Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-10-18 / 240. szám
Megjelenik , ünnep- « ■»»várnapot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmérsékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Budapest. 2-ik év 2-dik fele. E 1 í fizetési díj: Postán . Egész évre kí fél évre 8 ír. 30 kr., évnegyedre 4 ír. 30 kr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr. , fél évre 7 ír., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 ír.0 kr. Egyes számára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltéinél. 24© Szombat, oct. 18. 1851. Közlöny az irodalom, társasáét, művészet, és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. S.t Egyszer néztem. . . . Egyszer néztem életembe Buzavirágszinü szembe, Egyszer szerettem a szőkét, Szőke kis lány hamis lelkét. Mint a felhő a kék égen , Jáp a lelkem kék szemében , Hol alant, hol magasabban , A mint álnok szive dobbant. Fényes nap jött a kék égre . . . Szőke kis lány szerencséje , S úgy elhagyott, úgy elpártolt, Mint a virág a fájától. Madárfészek volt szivembe , Üres már a fészek benne . . . Tallós őszi mezőn járok — Hallgatnak a csalogányok! Szőke kislány emlékezz rá: Dalolni fog még e madár . . . S a lehullott virág helyett, Szebbet hoz a szép kikelet. Nem mondok most többet ennél; Hogyha boldogtalan lennél : Ne fájjon, hogy a múltakért Emlékezetem sem kisért. Majd akadok én is másra, Nem szőkére, de barnára . . . Csillag illik az éjjelhez — Barna kis lány bús lelkemhez ! Tóth Endre: Drámai költészet. (MÚ S-nak.) A drámai költészetben a költői erőknek öszpontosulni kell. A lyrának az eposba és viszont bele kell olvadni, azaz egyé kell — drámává lenni, mint — ha helyes e hasonlat — szerelemkor az ifjúnak lyánykájával. Külön-külön egyik sem állhat meg mint dráma. Ha különválva vannak, akkor visszaesnek azon osztályzatba, mellyről már szó volt. Ugyanis, a lyrában a költő saját alanyiságán, énjén alapítja műveletét, az eposban a külesemények sorozata vagyis a tárgyilagosság szerepelnek. A drámában e két legszélesebb alapnak mellőzhetlenül jelen kell lenni, tehát a lyrának és eposnak, vagyis beszélni és cselekedni kell a drámában, mind a beszéd mind a cselekvények közt kellő arányt szükség tartani, hogy kielégítő, hogy szabályszerű legyen. A honnan, habár a dráma minden kellékekkel — mellyek a szép műtani szabályok nyomán alkotvák — gazdagon bir is, de ha hosszas beszédek szoritják ki a cselekvényeket helyekből, lélekfárasztó mű leend; vagy ellenkező esetben, ha annyira tömött cselekvényekkel, hogy alig képes a lélek sorra figyelemmel kisérni azokat, őszinte nem nyújtand élvezetet. Ezekből önként következik, hogy ha a drámai személy vágyait, akaratát, céljait stb. szóval belvilágát valósitni törekszik, ezen törekvéséhez kell alkalmaztatni beszédmódját és cselekvényeit úgy, a hogy helyzete hozza magával, ekkor lesz aztán a jellem — mellynek jó festése a drámai költő ihlettségének legszebb kincse — leghívebben visszatükrözve. Igen nagy tévedés, midőn az alakutánzást mondjuk jellemnek. Az alakutánzás a jellemismertetésnek csak egy mozzanata lehet, de nem maga a jellem. Tévúton jár azon drámakültő, ki csak alakokat állít a színpadra üres monodiatria- vagy tetralogokkal stb. azt hivén jellemfestésnek. Ha valami jó alakot látunk a színpadon, az nem is a költő, hanem inkább csak a színművész érdeme. Shakespeare alakjai leggyönyörűbb példányai egyszersmind a jellemeknek. Shakespeare alakjainál, egy mozdulat, egy hang, egy szó, egy cselekvény tökéletesen megismertet jellemükkel. Milly megható, finoman nemes jellem Hamleté ? Mennyire ellentétes 111. Richard, kiben a gazság központosul. Milly elbájolan gyönyörű a kedves ifjú leányka Julia szerelme Rómeója iránt és viszont. Ki ne ismerné Rómeóban legelső fölléptekor olly egyéniségre, kinek legfőbb szenvedélye a szerelem, ez öt egyedül boldogító érzemény ? — az az epedő arc, az eleiszálló sóhajok, az a beszélgetése, mellyen, mintha keblének gazdag érzelem forrásai csordulnának el ,— olly szivhez szóló, nem egy lángoló kebel — mellyben a szerelem szent tüze ég — félreismerhetlen jeleié ? !És Julia! Milly gyönyörű mintaképe szinte, az önzetlen, tiszta, gyöngéd női szerelemnek ! . . . Milly hatalmas tapintattal van kivive e két jellem s az eszme, a tiszta szerelem minősége! . . Illy művekre szokta elmondani a nemesült lélek: „ez olly ismeretes előttem, és mégis uj!“ Van e párbeszéd, melly az egymásért olthatlan lánggal égő hűséges kebel állapotát gyönyörűbben rajzolná s mondatról mondatra mindinkább érdesklnbe sietvén a cél felé, mint az, mellyet e két hű szerelmes Capulet kertében a félelem és remény, a féltékenység és vonzalom kínosédes hangjain ömleng ? Shakespeare e művében a szerelem isteniségét méltólag tünteté fel. A szerelemtől gyűlt kebel minden mozzanata a legjobban van találva. A gyermekkorból alig kilépő ártatlan lyánka, kiben minden érdek melly őt a világhoz kötné, szunyád, egyszerre a szerelem lángjától kigyulad, s ellenállhatlanul zsarnokilag ragadtatik jó és balsorsban egyiránt, a szelidség, a gyermekes női gyöngédség, szilárd, megtörhetlen akarattá növekszik, s elkövet mindent, csak hogy ha Rómeójának karjaiba juthasson. Milly szép, midőn utána mereng, midőn róla tűnődik s egyszerre a lármás dajka által meglepetvén: „verset szavaltam“ finoman csaló mentséggel él. Vagy midőn sorsa elborult reményének napja örökre leszállt, midőn olly fájó hangokon mondja : „szűz menyasszony özvegyül halok meg!“ nem a legnemesebb lélek, nem a leghűségesebb szív nyilatkozata ” ?------De sok volna mind elszámlálni e mű szépségeit, a szép eszmék minden részletében, mint sűrűn szétszórt csillogó gyémántdarabok tündökölnek. S a mi legfőbb, legkitűnőbb költői lélekre mutat az, hogy olly tájon, olly ég alatt játszatja alakjait, hol az élet öröme vagy baja — mellyet a szerelem teremt — hamarább megjő, hamarább kifejlésre, hamarább érettségre jut. Mindezt csak például hozák fel. A jellem a lelkűlét minőségén alapszik, a szerint valósítja az egyéniség akaratát, cselekedetét. S minthogy valamelly célt elérni akaró egyéniség saját lelkülete szerint irányozza lépteit, szükség, hogy a drámaköltő