História 1995
1995 / 9-10. szám - SIPOS ANDRÁS: A vegyesbolttól az ABC-áruházig
A vegyesbolttól az ABC-áruházig Magyarországon a hatvanas években zárult le az a mintegy százéves folyamat, amelynek során a népesség többsége modern értelemben vett „fogyasztóvá” vált. Ennek legdöntőbb eleme az önellátásra alapozott preindusztriális életformák felbomlása volt, ami az emberek zömét mindennapi életszükségleteik tekintetében is a bevásárlásra utalta. Ezzel összefüggésben az üzlethálózatnak alkalmazkodnia kellett a bevásárlás „ritmusának” gyökeres átalakulásához is. A háztartások gazdálkodásának alapja egyre inkább a szoros beosztást igénylő, ugyanakkor kiszámítható, időközönkénti részletekben kapott pénzjövedelem lett, a városokban tömegesen jellemzővé váló lakástípusok pedig széles rétegek számára lehetővé sem tették nagyobb készletek otthoni raktározását, így az alkalmilag és nagy tételben történő vásárlás helyett sokféle árucikk heti többszöri beszerzésére tértek át. A választékot az állandó vásárlásra ingerlés egyre tudatosabb módszereivel tárták a potenciális vevők elé. Az egész folyamat kiteljesedése, a falusi lakosság zömének „beemelése” a valóban fogyasztói magatartásformákat mutató rétegek közé, az 1960-as évekre maradt. Ötvenes évek: leépülés A kihívással szembetalálkozó kereskedelmi hálózatra az ötvenes évek igen kedvezőtlen örökséget hagytak. A szocialista kereskedelem lényegi vonásának és fejlettsége ismérvének tekintett „koncentráció” jegyében ugyanis tömegesen számolták fel azokat az egységeket, amelyek működtetése az államosítással létrehozott nagy kereskedelmi szervezetek számára túlságosan megterhelő volt. Ennek következtében a boltok 1948-ban közel 70 ezres száma 1952-re 24 ezerre süllyedt. A csökkenés különösen drasztikusan sújtotta a szatócsboltokat, a mészárszékeket, valamint mindennemű iparcikk-kereskedést (ld. 1. sz. táblázat). Kétségtelen, hogy a korábbi hálózatot roppant elaprózottság, az „egyemberes” boltok túlsúlya, a tömegfiókos hálózatok korszerűtlenül csekély szerepe jellemezte. A koncentráció azonban az üzlethálózat megtizedelésében merült ki, fejlesztéséről az akkori gazdaságpolitika mellett szó sem lehetett. Jól mutatja ezt az a tény, hogy bár a bezárások „a lakosság ellátása szempontjából nem jelentősnek” minősített kis egységeket érintettek, a megmaradó élelmiszerboltoknak is mintegy fele egy dolgozóval működött. A verseny lehető legteljesebb kiküszöbölése érdekében még a „szocialista kereskedelem” két nagy szektora között is „terület-elhatárolást” hajtottak végre azzal a céllal, hogy egy-egy településen egy profilban csak állami vagy csak szövetkezeti bolt működhessen. A magánkereskedelmet gyakorlatilag felszámolták. Említésre méltó számban csupán a zöldségesek (zömmel piaci és csarnoki árusok), a trafikosok és a használtcikk-kereskedők maradhattak meg (ld.2. sz. táblázat). 1957-re a magánkereskedők összlétszáma közel ötszörösére nőtt 1952-höz képest, de a szakmai összetételen ez keveset változtatott. Helyzetükre jellemző, hogy a kb. 13 ezer magánkereskedő összesen 632 alkalmazottat és 4 ezer segítő családtagot foglalkoztatott. Üzlethelyiséggel csupán 30 százalékuk rendelkezett, kétharmaduk ötven éven felüli, negyedrészük rokkant volt. A hálózatnak az 1. sz. táblázatból leolvasható 1952-1957 közötti jelentékeny gyarapodásának kb. 90%-a az egy főt foglalkoztató egységekre esett, ami még ekkor sem fejlesztés következménye, hanem csupán a korábban bezárt egységek egy részének újranyitása történt meg. A jelentős minőségi javítás azonban több okból sem tűrt további halasztást. Falusi fogyasztók A kollektivizálás nyomán rövid idő alatt végképp felbomlott a hagyományos paraszti életforma és az ehhez kötődő fogyasztási szokások, ami hirtelen hallatlanul megnövelte a napi bevásárlásra utaltak körét (1960-ban a parasztság kenyérfogyasztásának még alig 20%-át tette ki a boltban vásárolt kenyér). A falusi lakosságot körülvevő tárgyi világ felgyorsuló ár- Hentesüzlet, 1947 Kabátvásár a Földműves Szövetkezet boltjában, 1953 Piac Budapesten, 1959 körül 52