Hód-Mező-Vásárhely, 1880. július-október (10. évfolyam, 27-41. szám)
1880-09-12 / 37. szám
X-ik évfolyam. 1880. 37-ik szám. Vasárnap, szeptember 12-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben eg félévre 4 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I. tized Tarján 1176. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. „Sajtóviszonyok H.-M.-Vásárhelyen.“ (Folytatás.) Azokból, amiket mostanig elmondottunk, lehetetlen nem látni, hogy lapunk között és a „Vásárhelyi Közlöny-Híradó“ között erkölcsi különbség van. Mi a közjót szolgáljuk, ellenben a „V. K.H.“ magánérdekeket, haszonleséseket, s ez a lap ezen célból is keletkezett. Ismeretes dolog, hogy midőn nálunk a politikai pártok megalakultak, „1848-asok“ cím alatt egy óriási párt létesült. Ennek vezetői uralomra s ez által hivatalokba jutottak. Ha ennek az óriási pártnak megteremtése, ha a vezetők hivatalra jutása azon célból történt volna, hogy boldoggá legyen általa városunk, akkor H.-M.-Vásárhely város valóban példányképe lehetett volna a haladásnak s jólétnek , mert annyi erő, annyi lelkesedés e város anyagi gazdagságával egybekötve, jó irányban csodákat mívelhetett volna! De mi történik ? Bekövetkezett a pusztulás! Elszámláljuk-e évtizedes szenvedésünket? megjelöljük-e még e mai napig fönnálló nyomorúságainkat ? Unásig emlegettük már ezeket s fogjuk még emlegetni, mert városunkat nem hagyhatjuk, de ezúttal elég legyen megemlítenünk, hogy a 48-as vezérek idejében minden más érdek érvényre jutott, csak a városé nem! A legközelebbi közgyűlésen is fájdalmasan emlegették a képviselők, hogy mindig mindenben mirajtunk verik el a port, s ezért nemcsak hogy anyagi veszteségek érnek, de még gúny tárgyai is vagyunk ! Akik fölül vannak rajtunk, azok a vizet ránk eresztik; a kik alól vannak, azok ránk fogják. A szomszéd, mikor veszedelemben van, a maga pénzére segítségül kivelmegyünk; de mikor a vész elmúlik: a megye főjegyzője, Ábrás, szerkeszt egy átiratot, a melyben Vásárhely ígéret alapján jogos követelése szörnyű jogtalanságnak van nyilvánítva s a kérelem megtagadva; s ugyanez az Ábrás, mint városunk polgármestere, ezt az átiratot nyugodtan hallgatja nekünk eltárul a szánk, a hátunk mögött óriási kacagás hangzik! nagyot pattant a dió a fejünkön, belekönyvedzik a szemünk! Majd el is felejtjük, hogy törvényszékünk is volt, mint nagy várost, megemberelt vele a miniszter, de aztán elvette tőlünk, s nem volt egyetlen egy emberünk, aki szívéből egyetlen megindító szót emelt volna érettünk! Nem csoda! országgyűlési képviselőnk annyit ígért, hogy azzal beváltás nélkül is megérhetjük, mindig csak választásokkor szokott rólunk megemlékezni, hogy akkor is takarosan lóvá tegyen bennünket. — Határunkban csak az útkaparóval biró utak jók, a többinek nagy része minden évben 3/4 évig járhatatlan, holott az ilyen eset a régi bírák idejében soha sem fordult elő ! A jó és kitűnő tisztviselőket még ma is üldözik! Mikor a 48-as vezetők uralomra emelkedtek a nép által, Balogi volt a biró. Ez a Balogi biró a várimári korszakból maradt 300,000 frt adósságból 5 év alatt lerótt 270,000-et, a 45 kr adót leapasztotta 5 krra. A 170 —180 ezerbe kerülő közigazgatási költséget leszállította 90 ezerre. Igazán, ily nagyszerű jó eredmény a hihetetlenségig, a csodával határos, de még bámulatosabb — nem az, hogy a 48-as vezetők ezt a bírót is rágalmazták, hanem az, hogy midőn ezt is rágalmazták, a nép szeme már akkor mindjárt föl nem nyílt! Baloginak el kellett mennie. Ma csak szintén minden jó tisztviselő rágalmazva van; a hanyag, lelkiismeretlen oltalomban részesül. A város adóssága 800,000 frt, az adó 5 kr helyett 55, a közigazgatás 90,000 frt helyett 270,000 frtba kerül s a város belseje-külseje soha sem volt rendezetlenebb s több veszélynek