Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-01-31 / 25. szám
Budapest. 3-ik év 1-ső fele. Szombat, jan. 31-én. 1852. Kiadó hivatal : országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik, ünnep- » vasárnapot kivévén, mindennap délután, divatképek- s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horvát ház, második emelet , hová a kéziratok utasítandók. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr. Hirdetések soron Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC ként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek. Sugovica csendes vize. . . Sugovica csendes vize Be messze vagy , de messzire! Be rég volt hogy láttalak — Láttalak. . . . Hej az idő elhalad! Ollyan messze estem tőled, Hirt se hallhatok felőled. Tán vized is kiapadt — Kiapadt, Hogy nem látlak az alatt. Mellyek lombos árnya alatt Elpanasztám fájdalmimat — Partod fái hogy vannak — Hogy vannak? . . Tudom rég elhervadtak! Járt melléd egy kis leány? . . És gondolt néha reám ? . . Tudom régen elfeledt — Elfeledt Veled együtt engemet! No de mindez nem baj neked! Én majd egykor vissza megyek.. . S beléd sírom könyemet — Könyemet. . . Teli sírom medredet. S miket a tél elfagyasztott, Fáidon lombot fakasztok Sugár forró meleggel — Meleggel. . . Az én fájó — lelkemmel! Oh de majd én hol találom Az én eldőlt boldogságom ?! Tudom, hogy hol lelem én — Lelem én. . . Áradt vized — fenekén ! Tóth Kálmán. Egy ezres bankjegy. (Farsangi fresco-beszély.) (Vége.) Harmadik rész. Különösen remek, mert nem csak rövid, hanem utolsó is. Egyébiránt a történet itt közmegelégedésre befejeződik. Egyik külváros néptelenebb komor utcájában, mellyet a rágalom nyelve Tündér utcának nevezett, a lámpák haldokolva pislogtak, mert a lámpagyujtogató az olajat talán salátája zöld hantjai alá temeté. Az utca leghomályosabb részén bérkocsi állt. Az eső kénye kedve szerint csapkodta üveg tábláit. Meggyújtott lámásai gondosan el voltak fedve. A bérkocsisöpenyéről a szakadó eső zuhatagot rázogatva, boszúsan mormogott. — Michel! már egy negyed 12-re — szólalt egy hang a rejtélyes kocsiból. Szükségtelen tudatnom hogy e hang Lelő Józsié. — Most a jobb szögletnél egy alakot látok az utcába bekanyarulni — mondá a bérkocsis, örvendve hogy a mennyei zuhanytól mielőbb megszabadul. — Bizonyosan ő lesz! — kiáltá Józsi is kitörő örömmel. Az alak félénken, ingadozva közeledett ; kalapja mélyen szemére volt rántva, s köpenye az eső, vagy a rejtélyeskedés miatt egész orráig összefogva. A bérkocsis a felöltönyt megpillantván, nem sokat kémlelődött, hanem izmos karjait segélyül nyújtva, inkább tolta mint segíté az alakot a kocsi párnák közé. A kedvesét rabló Józsi meleget érezvén maga mellett, mint Lugarto harsány torokkal kiáltá ki a kocsiból: Hajts! hajts!. . S a bérkocsi úgy tett miként az urfi beszélő. Józsi üdve birtokában érezte magát. A stranieró, — kinek más valami zárta le ajkát mint a szerelem, — erősen szepegett. Egy néma közeledés után Józsi mindjárt az ékszerládácska után tapogatódzott. Az alak erre méginkább összerezzent s magánkívül lapult a kocsiszögletbe, kétségen kívülinek hívén hogy haramia kezekbe került. — Mit remegsz? hiszen már a vámon kívül és mentve vagyunk... — Józsi meg nem