Hód-Mező-Vásárhely, 1880. július-október (10. évfolyam, 27-41. szám)

1880-09-12 / 37. szám

X-ik évfolyam. 1880. 37-ik szám. Vasárnap, szeptember 12-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben eg félévre 4 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­höz, I. tized Tarján 1176. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszöri­nél 4 kr. Bélyegdíj minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasá­­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. „Sajtóviszonyok H.-M.-Vásárhelyen.“ (Folytatás.) Azokból, a­miket mostanig elmondottunk, lehetetlen nem látni, hogy lapunk között és a „Vásárhelyi Közlöny-Híradó“ között erkölcsi különbség van. Mi a közjót szolgáljuk, ellenben a „V. K.­H.“ magánérdekeket, haszonleséseket, s ez a lap ezen célból is keletkezett. Ismeretes dolog, hogy midőn nálunk a politikai pártok megalakultak, „1848-asok“ cím alatt egy óriási párt létesült. Ennek vezetői uralomra s ez által hivatalokba jutottak. Ha ennek az óriási párt­nak megteremtése, ha a vezetők hivatalra jutása azon célból történt volna, hogy boldoggá legyen általa városunk, akkor H.-M.-Vásárhely város valóban példányképe lehetett volna a haladás­nak s jólétnek , mert annyi erő, annyi lelkese­dés e város anyagi gazdagságával egybekötve, jó irányban csodákat mívelhetett volna! De mi történik ? Bekövetkezett a pusztulás! Elszámláljuk-e évtizedes szenvedésünket? megjelöljük-e még e mai napig fönnálló nyomorúságainkat ? Unásig emlegettük már ezeket s fogjuk még emlegetni, mert városunkat nem hagyhatjuk, de ezúttal elég legyen megemlítenünk, hogy a 48-as ve­zérek idejében minden más érdek érvényre jutott, csak a városé nem! A legközelebbi közgyűlésen is fájdalmasan emlegették a kép­viselők, hogy mindig mindenben mirajtunk verik el a port, s ezért nemcsak hogy anyagi veszteségek érnek, de még gúny tárgyai is vagyunk ! A­kik fölül vannak rajtunk, azok a vizet ránk eresztik; a kik alól vannak, azok ránk fogják. A szomszéd, mikor veszedelemben van, a maga pénzére segítségül kiv­­elmegyünk; de mikor a vész elmúlik: a megye főjegyzője, Ábrás, szerkeszt egy átiratot, a melyben Vásár­hely ígéret alapján jogos követelése szörnyű jogtalanságnak van nyilvánítva s a kérelem megtagadva; s ugyanez az Ábrás, mint váro­sunk polgármestere, ezt az átiratot nyugodtan hallgatja­ nekünk eltárul a szánk, a hátunk mögött óriási kacagás hangzik! nagyot pattant a dió a fejünkön, belekönyvedzik a szemünk! Majd el is felejtjük, hogy törvényszékünk is volt, mint nagy várost, megemberelt vele a miniszter, de aztán elvette tőlünk, s nem volt egyetlen egy emberünk, a­ki szívéből egyetlen megindító szót emelt volna érettünk! Nem csoda! országgyűlési képviselőnk annyit ígért, hogy azzal beváltás nélkül is megérhetjük, mindig csak választásokkor szokott rólunk megemlékezni, hogy akkor is takarosan lóvá tegyen bennünket. — Határunkban csak az útkaparóval biró utak jók, a többinek nagy része minden évben 3/4 évig járhatatlan, holott az ilyen eset a régi bírák idejében soha sem fordult elő ! A jó és kitűnő tisztviselőket még ma is üldözik! Mikor a 48-as vezetők uralomra emelkedtek a nép által, Balogi volt a biró. Ez a Balogi biró a várimári korszakból maradt 300,000 frt adósságból 5 év alatt lerótt 270,000-et, a 45 kr adót leapasztotta 5 krra. A 170 —180 ezerbe kerülő közigazgatási költséget leszállította 90 ezerre. Igazán, ily nagyszerű jó eredmény a hihetetlenségig, a csodával határos, de még bámulatosabb — nem az, hogy a 48-as vezetők ezt a bírót is rágalmazták, hanem az, hogy mi­dőn ezt is rágalmazták, a nép szeme már akkor mindjárt föl nem nyílt! Baloginak el kellett mennie. Ma csak szintén minden jó tisztviselő rágalmazva van; a hanyag, lelki­­ismeretlen oltalomban részesül. A város adós­sága 800,000 frt, az adó 5 kr helyett 55, a közigazgatás 90,000 frt helyett 