Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

2 A munka iinnepeltjei Elismerés a pélyieknek (Folytatás az 1. oldalról) Tíz esztendő telt el a pé­­lyi termelőszövetkezetek egyesülése óta. Az elmúlt időszak adott embert próbá­ra tevő feladatokat, s lénye­gében tíz esztendő eredmé­nyei feleltek erre­­, ha nem is folyvást nagy ered­mények felmutatásával, de mindig — igennel Hogy a fenti sorok mennyire igazak, azt ékesszólóan bizonyítja a tény: kedvezőtlen adottságai ellenére a Tiszamente Ter­­melőszövetkezet ez időszak alatt immár másodszor ér­demelte ki a nála sokkal erősebb gazdaságok számá­ra is megtisztelő Kiváló Szövetkezet címet. Az oklevél átadása alkal­mából a tamnaszentmiklósi művelődési otthonban ren­deztek ünnepséget május 31-én. Ezen Garancz Lajos, elnökhelyettes, a tsz párttit­kára köszöntötte mindenek­előtt a kiemelkedő ered­mény első számú részeseit, a tsz dolgozóit, szakembere­it és vezetőit. Külön üdvö­zölte a küldöttközgyűlésre meghívott vendégeket, a társszervek képviselőit, vala­mint az elnökség tagjait, így dr. Vallus Pált, az Országos Anyag- és Árhivatal elnök­­helyettesét, Markovics Fe­rencet, Heves Megye Taná­csának elnökét, Sramkó Lászlót, a TESZÖV titkárát, Sári Józsefet, a hevesi vá­rosi pártbizottság titkárát, dr. Puskás Sándort, az MNB­­ megyei igazgatóját, ország­­gyűlési képviselőjelöltet és a si­mony­i szövetkezet kép­viselőit. Az üdvözlő szavak elhang­zása után Pálos Lóránt el­nök mondott ünnepi beszé­det. Részletesen ismertette az eredmények összetevőit, kü­lön elismeréssel emlékezve meg a tsz 12 szocialista bri­gádjáról, a háztáji bizottság, a KISZ-szervezet tevékeny­ségéről, nem utolsósorban pedig arról, hogy sikerült kialakítaniuk az adottsága­iknak megfelelő termelési szerkezetet. Ilyen körülmé­­nyek tették lehetővé, hogy 1984-ben búzából, naprafor­góból és fénymagtermelésből kiemelkedő eredményt ér­tek el. Mindezen és sok más egyéb körülmények között, közel 137 millió forintos ter­melési érték és 27,7 millió forint nyereségképzés érté­keléseként jutalmazták fel­ügyeleti szerveink a „Ki­váló” címmel a pélyi ter­melőszövetkezetet. Az erről tan­úskodó oklevelet, elisme­rő szavakkal dr. Vallus Pál nyújtotta át Pálos Lóránt­­nak. Az ünnepség a pélyi és a tornaszentmiklósi kisdobo­sok és úttörők műsorával ért véget. Hetedszer a legjobbak között Az idén hetedik alkalom­mal nyerte el a TSZKER Heves—Nógrád Megyei Terü­leti Központja a Kiváló cí­met. Ebből az alkalomból rendeztek tegnap délután ünnepi ülést a megyeszék­helyen, az Eger Szálló ét­termében. Az összejövetelen­­ többek között részt vett dr. Asztalos Miklós, az MSZMP Heves Megyei Bi­zot­tságának osztályvezetője, Bágyi Imre a megyei ta­nács elnökhelyettese, dr. Ge­rt András, a TESZÖV tit­kárhelyettese is. Beszédében Zsebe József, a területi központ igazgató­ja emlékeztetett arra, hogy ezúttal is folytatódik a szép hagyomány, hiszen az elmúlt négy esztendőben mindig megkapták ezt az elismerést. Annál is jelentősebb ez, mert a TSZKER 1985-ben lesz tizenöt esztendős. Ha visszatekintünk, minden­képpen dinamikus fejlődés­ről adhatunk számot ugyan­is a forgalmazás értéke éven­te mintegy 12 százalékkal emelkedett,, s tavaly elérte az 1 milliárd 353 millió fo­­rintot. A vállalat bevétele ugyanekkor 76, nyeresége pedig 27,5 millió