História 2004
2004 / 2-3. szám - ÉVFORDULÓ - CSŐSZ LÁSZLÓ: A "legmagyarabb" vármegyében
nyertek volna. 1944-ben Jász-Nagykun- Szolnok vármegyében mindkét feltétel hiányzott. Deportálások Jász-Nagykun-Szolnok megye a Jászság kivételével az Alföld nagy részét magában foglaló IV. deportálási zónához (debreceni és szegedi csendőrkerület) tartozott. Közigazgatási és rendvédelmi vezetőit a június 10-én Szegeden tartott értekezleten tájékoztatták a deportálással kapcsolatos feladataikról. A belügyminisztériumi vezetőktől kapott utasítások értelmében június 16. és 20. között a megyeszékhelyen létrehozott gyűjtőtáborba kellett tömöríteni a Jász- Nagykun-Szolnok vármegyei zsidók többsége mellett Békés vármegye északi része gettóinak lakóit is, összesen 4666 embert. A Tiszai alsó járás gettóinak lakóit (Kunszentmárton, Tiszaföldvár) ezzel egy időben Kecskemétre vitték, a Jászság zsidóságát pedig a deportálás utolsó fázisában, más főváros környéki transzportokkal együtt, a monori gyűjtőtáborba „költöztették”. A helyi deportálások irányítója és a gyűjtőtábor parancsnoka német részről Theodor Dannecker SS-Hauptsturmbahnführer volt, Adolf Eichmann egyik legrégebbi és legközelebbi munkatársa. Ő már korábban több megszállt ország „zsidótlanításában” is közreműködött, majd a nagyváradi deportálásokat irányította. Szolnokon legfeljebb 10-20 főnyi SS-alakulat állt rendelkezésére, így nem nélkülözhette a magyar rendvédelmi alakulatok aktív közreműködését. A megyei városokban a gyűjtőtáborba szállítást a helyi rendőrség és a polgármesteri hivatalok munkatársai végezték. Ők - a dokumentumok szerint - a lehetőségekhez képest többnyire emberségesen bántak az üldözöttekkel. A járóképteleneket és a csomagokat kocsikon, esetleg teherautón szállították, a legtöbb transzport élelemmel és alapvető szükségleti cikkekkel ellátva érkezett meg Szolnokra. Volt, ahol az összegyűjtést megelőző este figyelmeztették az elszállítás előtt álló zsidókat. Azért a hatóságok képviselői itt is tartották magukat a június 10-i szegedi értekezleten kapott utasításokhoz: szigorúan motoztak, és az előírásoknak megfelelően átkutatták az áldozatok testüregeit is. Gyújtőtáborok, „túlteljesítések” Egyes járási gettókban még a központi rendelkezések szigorát is túllépték. Törökszentmiklóson például 1944. június 17-én hajnali öt órakor a belterületi gettóban polgári ruhás csendőrnyomozók, helyi csendőrök, községi belrendőrök és tisztviselők ötvenfőnyi „különítménye” jelent meg. A zsidókat kiterelték a lakásokból, és felszólították őket, hogy húsz perc alatt álljanak indulásra készen, kétheti élelemmel és 50 kilogrammos csomaggal. Ezután egy előzetesen elkészített lista alapján 24 vagyonos helyi zsidót kiválogattak és az egyik gettóházba kísértek, ahol a nyomozók válogatott kínzásokkal kényszerítették őket elrejtett értékeik bevallására. A szemtanúk vallomásai szerint ököllel, gumibottal ütötték, sőt gúzsba kötéssel és elektromos árammal is kínozták az áldozatokat. Hasonló esetek történtek Kunhegyesen és a Szolnokhoz tartozó Szandapusztán. Az embertelen bánásmód elsősorban Homoki László csendőr százados, szolnoki szárnyparancsnok személyes beavatkozásának volt tulajdonítható. Homoki beosztottjait az előírások szigorú betartására utasította, sőt személyesen is részt vett a motozásban. A rendelkezések ellenére sokaktól élelmiszerüket, gyógyszerüket és személyes tárgyaikat is elvette, mondván: „arra már úgysem lesz szükségük”. A szolnoki tiszt eljárása nem volt egyedülálló, sőt az eddigi kutatások alapján inkább tipikusnak mondható. Hasonlóképpen cselekedett Spett Ferenc, az V. csendőrkerület szentesi szárnyának parancsnoka a Tiszai alsó járás gettóinak felszámolásakor. A zsidók beszállítására és a gyűjtőtábor belső őrizetére, más gyűjtőtáborközpontokhoz hasonlóan, Szolnokon is más városokból iderendelt karhatalmat vettek igénybe, az országszerte alkalmazott gyakorlattól eltérően azonban nem csendőröket, hanem sátoraljaújhelyi, miskolci és nagyváradi rendőr tanegységeket, összesen mintegy negyven főt. Ők, az üldözötteket részben ismerő helyi rendőrökkel ellentétben, kíméletlenül hajtották végre a feladatot. A tábort Szolnok vezetői a cukorgyár munkásszállásán és raktáraiban jelölték ki, ahol az üldözöttek jelentős részének még fedél sem jutott. Helyze-