foghatá kedvesének szótlanságát — ... Euphemia! angyalom ! tán megbántad tettedet?! hőn dobogó kebelem nem nyújt é mindenért kárpótlást mit odahagyál ?!.. és Józsi egy gyöngéd mozdulattal csakugyan megakará kedvesével hőn dobogó keblét ismertetni, sőt a tilos frigyet megszentelendő, egy hatalmas csókot is nyomott kedvese ajkaira ... de mi rettenetes felfedezés ?! Angyala épen olly szagú volt mint egy tobákos mámi... Józsi leleményes fiú volt, s e percben rögtön azon vadromantikus gondolat nyilatt át agyán, hogy angol mámi leányával sorsot cserélt. Az ördög nem alszik! — gondolá. — Mihály ! megálljunk — kiáltott tele torokkal Józsi, — ide azt a kocsi lámpát ! A kocsi tovább robogott. — Ördög és pokol! Mihály! nem hallod? . . . mindjárt lereszelem a füledet! — Sohse bántsa az urfi hallok én a nélkül is, de az útközbeni leszállás s a ko- esi lámpa nincs kialkudva . . . Aztán mén- kőmódra szakad az eső — bizony még elég ! jókor körülnézegetheti a kisasszonyt ha helyre vergődünk ! — ezzel lovai közé pattintott. — Ezer ménkű! ha meg nem állsz minden üvegeidet beverem !s ablaknak nézem töksifejedet is! E hatalomszó ellenében nem volt mit tenni. Mihály lekápaszkodott dünnyögve a bakról s előhozta a kocsilámpát, melly sugárait elég élesen veté a hintó belsejébe, hogy az ott következő jelenést kellőleg megvilágítsa. A lámpa fénye két irtóztató torzpofát mutatott, mellyek nyitott szájjal s meredt szemmel szegezték egymásra pillantásaikat. — A nagybácsi! — ordított föl Józsi. — Pipszi! — viszonzá az —hadgaztattyu ! tehát végre körmecskéim közé jutottál — s a nagybácsi Pipszlije felé olly forma mozdulatot tőn mintha galléron akarná csípni — sőt meg is tette. Józsi szokás szerint megpróbálta lefőzni az öreget: — Ah quelplaisirpourmoi! én is már rég vágyakoztam gyámnoki karjai után kedves édes nagybátyám! — hanem félre a tréfával ! azt soha meg nem bocsáthatom, hogy ön fogadóba szállt és nem hozzám — szerető unokaöccséhez! — Várj csak gazkülyök majd adok én neked gyámnoki kegyességet, hol az ezer forintocska? felelj! -Hja lássa kedves nagybátyám az ezer forintocskák hamar elmennek, kivált ha az ember mint én, még nagybátyját is kocsikáztatja! . . . Az öreg megparancsolá a bérkocsisnak hogy hajtson vissza a városba. Pipszi pedig boszúsan fordult a kocsilámpát még most is bámészkodva tartó bérkocsishoz. — Tökfilkó! hát igy szöktet kend nekem leányt ! — Bizony urfi, maga se tudta volna ez a jó ur megmondani: fu é vagye ány mikor elfogtam! . . . A nagybáty Gyböl unokaöcscse, de főleg az ezres bankjegy üldözése végett lővén Pestre, épen kedvenc helyéről a kocsmából tántorgott szállására, de mégis nehogy egyik másik ismerősével találkozzék, a legnéptelenebb utcákat kereste föl, s igy tévedt esetlegesen a Tündérutcába s a Tündérutcában Mihály gazda ***számu bérkocsijába s a bérkocsiban egyenesen unoka öccse szivére. Emiéi Euphemia azaz L á b sz ij Rézi kisasszony megszagolván a valót, az éjjeli szöktetést jobbnak látta másra bizni. Az iparlovagok eltűnt társuk felett egy pompás ebéddel parentáltak, mellyet ismét egy koppasztásra kiszemelt új candidatus fizetett számukra. Herr von Selő József arszlánból ismét tigris lett nagybátyja fodrászboltjában . . . Hogy az ezres bankjegy-