Hód-Mező-Vásárhely, 1876. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1876-12-03 / 49. szám
VI-ik évfolyam. 1876. 40-ik szám. Vasárnap, december 3-án Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben :gész évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I tized, 1876. sz. a. Barsy Gy.-féle ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. A métely mai társadalmi életünkben. („B.“) Napról-napra újabb panaszokat hallunk, de panaszok nélkül is meggyőződhetünk afelől, hogy a társasélet mindenfelé haldoklik. Az emberi szív vonzalmi tárgyat keresett minden időben. A szív e kifelé törekvése vetette meg alapját mindenkor a barátságnak , szerelemnek, ez a családi szűkebb és a társadalmi tágabbkörű életnek. A szív vonzalma most is megvolna még, csakhogy óriási rázkódásokon kelle az utóbbi időben keresztül mennie. Az általános romlottság megölte az emberekben a bizalmat, s a szív vonzalma befelé fordult önmagához és most szereti önmagát. A régi, tiszta , hamisítatlan alap, melyen annakelőtte a barátság, a társadalmi élet és a családi élet állott, meg van mérgezve; a hízelgés, a kétszínűség kiirthatatlan gyomai burjánzottak föl, melyeknek buja levelei közül a bizalmatlanság, csalárdság sima kígyói öltögetik lappangva undok nyelveiket. Csoda-e, ha az alap regromolván, magát az épületet végveszedelem fenyegeti? Legveszélyesebb pedig e dologban az, hogy a kór egészen általánossá vált már! Fent és alant egyaránt pusztít ama veszélyes szörnyeteg, a corrupció, mely míg egyik kezével a politikai élet tisztaságának gyökerére veté évek előtt a fejszét, a másik kezével a családi életet ma mind fenyegetőbb mérvben kezdi szorongatni, fojtogatni, mely alapja a társadalomnak. „Kitűnő helyzetbe emeltetni magunkat anyagilag és szellemileg! Nem törődve semmit mások, barátaink, rokonaink, embertársaink jólétével, előmenetelével!“ Ez a jelszó korunkban általánosságban véve. Hozzunk-e föl példákat a bizonyításra? Hozhatunk nem százat, ezret. Hiszen az élet, a mindennapi tapasztalatok rémséges jelenetekkel utalnak bennünket napról napra, időről időre arra, hogy aggodalommal tekintsünk a jövő felé, melyben barátság, hűség, bizalom, szeretet, áldozatkészség, családi boldogság s mindenekfölött a társasélet ismeretlen fogalmak gyanánt fognak nemsokára föltűnni. Már ma is csaknem egészen igy van ez! Baráti kezet nyújt valaki azért , hogy rászedhessen, s barátjának tart addig , mig szüksége van rád, amig rászedhet, azután nagyot nevet, amikor rászedhetett, bárgyuságod fölött. A családfők szemben mosolyognak s a háttérben ellenséges terveket szőnek egymás megbuktatására. Közöttük nem egy érdek a rugó , nem egy a cél, t. i. a családi béke, a jólét előmozdítása, a gyermekek jövőjének biztosítása, hanem igenis cél: az erkölcstelen szenvedélyek és nemtelen indulatok kielégítése. Ama nemesebb erkölcsi elvek és eszmék, melyek néhány év előtt vezették az embereket családi életükben és a társadalmi érintkezéseknél, kihalóban, pusztulóban vannak. Egy, az idealizmust teljesen megsemmisítő, s mindent, mi ennek sugalmazása, irányzása mellett létesülhetett, fölforgató, rettenetes elv az, amelynek korunk hódol, mégpedig mindenütt, mindenben: a létért való küzdelem! E küzdelem szintere ma a család, a társadalom. A családi és a társadalmi élet alkotó elemeit, a kölcsönös vonzalmon, szereteten, bizalmon épült viszonyt földúlni, megsemmisíteni törekvő kor állt be a régi helyett. A legvastagabb önzés kora. Mi volt az, ami eddig összehozta az embereket? az egyenes jóindulat, a kölcsönös rokonszenv, a vágy, hogy a köznapi élet egyhangú , sokszor fárasztó foglalkozásai közül kibontakozva, szív- és lélekemelő társaságok zajában az emberek kedélye, lelke fölfrissülést nyerjen. Most mi hozza össze az embereket társaságokba ? Az érdek. Ha még látunk koronként egy-két reszelgő társaságot, ott nem fogunk találni többé semmi bensőséget. Külszín, látszat és csillogás ma a társaséletet mozgató elemek. A nagyvilági hölgy ma estélyt és mulatságot ad, hogy újonan