História 1980
1980 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: "Küldjetek a fáraóhoz!" Sztrájk III. Ramszesz korában
egy-egy síron folyt a munka, a férfiaknak a sírközelében kellett lakniuk. Minden tizedik nap lehettek együtt családjukkal a telepen, az egyiptomiak ugyanis nem ismerték a hetet mint időegységet, hanem dekádokban számoltak. A munkaszüneti napok számát növelték egyes istenek ünnepei is. A hosszú folyosók, tágas helyiségek kialakítása a sziklában tervszerűséget, jó szervezést igénylő kemény munka volt. Deir el-Medine lakosai nehéz munkájukért természetbeni juttatást kaptak éppen úgy, mint a másutt dolgozó munkások, kézművesek. Deir el-Medine munkásai havonta általában négy zsák búzát, másfél zsák árpát kaptak. A csoportvezető bére öt és fél zsák búza, két zsák árpa, az írnoké négy és fél zsák búza és egy zsák árpa. Ez a két gabonaféle alkotta az alapbért, de emellett időnként hal, főzelék, ruha és testápoláshoz szükséges kenőcs is járt nekik. Lényegesen alacsonyabb volt ennél a segédszemélyzet és a rabszolgák fizetése. A Középbirodalom korából (i. e. 20. század) napi béreket ismerünk. Akkor egy kőbányába irányított expedíció munkásai naponta tíz kenyeret és egyharmad korsó sört kaptak, szakmunkások húsz kenyeret és fél korsó sört. Nem nagyméretű cipókról van szó, hanem az Egyiptomban ma is elterjedt kerek lepénykenyérről. A sör szerves része volt a táplálkozásnak, a szülők a gyerekeknek is sört vittek az iskolába. • Harc a bérért Az állam aránylag magas életszínvonalat biztosított a telep lakóinak. Voltak azonban időszakok, amikor nehézségekkel, nyomorral, éhezéssel kellett szembenézniük. III. Ramszesz (kb. 1184— 1153) uralkodásának 29. évében a rendkívül súlyossá vált helyzet arra kényszerítette a lakosságot, hogy látványos módon, munkabeszüntetéssel és tüntetésekkel adjon hangot elégedetlenségének. A hónapokig húzódó, fel-fellángoló mozgalom egy-egy epizódját egy írnok szerencsénkre megörökítette naplószerű feljegyzéseiben. Nevét nem ismerjük. A thébai nyugati parton dolgozott, a temető adminisztrációjának alkalmazottja volt. A torinói múzeumban található úgynevezett Sztrájk-papiruszon olvashatók a napi események rövid összefoglalásai. Nem irodalmi igénnyel, nyilvánosság számára készült beszámolók ezek, hanem hevenyészve odavetett mondatok, melyek azonban így is érzékeltetik azoknak a hónapoknak a feszültségét, a hatóságok megdöbbenését. „A munkáscsoportok felvonulása ezen a napon a temető öt erődjéhez, mondván: »Éhesek vagyunk! 18 nap telt el a hónapból!« Leültek III. Thotmesz templomának hátsó részéhez.” A béreket nem mindig a hónap elején kapták; az állam ekkor már 18 napja volt adósuk. Egész nap itt tartózkodtak és éjszakára sem tértek vissza a telepre. Másnap újabb felvonulást tartottak, majd a hónap 13. napjáról ezt olvassuk: „II. Ramszesz templomának elérése. Alvás összevisszaságban a kapujánál. Behatolás a belsejébe.” II. Ramszesz temploma, a Ramesszeum, egyike a terület leghatalmasabb építményeinek; a munkások először mellette táboroztak, majd nyilván betörték a kapuját. Miután a helyzet egyre fenyegetőbbé vált, két rendőrparancsnok kísérőkkel együtt átkelt a túlsó partra, hogy magával hozza Théba kormányzóját. Közben a Ramesszeum papjai, hogy megóvják templomukat, tárgyalásokat kezdtek a munkásokkal. „Hedzsnehet írnak és ennek a templomnak »istenatya« papjai (kijöttek), hogy meghallgassák szavukat. Ők így szóltak hozzájuk: »Az éhség és a szomjúság miatt jöttünk ide. Nincs ruha, nincs kenőcs, nincs hal, nincs zöldség. Küldjétek a fáraóhoz — élet, üdv, egészség —, a mi jóságos urunkhoz ezek miatt. Küldjétek ezenkívül a vezírhez, a mi főnökünkhöz, hogy készítsenek ellátmányt részünkre!