Híd, 2007 (71. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Toldi Éva: A múltreprezentáció lehetőségei (tanulmány)
Hayden White alapvető kérdésfeltevése az volt: „Mit jelent egyáltalán történeti módon gondolkodni, és miféle egyedi jellegzetességekkel bír a vizsgálódás sajátosan történeti módszere?”. Arra a megállapításra jutott, hogy nincs eleve mindenki számára azonos valóság, mert azt a nyelv közvetíti számunkra, amely korántsem transzparens. Szerinte a történelmi alkotótevékenység az elbeszélő prózaforma verbális struktúrájával azonosítható, melynek az a szerepe, hogy a múlt folyamatainak és struktúráinak modelljeként vagy ikonjaként szolgáljon. Strukturális, sőt - ahogyan többször említi is - strukturalista elemzést végez. A történeti konstrukció elméletét kidolgozva a történeti ábrázolásnak különféle szintjeit különbözteti meg. Ezekre a formákra pedig azért van szükség, mert a történész is választ akar kapni olyan kérdésekre, mint „»Mi történt ezután?«, »Hogy történt?«, »Hogyan végződött az egész?«”. Hayden White szerint ezek a kérdésfelvetések eleve meghatározzák azokat az „elbeszélői taktikákat”, melyeket a történész a történet megalkotása közben használ. A lehetséges ábrázolásmódok száma azonban nem végtelen. Valójában négy olyan alaptípus létezik, melyek a költői nyelv négy fő trópusának valamelyikéhez tartoznak: a metafora, a metonímia, a szinekdoché és az irónia. A történész eljárása nem különbözik tehát az író megformálásmódjától. A Metahistory méltán vált a téma legnagyobb hatású alkotásává. Nagy vitákat váltott ki. Kisantal Tamás és Szeberényi Gábor mutat rá Hayden White műveinek hivatkozási mutatóit vizsgálva, hogy a mű recepciója valójában néhány évet késett. Míg 1974-ben csupán egy, sőt az 1978-ig terjedő időszakban is mindössze tizennyolc reagálás fogalmazódott meg White nézeteire, addig az 1980-as évek végére ez a szám már évi száz fölé ugrott. Ezt a „fáziskésést” talán azzal is lehet magyarázni, hogy a narratológia kérdéskörében elsősorban elméleti jellegű munkák születtek, alkotóikra a gyakorló történészek mint szakmán kívüliekre tekinthettek, s az egész elmélettől - mint a történészi gyakorlattól messze álló, absztrakt problémától - távol tartották magukat, ami nem csoda, hiszen a narratív szövegelmélet a történészi gyakorlat minden összetevőjét megkérdőjelezi. A másik különös fejlemény az volt, hogy míg eleinte főleg a történészszakma reagált White írásaira, addig az idő előrehaladtával egyre inkább az irodalmárok vették át e szerepet.10 A történelem terhe címmel megjelent magyar nyelvű kötet előszavában Hayden White összefoglalja az őt ért támadások jellegét, és megválaszolja őket, ugyanakkor sokkal egyértelműbben fogalmazza meg nézeteit. Ugyan- 8 Hayden White: A történelem poétikája. Narratológiai kihívás a történetírásban. Aetas, 2001. 1. sz., 134.1. 9 Uo. 138.1. 10 Kisantal Tamás-Szeberényi Gábor: Hayden White „hasznáról és káráról”. Narratolólógiai kihívás a történetírásban. Aetas, 2001. 1. sz., 118-119.1.