érkezett piperecikkeit, ékszereit bámultassa, hogy bámultassa dudoros tunikáját, mely a legújabb divat szerint készült, vagy éppen üresfejű udvarlókkal űzesse el magától az unalom nehézkes ködét, amelylyel a gyűlölt férj életunalma vagy féltékenysége, vagy émelygős édelgései körülvevék tág lelkiismeretű kedélyvilágát. A férfi mulatságot ad, hogy kártyaasztalai megnépesüljenek , hogy tárcáját megtömhesse , vagy ha éppen üzletember, egy-két jó üzletet csináljon s az avatatlanokat becsalhassa a kelepcébe. Érdekhajhászat, tettetés, képmutatás mindenütt! A tettetést egyiknél az önhaszonlesés, a ravaszság űzi, hogy ezzel ismerőseit, barátait befonhassa. A másiknál és a tapasztalatlanabb emberek legnagyobb részénél az álszemérem. Az előbbieknél napirenden az emelkedés, az utóbbiaknál a bukás. Az előbbiek gyűlöletes, kárhozatos alakjai a mai társadalomnak, ez utóbbiak sajnálatraméltó, botor teremtmények. A játék, mely e két külön felek közt folyik, az utóbbiakra nézve a világ szemében szégyenletes véget ér rendszerint. Sok ember szeret ma gazdagnak látszani, fényleni, s inkább tönkreteszi magát és családját, mint az a szégyen érte, hogy el kelljen árulnia szegénységét, vagyontalanságát, vagy hogy neki gazdálkodnia kell jövedelmével, el kell vonnia olykor magát a megszokott társaskörtől, a nyilvános helyektől, családját a nyilvános mulatságoktól, s azzal együtt megvonultan kell élnie, olcsóbb ruhában járnia s kevesebb szobában laknia. E helyett inkább, csakhogy meglegyen a látszat, a fény: uzsorásokhoz folyamodik, akik jól el tudják titkolni a madarat, amely léptükre került; ezek megtartják a titkot mindaddig, míg kölcsönadott pénzük és jól fölszámított nyereségük veszélyben nem forog a kölcsönzőnél, s ha roszszat gyanítanak, kockáztatva látják pénzüket, akkor már késő minden; az, aki hálójukba kerülni botor volt, menthetetlenül elbukik. Helyesen írja egyik laptársunk: „mennyi nyomoznak, mennyi bűnnek lehetne elejét venni, ha az emberekből ezen álszemérmet, ezen bűnös gőgöt ki lehetne irtani? Akit sorscsapás látogat, aki a mások gonoszsága miatt jut veszélybe, az méltán érdemli meg szánakozásunkat; de ki a saját kezével ássa meg romlása sírját, afölött nem érdemes könyeket hullatni. Akinek nem telik hintóra, járjon gyalog ; aki négy tál ételre valót nem bír keresni, érje be hárommal, akinek erszénye nem selyemruhához való, járjon inkább darócban, mintsem övéi átkát hallja uszálya suhogásában.“ „És mi szégyenelni való van abban, ha valaki magán tisztességes kölcsönnel akar segíteni? Nem becsülendő-e az, ha a pazarló megtér s előbbeni hibáját takarékosság által igyekszik helyrehozni ? Inkább mondjuk az emberről azt, hogy magához tért, mint elveszni lássuk gondatlansága s makacs, üres büszkesége miatt.“ Csupán egy kép, egy példa a sok közül, de ezer hasonlóval az életben mindenütt találkozhatunk ma, és amidőn ezekre reflektálunk, szinte nehéz a kibontakozás, a visszatérés oda, ahol elmélkedésünk fonalát mintegy megszakítók. Valóban komoly a veszély, mely társadalmi életünkben dúl. Ki tudja, hol, mikor leend vége? s ki tudja, mi lehetne orvossága? A baj, a kór gyökeres, sőt kezd idültté válni. Tehát csak gyökeres kúra segíthetne rajta, s ez sem itt alant, de odafent kezdve. Nem azok vagyunk mi, akik társadalmi uton a bajok orvoslását lehetetlennek tartják s mindent csupán a vezérlő, a kormány élén levő férfiaktól várjunk, de ezen a téren csakugyan oda kell térnünk a magasba. Egy nagy lélek, egy nemes jellem az ország kormányán, kinek lenne ereje és erélye egyszerre, és lenne akarata fölforgatni a megrögzött gyepüket, összetépni a korrupció irtózatos hálózatának szálait, mely egy nemzetnek, egy országnak társadalmi életét fogja körül, — egy ilyen Messiás kellene ma e nagy munkához! Közegészségügy. Tiszti főorvosi jelentés a roncsoló toroklokról, 1876. évi március 1-től november 25-ig. Az alább következő városi tiszti főorvosi jelentés, mely e napokban a városi polgármesteri hivatalhoz terjesztetett be, egész minőségében, leplezetlenül