História 1979
1979 / 4. szám - SARLÓS BÉLA: Olajfestmény Ferenc József dolgozószobájában
Olajfestmény Ferenc József dolgozószobájában A bécsi Burgban, Ferenc József egyik dolgozószobájának falán sárgásbarna tónusú kép függ (Fritz l’Allemand osztrák festő műve), melyen a háttérben dunántúli dombvidékhez hasonló tájon az előtérben álló négytagú kivégzőoszlop puskáinak füstjében hátratántorodó, a föld felé hanyatló, polgári ruhás férfit láthatunk. A kivégzett arcát eltakarja a lőporfüst. Sem a festmény címe (Magyar forradalmárok császári kormánybiztost végeznek ki 1849-ben), sem magyarázó felirat nem ismerteti, hogy magyar vagy osztrák származású volt-e a kivégzett, azt sem, hogy miért kellett meghalnia, hoztak-e ítéletet ellene, vagy minden bírói eljárás nélkül, önkényesen végezték ki. A festmény csak egyet árul el: Ferenc József sohasem felejtette el, és gyűlölte a magyar forradalmat, s hogy véletlenül se felejtse el, megörökíttette 1848—49 egyetlen kivégzett császári kormánybiztosának halálát. Ferenc József hosszú uralkodása alatt minden kihallgatáson jelentkező magyar vezető politikusnak észre kellett vennie ezt a képet, annak jelét, hogy a császár nem felejt, s jaj annak, aki 1849 megismétlésével próbálkoznék. Egy nemes úr császári szolgálatba lép Ki volt hát az a császári kormánybiztos, akinek halálát Ferenc József szükségesnek találta megörökíteni? Magyar ember, nemes, táblabíró, 1848-at megelőzően szolgabíró és földbirtokos volt. Miskey Imrének hívták, 1849. május 4-én a tábori vésztörvényszék ítélete alapján Nagykovácsiban, Buda közelében végezték ki ,.por ,és golyó által”, ahogy akkor a puskával való kivégzést nevezték. De mi volt Miskey bűne, ami őt végülis a kivégzőosztag fegyverei elé állíttatta? A választ az ítélkező tábori vésztörvényszék előtt lefolytatott per fennmaradt jegyzőkönyve adja meg, tartalmazza a vádiratot, a vádlott és a tanúk vallomását, és végül az ítéletet. Megtudjuk belőle, hogy Babarczy Antal, akit az 1848 végére már az egész Dunántúlt és a Duna—Tisza-köz egy részét is megszálló Windischgrätz herceg, mint a császár helyettese. Pest megye teljhatalmú biztosává nevezett ki. 1849 márciusának végén felkérte Miskeyt, hogy vállalja el az osztrák hadsereg újoncozási kormánybiztosságát. Miskey Imre el is vállalta a kormánybiztosságot, holott már nem volt aktív szolgabíró, évek óta visszavonult e tisztségétől. Vagyis Babarczynak semmi hivatalos lehetősége nem volt arra, hogy kényszerítse őt e tisztség elvállalására. Miskey azonban korábban is konzervatív beállítottságú nemes volt, s felfogásában nyilván megerősítette a függetlenségi nyilatkozat híre is. A teljhatalmú újoncozási kormánybiztosi tisztség vállalásával mindenesetre bizonyságot tett Ferenc József iránti lojalitásáról. Számított-e arra, hogy császárhűsége jutalmául később magasabb tisztségbe kerül? — nem lehet biztosan tudni, de írásbeli intézkedéseinek erélyes hangja ezt a lehetőséget sem zárja ki. A császári fegyverek fölényében annyira bízott, hogy a tavaszi hadjárat sikerei ellenére sem gondolt a menekülésre, hanem a Pest megyei Tinnye községben maradt. Így, mikor a Tisza vonalától meginduló magyar hadsereg váratlanul áttört a Dunántúlra, Babarczy Antal már nem is értesíthette Miskeyt az elfogatás fenyegető veszélyéről, hiszen annak is örülnie kellett, hogy ő maga elmenekülhetett. így történhetett, hogy néhány nappal a honvédsereg komáromi dunai átkelése után a megyei csendbiztos Miskeyt Tinnyén elfogta, és az esztergomi kormánybiztoshoz szállította, az pedig átadta a foglyot a tábori vésztörvényszéknek. Honárulók és kollaborálók ellen Miféle bíróság volt ez a tábori vésztörvényszék, melynek bírái elé Miskeyt már április 30-án Komáromban előállították? Létezéséről a vádlott nem is tudhatott, hiszen azt alig három hónappal azelőtt a Debrecenbe menekült forradalmi országgyűlés 1849. február 13-i törvénye hozta létre. A bíróságnak az elnök mellett két katonai és két civil tagja is volt, hogy a bíróság bármilyen állású vádlott felett is azonnal ítélkezhessen. A törvény, többek között, az 5. §-ában kimondotta, hogy a bíróság által halállal büntetendő, „Ki az ellenséggel cimborál, annak szabad akaratból, tettleges kényszerítés nélkül bármi szolgálatot tesz, kémül szolgál, eleséget, fegyvert, pénzt visz, zsoldosokat szerez, Ki ellenállhatatlan kényszerítés közbejötte nélkül az ellenségtől hivatalt, vagy bárminemű megbízatást elfogad s annak érdekében működik”. A törvény azonban ilyen kemény megfogalmazása ellenére is igen körültekintően intézkedett, sok megértéssel a megszállt területek lakosainak, kivált hivatalnokainak problémái iránt. Az országgyűlés figyelembe vette, hogy 1849 februárjában az ország nagy része ellenséges megszállás alatt állott, és éppen ezért könnyen előállhat olyan kényszerhelyzet, amelyben valaki jobb szándéka ellenére kénytelen az ellenségnek szolgálatot tenni. Az ilyen magatartás nem büntethető. A hivatalvállalásnál már szigorúbb volt az országgyűlés. Itt már nem akármilyen kényszer mentesít a halálbüntetés alól, hanem csupán az ellenállhatatlan kényszer. Hisz az ellenség nem akárkit kér fel hivatalvállalásra, hanem elsősorban a nemeseket, akiknek komoly közigazgatási gyakorlatuk volt, akik az ellenség érdekében elvállalt hivatalt gyakorolni is tudták, s akiknek magatartását korábban is követte az egyszerű nép többsége. Forradalmi hadbírósági ítélet