kitéve, mint most csak a közbátorság, közbiztonság áll jó lábon, a mi nem a 48-as vezetők érdeme. A várost a Tisza áljának is nyitva hagyták, kb. biztost kellett a kormánynak a körtöltés megépítéséhez kineveznie. Ezekből s mindenekből látszik, hogy városunk soha sem volt nyomorúságosabb sorsban, mint van a 48-as vezetők alatt, akik a kövezettel s regálékkal takargatják magukat, de ki tudjuk számadatokkal mutatni, hogy ezeknél is megrövidítették a város érdekeit; bizonyos az, hogy a város ügyei roszul állanak; helyzete aggasztó, de a 48-as vezetőknek jó dolguk van, mert jól tejelt a tehén, s még most sem bírták annyira kiélni, hogy ne csepegetnék ! Sőt nekik a város minden baján hasznuk van, mert rendes fizetéseiken kívül a baj idején még diurnumokat is húznak. Ebből látszik, hogy a 48-as vezetők a szent zászlót nem városunk javára emelték föl, hanem csak önző magáncéljaik elérésére, s az a lap, amelyet e lelkiismeretlen vezetők létesítettek, s amely nem más, mint a „Vásárhelyi Közlöny-Híradó“, nem lehet jobb a gazdájánál, szintén csak a 48-as vezetők magánérdekeit szolgálja! A mi lapunk, a „Hód-Mező-Vásárhely “, ezek ellenében keletkezett. Mert már oly nagy volt a 48-as vezetők alátlansága, hogy hóhérlapjukban kényük-kedvük szerint becsmérelték, rágalmazták azon embereket, akik mégis, városuk iránt való hűségüknél fogva, az ő piszkos magáncéljaiknak útjában állottak. Mondtuk már, hogy mindenki szíve mélyében érezte, hogy a Szamecz-had ellen tenni kell, mert a városnak nemcsak romlása, de gyalázata is, ha védelmére egyetlen egy fia sem mer fölkelni. Ily rendkívüli állapotban győződtek meg arról a tanárok is, hogy azon örök igazságot: „ne sutor ultra crepidam“ egy nagyobbért: „a haza minden előtt“ meg kell törniök s e városért, a lelkiismeretlen 48-as vezetők ellen, tehetségük szerint nekik is küzdeniük kell! Nem a politika szerint, mert minden magyar a 48 alapján áll, hanem az igazságot kellett a hamisság ellen megvédeniük, s a várost a végromlástól oltalmazniuk. Bizonyos tehát, hogy köztünk és a „V. K.H.“ közt erkölcsi különbség van: miért csapott hát vádló úr össze bennünket ? a rút bűnt mért kente ránk is ? Talán mert mi is bűzösek vagyunk ? Igen, de a ki a görényt a tyúkólból kiveti, annak keze nem görényszagu-e? s azért mégis a józan ész nem mondhatja, hogy az is görény. Elhiszszük mi, hogy vádló ur jót akar; tudjuk, hogy igaza van, hogy a tanár őrizze meg drága idejét s szükséges lelki nyugalmát s szentelje azokat tanítványainak; oly szent e törekvés, hogy ezért Nagytiszteletüségedtől az igaztalan vád is enyhébben esik, mint mástól; de azért lássa be vádló úr is amit már mondtunk, hogy nálunk a mi lapunk szerkesztését a tanárok kérelmei, vonakodásai dacára, a tanárok kezébe a történelmi fejlődés tette le; nemcsak hogy nem kell őket ezért megtámadni, de hálával kell venni önfeláldozásukat s el kell várni nyugodtan azt az időt, amidőn ők nem csatázó, hanem tanító lapok szerkesztői lesznek. Jót akarunk! nem pártot, hanem igazságot akarunk; a város területén ne is legyen pártoskodás, hanem egyetértés; de az igazaknak sorakozniok kell a hamisak ellen, mert máskülönben ez a szép magyar város elpusztul, mint minden ház, ahol a patkányoknak szabad gazdálkodásuk van; s ne gondolja senki, hogy az összeomlott ház a patkányokat maga alá temeti; azok szétszaladnak , a romot otthagyják. Küzdenünk kell nekünk ez ellen s ezt nem tehetjük más után, csak azon, a melyen idáig tettük, s hogy van eredménye, az onnan látszik, mert a gonoszok nem bírják most már kimarni a jó tisztviselőket. Nem lehet tehát minket a „V. K.H.