270,000 frtba kerül s a város belseje-külseje soha sem volt rendezetlenebb s több veszélynek kitéve, mint most­ csak a közbátorság, közbiztonság áll jó lábon, a mi nem a 48-as vezetők érdeme. A várost a Tisza áljának is nyitva hagyták, kb­. biztost kellett a kormánynak a körtöltés meg­építéséhez kineveznie. Ezekből s mindenekből látszik, hogy városunk soha sem volt nyomo­rúságosabb sorsban, mint van a 48-as vezetők alatt, a­kik a kövezettel s regálékkal takargat­ják magukat, de ki tudjuk számadatokkal mu­tatni, hogy ezeknél is megrövidítették a város érdekeit; bizonyos az, hogy a város ügyei roszul állanak; helyzete aggasztó, de a 48-as vezetőknek jó dolguk van, mert jól tejelt a tehén, s még most sem bírták annyira kiélni, hogy ne csepegetnék ! Sőt nekik a város min­den baján hasznuk van, mert rendes fizetései­ken kívül a baj idején még diurnumokat is húznak. Ebből látszik, hogy a 48-as vezetők a szent zászlót nem városunk javára emelték föl, hanem csak önző magáncéljaik elérésére, s az a lap, a­melyet e lelkiismeretlen vezetők létesítettek, s a­mely nem más, mint a „Vásár­helyi Közlöny-Híradó“, nem lehet jobb a gaz­dájánál, szintén csak a 48-as vezetők magán­érdekeit szolgálja! A mi lapunk, a „Hód-Mező-Vásárhely “, ezek ellenében keletkezett. Mert már oly nagy volt a 48-as vezetők a­látlansága, hogy hóhér­lapjukban kény­ük-kedvük szerint becsmérelték, rágalmazták azon embereket, a­kik mégis, vá­rosuk iránt való hűségüknél fogva, az ő piszkos magáncéljaiknak útjában állottak. Mondtuk már, hogy mindenki szíve mélyében érezte, hogy a Szamecz-had ellen tenni kell, mert a városnak nemcsak romlása, de gyalázata is, ha védelmére egyetlen egy fia sem mer fölkelni. Ily rendkívüli állapotban győződtek meg arról a tanárok is, hogy azon örök igazságot: „ne sutor ultra crep­idam“ egy nagyobbért: „a haza minden előtt“ meg kell törniök s e városért, a lelkiismeretlen 48-as vezetők ellen, tehetségük szerint nekik is küzdeniük kell! Nem a politika szerint, mert minden magyar a 48 alapján áll, hanem az igazságot kellett a hamisság ellen megvédeniük, s a várost a végromlástól oltal­­mazniuk. Bizonyos tehát, hogy köztünk és a „V. K.­H.“ közt erkölcsi különbség van: miért csapott hát vádló úr össze bennünket ? a rút bűnt mért kente ránk is ? Talán mert mi is bűzösek vagyunk ? Igen, de a ki a görényt a tyúkólból kiveti, annak keze nem görényszagu-e? s azért mégis a józan ész nem mondhatja, hogy az is görény. Elhiszszük mi, hogy vádló ur jót akar; tudjuk, hogy igaza van, hogy a tanár őrizze meg drága idejét s szükséges lelki nyu­galmát s szentelje azokat tanítványainak; oly szent e törekvés, hogy ezért Nagytiszteletüséged­­től az igaztalan vád is enyhébben esik, mint mástól; de azért lássa be vádló úr is a­mit már mondtunk, hogy nálunk a mi lapunk szerkesztését a tanárok kérelmei, vonakodásai dacára, a tanárok kezébe a történelmi fejlődés tette le; nemcsak hogy nem kell őket ezért megtámadni, de hálával kell venni önfeláldozá­sukat s el kell várni nyugodtan azt az időt, a­midőn ők nem csatázó, hanem tanító lapok szerkesztői lesznek. Jót akarunk! nem pártot, hanem igazságot akarunk; a város területén ne is legyen pártoskodás, hanem egyetértés; de az igazaknak sorakozniok kell a hamisak ellen, mert máskülönben ez a szép magyar város elpusztul, mint minden ház, a­hol a patkányoknak szabad gazdálkodásuk van; s ne gondolja senki, hogy az összeomlott ház a patkányokat maga alá temeti; azok szétszalad­nak , a romot otthagyják. Küzdenünk kell nekünk ez ellen s ezt nem tehetjük más után, csak azon, a melyen idáig tettük, s hogy van eredménye, az onnan látszik, mert a gonoszok nem bírják most már kimarni a jó tisztviselő­ket. Nem lehet tehát minket a „V. K.­H.