Hitel, 2009. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

2009 / 3. szám - ESSZÉ, LAUDÁCIÓ - A Bethlen Gábor Alapítvány díjazottai 2008-ban

írásai, egész emigrációs életének munkája megvalósította azt a magas igényt, amelyet 1961-ben, a forradalom 5. évfordulóján tartott malmöi beszédében állí­tott önmaga és a magyar emigráns értelmiség elé. 1956 szellemének őrzése, a szüntelen önművelés, a magyar múlt és jelen őszinte megvitatása a szabad szó­lás körülményei között, magyar kulturális intézményrendszer működtetése, a ma­gyar nemzet és kultúra szolgálata. Érzékletes nyelven szóló, világos esszéi a mű­faj legjobb hagyományait követve, az olvasóval közös tanulás tágas terepévé válnak. A szövegvilágukban kifeszülő eszmei égbolt csillagait nem az itthon szo­kásos választóvonalak szerint ragyogtatja fel, hiszen mély azonossága a „magas­ban” élő hazával, a történelmi magyarsággal és a legmagasabb európaisággal szá­mára és olvasója számára is magától értődő, nincs szükség annak külön bizo­nyítására. Esszéinek leggyakoribb témái a magyar és külföldi irodalom és történelem, a filmművészet, a hazai viszonyok és a magyar emigráns közélet köréből valók. Különös szeretettel csügg a magyar anyanyelv rejtelmein, ismeri és ápolja gazdag­ságát, s - Kodály, Illyés, Bárczi Géza nyomdokain haladva - megfellebezhetetlen következetességgel tör lándzsát tizenötödik magánhangzónk, a dunántúli fül szá­mára oly otthonos zárt e használata és írásban való jelölése mellett. Egész sor ok­tató versezetet is megjelentetett e cél érdekében. Szente Imre egész munkásságával magas színvonalon szolgálta nemzetét. Ki­tüntetése alkalmából - távollétében - kívánjunk neki jó egészséget, hogy még so­káig folytathassa művét! GYURÁCZ FERENC Tamási Áron-díjas SIPOS LAJOS Rejtőzködő irodalomtörténész volna? Szemérmes kritikus? Érzelmei, érzései ki­fejezését a tények, adatok közlésére bízó irodalmár? A közvetlen vallomástevéstől tartózkodó? Tamási Áronról készített élet- és pályarajza ezt feltételezted róla. Legelső és legutolsó lapjával is. Az élén az üres oldalra írt ajánlásával: „Édes­apám, Sipos Lajos emlékének (Farkaslaka, 1905 - Budapest, 1953)”, a végén pedig a fényképpel, amelyen Tamási Áron szülőházának, a mai emlékháznak tornáca lát­ható, két férfival, akikről az aláírás csak annyit árul el, hogy az egyikük Sipos Má­tyás, Tamási unokaöccse, az emlékház gondnoka. Hogy a másikuk maga a könyv szerzője, ennek tudásához vissza kell lapozni pár oldalt, a köszönetmondáshoz, ahol az író unokaöccse úgy említődik, mint a monográfus unokabátyja, vagyis a rokonsági szálak kiegyenesedtek, a kapcsolatok kibogozódtak. Az idők kezdetéig szinte, már ami a Fehér-Nyikó menti település, Farkaslaka történetét illeti, hiszen arról meg az derül ki a bevezető részben, hogy lakosai között folyamatosan elő­fordultak a Sipos vezetéknevűek. Hogy lófők voltak-e, vagy szabad rendű közszé­ 2009. MÁRCIUS

Next