Hirnök, 1841. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-18 / 5. szám

bizonyos summát adott volna a’ tisztelt választmány, gondolom, épen nem kedvezés, mert a’ színházat fentartani már a’ törvé­nyek’ kihirdetése óta úgy is kötelessége lett volna. Végre, hogy a’ tisztelt országos választmány a’­­nemzeti színházigazgatást úgy kívánja egyedül tekinteni, mint az eddiginek folytatását“, jóllehet nem hiszem, hogy ennek a’ részvényes társaságra legkevesebb következése is lehessen, mégis kénytelen vagyok eziránt is, az or­szág’ minden részében lakó részvényesek’ értesítése’ tekintetéből azt megjegyezni, hogy miután a’ színház annak rende ’s módja szerint minden hozzátartozókkal együtt az országos küldöttség­nek már átadatott, resignáltatott, annak fentartására kivántató pénzt az országos küldöttség adja, ő nevezett igazgató választ­mányt; igazgató is választatott, ez i. e. Bodrogasszony­ hava’ 1-ső napján, a’ színházat egész világítással megnyitotta, a’ színi czé­­dulákon a’ „nemzeti színház“ szokottnál nagyobb betükkel nyom­va volt, uj szerződések is létettek; következésképen, midőn mind a’ háznak és egyéb hozzátartozóknak tulajdonosa, mind az igaz­gató választmány és igazgatóság ’s egyebek változtak, mikép lehessen mégis ezeknek munkálódását az „igazgatást egyedül az eddigi folytatásának tekinteni“—nem tudom. A’részvényesek’ré­széről legalább kijelentetik, hogy azt o­lyannak nem tekinthetik, mert azt a’ „nemzethez illő dísszel és fénnyel“ leendő husvétu­­táni megnyitás sem következtetheti, annyival kevésbbé, hogy a’ volt igazgatás is, mint tudva van, kétszer nyitotta meg ezen szin­­házat, hála istennek, hogy egyszer sem zárta be. Költ Pesten Boldogasszony-hava’ 4kén. Földváry Gábor: Hírnökünk 2-dik számában közlöttük a’ hivatalos értesítést, melly szerint a’ nemzeti szinház’igazgatóságára csőd hirdettetik; Íme most az útmutatás, mellyet az országos választmány az igazgatóság­nak sinormértékül szabott: „A’ nemzeti szinház’igazgatójának sinór­­mértékül szolgáló útmutatás. Az igazgatónak segédül egy toll­vivő adatik, és egy gazda rendeltetik. A’ gazda, ha lehet, a’ szí­nészek közül legyen, ha pedig alkalmatos azok között nem talál­­tatik, idegen is lehet. A’ tollvivőt és gazdát csak a’ biztosság, nem pedig az igazgató teheti ki hivatalukból, ellenben a’ cselé­deknek elbocsátása az igazgatót illetvén, a’ helyükben történendő újaknak fölvétele felöl a’ biztosságot első alkalommal értesíteni fogja. A’ színészek’ és színésznők’ félfogadása az igazgató’ jogai­hoz fog tartozni, kiknek havi fizetését a’ biztosság fogja meghatá­rozni , ’s elbocsátásuk is a’ biztosság’ ítéletétől fog függni. A’ b­l­fogadáshoz minden színész és színésznő fizetéseik meghatározása után egyforma szerkezetű ’s az igazgató által kiadandó szerződő levelek’ mellett fognak felvétetni ’s kivétel nélkül a’ kiadandó tör­vények’ rendszabása alatt állani. Az igazgató semmiféle tárgyak­nak vételébe bocsátkozni nem fog, hanem mindeneket egyedül a’ gazda, még pedig a’hol eszközölhető árcsökkentés, egyébiránt az igazgatónak jóváhagyásától függő egyezés mellett szerzend be, ’s a’ vetteket oklevelekkel tanúsítva, számadás mellett havon­­kint az igazgatónak bemutatja, ki azután a’ fizetéseket assignatio mellett eszközlendi, évnegyedenkint számadásait a’ biztosságnak, melly azokat rögtön megvizsgálni fogja, bemutatván, úgy szinte a’ színház pénztárnokától is a’ rendes számadásokat a’ biztosság­nak leendő előmutatás végett évnegyedenkint az igazgató bevenni köteleztetik. A’ repertórium’ megvizsgálása és megítélése a’ vá­lasztmányt fogja illetni, de a’ daraboknak adása az igazgatótól fog függni; mindazáltal kötelességévé tétetik, hogy mindennemű játékokat a’ lehetőségig egy formán adjon, ’s úgynevezett loca­­lis­ darabokkal a’ színházat el ne öntse. A’ színészek és színész­nőkre készítendő törvényeknek végrehajtására az igazgatónak kell felügyelni, hogy azonban egyéb nagyobb feladásainak megfelel­hessen, a’ rendező annyiszor, a’ mennyiszer, a’ szükséghez ké­pest minden ülésre változtatván a’ tagokat, négy szinésztársait maga mellé vévén, ’s a’ kihágások megítélésére ülést tartván, ar­ról jegyzőkönyvet viend, ’s azt az igazgatónak hetenkint bemu­­tatandja, ’s akkor az igazgató a’ törvények’ alkalmazását nem he­lyeslené,­ azok iránt az ítéletet szóval önmaga mondja ki. A’ re­pertóriumot az igazgató mindig egy egész hónapra készitendi el, 's 200 pengő forintnál többe kerülő daraboknak adása iránt a’ biztosságnak teend jelentést. — A’ szükséges költségek’ felszámí­tását a’ gazda minden esetben az igazgatónak előre bemutatni kö­teleztetik, hogy így az igazgató a’ színház pénztára’ állapotához a’ darabok’já­rzására nézve is biztosan rendelkezhessék. A’ színház’ felsegélésére megkivántató pénzt elnöki vagy országos küldöttségi utasítványok mellett egyenesen a’ pénztárnok fogja az országos pénztárból állal venni, mindazonáltal a’ színház’ pénztárának rendbentartására az igazgató is szorosan felügyelni tartozik, a’ felügyelés az országos küldöttségi biztosságnak fenmaradván. A’ színészek és színésznők mindazon rendszabásokra nézve, mellyek őket mint színházi személyeket illetik, az igazgatóságnak, ’s ille­tőleg a’ biztosságnak hatósága alá, egyébiránt pedig más bünte­tést magok után vonó esetekben polgári állásukhoz való törvény­hatóság alá fognak tartozni. Egyébiránt minden olly körülmé­nyekben , hol biztosan a’ felelet terhét magára vállalva, az igaz­gató nem intézkedhetnék, az országos választmány’ megbizottsá­­gának elnökéhez folyamodand, ki a’ tárgynak sürgetős és érdekes volta, ’s megszaporodott tárgyához képest a’ biztosságot egybe hivandja, ’s ez teljes hatalommal intézkedendik. Jelentését annak idejében az országos küldöttségnek bemutatni tartozván. Az maz­­gatót szükség’ esetében a’ biztosság hivatalától felfüggesztheti ’s ideigleni igazgatót nevezhet; ezt azonban az országos küldöttség’ elnökének azonnal be fogja jelenteni.“ A’ „Festi Hírlap“ erre következő ’s nézeteinkkel tökélete­sen­­megegyező jegyzeteket közöl: „Eddig az utmutás. A’ leg­tisztább szándék, ’s hazafiság, melly a’ n. m. országos választ­mányt minden lépéseiben vezérlé, kezeskedik nekünk, hogy e’ közügyben egykét’szóval, szerény véleményünket szabad lesz ki­mondanunk. Különben is alkotmányos honnak polgárai a’ nyil­­ványosság’ korszakát éljük. Mi tehát szerényen megvalljuk i-ször miképen a’ nemzeti színház igazgatóságát nem tekinhetjük olly nyerészkedő vállalatnak, mellynek betöltésére csődhirdetést al­kalmas eszköznek ítélhetnénk. Óhajtjuk, hogy csalatkozzunk. de mi attól tartunk, miképen e’ csődnek már csak eszméje is ép azon férfiakat zárja ki a’ választhatásból, kiknek nevét e’ nemzeti intézet kormányán a’ nemzet leghangosabb helyesléssel fogadná. Illy férfiak nem fognak fólyamodni e’ hivatalért, ’s le­gyen bár akárki, a’ ki folyamodand, és nyer, tartunk tőle, hogy a ’ legszebb tehetségekkel sem­ lesz képes állásának olly díszt, ma­gának olly tekintetet szerezni, minővel bírnia kívánatos. 