Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1843-09-17 / 74. szám
74. [37.] szám. A Hírnök kinevezései*, hivatalos tudósitások, honi és külföldi politicai hírek, mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak , dunavizállás és mindenféle hirdetmények minél gyorsabb közlésével ; — a Századunk terjedelmesb politicai s rokon tudományu értekezésekkel, a Kis futár literatúrai művészeti és közéletbeli jelesebb tünemények találmányok és intézetek ismertetésével foglalkodnak főképen. HÍRNÖK September 17.1843. Szerkeszti s kiadja Balásfalvi Orosz József. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütörtökön. Előfizetés 12-ik félévre postán 6 fr. 48 kr. p., helyben boríték nélkül 0 fr., borítékkal 6 fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgalmasok átellenében a 245. sz. ház Iső emeletében, Pesten Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bémentes beküldetése kéretik. Jelentjük a t. ez. közönségnek, hogy a többektől nyilvánított kívánságnak megfelelni akarván, lapjainkra oct. 1-sejétől dec. végéig ismét elfogadjuk az évnegyedi előfizetést, postán 3 frttal 24 krral, helyben boríték nélkül 3 frttal p. p. JL szerit. Tartalom. Magyarország. Kinevezések. Országgyűlési közlések. A Főtiek 5 — Dikei üléseinek részletei; a 44—46 orsz. ülések mindkét táblai tanácskozásának folyama: görög n. egy. vallásunk iránti törvényjavaslat; bűnt. rendsz. munkálat további vizsgálata. Kerületi ülések (55 és 56). Tudósítások Tolna és Pest megyékbül. Austria. Hadseregi változások. Nagybritannia. Francziaország. Az angol királyné honába visszatért. Spanyolország. Az uj kormány n. Britannia és Németalföld által elismertetik. Törökország. Kis futár. Somorjai levelek. Hirdetések. Magyarország. . cs. s apost. kir. Felsége a fiumei váltó kereskedő törvényszéki elnökségre és tengeri consulságra Privitzer Ignácz kormányszéki ülnököt. —Pauer Károly törvényszéki ülnököt pedig, a fiumei kormányszék ülnökévé legkegyelmesben kinevezni méltóztatott. Ő cs. s. apóst kir. Felsége a pesti k. egyetemben a báromorvosi tanszéket Zsamál Vilmos orsz. báromorvosra ruházni legkegyelmesben méltóztatott. A nm. m. k. udv. Kamara a selmeczi, klaki és újbányai erdökerületekbeli egyesült erdészhivatal szabályozása következtében : a selmeczi k. erdömesteri hivatalra Rombauer Emil eddigi erdöfelügyelőt, a k. erdészhivatali számvivőségre Seyffert Eduard ottani erdészhivatali írnokot, ennek állomására pedig Ocsenás József ugyanottani erdőkerülőt s kiaki ideiglenes erdészt, továbbá a woszinczi erdészségre Protsehel József gyökiczi ideiglenes erdészt, az újbányai erdészségre Steiner Ignácz körmöczi erdészhivatali írnokot, a kliniki erdészségre Szladkay József szkleni erdőkerülőt, s a broodi erdészségre Haszlinger Vincze libellini erdészt, az ekép megürült libellini erdészállomásra pedig Neubeher Pál beszterczebányai erdészhivatali első írnokot, s Melchiori Lajos fokozatos előléptetése által megürült beszterczebányai másod-irnokságra Makoviczki József kliniki ideiglenes erdészt; végre a Steiner Ignácz előléptetése által megürült körmöczi erdészhivatali irnokságra Stahl Ferencz újbányai helyettes erdészt kegyelmesen kinevezni méltóztatott. Országgyűlési közlés. A nmlgy FORR. f. h. 5kei üléséről bevégzetnek jelenlett tudósításhoz pótlólag még e két főérdekű szónoklatot adjuk. A helvet vallásunk főhivatalnoka, ugyanis a módosítási indítvány iránt a kép nyilatkozott, hogy mi annak első pontját illeti, örömest hozzájárul, annyival inkább, mivel maguk a Karok és Rendek üzenetekben elismerték, hogy a lényeges különbség a KK. és RR. és a FöRk közt csakugyanezen pontban áll. Mi a javaslatnak második részét illeti, észrevételei előadását akkorra tartja fen a nm. szónok, miután a formalitásokról szólandott. Ami már ezeket illeti, folytató, kettő áll előttünk, egyik a KR. és RR-é, a másik a módosítvány. Meggyőződése szerint ezeknek egyike sem nyugtatja meg a nm.szónokot, de ha mégis a meggyőződéséhez