimetrikus felosztásban alkalmazzák, az egyenlőtlen színfelületek és agyafúrt keverésük rendkívül rafináltan hat a blúzokon, zakókon, mellényeken, bő ujjú ingblúzokon és trikókon. Érdekesek az anyagkombinációk is; ezeket elősegíti az, hogy a sportruházati modellek sok részből állnak. Az öltöny viszont, ellentétben a férfidivat gyakran szélsőségesen férfias vonalaival, most éppenséggel finomnak hat. Finom, könnyű, sőt egészen könnyű anyagból készül: az ilyen anyag könnyen gyűrődik, ami most nem hátrány, hanem inkább az anyag nemes voltát hangsúlyozza. Anyagkombinációkat még a korrekt kétsoros öltönyöknél is alkalmaznak, természetesen diszkrét változatban. (Neues Deutschland)