« Ezen a napon kiadták részükre a tél első hónapjainak ellátmányát.” Az első háromnapos sztrájk és a felvonulások tehát eredménnyel jártak, a thébai hatóságok kénytelenek voltak a jogos követeléseket kielégíteni. De ez csak a kezdet volt. A következő hónapban újrakezdődtek a tüntetések. Ekkor — úgy látszik — átkeltek a másik partra is, hogy így még nagyobb nyilvánosságot adjanak sérelmeiknek. Egy katonatiszt, aki kiment eléjük a város falaihoz, azt jelentette elöljáróinak, hogy a munkások két vezetője, Kenna és Hai megtagadta társaik visszavezetését: „Nem térünk vissza, mondd meg főnökeidnek... Bizony nem (csak) azért vonultunk fel, mert éhezünk! Nagy mondanivalónk van! Bizony bűnöket követnek el a fáraónak ezen a helyén!” Ez esetben nem az éhezés a fő motívum; a munkások a nyugati part hatóságainak korruptsága miatt akartak panaszt tenni. A helyzet azonban nem javult, és egy hónap múlva Ta vezírnek kellett állást foglalnia az ügyben. Mikor délre érkezett, hogy a thébai istenszobrokat a király közelgő jubileumi ünnepére szállítsa, a hatóságok feltárták neki a helyzet komolyságát. Ezek után az egyik írnoktól megkapták járandóságuk felét. A vezír nem egy nagyúr rendreutasító, fenyegető stílusában szól a munkásokhoz, szavai sokkal inkább mentegetőzésnek hatnak. A bért azonban a következő hónapban sem tudták kifizetni. Mikor a munkások tüntető csoportja megjelent egy erődnél, Amonnahz írnok ezt mondta nekik: „Ne vonuljatok a kikötőhöz! Bizony adok nektek két mérő búzát ebben az órában. Ha azonban kimentek, elítéltetlek titeket minden törvényszéknél, amelyhez fordultok!” Ház belseje szentéllyel . A válság tünete Nem tudjuk, hogy végül is hogyan állt helyre a rend, valószínűleg fokozatosan rendezték a járandóság szabályos kiutalását. A telep IV. Ramszesz alatti nagyarányú fejlesztése is bizonyára öszszefüggésben áll a munkások erélyes fellépésével. Egyik legfeltűnőbb sajátossága ennek a megmozdulásnak a hatóságok tehetetlensége. Mikor szorongatott helyzetbe kerültek, fizettek, tárgyaltak, ígértek. Katonai, rendőri erővel könnyen le lehetett volna törni az ellenállást, hiszen voltaképpen nem tömegmozgalomról volt szó, de ehhez nem folyamodtak. Ennek magyarázatát az örökkévalóságot biztosító királysírok szakrális jelentőségében találhatjuk meg. A járandóság kimaradása az állam mély válságának egyik tünete volt. Az i. e. 13. század végén és a 12. század első évtizedeiben Egyiptomnak már fennmaradásáért kellett küzdenie, a tengeri népek és a líbiaiak fergeteges támadásai csatatérré tették az északi területeik egy részét. III. Ramszesz tehetséges hadvezérnek bizonyult, győzelmei megmentették az országot, a gazdasági helyzet azonban fokozatosan romlott, és a belpolitikai nehézségek is egyre súlyosabb problémák elé állították az udvart. Deir el-Medine leletei a fáraókor tár- 'sadalmi viszonyainak sok kérdését tisztázták. Végleges bizonyítékot szolgáltattak annak a régebbi felfogásnak helytelenségére, mely az egyiptomi fizikai dolgozók nagy részét rabszolgának tekintette. Egyiptomban a rabszolgatartásnak sohasem volt döntő szerepe a termelésben. Deir el-Medine lakosai rendelkeztek mindazokkal a jogokkal, melyek a szabad lakosságot megillették. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy kedvező helyzetüket nem általánosíthatjuk: a szabad parasztok és munkások tömegei sokkal nehezebb körülmények között éltek. A „munkásarisztokrácia” megjelölés az ókori viszonyok kapcsán túlságosan modernizáló, de kétségtelen, hogy a telep lakosai különleges kedvezményeket élveztek az állam részéről. Az általános hanyatlás, korrupció azonban őket is sújtotta, szinte fizikai létüket veszélyeztette, és Egyiptom történetében szokatlanul harcos fellépésükhöz vezetett. A Deir el-Medine-i mozgalom a világtörténelem legrégebbi ismert sztrájkja, de nyilván korábban is voltak hasonló megmozdulások az ókori Kelet államaiban. KÁKOSY LÁSZLÓ IRODALOM: Bemard Bruyére: Deir el-Médineh. Le Caire 1922—1934. u. a. Rapport sur les fouilles de Deir el-Médineh. Le Caire 1937—1953. Jaroslav Cerny: A Community of Workmen at Thebes in the Ramesside Period. Cairo 1973. u. a. The Valley of the Kings. Cairo 1973. Dominique Valbelle: Deir el-Medineh címszó a Lexikon der Ägyptologie I. kötetben. Wiesbaden 1975.