legközelebbit kívánja elfogadni, kénytelen kinyilatkoztatni, hogy ez a RR. által javaslott mód jobban kielégíti. De miután örömest közelít, hol lehet a módosítványra aggodalmait előadja. Első aggodalma ugyanis abból áll, hogy ezen vélemény szerint az, ki átmenni kíván, az illető törvényhatóság elnökénél tartozik magát jelenteni, az elnök tudósítja arról az illető lelkészt, hogy azon ember átmenni akar szab neki időhatárt, melly azon naptól kezdődik, mellyben a lelkész által kihallgattatik, a kihallgattatás a lelkészre van bizva, következőleg a határidőnek meghatározása is, a lelkész tehát egy hónap, két hónap, sőt tiz hónap múlva is a kihallgatást halogathatja. Második aggodalma a nagymagos szólónak inkább a stílust illeti, mert úgy hiszi, valósággal az indítványoztatott, hogy azon lelkész semmibe se elegyedhessék, mint abba, hogy megtudja azon egyéntől, hogy át akar-e menni vagy sem, de semmi kérdésbe, hogy mi okoknál, mi tekintetnél fogva kíván átmenni. Ez nincs tisztán kifejtve az érdeklett indítványban. Továbbá az mondatik, hogy a lelkész kihallgatja az illető egyént két tanú előtt: ki választja azon tanukat? a lelkész; ekkor az átmenni kívánó eléggé biztosítva nincs, következőleg, mivel az nincs tisztán kifejezve, sőt inkább a szerkezet szerint úgy látszik, hogy azon két tanút a lelkész tetszése szerint fogja választani, abban megnyugvását szinte nem találja a nm. szóló. További észrevétele az, miszerint az mondatik, hogy a lelkész adja ki a bizonyítványt; tehát ha a lelkész nem adja ki a bizonyítványt, arra semmi sanctio nincs, vagy ha volna is, ha a lelkész megbüntettetnék is, az még elég nem volna, mert ha meg is büntettetik a lelkész, az illető egyén mégis hátratétetik czéljának elérésében s lelkiismeretének megnyugtatásában, s igy nincs más mód, mint azon két tanúnak a bizonyítványt kiadni ; azon esetben, ha a lelkész azt tenni nem akarja, a két tanú bizonyítványának épen olly erővel kell bírnia, mint a miilyennel birt volna a lelkész bizonyítványa. De legfőbb észrevétele a nm. szónoknak az 0 Felsége által gyakorlandó, felügyeleti jogra nézve van. Ő Felségének e jogát nem kívánja kétségbe vonni, s azt tartja, hogy azt senki sem kívánja. Ő Felsége, midőn koronáztatása alkalmával megesküszik, arra is megesküszik, hogy a törvényeket nemcsak maga fen tartja, hanem mások által is fentartatni kívánja, s mivel ő Felsége minden decretum elején, mellyel a törvényt sancsionálja ugyanezt ígéri; következőleg az kötelessége is ő Felségének, azt neki kötelességévé az ország alkotmánya teszi. Minélfogva kétségbe vonni nem lehet, hogy ő Felségének fölügyeleti jogának kell lenni mindazokra, miket a törvény szab. De fussuk át a corpus jurist, nevezetesen az újabb törvényeket, s látandjuk, hogy ő Felségének ezen fölügyeleti joga, —mellyel egyik törvényre sem lehet kétségbe hozni — különböző, neveztesen, mi a privát törvényeket illeti, e részben ö Felsége másokra bízza azon törvények megtartását, és csupán a legfelsőbb főügyeletet tartotta magának fen és sententiának publicaliója elött nem kell felküldeni a dolgot, nem ö Felsége publicálja az ítéletet, hanem a biró, s ha a biró hibázott, őfelségének fenmarad joga, hogy a bíróságnál kédész legyen. De vegyük fel, mond tovább a nm. szónok, a statáriumot: valljon a statariális ítéletet végrehajtása előtt kell-e felterjeszteni, hogy formasága megtartatott-e vagy sem? a szóló az ellenkezőt tudja, hogy ugyanis őfelsége az ítélet végrehajtását megengedi, s csak azután terjesztetik fel a jegyzőkönyv, és ha feltesszük, hogy a bíró hibázott, és hogy az büntetést érdemel, megbüntettetik-e a bíró, azt mindnyájan tudjuk, kik az országot ismerjük. Mire nézve nem látja okát a szóló, miért kelljen a jelen esetben is ő Felségének felügyeleti jogát úgy gyakorolni, hogy azon szegény egyén, ki talán a formalitásokat nem tudja, mivel a törvényt nem érti, büntetessék azáltal, hogy czélja elérésében hosszabb ideig gátoltassék, miért is