Hévíz, 2005 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1-2. szám - Kardos Gy. József: Csokonai Vitéz Mihály és a komikum (tanulmány)
(1792) című művének jellemzői is ezt fejezik ki: a vaskos, vérbő diáktréfák és állatmesék fölényes gúnyja, csipkelődése társul a népi ízekkel és a rokokó bájával, valamint a színes nyelv áradó bőségével, sziporkázó ötletességgel, szellemességével és biztonságával, hogy „létrehozzák” ezt a roppant mulatságos és gúnyosan csúfondáros hangú eposzparódiát. A könnyed, a jókedvű tréfálkozás az alantasabb eszközökkel, a harsány és mégis varázsos életigenlés pedig a merész aktualizálással, a minden tekintélyt leromboló szatirikus torzképekkel (elevenbe találó, gonoszan rosszmájú portré - miniatűrök) egyaránt megfér. Minden és mindenki „megkapja a magáét” (a célzások, példálózások, kaján megjegyzések, az olvasókkal való cinkos „összekacsintások” során); a népnyúzó, műveletlen, kultúrálatlan nemesség; az ostoba és hazug hadvezérek; a pöffeszkedő, az asszonyfaló, a csatákban gyáva katonatisztek; a törvényeket csűrő-csavaró jogászok és politikusok; a pénzért hivatalt vásárló senkik stb. Csokonai ebben a művében is művészi hatásra, humoros, tréfás, gúnyos hatásra törekszik a nyelvi leleményű, szemléletes, szellemes, ötletes, találó névadásával is. A „beszélőnevek” - formailag és tartalmilag is - játékos furcsaságukkal szatirikusan, karikatúraszerűen utalnak az alakok jellemére, tulajdonságaikra, korukra, származásukra, környezetükre, életmódjukra, foglalkozásukra stb. - egyetlen szembeötlő vonásuk kiemelésével és annak felnagyításával. (A békák francia nevűek, például: Báró de Grand Brekeke, Monsieur de Túre. Az egerek a Habsburg - birodalomból „kerülnek ki”, főleg magyar nevűek: Bőrrágadi, Csuprai, Deszkarág Lisztnyalóci, Morzsalopó, Nyamádtői, Perényeli, Túradvány, Üvegjári stb.) A Dorottya című eposzparódiában (1798-1799) Csokonai szintén „tobzódik” a komikus elemekben. A kisszerű téma (egy farsangi bálon a dámák, idős leányok és özvegyasszonyok harca az urakkal, a férfiakkal, hogy férjhez mehessenek) a hőseposzok formai eszközeivel előadva már eleve nevetséges. A valóságból vett környezet - és jellemrajz túlzásai nemcsak a játékosságnak, hanem a kipellengérezésnek, az ironikus szatirikus és groteszk ábrázolásnak is tág teret adnak. (Például: a nemesség felszínessége, kulturálatlansága, nemzetietlensége, idegenmajmolása.) A rokokó, a diák - és a népköltészet és a vénlánycsúfolók hatását egyaránt érezhetjük a műben. Az előadásmód közvetlensége a vibráló-bizsergető kellem, a sugárzó - légies, kecsesen érzéki szépség, a bájos, játszi hang, a pátosztalanság megfér a nyíltan tréfálkozó, harsányabb, illetve nyersebb, vaskosabb, csúfondárosabb dévajsággal. Csokonai azért is lehetett az igazi magyar vígjáték - irodalom különböző irányzatainak (úttörő) megteremtője és elődje, mert a tuda- 2005/1 Hévíz A 21