forint volt. Jellemző, hogy a termelő­­szövetkezetek vagyoni be­tétje­i, s ez a központtal szembeni növekvő bizalom megnyilvánulása — a terv­ időszak elején még csupán 5,3 millió forint volt, 1984 végén viszont 10 millió. A kemikáliák forgalmazása is számottevően nőtt. Ennek eredményeként megyénk téeszeinek 60 százalékába, Nógrád gazdaságainak felé­be ők szállítják ezeket az anyagokat. E térség igényei­nek a fedezésére évente 2,5—3 ezer vagon szemes­terményt is vásárolnak s ebből látják el a tagszövet­kezeteket. A háztáji állatál­lomány szükségleteinek biz­tosítására tizennyolc takar­mányelárusító helyet is üze­meltetnek. Az erdőgazdálko­­dás területén is jó eredmén­­­nyel zártak s a forgalmuk összességében meghaladta a 23 százalékot, s tavaly mint­egy 358 millió forintot ho­zott a „konyhára”. Ebből közel 1 millió dollárnyi a tőkés kivitel. Ezután következett a ki­tüntetések átadása. Tízen vették át Radnóthi Hubától, a TSZKER Országos Köz­pontjának igazgatóhelyettesé­től a Vállalat Kiváló Dol­gozója címet, öten kaptak törzsgárdajutalmat, többen pedig pénzbeli elismerést. Ezen felül két-­két szocialista brigád nyerte el az ezüst, illetve bronz fokozatot. A békemozgalom kitüntetettjei A békehónap megyei zá­róeseményeként kitünteté­si ünnepségre került sor tegnap Egerben a Hazafias Népfront székiházában. A kiemelkedő békemozgalmi munkát végző aktívákat Jó­nái János, a HNF megyei titkárhelyettese köszöntöt­te. Ezt követően Mészáros Albert megyei titkár nyúj­totta át a kitüntetéseket. Az Országos Béketanács Kitüntető Jelvényét ado­mányozták dr. Hóka József hatvani városi bírónak. Az O BT Emlékplakettjét kap­ta meg a MÁV Füzesabonyi Villamos Vonalfőnökség Dó­zsa szocialista brigádja. Az OBT Emléklapjával jutal­mazták a hatvani Házi-, Kézmű- és Bőripari Szövet­kezetet, a Magyar Néphad­sereg egyik alakulatának ki­emelkedő KISZ-alapszerve­­zetét, a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes KISZ-alapszervezetét, a gyöngyö­si Muzsikás Céh leányka­rát. Hasonló elismerésben részesítették Vermes Miklós­nét, a füzesabonyi 2. Sz. Általános Iskola tanárnőjét, Gecse Jánosnét, a KISZ füzesabonyi titkárát, dr. Kaz­­niczki Istvánt, a hevesi Me­zőgazdasági Munkástovább­képző Intézet igazgatóját, Vörös Dezsőt, a hevesi Mú­zeum vezetőjét, Holló Er­zsébetet, a TÜSSZI gyöngyö­si dolgozóját, Józsa Sándort, a pétervásári költségvetési üzem műszaki vezetőjét, Tö­rök Lászlónét, a hevesi könyvtár dolgozóját, Mihály Jánosnét, az egri Finom­­szerelvénygyár minőségel­lenőrét, Péter László, hat­vani, Zagyi Sándor egri, Vincze József szintén egri nyugdíjast. Ezúttal vette át az emléklapot Deli József egri lelkész is. A kitüntetettek nevében dr. Hóka József mondott köszönetet az elismerésért, s a bensőséges ünnepségért, amelyen bejelentették, hogy Mészáros Albert korábban a fővárosban vette át az Or­szágos Béketanács Kitüntető Jelvényét. NÉPÚJSÁG, 1985. június 1., szombat EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN Pedagógusnapi ünnepségek A Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskolán pénteken dél­előtt tartották a pedagógus­napi ünnepélyt. A díszelnök­­ség tagjait az intézmény szakszervezeti titkára, dr. Patkó György köszöntötte. Részt vett dr. Semperger Ti­bor, az MSZMP Heves Me­gyei Bizottságának