nem gyakorolhatja-e ő Felsége felügyeleti jogát úgy, hogy azon egyén — ha formalitásokban esett is hiba — meggyőződése szerint menjen át más vallásra; az pedig, ki a formalitásokat nem tartotta meg, ő Felsége által kérdésre vonassék és mennyire a törvény kívánja, meg is büntettessék.Harmadik része volt az indítványnak, melly a visszonyosságról szólt. Amennyire kivehető, mond a szóló, két okból kívántatik, vagy nehezíttetik inkább azon viszonyosság,ls, hogy a formaságok azért hozattak, miszerint a könnyű átmenetei, visszalépés stb. által a vallásosság ne szenvedjen. A szóló úgy vélekedik, s reméli, ebben az indítványozó gróf is egyetért vele, hogy a statusnak kötelessége azon lenni, hogy a protestáns is szinte olly vallásos legyen, mint a catholikus, s hogy a vallásosságot mind a két felekezetben, mennyire lehet fentartsa, s ezen tekintetben a szólónak is a viszonyosságot kívánnia kell. S miután felhozatott, hogy a törvénynek minden vallásos felekezettel annak valláselveihez képest kell bánnia, megvallja, hogy a protestáns ugyan megengedi az átmeneteit és nem nehezíti, a nélkül azonban, hogy azt különösen szeretné, minthogy meg van győződve, hogy vallása legjobb. Ez ellen azonban nincs mondanivalója, csak kéri mindazokat, kik ez elvből kiindultak, hogy midőn más pontra kerül mhb a tárgyalás, ezen elvbeli viszonyosságot ott is megtartsák. Előadását avval fejezi be a nm. szónok hogy csak azon feltételek alatt fogadhatja el az indítványt, mellyek felhozott aggodalmait elenyésztetik. — Ugyanezen a méltóságu szónok egy nm. püspöknek beszédére vonatkozólag tett előadása következtében ismételve illykép szólalt föl: Bocsánatot kérek, hogy másodszor szólalok fel ezen tárgyban, melly mint már ő cs. k.Főherczegsége bölcsen megjegyzé annyiszor állott szőnyegen ezen tábla előtt és mellyben alkalmasint már a múlt országgyűlésen elmondatott mind az, mi e tárgyban elmondathatik, mint ezt a mai és tegnapi tanácskozások bizonyítják, mellyekben én igen kevés újat találtam vagy mint mondatott is, a dolog lényegét nem találta. Csupán azért szólalok fel, minthogy a tegnapi napon két részről olly kijelentések történtek, mellyek személyesen érdekelnek, és mellyek következéseit szemeim előtt tartván, nem óhajtanám, hogy azon értelemben vétetnének , mellyben látszanak talán jövendő tanácskozásainknak is zsinórmértékül szolgálhatva vétetni, — az első idéztetés történt egy megyés püspök önm. által, ki által idéztetni mivel személyét mélyen tisztelem, dicsőségemnek tartom, ő nuga ugyanis pár szavaimat, mellyeket a múlt országgyűlésen mondottam, méltóztatott idézni, t. i. hogy én mindazon tiszteletem mellett, mellyel hazám s fejedelmem iránt tartozom, mégis lelkiismeretemet magaménak tartom. Ezen mondásomat én mondottam, s most is állítom; egész éltem, minden vagyonom és lelkitehetségem hazámnak és Fejedelemnek van szentelve, lelkiismertem az enyim ; azért az istenemnek számolok, azonban emlékeztetem a nagyméltóságát, hogy én ezt akkor mondottam, midőn az átmeneteiről volt szó, s igy ezen kiejtésekből más következéseket hozni nem lehet. Tovább megyek mi talán ő amagának kedvezőbb lesz, és azt is állítom, hogy tökéletes meggyőződésem az, hogy a törvényhozás egyik vallás dogmáira következéskép vallásomnak dogmáiban is nem avatkozhatik, s azokra nézve törvényhozás nem létezhetik. De ebből nem bátorkodom következtetni azt, hogy a vallásról a törvényhozás ne intézkedjék, hogy a törvényhozásnak némelly körülményekben intézkedni ne lehessen. Minden olly országokban, hol több vallások vannak, hol több érintkezésbe jönnek egymással, ott a törvényhozásnak kötelessége, hogy ezen érintkezéseket ne bízza magukra a vallásokra, mert az így keletkezni kellő tusa gyűlölséget szül a felek között, hanem kelt törvény által úgy intézze a dolgot, hogy sem az egyik, sem a másik vallás sérelmével ne történjék, és így azon mondásomat ezen értelemben kívánom vétetni, azt is kívánom nyilatkoztatni, hogy ha — mit feltenni