tárja föl egyfelől a nevezett kor dúlásait városunk területén három évnegyeden keresztül, őszintén rámutat másfelől a baj forrásaira s elősegítő eszközeire, amelyek egyképen népünk tudatlanságában s legtöbbször közönyében nyernek alapot. Mindkét ok alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy a jelentést egész terjedelmében megismertessük a közönséggel. A jelentés következőleg hangzik: Tekintetes Polgármester úr! Folyó hó 22-én kelt 7247/876. igt. sz. alatti becses felszólítása folytán a városunkban 9 hónap óta járványosan uralgó roncsoló toroklob eddigi lefolyásáról a következőkben van szerencsém teljes tisztelettel jelentésemet beterjeszteni: Nevezett kór f. é. március hóban fellépvén, csakhamar járványos jelleget öltött, amennyiben már e hóban is az általa okozott halálesetek száma 34 volt. Első fellépése a város IV. tizedében, még pedig annak alantabb fekvő mocsáros s leginkább szegényebb sorsú családoktól lakott részében észleltetett, s különösen a zsenge korú gyermekek közül, úgy nagyfokú belterjességénél, mint gyors lefolyásánál s ragályos természeténél fogva ragadá el áldozatait. A kórnak öldöklő hatását elősegíték: 1) a lakviszonyok, amennyiben tapasztalat szerint egyrészt a mocsáras, nedves talaj, másrészt a szűk lakások okozta küzhödt légkör tetemesen előmozdítja annak úgy kül-, mint belterji tovafejlődését s vészes lefolyását. Ugyanez okból nyilvánult annak ragályos természete is, mert átalan, amely családnál jelentkezett, többnyire 2—4—5 gyermeket ejtett áldozatul; — 2) az általa okozott gyakori halálozást elősegité, továbbá, fájdalom, a szülők megbocsáthatlan közönye, melynélfogva, dacára a hatósági figyelmeztetéseknek s a hivatalbeli orvosok részéről tett azon ajánlatnak , mely szerint az e kórban megbetegülteket, vagyoni állapotra való tekintet nélkül, szegényt, gazdagot egyaránt, díjtalanul gyógyítanak, sőt az azok által rendelt orvosi szereket is egyelőre ingyen kapják, csak a vagyonosabbak lévén kötelesek utólagosan a gyógyszerek árát a városi hatóságnak megtéríteni, a nagyközönség átalán e jótékony intézkedést figyelemre sem méltatva s az orvosi rendelvények iránti bizalmatlanságnak nyíltan kifejezést adván, sajnálatraméltó közönnyel nézé a halál dús aratását kisdedei között, mert az oly egyes ritka esetekben is, hol az orvosok rábeszélése folytán néhány családapa gyermeke részére az orvosi rendelményt el is fogadá, azt a gyógy tárban vagy el sem készitteté, vagy elkészítve felbontatlanul hagyá, vagy végre a gyermek állítólagos ellenállásánál fogva vagy éppen nem, vagy kellő módon nem alkalmazó; 3) elősegité továbbterjedését végre a köznépnek azon kárhozatos szokása, melynélfogva gyermekeiket úgy a betegek, mint a halottak látogatására rendesen elviszi, kik az ekként zsúfolásig telt szobában hulla-feloszlás okozta mérges párákkal telitett levegőből e vészes kór csiráit besziván, azokat saját labukba átültették, hol csakhamar annak hatása egész borzasztóságában nyilvánult. Ekként terjedt át ez öldöklő kór nagyobbrészt kideríthető ragályozás folytán a város egyéb részeibe, hol mindenütt azon sajátságát tünteté föl, hogy leginkább a mélyebben fekvő mocsáros, nedvdús talajon levő lakásokban szedé különösen a zsengekorú gyermekek között tetemes áldozatait. Mint az idemellékelt rovatos kimutatásból kitűnik, a halálozás májusban (13) legkisebb, októberben (85) legnagyobbb volt, amidőn a szóban levő kór a város minden 5 tizedében s különösen az i-sőben igen nagymérvben dühöngött, mely utóbbi oknál fogva e tizedben levő úgynevezett Mári Gyula-féle reformált felekezetű iskola 12 napra bezáratott, miután az abba járó gyermekek egy hét alatt a szó szoros értelmében általa megtizedeltettek ; a járvány ott csillapulván, az iskola ismét megnyílt. Hasonló módon bezáratott f. é. június hóban a IV-ik tizedben levő úgynevezett Daru-féle reformált iskola, hol az iskola helyiségében a tanító kisfiánál fordult elő haláleset ezen kór következtében. Az egyes városrészeket illetőleg az általa ejtett ál-