Híd, 2005 (69. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - KRITIKA - Könyv - Harkai Vass Éva: A lét esztétista megragadása (Gergye László: Az arckép mágiája)

(s életművén belül is) rendhagyó alkotása hálás kiindulópontként szolgál a művészregény egy rendhagyó változatának szemléltetésére. Gergye László ezt úgy fogalmazza meg, hogy míg Toldy István, Asbóth János, Ambrus Zoltán és Harsányi Kálmán elemzett művészregénye/­novellája „az élet és a művészet konvencionális ellentétét tematizálja, Bródy különös kísérletében (...) valami egészen másról van szó”. (127) Arról, hogy ahogyan „a rembrandti oeuvre-ben is elválaszthatatlanul kapaszkod­nak egymásba az élet és a művészet alakzatai, úgy Bródy számára is éppen az az izgalmas az öregedő különc alakjában, hogy sorsalakulásában semmi sem emlékeztet az esztétikai szemlélet hagyományosan dichotomikus felfogására. A művészregények jól ismert sztereotípiái a hétköznapi élet és a művészi létforma tragikus kettéhasadtságáról, a szerelem lehetetlenségéről, a menedékként szolgáló égi szépség utáni rezignált vágyakozásról itt egészen marginális jelentőségűvé zsugorod­nak”. (127-128) A Bródy-mű azonban már a húszas évekbe vezet, jóformán Kosztolányi Dezső Nero-regényének (iVero, a véres költő) „kortársa”, miközben Kaffka Margit is megírta a XX. század magyar regényirodalmán belül és a művészregény történetében is lényeges szerepet betöltő művét, az Állomásokat (1914). Gergye László alapos, ötletes és kreatív szövegelemzéseivel és árnyalt szövegértelmezéseivel fedi fel a művészregény műfaji jegyeit. Nem a regénytípus műfajtörténeti meghatározásaiból indul ki, hanem egy-egy szöveg egy-egy vonatkozása során fogalmazza meg a regénytípus egy-egy azon vonását, amely a művészregények jellemzője. A monográfia e műfaj­megközelítésének legszembetűnőbb vonása, hogy - érdekes módon - nagyobb mértékben kötődik a század esztétikai, filozófiai és iro­dalomelméleti vonatkozású kontextusaihoz (Kierkegaard, Hans Blumenberg, Lukács, Jauss, Balázs Béla, Nietzsche), mint például a célba vett regénytípusra irányuló eddigi műfaji vizsgálódásokhoz. Ugyanakkor szemléletes, kellően árnyalt és kellően ökonomikus nyelvet alakított ki, amely egyaránt mentes az idegen szavak „szakmai ártalmától” s a metaforikus kifejezésmód mindent elmosó túlzásaitól. Nem utolsósorban pedig még egy irodalomtörténeti munka született arról a regénytípusról, amelynek differenciálhatósága, autonóm léte hosszú ideig elkerülte a szakma figyelmét. 67

Next