Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-09-18 / 65. szám
bizonyos vagyok, hogy az egész életsorsomnak vagy átka, vagy újra teremtője. — Borbála.......... — Alakja magas , mint a cédrus , arca komoly s barna, ajkai pirosak, fogai fehérek. Mindig égszinü habos öltönyt visel, mi arcra tekercsbe font hajzatához, s azon sárga rózsához, mellyet keblén hordoz, a legkitűnőbben jól áll. Máskép öltözködve legalább én soha sem láttam. — Borbála.......... — Gazdag s grófnő. Büszke terjedelmes uradalmaira s százados nemére. A koldusokhoz leereszkedő, de rangtársaihoz hideg, mondhatnám dölyfös s csufondáros. — Én őt szeretem. — Őrjöngésé ez, vagy betegség? Alomé vagy való? Talán csak hiúság, legfeljebb olly szenvedély s ábránd, mellyből tisztultabb érzelmet, szellemi emelkedettséget volna kedvem kizsákmányolni; de tulajdonképen nem egyéb égető szommal, melly valóságos gyógyithatlan őrületté, vagy inkább rögeszmévé fejlődhetik. Tudom ezt, azonban nincs erőm annak útjába akadályokat gördíteni, vagy legyőzni magamat. Életsorsom kockára van vetve. — Borbála s Jakab. — Ezen két név, a gazdagság s szegénység eszményképe. Legyenek átkozottak! — De mind azon nagy, majdnem végtelen különbség dacára, melly közöttem s közötte létezett, lírni fogom, ha nem máskép , legalább úgy, mint.......... — Bűnös leszek. — Borbála s Jakab. — Ezen két név az erény s bűn eszmény-képe , mellyek mégis az emberi ész találmányai. A vég cél határoz. Ki gazdag kíván lenni, a takarékosságot, ki tékozló, a communismust tartja az erények legfőbbjének. Kinek szives kedélye kifáradt a sok élvezetekben s egészen közönyös lesz minden emelkedettség, vagy aljasság iránt, mert mindkettőt nem tartja másnak, mint mesterkélt viszonyoknak , az nem bírja a világnak eléggé hangosan hirdetni, miszerint nincs szebb magasztosabb, s nagyobb annál, mint midőn egy ember letudja győzni önösségét, szenvedélyeit , s ösztöneit. Oh a világ egy nagy színjáték, vagy talán egy nagy ház, mellyben a képmutatás mestersége tanitatik. — Én minden bal hiedelmen felül vagyok , engem valamint ■ a túl élet reményei, úgy rettenetei, sem meg nem téritenek, sem meg nem félelmizenek; mert tudom, hogy a mesét csak addig hisszük, mig abból mások rovására hasznot remélünk. — Bűnös leszek. Itt az első lap sorai elfogytak. A második lapon ez vola írva: — Szolgálatába léptem. Tiszttartója lettem. Parancsolatjait híven s pontosan teljesítettem ; a reám bízott javakat kitűnő sikerrel kezeltem.Nem sokára kedvenc cselédje lettem. Én annak valók ezek szerint cselédje, kit bírni akartam, kit szerettem. ... Ha ... ha ... ha .. . — Egykor ezt mondotta nekem: — Ullóth, én, menyasszony vagyok. Nagy Bálint báró lesz a férjem, kivel Olaszországba megyek lakni. Ezek szerint legyen olly jó, hirdettesse ki azt, hogy uradalmaim szabad kézből, készpénz fizetés mellett, minden órában jutányos áron eladhatók. — Merész eszme lepett meg. — A vőlegény megérkezett. Egymást megölelték, s az örömtől kényeztek. Nagy Bálint fiatal szőke ember, magas s karcsú, miveltnek s üledékesnek látszott. — Nagyon boldogok. — Nagyon boldogtalanok lesznek. — Már eladtam készpénzért minden ingatlan vagyont. Egy bécsi nagy tőzsér vásárolta meg azokat egy millióm forintért váltóban. Ezen nagy pénzösszeget én zártam a kastély első emeletének egyik vas rostélyos ablakokkal ellátott szobájába, egy titkos szekrénybe. De az ott kevés ideig heverhetett, mert még azon az éjjel a midőn oda zártam, elraboltatott. — Borbála nagyon szegény lett. — Bűnös vagyok. Itt a második lap sorai is elfogytak. A harmadik lapon ez volt írva: — Tervem nem győzött. Nagy Bálint a szegény hölgyet nem hagyta el, sőt még inkább látszott szeretni. Megcsalatkoztam, de azért nem vesztettem el a csatát; ollyan lény, mint én, kész a szélsőségre, vagy egészen elvesz , vagy egészen nyer. — Minden törvényes nyomozás haszontalan volt: a rablót, vagy rablókat nem lehetett kézre keríteni. Én nagy munkásságot fejtettem ki, s úrnőm különösen megköszönte