munka­társa. Bak Józsefné, az MSZMP Eger Városi Bizott­ságának munkatársa. Bárdos Ferenc, a KISZ Heves Me­gyei Bizottságának politikai munkatársa. Farkas József, a KISZ Eger Városi Bizott­ságának első titkára. Mészá­ros Albert, a Hazafias Nép­front Heves Megyei Bizott­ságának titkára, valamint külföldi vendégek, így dr. Kurt-Hans Erdmann, az er­furti pedagógiai főiskola köz­­művelődési tanszékének ve­zetője, Jim Norman és C. Bond, az exeteri főiskola ta­nárai. A résztvevőket dr. Semperger Tibor köszöntöt­te, majd kitüntetések átadá­sára került sor, melyet dr. Szűcs László főigazgató nyúj­tott át. A Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta dr. Koncz József adjunktus. Kiváló Munkáért kitüntetést dr. Fe­kete Péter tanszékvezető fő­­iskolai docens, dr. Lengyel Zoltán mté intézetvezető főis­kolai tanár. Nagy Ernő tan­székvezető főiskolai tanár, dr. Kiss Péter, dr. Hidasi Károly, dr. Kiszely György­­né, dr. Lőkös István docen­sek, valamint Darvas Mi­­hályné és Kalmár Gyuláné gyakorlóiskolai tanárok és Papp László gyarkorlóisko­­lai igazgatóhelyettes. Miniszteri Dicséretet kap­tak: Szabó Györgyné ad­junktus. Sipos Lajosné, a gazdasági igazgatóság gond­noka. Kőműves Endréné és Tolvaj Jánosné kollégiumi portások. Pedagógus Szolgálati Em­lékéremmel jutalmazták Kó­­cza Imréné gyakorlóiskolai szakvezető tanárt. Külső társadalmi szervek által adományozott kitünte­tések átadására is sor ke­rült. A Magyar Úttörők Szö­vetsége Dicsérő Oklevelét kapta Kassai Árpádné taní­tó és Szabóné Vass Márta tanár, a 2. számú gyakorló iskola nevelői. Az ünnepély az erfurti testvérintézmény hallgatói­nak színvonalas műsorával ért véget. Ugyancsak tegnap délelőtt 10 órakor tartották meg Egerben a Hámán Kató Me­gyei Úttörőházban a megyei KISZ-bizottság és a megyei úttörőelnökség pedagógus­napi ünnepségét. A találko­zón részt vett Gazsó László, a megyei pártbizottság mun­katársa, valamint Danyi Lászlóné, a Pedagógus Szak­­szervezet megyei bizottságá­nak titkára. Székely József megyei úttörőtitkár köszön­tötte a résztvevőket, majd a kiváló úttörőmunkát vég­ző pedagógusoknak Révészné Bőgős Zsuzsanna megyei út­törőelnök a jó KISZ-munkát végző tanároknak, Fodorné Gombos Klára, a KISZ me­gyei bizottságának titkára adta át a jutalmakat. A Gyermekekért Érdemérem­ben részesült Pitlik László­­né, a Gyöngyösi 5. Számú Általános Iskola tajvezetője és Kerecsendi András, a Pé­­tervásári Általános Iskola igazgatóhelyettese. Úttörő­­vezetői Érdemérmet kapott dr. Sárik Tibor, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola docense. Bari Istvánná, a Markazi Általános Iskola igazgatója. Cserháti József­né, az abasári iskola úttörő­csapatának tajvezetője. Cza­­kó Lászlóné, a Tamazsadá­­nyi Általános Iskola igazga­tója. Demjén Endre, az Eg­ri 4. Számú Gyakorló Álta­lános Iskola úttörőcsapatá­nak vezetője, Győri Petronel­la, a Hámán Kató Megyei Úttörőház politikai munka­társa, Kovács Kálmánné, a Hatvani 4. Számú Általános Iskola úttörőcsapatának taj­vezetője, Márton Mihályné, a feldebrői úttörőcsapat kép­zésfelelőse, Sandrik Judit, az egerbaktai úttörőcsapat csa­patvezetője és Somfai Ti­­borné, a parádi úttörőcsa­pat csapatvezetője. Kiváló Úttörővezető kitün­tetésben részesült Alt At­­tiláné, az Egri 9. Számú Általános Iskola úttörőcsapa­tának vezetője, Balogh