2) Csőd mellett, vagy csőd nélkül nem gondoljuk helyesnek a’ tiszta jö­­vedelemteli procentuatiót, igazgatási dij pótlékul: gyáraknál, jó­szágkormányzásnál helyén van ez; mert a’ kormányzónak érdekét egyesíti a’ tulajdonos’ érdekével. Itt ellenben nézetünk szerint a’ procentuatio ellentétbe teszi az igazgató’ érdekét a’ nemzeti já­tékszín’ érdekével. Mert ennek végczélja nem pénzhaszon, itt tiszta jövedelem megtakarításán igyekezni tán nem is szabad; igyekezni kell igen is úgy vinni a’ törvény által kitűzött irányban az igazgatást, miszerint a’ színház minél többet hozzon be, de a’ mit behoz, azt tán nem kellene tiszta jövedelemül megtakarítani, hanem minden fillért czélszerű javításokra, ’s az intézet’ gyarapí­tására fordítani el annyira, hogy mi pénzkezelés tekintetében azt tartan­ók legjobb igazgatónak, ki egy fillér adósságot, de egy fillér tiszta jövedelmet sem csinál. 3) Egy olly igazgató, kinek jo­gaihoz tartozik a’ szülészeti személyzetet felfogadni, de akkint, hogy a’ fizetést más határozza meg; más szóval tehát, kinek a’ színészek félfogadása jogaihoz nem tartozik; egy olly igazgató, kitől még csak a’ repertórium sem függ, kinek annyi köre sincs, hogy 201 frtba kerülő darabot önhatalmával színre hozhasson, ki még csak a’ cselédek változtatására nézve is másoknál tartozik jelentést tenni, a’ színészek elbocsátásából pedig, ’s igy abból, a’ mivel minden kitelhető felelőség mellett bár, de bírnia kell, ha állásának tekin­tetet ’s hatást óhajtunk, egészen kizáratott, 's a’ t. egy illy igaz­gató , lehet hogy igazgatónak neveztethetik, de csekély vélemé­nyünk szerint minden lesz inkább, csak igazgató nem, ollyan legalább bizonyosan nem, kinek a’ csődhirdetés’ szavai szerint „ügyességétől ’s buzgóságától váratik tekint e nemzeti intézet’ föl­vir­ágzás­a.“ — Nekünk úgy látszik, az országos választmányi biztosság lesz a’ tulajdonképi igazgató. — Tehát collegialis igazgatás, mellynek czélszerűtlenségére nem egy okot lehetne felhozni. Meglehet, csalatkozunk, de mi úgy hisszük: ki kellene tűzni az irányt, és szabályokat határozni ál­talában, mikszerint az igazgató hivataloskodjék, ’s például fel­­évenkint mind az irány mind a’ szabályok tekintetében tőle szo­rosan számot venni, ’s minden lépésére nézve felelőssé tenni; de számadás és felelőség mellett, a’gyakorlati működésre szabad kezet engedni, ’s minden collegiális avatkozás alól fölmenteni. Végezetül még megjegyezzük: miképen, ha a’ fentebbi útmuta­tás azon szavai, mellyek a’ színészeket polgári állásukhoz ké­pesti törvényhatóság alá tartozandóknak vallják ha, a’ színész és színész között törvényhatósági tekintetben különbséget tenni ’s közfalat vonni akarnak, úgy tömérdek gyakorlati nehézségekre adtak okot ’s alkalmat“.