azon szorgalmamat, mellyel igazságtalanul történt kifosztatását napvilágra kívántam hozni. — Ha .... ha ... . ha. ... — Megtörtént a menyekze. És minthogy Nagy Bálintnak annyi jövedelme volt, hogy abból alig látszott lehetségesnek csak tisztességesen is megélhetni: egy nyomor mezővárosba , Kulára mentek lakni, hol egyszerűen, de mint hiszem, boldogan éltek le egy hosszú évet. — Ekkor a férj, hirtelen meghalálozott. — Meg volt mérgezve. — Szép, szeretetreméltó nője, épen ekkor gyermekágyban feküdt. De nem esett kétségbe; nagy, bátor lelke tudott tűrni s szenvedni. Azt gondolta ezután egyedül gyermekének fog élni, ki bánatának enyhítője , béke angyala s vigasztalója leend. — Nagyot csalódott. — A csecsemő, midőn megkereszteltetés végett a szentegyházba vitetett volna, ott a keresztanya karjai közöl elraboltatott. — Bűnös vagyok. Itt a harmadik lap sorai is elfogytak. Az olvasottak által, ámbár kíváncsisága Cyrusnak nem volt egészen kielégetve, mert azt, hogy Róza miért raboltatott el, nem tudta meg bizonyosan, az emlékiratot még sem merte tovább olvasni. Megijedt az abban elszórt hitetlenség, erkölcstelenség, s vétkektől. Azt sem tudta magától megtagadni, bármilly optimista lelkű volt is egyébként, hogy bátyja vagy egy uj háin, vagy elmebeteg. Ezen utósó mindig valószínűbbnek tetszett előtte, mert tudta azt, hogy egy rög eszme, egy erős akarat képes bárkit is különös s kiviteles őrülésre vezetni, melly bizonyosan egyike a legveszedelmesebb állapottal közöl a léleknek; mert tájékozását s öntudatát egészen elveszítvén, tudja azon körülményeket, előidéz a nélkül, hogy az ellen munkálkodni tudna. Azonban gyanitásait biztos alapokra nem bírván építeni, már épen arra gondolt, hogy még egy lapot, az emlékiratból jó lenne elolvasni, midőn egyszerre fölötte egy csengetyű erős, sivitó hangon megszólalt, melylyet mihelyt meghallott, kétséggel figyelmezni kezdett ; aztán eddig észre sem vett ablakhoz ugrott, s azt óvatos csendesen kinyitotta. Ezen ablak egy szobába nyílt tölcsér alakban, mellynek vége nem lévén nagyobb egy jókora tallérnál, azt, azon szobába, hová nyúlt, csak úgy lehetett volna észre venni, ha annak szőnyegei pontosan átvizsgáltattak volna. Midőn az említett ablakot kinyitotta, s azon betekintett, egy szeszélyes öltözékü hölgyet látott meg, ki épen az ajtó küszöbét lépte át, elég óvatosan. — Hová mehet — gondolta Cyrus — menjen bárhová, én követni fogom, mint követi a fényt, az árnyék. Ezután a kedvenc pogány dalának fütyörézése között , léha hányavetiséggel a szobából kisuhant. Az utcán, az álarcos hölgyet követte. IV. Mihelyt szobácskájában magányosan maradt Róza, a közel veszélynek rémképeitől megzavarodva, s engedve eddig egészen le nem győzött kedély hajlamainak is: térdeire rogyott, hangosan, hadaró sebességgel imádkozni kezdvén, melly a mint eleinte csak gépies s némileg szükségszerű rohamnál egyéb nem vala, épen úgy később, azonban sok fokozatokon át, a látszat szerint, tiszta áhitatos buzgósággá magasult. Különös élet viszonyainak mély, érzelgős felfogása már korábban egész valóját azon, mondhatni megrögzött eszméhez szoktatta , hogy rendeltetése lévén az emberektől meg nem értetni, azért mind vigasztalását, mind netaláni örömeit egyedül s kirekesztőleg csak istenétől kell, hogy várja legbiztosabban, mi neveltetésének okozatos következménye volt, s annyira természetesnek látszott , miszerint a mellett okokat felhozni épen felesleges. Már gyermek éveiben egészen magára hagyatott, mert tehetett mi neki tetszett, szaladozhatott az utcákon, bezárkózhatott szobája magányában, senki sem kérdezvén tőle, hogy hol volt, mit csinált, s mikép múltak el órái. És valamint ártatlan örömeit senki sem mosolyogta meg, úgy múlékony fájdalmai sem aggasztottak senkit. Nem találkozott olylyannal, ki vigasztalta volna , de ollyannal sem, ki irányában csak legkisebb haragot mutatott volna. Minden kérelme ellenzés, vagy óvatos figyelmeztetés nélkül rögtön teljesítetett; senki sem mondott ellenére vala- 258