Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-08-01 / 176. szám
soha még nem vesztett, hanem mindig nyert. . . . Melly szabadon lép a százados paloták márvány zsámolyára, az arany s gyémántokkal rakott gazdag szőnyegekről a koldusnak elpenésziesedett, düledező küszöbére. ------Melly szabadon rendelkezik minden császárok felett, mert ő maga a minden császárok császára, mellynek fején korona az átok, trónja koporsószeg és porladó csontok, uralkodó pálcája összezúzott fohász és sóhajok. ... Mellynek hollétét sehol sem tudják, mégis mindenütt van, és mégis soha senki nem látta, de ő mindenkit egy iránt látott és lát. . . . Mellynek lakása a földkereksége, és senkitől még meg nem vesztegetethetett, mert kincsszomj nem fesziti, mert hasznot nem ismer. Hallottad e hirét egy rettenetes képnek, mellyen több az átok, mint mennyi fűszál és falevél van az egész föld kerekségén, mellynek aránytalan — örök rombolásban telik kedve, s azt vesz el, mit még senki e világon vissza soha nem adott, és nem adhat. . . . Melly gyémánt hegyekről gyémánt hegyekre lép, de akaratában még soha nem hajolt, mert önnön elveszése az egész világnak lenne örök élete ? . . . Hallottad e hirét e rettenetes képnek, melly mindenkitől borzadva imádtatik, mellynek csontkezébe kerül minden embernek utolsó sóhaja, végimádsága és szemének megjégedt harmatja, melly ott van a véghörgésnél mindig, s minden ismét győztesen távozik ???... Ismered e borzasztó képet ? ez elátkozott hatalmat ? ?.................................. ........................a neve halál. . . . Majdha ez küszöbömre lép, s kaszáját ráakasztja fogasomra, hogy egy kissé időzzön a még kímélendő élet felett, kérem, letérdepelek előtte, hogy ne hágjon addig szobámba, míg legnagyobb reménytül valóvá nem érnek , vagy össze nem omlanak keblemen ; ne bántson addig, mig tégedet boldogságban nem látlak, mert úgysem lenne addig koporsóm békehely. . . . Vagy ha a sors fekete kártyájából megmutatja a gyász valót, s kiolvasom belőle, hogy mindkét reményem zöld sátra összeomlik és soha fel nem épül. . . . Úgy az ellenkezőért kérem, imádkozva borulok le előtte , hogy vegyen el, ne adjon egy percnyi kegyelmet, s kényeimből legyen világtenger, melly soha még csak szigetét se lássa a boldogságnak, szivemből méregedény, melly kiöljön egy egész átkos nemzedéket, s lelkemből egy nagy felnyitott könyv, mellybe többé senki ne harcolhasson . . . csontjaimat szórja el az elemek legrontóbb csatáiban, hogy egy porszemnyi testrészem se nyugodjék soha az elátkozott földben, mellynek felszinén úgyis minden aranysikkat, minden romlott sirkő egy egy megkövült türelem és fájdalomból faragtatott.... Esdeklem előtte, hogy emelje meg kaszáját, mert boldogságod nélkül átok rajtam az élet, — őrlő féreg, melly a romlott fát rágja — — haszontalan üvegdarab, melylyet önmagam összetörök.............Leány! leszesz é boldog ? .. . Úgy szeretné tudni életem.*Én hiszek sugárt — se sugár az égről jó, hinnem kell neki. Füreden már csakugyan szép koszorú gyűlt össze. Jön az Anna nap — Füred legnagyobb napja. — Lesz vigalom, hogy széles kedv lesz é, — arról már nem mernék felelni. Tehát már mulatni is feledünk? Mire jutunk! . . . s mire jutunk még ?! . . . Felelj sors! R o b o z. i L A huszár tréfája. Ült a huszár a kocsmában Jó kedve mellette. Poharábul csaplárnénak, Kedvét ingerlette. És a huszár a kocsmában Kivánt csak jó kedvet. Szomjazott pediglen kedve, S a borra pénz kellett, így a huszár a kocsmában Három ellenséggel küzdött: kedve , szomjúsága S üres erszényével. De a huszár , a kocsmában , Mint karddal kezében, Mihelyt kell és úgy akarja, Folyvást győzhetetlen! — A huszárral, a kocsmában Jó ember iddogat, Ki ökrének s az ekének Vénült meg szarvánál. A huszárnak a kocsmában Nincs is rósz embere.. — Nincs a kit hogy szókedviért Szóra nem becsülne ! És a huszár a kocsmában Beszél nagy dolgokat. . . . A jó ember az ekétül Jó izőn csak hallgat — Mig a huszár a kocsmában Ki látja beflile : Hogy a szóért bort kinálni Nem telik ki tőle ! De a huszár a kocsmában , Mint karddal kezében , Mihelyt kell és úgy akarja Folyvást győzhetetlen ! — Szól a huszár a kocsmában : Csaplárné angyalom ! Tíz itce bort . . . százat hozzon. . . . Ma annyit szomjazom ! S szól a huszár a kocsmában : Csaplaménl, galambom , A lovam is . . . szegény lovam. . . . Abrak nélkül vagyon! — A huszárnak a kocsmában Jó ember azt mondja : 698 Huszár uram az a szamár Nem a kelmed lova ! A huszárnak a kocsmában Jó ember azt mondja: Az a szamár az én lovam — S ne legyen rá gondja! S a huszárnak a kocsmában Jó ember mondja meg: Kilenc füves cselédem már, Most ráér, pipázzék ! De a huszár a kocsmában, Mint karddal kezében, Mihelyt kell és úgy akarja, Folyvást győzhetetlen! — Ült a huszár a kocsmában Bor vagyon előtte. Iszik maga — s az övéből Iszik jó embere. Tölt a huszár a kocsmában Bor vagyon előtte. Iszik maga — s az övéből Iszik jó embere. Tölt a huszár a kocsmában És isznak szüntelen. A mennyit ő , jó embere Csak annyit kénytelen. S mig a huszár a kocsmában Iszik . . . meg töltöget: Holt halálos részegségbe Jó embere esett! Mert a huszár a kocsmában, Mint karddal kezében , Mihelyt kell és úgy akarja Folyvást győzhetetlen! — Most a huszár, a kocsmában ott hagyja emberét. A szamárnak a kantárból Kihúzza a fejét. És a huszár a kocsmában Zsidóhoz megyen el. Sajátjaként, más jószágát Zsidónak adja el. Sőt, a huszár a kocsmában Hallgatván kedvére , A szamárnak a kantárját Ráhúzza fejére ! Mert a huszár a kocsmában , Mint karddal kezében , Mihelyt kell és úgy akarja Folyvást győzhetetlen ! — Áll a huszár a kantáron, Indul jó embere — S hogy gyalog ne fáradozzék Fel készül ülnie. A huszárnak a kantáron Már volt akaratja: . . . A jó embert, hogy felülne, A földre lesújtja. ■ ^ * Ij il Á 391 á i * i93.' O ft- »n.-i: ie34{i iW a©*