História 1994
1994 / 5-6. szám - WINKELBAUER, THOMAS: Szokásjog és erkölcs
Szokásjog és erkölcs Társadalmi fegyelmezés a 16-17. századi osztrák tartományokban A társadalmi fegyelmezés fő megjelenési formái: a bürokrácia, a militarizmus (katonai kiképzés, önálló hadsereg) és a merkantilizmus, valamint a civil, katonai és közgazdasági állami szolgálat. A fegyelmezés társadalmi folyamatának eredményei a magánéletre is hatást gyakorló városi, tartományi és birodalmi rendőrségi rendeletek. A társadalmi fegyelmezésnek az egyházi tulajdon világi kézbe történő átadásával együttjáró folyamatát a templomok által képviselt vallásos fegyelmezés kíséri és támogatja. A — lényegében a parancsok külsőleg történő betartásával megelégedő — középkori egyházakkal ellentétben a 16-17. századi egyházak legfőbb célja a mindenkori egyházi dogmák, értékek és viselkedési normák széleskörű elfogadtatása volt. A részletkérdések tekintetében fennálló eltérések ellenére a három felekezetet (katolikus, lutheránus és kálvinista) erőteljes funkcionális azonosság jellemezte. Ezek a párhuzamosságok a szigorú egyházi intézkedések tekintetében különösen szembetűnőek. A bűn kriminalizálásának segítségével kötelezték az egyházi népet a mindenkori egyház dogmatikus és etikus normáinak elfogadására és így szerepet játszottak az ezzel azonosuló területi állam belső stabilizálódásában. Az egyházi szigor („vezeklési szigor”) és az állami bűnüldözés, ill. az állami szigor („büntető szigor”) kiegészítették egymást, ezek képezték a 16—17. századi „társadalmi fegyelmezés” rendkívül sokrétű jelenségének két részterületét. A rendőrség A társadalmi fegyelmezés folyamata a késői középkori városokban kezdődött meg, és a 16. évszázadban terjedt át a vidékre. „Ami kezdetben csupán a kialakuló városi felsőbbség ügye volt, egyre inkább a megerősödő vidéki uraság ügyévé vált.” A 14. és a 15. évszázadban a társadalmi fegyelmezés intézményei főleg a városokban fejlődtek ki. Az egyre növekvő gyakorisággal és áttekinthetetlenséggel kiadott rendőri rendeletek előírásait természetesen korántsem minden esetben tartották be, így például az 1478-as évben Hinrich von Bremse, Lübeck birodalmi városának polgármestere, a lübecki luxusrendelettel kapcsolatosan azt jegyezte fel, hogy ezt „kevéssé tartották be”, míg Christian Thomasius 1717-ben úgy gúnyolódott, hogy a rendőrségi rendeleteket a templomi ajtókon és egyéb más olyan helyeken kívül, ahol ezeket publikálás céljából kiszegezik, sehol máshol és senki nem tartja be. Általánosan ismert, hogy a 16. századi osztrák rendőri rendeletek nemcsak közvetlenül a kívánatos viselkedésre köteleztek, hanem a helyi felsőbbséget is utasították, hogy ezt a viselkedést időnkénti nyilvános felolvasások útján előírják és a betartást ellenőrizzék. 1530-ban (valószínűleg már korábban is) az alsó-ausztriai rendek egy rendőri rendelet kiadását követelték. Ezt a kérést szinte minden tartománygyűlésen megismételték, az ügyet azonban I. Ferdinánd egyre halogatta. Csak 1542-ben tudta végül is a tartománygyűlés az egyik bizottság által kidolgozott rendőri rendeletet engedélyezni. II. Miksa 1564-ben, uralkodásának első évében (káromkodással, luxussal, fajtalankodással stb. kapcsolatos) panaszuk nyomán tett ígéretet az alsó-ausztriai rendeknek a rendőri rendelet megújítására. 1565-ben a tartománygyűlés határozatot hozott bizottságok útján új rendőri rendelet kidolgoztatására vonatkozóan, amely ezek után már a következő évben és ismételten 1568-ban kiadásra is került. A földesúri fegyelmezés Számos felső- és alsó-ausztriai földesúr a 16. század közepe óta tért át arra, hogy a szokásjogot („Bölcsességek”, „Taidinge”) átfogó, az alattvalókra, községekre, piacokra, városokra vonatkozó urasági rendőri rendeletekkel helyettesítse. Ezt követően a Taiding-könyvek helyett a községi gyűléseken az urasági rendőri rendelete 151