HOLMI, 2008 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1. szám - Bolgár Dániel: Gazdasági mesék a Nyugatban
Bolgár Dániel: Gazdasági mesék a Nyugatban • 129 sen vagy rendszeresen, írásommal e cikkek felfedezésére kívánom ösztönözni, felfedezésük közben pedig kalauzolni az olvasót. Tévedésünk oka világos: a Nyugat az irodalomtörténeti kánonban betöltött szerepe miatt terpeszkedik emlékezetünkben, és - épp a kánonban elfoglalt pozíció sajátságai miatt - a folyóiratnak legfeljebb politikai jelentést tulajdonítunk a „szűk” szépirodalmin kívül, Így a Nyugat a köznapi emlékező tudatában egyértelműen a szellemi oldalra került, és eltávolodott az anyagitól, sőt az erről való gondolkodástól, az ökonómiától is. Ennek ellenére nem kell feltétlenül úgy gondolnunk a vizsgálandó szövegekre, mint apró idegen testekre a folyóirat túlnyomó, irodalmi korpuszában. A Nyugatban publikált ökonómiai és irodalmi alkotások közötti távolság nemcsak lapozással küzdhető le, de nyelvileg, sőt tartalmilag is meglehetősen közel hozhatók egymáshoz. Először is a XX. század első felének közgazdaságtudománya kevéssé hasonlít a maihoz. Az ökonometria csak a Nyugat megszűnése után vált mellékágból a tudományszak fősodrává. Addig a közgazdászok jóval egyszerűbb mérési módszereket alkalmaztak, illetve a kvantifikációval legalábbis egyenrangú szerepet játszottak a narratív eljárások. Sőt az elméletektől ódzkodó hazai kvantitatív társadalomtudomány - amint azt mindenekelőtt Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának különben nagyszerű kiadványaiban felfedezhetjük - a statisztikát nem a magyarázat, hanem pusztán a leírás eszközeként használta. Ennek megfelelően a Nyugat gazdasági cikkei is úgyszólván teljesen mellőzték a matematikát. Másodszor: ha a gazdaságtudományi szövegekre irodalmi alkotásként tekintünk, vagy pontosabban relativizáljuk tudomány (valóság) és művészet (fikció) régimódi elkülönítését, akkor ma már nem kell félnünk attól, hogy magunkra maradunk. Hayden White még csak a történettudományi munkák fikciós és poétikus vonásaira hívta fel a figyelmet,s a mellesleg gazdaságtörténészként is magasan jegyzett D. McCloskey már a közgazdászatiakkal tette ugyanezt. McCloskey szerint az ökonómiai szövegek mint retorikai teljesítmények ugyanúgy építenek a metaforákra és az elbeszélésekre (tehát arra, amit irodalomnak szokás gondolni), mint a tényekre és a logikára (amit viszont rendesen a tudománnyal hozunk összefüggésbe). Ráadásul e retorikai négyes egyidejű használata szerinte korántsem csak a közgazdászokra, de nem is csak a tudósokra jellemző: „a tudomány irodalmi [...], az irodalom pedig tudományos”. Harmadszor: a szövegek több esetben kifejezetten irodalom és gazdaság kapcsolódási pontjairól értekeznek. A Nyugat körül feltűnő alkotókat kiváltképpen foglalkoztatták a két szféra összekapcsolódásával keletkező távlatok, illetőleg erkölcsi buktatók. Negyedszer és legfőképp: a Nyugatban rendszerint nem szigorú szakszerűséggel megírt tanulmányok jelentek meg. A gazdasági témájú cikkeket legtöbbször nem is közgazdászok, társadalomtudósok, hanem újságírók, üzletemberek, netán szépírók publikálták. Ennek megfelelően a megszólított közönség sem egy speciális képzettségű réteg volt, hanem a (viszonylag) széles nyilvánosság, és a Nyugat nem egy tudományos szemlével kiegészített irodalmi lap volt, hanem az értelmiségi disputák fóruma. Gyakran aktualitásokról tudósítanak az írások, amelyeket a távolságtartó megértés helyett a szenvedélyes vita jellemez. Nem gazdaságtudományi cikkek jelennek meg tehát a lapban, legfeljebb a szaktudományos eredmények és érvelésformák populáris változatainak használatáról van szó. Márpedig, ha így állunk, akkor e munkákat az ökonómia tudománytörténetében elhelyezve tárgyalni nem érdemes, a XX. század első fele gazdaságtörténetének problé