­­ Nagybánya, jan. ndikén. Tizenhat év vonult el bér­­czeink felett, mióta tisztujitószék’, polgári ünnepünk’ zászlóit lo­bogni nem láttuk. Erre ugyan „grande mortalis aevi spatiun” lehet csak szánakozó, de mit az alatt vesztettünk, soha vissza nem adja sóhajtásunk­ azonban, midőn napról napra sorvadva, aggó kebellel látjuk vala még azon egynéhány választó polgáro­kat is — kik megmaradának az utódoknak elmondani, hogy vá­rosunk valaha illy alkotmányos szabadsággal élt mint egy jobb időszaknak késő rózsáit lassankint elhullani és mindinkább ére­­zénk Tacitus’ ismeretes sóhajának „quotas quisque relignis, qui rempublicam vidisset“ ránk illeszthetését: le nem írhatom, milly felvidulás, zaj, buzgás és mintegy a’ hosszas nyavalyából fel­gyógyuló, ne mondjam, a’ sir’ széléről vissza tántorgó beteg’ gyer­meki öröméhez hasonló — fogott és lepett el mindnyájunkat azon biztos hir’ megröppenésére, hogy még a’ múlt hó’ sora nagysá­gos ludányi Bay György, kir. tanácsos ur, mint olly tiszti széket tartandó kir. biztos, keblünkbe megérkezend. Ez úgy is jön; de miként adhatnám a’ külső tisztelkedések leírását, mert, ámbár a’ határszélén üdvözlő küldöttség, lovas polgárság, és nép’özöne fogadá­s nagyságát és megérkezte estyéjén a’ négyszögü tágas piarcz, különösen a’ városház’ nevének bötüivel csinosan kivilágí­tott vala: ez mind nem tolmácsolhatá voltakápen azon belső hő érzelmeket, mellyek a’ homlokokról inkább olvashatók, mint ki­­fejezhetők valának. Sok körülményekről ’s — őszintén megvall­­ván — apróbb bibéinkről kellene az olvasót felvilágosítnom, hogy megának eme szinte felhevülésig ment állapotunkat megmagya­rázhassa ; de a’ sebek olly szelíd és ügyes kezek által begyógyít­­tatván, miért karczoljam fel azokat ? a’ tátongó veszéllyel fe­nyegetett habok közt ide ’s tova sokáig hányattak szerencse ágát lebegtetünk kezeinkben és partra szállva áldjuk az isteni gondvi­selést, hogy bennünket olly tapasztalt és bölcs kormányzóval ajándékoza meg szükségünkben, ki sülyedező hajónkkal még a’ jó reménység’ fokánál kikötni tuda. Örömünk és megelégedésünk főképen onnan ered, hogy mind­ez sokkal rövidebb idő alatt tör­tént meg, mintsem az előzmények után, mellyek bennünket 7 éves biztosi munkálatokhoz szoktattak, reményleni merénk; ám­bár már most okát igen is könnyen megfogjuk, mert tapasztal­tuk , hogy „linea recta brevissima“ és a’ jóhoz nem kívántatik egyéb, mint jóakarat’s egyenes út, melly szivek felé tart. A’kül­sőkről annyit irhatok, hogy eme’ polgári ünnepünk a’ lefolyt évi télhó’ 21. és 22kén szép renddel és mindazon szertartásokkal ment véghez, mellyeket az olvasó több illyeneknek leírásából bő­ven ismer; kettős buzgó isteni tisztelet előzé meg a’ r. call­. és ref. templomokban, az elsőben Csausz Mihály kanonok és hely­beli plébános mutatá be a’ sz. lelket meghívó mise áldozatot, itt meg tiszteletes Csanálosy György fohászkodék a’karnak harmo­­niás zengedezése közt, egy lelkes, szivrázó, rövid, de minden ké­születében magasztalást érdemlő, beszéddel az egek’ urához. A’ választó polgárságban 60 számból 46, a’ tanácsban pedig 4 meg­­ürültségek lévén betöltendők, az előbbenibe olly értelmes, sok­oldalú tapasztalással biró, műveit férfiakat nyerénk, kikkel a szerénység báritalma nélkül mondván — a’ nagy világhoz köze­lebb álló városainknak is hiszelkedni okuk lehetne; igy a’városok ügyében több alkalmakkal bizonyított tiszta vonzalmuk’ megis­merése jeléül kebelbéli birtokosok, máskép Koráczi Tiburában, szomszéd Hosszufalván, ugyancsak az ő „qui bene latét bene vi­zit“,jével tarló széki Teleky Imre, Degenfeld Pál grófok Erdőszá­­dán és Darvai Darvay Ferencz szathmármegyei másodalispány a’ választó polgárság által kijelölés nélkül ugyanazokká közfelki­áltással megválaszt­attak, kik is a’ polgári becsület’ és bizodalom’ emez egyszerű gyöngyét fényes rangjok’ ékességei közzé elfo­gadván, mindinkább emelkedik