Im­réné, a hatvani 5. számú is­kola úttörőcsapatának kép­zésfelelőse, Boda József, egerfarmosi k­ajvezető, Dető Józsefné, a csányi úttörőcsa­pat raj­vezetője, Dienes Ti­­borné, az Egri 1. Számú Ál­talános Iskola úttörőcsapatá­nak rajvezetője, Dobó Kata­lin, az Egri 6. Számú Álta­lános Iskola úttörőcsapatá­nak vezetője. Gál Peterné, a Füzesabonyi 1. Számú Álta­lános Iskola rajvezetője. Gazdag Béláné, a Füzesabo­nyi 2. Számú Általános Is­kola kisdobosvezetője. Gorda Ferencné, a Hatvani 3. Szá­mú Általános Iskola úttörő­csapatának csapatvezetője. Gyöngyösi József, az Atkári Általános Iskola igazgatója. Hegedűs Mihályné, a petőfi­bányai úttörőcsapat rajveze­tője. Heiling Jánosné, a tar­­namérai úttörőcsapat rajve­zetője. Held Lászlóné, a visz­­neki úttörőcsapat úttörőve­zetője. Horváth Sándorné, az Eger Városi Tanács mű­velődési osztályának tanul­mányi felügyelője, Juhász Gyuláné, a balmajugrai út­törőcsapat rajvezetője, Ko­vács Barnabásné, a tarnale­­leszi úttörőcsapat rajvezető­je, Kovács Sándorné, a ka­­rácsondi úttörőcsapat veze­tőségének tagja, Kovácsné Orosz Erzsébet, a boconádi úttörőcsapat képzésfelelőse. Klamarik Julianna, a recs­ki úttörőcsapat képzésfelelő­se. Könczöl Ernőné, a Siro­­ki Általános Iskola igazga­tóhelyettese. Kukolya Jó­zsefné, az Egri 10. Számú Általános Iskola úttörőcsa­patának tajvezetője. dr. Má­tyás Lászlóné, a Gyöngyösi 1. Sz. Általános Iskola úttö­rőcsapatának rajvezetője, dr. Misóczki Lajosné, a Gyön­gyösi 6. Számú Általános Is­kola csapatának szakági fe­lelőse, Olasz Miklósné, az Egri 10. Számú Általános Is­kola úttörőcsapatának kis­dobosvezetője, Pataki Jó­zsef, a gyermekváros úttö­rőcsapatának rajvezetője, Pa­taki Julianna, a Hevesi 5. Számú Általános Iskola út­törőcsapatának csapatvezető­je, Petre Józsefné, az Egri 7. Számú Általános Iskola csapatának úttörővezetője, Podonyi Józsefné, a herédi úttörőcsapat vezetőhelyette­se, Prisztás Imréné, az Egri 3. Számú Általános Iskola úttörőcsapatának kisdobos­vezetője. Rüll Csabáné, az Egri 2. Számú Gyakorló Ál­talános Iskola csapatának képzésfelelőse. Sípos Éva, a Gyöngyösi 3. Számú Általá­nos Iskola úttörőcsapatának rajvezetője. Szabó Pálné, az egercsehi úttörőcsapat rajve­zetője, Szántó Gusztáváé, a pétervásári úttörőcsapat raj­vezetője, Szeifert Ádámné, a Hatvani 1. Számú Általános Iskola rajvezetője, Zárna Éva, a hatvani 4. számú iskola csapatvezetője, dr. Tóth Vil­mosáé, a TIT Heves Megyei Szervezetének szaktitkára, Végh Lajosné, a Hevesi Kör­zeti Általános Iskola neve­lője. Hajdú Jánosné, a Ha­zafias Népfront Heves Me­gyei Bizottsága munkatársa. Barócsi Istvánná, a Füzes­abonyi 2. Számú Általános Iskola tajvezetője. Kiváló ifjúvezető kitünte­tést kapott Szalmási Miklós, az Egri Finomszerelvány­­gyár kooperátora. Merczel László, a Hadkiegészítő Pa­­rancsnokság munkatársa. A Heves Megyei Úttörő­elnökség által alapított A Megye Úttörőiért új elisme­rési formát első alkalommal vehette át Jakab Sándor, a Heves városi művelődési köz­pont irodavezetője. Szabó Jánosné, a csányi úttörőcsa­pat patronálója. Csortos Ru­­dolfné, a parádi úttörőcsa­pat patronálója. Kiváló Ifjúsági Vezető ki­tüntetésben részesült Bóta Gáborné, az egri Kallóma­lom úti napközi otthonos óvoda vezetője, Ujváry Zol­tán, az Egri Kereskedelmi Szakközép- és Szakiskola