“-val összecsapni. — Ezek után következik Nagy Tamás a nagy távcsővel.A szerkesztő-bizottság. (Folytatjuk.) Elő a kataszteri munkálatokkal! (Alkalmi cikk a legközelebbi városi közgyűlés idejére.) A „Vásárhelyi Közlöny“ örökösen azt hangoz­tatja, hogy a város javát minden erejéből előmozdítani s a közönség érdekeit megvédeni törekszik. — Érdem­­koszoruzott polgármesterünk, e nagynevű lap terem­tője s fönntartója pedig nemcsak maga hirdeti, hanem uszályhordozói által úton-útfélen doboltatja is, hogy egyedül és kizárólag e nemes városért él, ennek bol­­dogítására szenteli minden idejét. Ejt, napot egygyé téve munkál, fárad, fürdik, sőt a martyrumság koroná­ját is elviseli, csakhogy bennünket, szerette gyermekeit, boldogíthasson. A­mi jó és szép, a­mi üdvös és hasznos, mind onnét ered, e város javára csak ő­k működnek. Az önérdeket, haszonlesést névről sem ismerik. Magasz­tos célként e város java, előmenetele, boldogsága lebeg szemeik előtt, erre törekszenek példás kitartással. Ho­gyan lehet mégis, hogy a város közönségét oly közelről érdeklő földadó-szabályozási munkálatokról soha egyet­len szót sem szólanak? — Módjuk és alkalmuk pedig volna elég, minden forrás nyitva van előttük, az adatok kezeik közt vannak s mégis hallgatnak. A „Vásárhelyi Közlöny“ felét a polgármester írja, másik felét pedig azon oszlop-férfiak töltik meg, kiket a köz- és osztatlan bizalom (?) a múltban szerzett érdemeik jutalmául, s kiváló tehetségeik elismeréséül a városi képviselőségre érdemesített. Mi lehet hát oka mély hallgatásuknak? Számtalanszor elmondták már azt is, hogy mi mindig gáncsoskodunk, lázitunk s konkolyt hintünk a tiszta búza közé. A polgármester örömpoharába ürmöt csepegtetünk, eljárásunkban soha sem a közérdek, ha­nem csak a személyes gyűlölség vezérel; s hogy a polgármester oly magasan áll fölöttünk, miszerint sza­vunk hozzá el sem érhet és azt figyelemre nem is méltathatja. Mind szép ez, ha így van, de kérdjük: gáncsos­­kodás volt-e, midőn folyó évi 3- ik számunkban föl­szólaltunk a folyamatban levő földadó-szabályozási munkálatok tárgyában i­s elmondottuk röviden, mi volt teendője a becslő­biztosoknak ; aggályunkat fejeztük ki a fölött, hogy a járási bizottság nem fordított elég időt és figyelmet azon nagyfontosságú előmunkálatok meg­­bírálására; figyelmeztettük a városi hatóságot a törvény szigorú megtartására; végre fölhívtuk úgy ezt, valamint a járási bizottság elnökét is, hogy a becslők által ké­szített, a járási bizottság által fölülvizsgált s helyben­hagyott járási leírást tegyék közzé, tudassák az osztá­lyozási vidékek, valamint a művelési áganként külön­­külön megállapított osztályok számát, s javaslatba ho­zott tiszta jövedelmi fokozatokat. Fölszólalásunk sikertelen maradt, hangunk siket fülekre talált- Kiáltsunk hát még egyszer s nagyobbat! és szóljunk újra, ha mindjárt megbántanék is ezzel polgármester úr ő magasságát, mert hiszszük, hogy fölveszi azt az ismeretes béke-olajágat és ... . meg­­bocsájt! A szegedi becslő­járás leírása a „Szegedi Híradó“ ez évi 138., 142. és 145. számaiban közzététetett. A­ki figyelemmel átolvasta azt, lehetetlen meg nem döb­bennie az abban elmondottak fölött. Ugyanis az idézett lap 139. számában szóról-szóra ez olvasható: „VI. A becslő-járásban szokásos gazdálkodási rend­szer. Erre a pontra határozottan az a felelet adható, hogy a szegedi becslő-járáshoz tartozó összes területen a gazdálkodás minden rendszer nélkül űzetik, minek ter­mészetes kifolyása a talaj kimerülése és a népesség elszegényedése. “ „A trágyázás a gazdaságilag művelt területhez aránylag oly csekély mérvben alkalmaztatik, hogy eb­ből évenként egy holdra eső rész ki sem számítható.“ „Ezen, a gazdaságra végzetes befolyású körül­mény oka a rétek és legelők feltörésében, s ennélfogva a marha-állomány rohamos apadásában keresendő.“ „Nem lévén a gazdának nyári legelője, télre ta­karmánya, kénytelen volt gazdasági állatainak számát tetemesen kevesbíteni, ugyannyira, hogy a mulhatlanul

Next