“-val összecsapni. — Ezek után következik Nagy Tamás a nagy távcsővel.A szerkesztő-bizottság. (Folytatjuk.) Elő a kataszteri munkálatokkal! (Alkalmi cikk a legközelebbi városi közgyűlés idejére.) A „Vásárhelyi Közlöny“ örökösen azt hangoztatja, hogy a város javát minden erejéből előmozdítani s a közönség érdekeit megvédeni törekszik. — Érdemkoszoruzott polgármesterünk, e nagynevű lap teremtője s fönntartója pedig nemcsak maga hirdeti, hanem uszályhordozói által úton-útfélen doboltatja is, hogy egyedül és kizárólag e nemes városért él, ennek boldogítására szenteli minden idejét. Ejt, napot egygyé téve munkál, fárad, fürdik, sőt a martyrumság koronáját is elviseli, csakhogy bennünket, szerette gyermekeit, boldogíthasson. Ami jó és szép, ami üdvös és hasznos, mind onnét ered, e város javára csak ők működnek. Az önérdeket, haszonlesést névről sem ismerik. Magasztos célként e város java, előmenetele, boldogsága lebeg szemeik előtt, erre törekszenek példás kitartással. Hogyan lehet mégis, hogy a város közönségét oly közelről érdeklő földadó-szabályozási munkálatokról soha egyetlen szót sem szólanak? — Módjuk és alkalmuk pedig volna elég, minden forrás nyitva van előttük, az adatok kezeik közt vannak s mégis hallgatnak. A „Vásárhelyi Közlöny“ felét a polgármester írja, másik felét pedig azon oszlop-férfiak töltik meg, kiket a köz- és osztatlan bizalom (?) a múltban szerzett érdemeik jutalmául, s kiváló tehetségeik elismeréséül a városi képviselőségre érdemesített. Mi lehet hát oka mély hallgatásuknak? Számtalanszor elmondták már azt is, hogy mi mindig gáncsoskodunk, lázitunk s konkolyt hintünk a tiszta búza közé. A polgármester örömpoharába ürmöt csepegtetünk, eljárásunkban soha sem a közérdek, hanem csak a személyes gyűlölség vezérel; s hogy a polgármester oly magasan áll fölöttünk, miszerint szavunk hozzá el sem érhet és azt figyelemre nem is méltathatja. Mind szép ez, ha így van, de kérdjük: gáncsoskodás volt-e, midőn folyó évi 3- ik számunkban fölszólaltunk a folyamatban levő földadó-szabályozási munkálatok tárgyában is elmondottuk röviden, mi volt teendője a becslőbiztosoknak ; aggályunkat fejeztük ki a fölött, hogy a járási bizottság nem fordított elég időt és figyelmet azon nagyfontosságú előmunkálatok megbírálására; figyelmeztettük a városi hatóságot a törvény szigorú megtartására; végre fölhívtuk úgy ezt, valamint a járási bizottság elnökét is, hogy a becslők által készített, a járási bizottság által fölülvizsgált s helybenhagyott járási leírást tegyék közzé, tudassák az osztályozási vidékek, valamint a művelési áganként különkülön megállapított osztályok számát, s javaslatba hozott tiszta jövedelmi fokozatokat. Fölszólalásunk sikertelen maradt, hangunk siket fülekre talált- Kiáltsunk hát még egyszer s nagyobbat! és szóljunk újra, ha mindjárt megbántanék is ezzel polgármester úr ő magasságát, mert hiszszük, hogy fölveszi azt az ismeretes béke-olajágat és ... . megbocsájt! A szegedi becslőjárás leírása a „Szegedi Híradó“ ez évi 138., 142. és 145. számaiban közzététetett. Aki figyelemmel átolvasta azt, lehetetlen meg nem döbbennie az abban elmondottak fölött. Ugyanis az idézett lap 139. számában szóról-szóra ez olvasható: „VI. A becslő-járásban szokásos gazdálkodási rendszer. Erre a pontra határozottan az a felelet adható, hogy a szegedi becslő-járáshoz tartozó összes területen a gazdálkodás minden rendszer nélkül űzetik, minek természetes kifolyása a talaj kimerülése és a népesség elszegényedése. “ „A trágyázás a gazdaságilag művelt területhez aránylag oly csekély mérvben alkalmaztatik, hogy ebből évenként egy holdra eső rész ki sem számítható.“ „Ezen, a gazdaságra végzetes befolyású körülmény oka a rétek és legelők feltörésében, s ennélfogva a marha-állomány rohamos apadásában keresendő.“ „Nem lévén a gazdának nyári legelője, télre takarmánya, kénytelen volt gazdasági állatainak számát tetemesen kevesbíteni, ugyannyira, hogy a mulhatlanul