ne­velési igazgatóhelyettese. Csőre Sándorné, a Gyöngyö­si 3. Számú Általános Isko­la napközis csoportvezetője. Nagy Ildi­kó, a Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskola tanára. Jászberényi László, a Heves Megyei Területvédel­mi és Hadkiegészítő Pa­rancsnokság munkatársa. Honvédelmi miniszter-helyet­tesi dicséretben részesült An­­gyal Péter, az Egri 6. Számú Általános Iskola úttörőveze­tője, a megyei Úttörőgárda Parancsnokság parancsnoka . Pénteken délután a Mát­ra Művelődési Központban pedagógusnapi ünnepségre került sor, amelyen a gyön­gyösi ás környékbeli iskolák nevelőit köszöntötték. A ren­dezvényt Horváth László, a Pedagógus Szakszervezet kör­zeti bizottságának titkára nyitotta meg, s üdvözölte a megjelenteket, köztük a mát­­raalji város politikai, álla­mi és társadalmi szerveinek vezetőit, képviselőit. Ün­nepi beszédet Murcsányi László, a városi tanács el­nökhelyettese mondott. Be­szédében szólt felszabadulá­sunk négy évtizedéről, a napjainkban folyó tanácsi választásokról, jelölő gyűlé­sekről, az új közoktatási tör­vényről. Elismerően említet­te a pedagógusok oktató-ne­velő munkája mellett vég­zet aktív közéleti tevékeny­ségét, társadalmi megbecsü­lését. Hangsúlyozta, a jövő generációja nevelésének egy­re fokozódó felelősségét. Az ünnepség kitüntetések átadásával folytatódott, ezt a Gyöngyösi 3-as Számú Ál­talános Iskola amatőr gyer­mekművészeti csoportjának műsora követte. Könyvhét­­ Iß (Folytatás az 1. oldalról) e rendezvénnyel kapcsolat­­ban. Ennek megfelelően mintegy 70 mű nagy példány­számú megjelentetéséről kellett gondoskodniuk a ki­adóknak. A választékban el­sősorban a magyar kortársi irodalom újdonságai domi­nálnak. Nagy szükség van erre, hiszen az írott szó, a gondolkodtató magány, a könyv, ellensúlyozhatja ro­hanó, gépi kultúrára átren­dezkedő korunk ellentmon­dásait. Ezt követően ifjúsági da­losünnepre került sor, ahol tíz kórus lépett föl. Ezer­kétszáz torokból csendült fel a dal. Az együttesek me­gyénk sok települését, és társadalmi rétegét képvisel­­ték. Több mint húsz kar­nagy irányította a felkészí­tést. A megnyitónak szoká­sokhoz hűen, író vend­ége is volt. Szakonyi Károly dedi­kálta könyveit a sátrakban. Már az első napon sok mű felkeltette az érdeklődők fi­gyelmét, nagy keletje volt a történelmi érdekességeket taglaló Labirintus című so­rozatnak, Moldova György kötetének de ugyanígy so­kan keresték Latinovits Zol­tán, Esterházy Péter vagy éppen Nagy László írásait. Ma délelőtt 10 órakor a Hámán Kató Megyei Úttö­­rőház fúvószenekara kezdi a műsort a Líceum előtti té­ren, amely a könyvhét „fő csomópontja” megyénkben. Ezután estig még sok színes program várható. Vasárnap szintén számíthatnak érde­kességekre a böngészők. Hatvanban könyvtári és információs napokat rendez­tek ez alkalommal, tágabb­­ra nyitva a kapukat: vetél­kedők, szerkesztőségi talál­kozók, közérdekű előadások gazdagítják a kínálatot. A Kossuth téri parkban pénte­ken délelőtt Micsinai Béla a városi tanács művelődési osztályának vezetője nyitot­ta meg a programot. Ez al­kalommal megjelent a Hat­vani Hírmondó című idősza­ki kiadvány is. A felsoroltakon kívül me­gyénk településein több ren­dezvényt szerveznek a könyvhét alkalmából. Pócs János megnyitóját tartja Melyiket válasszam? (Fotó: Szabó Sándor)

Next