reményünk, hogy alkotmányos szabadságunknak hiv­érjei és paizsai maradván, kisded körünk­ben ezután ap Jó és szép kezet fogva járandanak. Fényes lako­máink az idő’ szűke miatt nem valának, kivévén kir. bányászi ta­nácsos és főügyelnök Hetl János ö­nsgánál, ki ismeretes magyar vendégszeretetétől, és a’ városi törvényhatóság iránti becses fi­gyelmétől ezt sem tagadható meg; gondolhatni, hogy itt a’ poha­rakat fűszerező toaszok nem hiányoztak. Kir. biztos ő nsga har­mad napra a’ választások után, buzgó háláinkkal munkás fárad­ságáért , sziveket hódító bánásmódjáért és egyeneslelküségéért, mik által köztünk az egyességet és szeretetet visszaállítani való­ban láthatatlan kezek’ munkálatával törekedett, számos lovas polgárok’ és mindenrendü tisztelők’ kíséretében a’ népszerű „él­jen“ felkiáltások közt hagyá el városunkat; de bérczeink felett, a’ kétkedés’ és busongás’ komor képei eddigi helyén, az em­lékezet szelíd geniusa ereszti le lobogóját, mellynek jelmondatát „Semper honos, nomenque Tuum laudesque manebuntu ezerek­­nek kebleik hangozák vissza. Végre: non ego te meis chartis inornatum sibebo, midőn megemlítenem kell még, hogy a’ vá­lasztó polgárság régi népszónokát Winterhalter Jákobot hű ragasz­kodása és hosszas hivatalos pályáján egészen megnyert bizodalma jeléül egy szívvel és lélekkel felkiáltás útján kijelölés nélkül, a’ főbírót pedig Toperczer Ottót, volt főjegyzőt és országgyűlési követet főbíróvá nevezetes szótöbbséggel választá el. — Közlöm a’ tiszti kar és választó polgárság’ sorát. Főbíró: Toperczer Ottó. Tanácsbeliek: Stand Pál, Kerekes Sámuel egysz. kapitány: Papp János, Gellért Ferencz; újonnan választottak: Schmidt Mihály, Pukai Horváth Pál, Légényi Zsigmond. Főjegyző: Csausz István al: Nyirő József, főügyész: Tordai István.Árvák’ atyja: Szikszay János. Levéltárnok: Matolcsi Károly. Hadi adószedő: Kovács József. Főkamarás: Fü­ley József. Főorvos: Fésűs Menyhért. Sebész: Göcze Imre. Templomgondnok: Csausz János. Utibiztos: König Mihály. Hadnagy: Jerzsabek Ferencz. Névsora szabad királyi bánya Nagybánya város választó polgárságának. 1824dik évben választottak: Winterhalter Jakab szószolló, Zal­ák Már­ton, Göcze Imre, Gellért József, Szödényi Mihály, vásárosna­­ményi Eötvös Tamás, Csüdör Ferencz, Bremner János, Szendy Já­nos, Sziebert János, Rájter Ferencz, /romV/Mihály, Járay Sán­dor, Jerzsabek Fer.; újonnan választottak: széki Teleki Imre gr. Csausz Kristóf, Lázár Lukács, Huschovszki Pál, Scheffer János, Virágh Mihály, Makrai Mihály, Prechtl Mihály, Vörös Sándor, Prikonyi Lajos, Vig Ferencz, Dohai István, Veress István, Girá­­szin János, Winkler Konrád, Hammerschmidt Ferencz, Breue­ Lajos, Matolcsi Károly, Máriányik Ferencz, Fésűs Menyhért, Urbaniczky János, Kofster János, darvai Darvay Ferencz, Villás János, Pataky Pál, Thurman Antal, Heincz Alajos, Lédvig Józs, Kibling Józs., Szervirth Ferencz, Vajai György, Ifj. Csausz Já­nos, Végh István, Pingberger József, Kemény Sámuel, Ludinszki János, Almer György; berenczei Kovács Lajos, Liczkai Mihály, Csausz Adeodát, Haracsek József; ujfalusi Ujfalusy Miklós, In­­cze József; schomburgi Dégenfeld Pál gróf, Jurka Konstantin, Piszek Ádám. — Közlöm továbbá főbiránknak székfoglaló be­szédét. (Ezt jövő alkalommal fogjuk adni­. ) Eperjes, jan. 6. Báró Eötvös Ignácz sáros-megyei fő­ispán ő kegyelmessége egy a’ múlt hó’ 23dikán tartott kisgyülés’ alkalmával kihirdetett