Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-06-03 / 125. szám

Budapest. 3-ik év 1-ső fele. 125 Csütörtök, junius 3-án, 1852. (Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén, min­dennap délután, divat­képek- s egyéb m­ei­ne Is­ékletekkel. Szerkesztőségi száll­ás:országút Huszár ház, első eme­let, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó hivatal: országút, Könewalder ház, földszint, hová az előfize­­tési és hirdetési díjak kül­dendők. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Előfizetési dij: Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr. évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz­­küldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évne­gyedre 4 fr. Hirdetése­k soron­ként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyor­san körülférnek. Két virág egy szálon. Két virág egy szálon Nem férhet, Két leányért a szív Nem éghet. Nem is ég az enyém Csak egyért, Ámde százzal ez egy Fel is ér. Nem kivánkozom én A mennybe — Ha bele nézhetek Szemedbe. Mindenik csepp vérem Egy öröm, Nem is járok akkor A földön. Láttam délibábot Fényeset, Melly a virágokkal Enyelgett. De sokkal szebb a te Mosolyod, Mellyel lelkemet el- Ringatod. Láttam már éjszaka Csillagot, Melly a sötétségben Ragyogott. Láttam aztán a te Szemedet, Ennél már szebb csillag Nem lehet. Láttam már az eget Tavasszal, Mikor megpiritja A hajnal. Szebb a te kedved a Hajnalnál, Tán az isten abból Szakitá. Susogó szellöcske A lelked, Az enyém haragos Fergeteg. Mégis ha e szellő Hozzá száll. Mi lesz a viharból ? Virágszál. Vadnai Károly. Egy titkos élet. (Folytatás. ) Ebéd után Miklós elutazott Zengő­lakra, az épülendő uj egyház előkészüle­tei rendezése végett, mellynek ő leendő lelkésze. — Aranka mért nem jösz be ? — szólt Hangai, látva, hogy lánya a liget fe­lé indul. — A kisasszony bizonyára jobb sze­ret a szabadon — monda Berécsi az atyá­hoz fordulva, — tessék őt kedvtelésének átengedni, korában a változékonyság szó­rakozása bir vonzingerrel. — Kérem atyám, engedj kevéssé a li­getben időznöm — esdeklék Aranka, — hisz Pártos úr is itt van. — No csak maradj hát kedves gyer­mek — engesztelődik ki atyja, megnyugva Partos jelenlétén, de nem is eszmélve, hogy legnagyobb ellene társaságában hagyá le­ányát. Berécsi majd a város és vidék több uraival ismerkedteté meg őt, s az uj kör­ben alig vevék észre a nap áldoztát. Hangai kilétének hire csak hamar el­terjedt a nők közt, s a féltékeny mamák mint Farkas ipját tekinték őt, Arankát pe­dig minden lépten méregető szemek és a­­kadékos megjegyzések fogadták. — Minden vidékit igy meg szokás itt bámulni, mint engem? — boszankodék A­­ranka — nekem e bárgyúság terhemre van. — Szerencsés kegyed, hogy nem vi­gyáz beszédjükre is, különben a közkiván­­csiság második okát fogta volna kitalálni, — jegyze meg Partos. — Talán valami itt szokatlan viselet van rajtam ? — Korántsem, de az érdek kegyed­ben rejlik. — Megfoghatlan. De hát mit be­szélnek ? — Hogy bizonyosan kegyednek kell Berécsi Farkas ur régvárt jegyesének len­ni — felesé Partos, mig szavai hatását a­­lattomban a lány arcán kémlelé. — Ez szemtelenség nemde ? — fa­kadt ki indulatosan ez — kérem mondja ne­kik, hogy valótlan, hogy nem vagyok. — Legfelebb csak leendő talán, kinzá­lt a szívtelen. — Ah! ez sok öntől; én haragszom. — Bocsánat, nem tehetek róla. — Vagy tán ön is hinni akarja ezt? — Mint hideg szemlélő tekintve a kellemes férfinak kegyedre halmozott ki­tüntetéseit, mellyek kedvező fogadtatásnak látszottak örvendeni, nem sok jószan kí­vántatik a világismerőnek, az előzmények­ből illynemű következtetéseket hozni. — Ez érzékenyen sért, hisz erről én még mit sem tudok, pedig mint leginkább érdekeltet, engem illet először. — Korántsem. A szülők és rokonok­­ helyben hagyása az első lényeg s csak ek­­­­kor engedtetik meg az ifjúnak a kisasszonyt s érdekelhetni, — folytató hálózását az a­lávaló. — De Berécsi csak nem fog így meg­feledkezni — szólt neheztelve a sértett Aranka. — Ez az általános szokás, s neki is hódolnia kell. — Most lesznek világosak előttem a tegnapi ellenvetések — mondá keserűen a leány — el vagyok adva ! És keservesen sirt. Partos pedig mosolygott magában. Hogy Berécsinek illy célzata volt e valaha, mint minőt ő előadott, csak a nép suttogásából gyanítható, de hogy Aranka kegyét már is örökre elveszte, arról egész bizonyossággal meggyőződött, felélesztvén ebben a legmardosóbb gyanút, mi csak ér­zelmi szentségét sérthető*. — Az istenért! mérsékelje magát ke­gyed — ügyelmezteté Partos — az embe­rek mind reánk néznek, inkább menjünk haza. — , — Én nem akarom többé azt az utá­latos embert látni — tört ki gyermekies makacssággal az ingerült. — Hiszen nem sértette­m meg kegye­det, — az egész csak a csacska nép be­széde, melly illy gyanúsításokban keres é­­leményt nyelvének. — Hiába menti ön, a tegnapi célzások­ból eleget tanulhattam, és — tévé utána zokogva — hogy saját atyám adott el, az kimondhatlanul fáj. — A mindenható szerelmére — ha­zudott a színlelő — ne gyanúsítsa kegyed az atyák legjobbikát, kinek nem lehet szán­­dékában angyalgyermekének szerencsét­lensége. — Úgy, de ha Miklós rávette — for­dult gyanújával testvérje ellen a leány — ő hozta az embert a házba és ő unszolt en­gem szüntelen feleletekre Berecsinek, két­ség sincs benne, ő okozá az egészet. — Kegyed nagyon fel van ingerülve, igyekezzék csillapulni, mert illy lélekálla­­pottal meg nem jelenhetik a társaságban. — Nem is akarok, vagy ha kell, meg­mondok nekik mindent — dacoskodok az ingerült gyermek, — így talán érdemetlenül, de bizo­nyosan érzékenyen fogná őket megsérteni __csititá a felfokozott indulat kitörésétől félni kezdő Partos. — Nem mélyebben , mint mennyire ők engem aláztak. — De gondolja meg, hogy valótlan, s ha akarna is lenni, az csak kegyetlen függ, ki azt mindig megsemmisítheti. — S meg is fogom. — Igen, de még nincs mivel küzdeni, az egész csak agyrém. — Oh nem agyrém, már messzebb ment. — De eddig legfelebb csak figyelem­re ébreszthet, korántsem hatalmazhat pe­dig fel dacra. Most még az egész megelőz­

Next