nem kívánok — Magyarországnak törvényhozása lelkiismeretemet, vallásom dogmáit sértené, és én a hozandó törvényt lelkiismeretemmel, dogmámmal nem tudnám egyeztetni akkor is, bár törött szívvel inkább kimennék hazámból, hogy sem a törvényt megszegném. Második kijelentés történt egy általam szinte igen tisztelt tag által mire nézve két szóló már némelly argumentumokat előadtak. Azokat ismételni nem akarom, csak azt kívánom ezek mellett még röviden megjegyezni, hogy én semmi következetlenségbe nem estem, midőn nyíltan a múltra nézve a reversálisok eltörlésére nyilatkoztam; s mégis, ha ezen véleményemtől a többség által elültetném, a módosítványt fogadom el, mert vannak olly dolgok, mellyeknek az országgyűlési teremekbeni minélelőbbi elvégzését a jó hazafinak kívánni kell; ezek közé sorolom én a jelen tárgyat is. Ezen tekintetből mentem ki, s ha némi nemű áldozattal is történt az, hogy hozzájárultam olly véleményhez, mellyel tökéletesen pártolni nem tudok, onnan történt, hogy ezen teremből, s ezen országgyűlésből, ezen nem igen kedves tárgy minél előbb menjen ki, mit minden jó érzésű hazafi bennem nemcsak méltányoland, hanem valóságos hazafiuságnak fog tekinteni.— Ezen előadásra az említett nagyméltóságu püspök következőleg válaszolt. Én ő excájának mai országgyűlési nyilatkozatát nemcsak félre nem értettem , sőt inkább azt mai magyarázatával s consequentiáival együtt magamra is alkalmazva egész kiterjedésében elfogadom, csupán ő excájának azon mondására van észrevételem, hogy ő excája, ha a polgári törvény lélekismeretével ellenkeznék, hogy aziránt itthon engedetlen lenni ne kényteleníltessék, kész volna inkább hazájából kivándorolni. Ez ugyan renden van egyes személyekre nézve, s ezek illy körülményekben jobbat nem lehetnek, mintha maguknak olly hazát keresnek, hol istenüket legjobb meggyőződésük szerint imádhatnák; de mi történnék ott, hol a polgári törvény milliomok, vagy egy egész nemzet lélekismereti jogait erőltetné? mi történt volna az első századokban a keresztényekkel, kik a római birodalom határi közt mindenütt üldözve, zaklatva nem találhattak volna az akkor ismert világban olly menedékhelyet, hova Roma sassai nem hatottak volna? mi történt volna Franczhonban, hol a convent az atheismust proclamálta s minden cultust, a katholikusokét úgy, mint a protestánsokét megszüntette? Én azt tartom, hogy illy szomorú helyzetben a keresztényeknek nincs mást mit tenniök, mint tűrni, szenvedni, balsorsukat Istennek panaszolni, sőt kérni, hogy közelítse a napot, mellyben a törvényhozó átlássa önigazságtalanságát, szüntesse meg lélekgyötrő törvényét, s tegye magáévá azon nagy igazságot, mellyel a mi törvénykönyvünk eme szavakban olly bölcsen fejez ki: ,,non valent statuta, quae finit de salute animarum‘.— „Lex contra legem divinam nec populi assensu, nec consuetudine diuturna est valida.“ — (A m. FORRK sept. 6. és 7ki üléseinek folyt.) E két ülés tárgya , mint már tudva, az átmenetei volt. Azon jeles nyilatkozatok közül, mellyek e tárgy érdemében tartattak, következőket vélünk főkép kiemelendőknek. Egy m. b. ekép nyilatkozott: Kétségtelenül érzi mindenki közöttünk, hogy az átmeneti kérdés a vitatás alatti vallásos tárgyak leglényegesebbje, legfontosabbja, s ennek mi módoni megoldása lesz próbaköve annak, „mennyiben ismeri el a jelenthozás a különbféle vallásbeli felekezeteknek, békekötések szentesítette jogegyenlőségét, mennyire méltányolja a kölcsönösségnek minden hitfelekezetek által egy iránt igénylett elvét, s mennyire képes vagy akarja megóvni a lélekismeretnek szabadságát, az igazi vallásosságnak ez egyedüli és legbiztosb palládiumát.“ Érzi bizonyosan azt is mindenki közöttünk, hogy e kérdésnek ezért időszerű elintézése által, az egész vallásbeli ügy más alakot öllend magára ; legyen csak egyszer viszonosság mellett szabad, vagy csak kevésbé is korlátolva az átmehetés, s azonnal elvesztik a reversalisok rémalakjukat; választhassa csak minden, ki bizonyos élet