levelénél fogva, hivataláról aggsága miatt lemondott Podhorányi István, helyébe sirokai járásben atadósze­­dővé annak eddig ugyanazon járásban rendes esküitől szolgált fiát Podhorányi Jánost, ennek helyébe pedig rendes eskütté Me­­liorisz Dénest nevezé ki. Minap Szinyei Merzse László váltótör­vényszéki elnök ő nagyságának a’ szives polgárság szövétnekes estizenével tisztelkedék; és a’ polgárság’ e’ nyilvános örömét va­lóban mindazok, kik által a’ tisztelt elnök urnak a’ nemzet és fejedelem iránt halmosan aratott érdemei, törvényeinkbeni jeles jártassága ’s igazságos lelke ismertetnek, el nem titkolható rész­véttel kisérték. E’napokban jelent meg Raedlitznél boldog emléke­zetű Greguss Mihály, elébb eperjesi, később pozsonyi ev. bölcsészet tanítónak néhány eperjesi barátai által kiadott „Autobiographiája 11 hatos latin versekben. Ezen nyolcz negyedrét-lapú műke kedves ereklyéül szolgáland azoknak, kik a’ sok tekintetben jeles elhuny­tat személyesen ismerhették, avvagy talán a’ bölcsészet’ nehéz pályáján is általa lelkesen vezettettek. Mióta a’ Társalkodó’ m évi 90-dik számában Szatócsnak a’ panszlavismusról irt korsze­rű ’s nálunk nem botrányt, sőt tetszést és félelmet okozó czikkje megjelent, a’ haza’ több részeiből folyvást levelek érkeznek hoz­zám, a’ helybeli lót társaság’ állapotját részint tudakolok, részint annak ’s különösen Munyay Antal rector professor’ állítólag ha­sonló kártékony panszlavisticus buzgóságának napvilágra hoza­talát erős kifejezésekkel szorgalmazók. Kinyilatkoztatom tehá ezennel az egész haza előtt, hogy Eperjesen a’ kérdéses jó egyesület csakugyan létezik, de köz­örömre legyen hirdetve koránsem viszik azt annak csekély számú tagjai olly buzga­lommal mint a’ lőcseiek, ’s czéljok egyedül az, hogy mago­kat a’ lót nyelvben, melly mint eszköz a’ népnek nemzeti ne­veltetésére még a’ felső vidékeken mindenütt sokáig szüksége­ lesz, annyira mennyire gyakorolják; egyátalában nem lévén ide­genek a’ magyar nyelv’ tanulásától is, mire azonban alkomol nincsen, mivel a’ magyar ifjúság köz hírlapok’ utján egy ízben már megrótt hanyagságát többszöri felszólitatása után is bűnöset folytatván, a’ Székácsalapi tóttá ’s csak olly rövid idő alatt is több lelkes ifjakat nevelt magyar társaság ezidén végképen elenyészett Mi pedig Munyay Antal professort illeti, mint hajdan magam­­ tagja az érdeklett társaságnak, bizonyossá tehetem m’ t. közönsé­get abban, hogy a’ gyanú alá vett fölanitó ur rendes elnök ugyan e’ kis csoportnak, de azt a’ tót nyelv’ tanulására nem csa nem buzdítja, sőt e’ nyelvet maga is csak szegről végről érivél alig jelenik meg esztendőnkint négyszer az ülésben. — A’ hely­beli evangelicus egyház a’ múlt hónapban gyűlést tartván, s többek közt panaszosan említetett, hogy a’ városunkban lak vagy mulató ev. hitsorsosoknak a’ templomjárásbani hanyag kö­zönyössége napról napra növekedik. E’ részvétlenséget többe méltán azon körülménynek is tulajdoníták, melly szerint az is nagy számmal gyűlt alföldi magyar mesterlegénység azon nyel­veket, mellyeken az isteni tisztelet tartatni szokott, nem értvél ignoti nulla eupido, természetes, hogy a’ templomból inkább e marad ’s ekkint keblében a’ vallásos buzgalom is lassan kint e alván, végre a’ közönyösség és részvéllenség’ káros örvényéi kerül. Ennek elhárítására valóban nincsen egyéb mód, min­t elhatároztatik, hogy az isteni tisztelet évenkint legalább négy sí

Next