Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-02-14 / 36. szám
Budapest, 8-diik évi folyamat. 36 Combat, Február 14-kén. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb almellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH BÁLRÁS. Előfizetési díj : Postán: egész évre..................16 frt. félévre.......................9 „ évnegyedre..................5 „ Budapesten: házhozküldetéssel egész évre............................13 frt. félévre.........................5 „ évnegyedre .... 4 * Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. ■ A régi dal. Talán már rég el is feledted Az utósó éj álmait ? ! Midőn szerelmünk aranyhíd volt Mely a földről a menybe vitt ? Holott egy édes érzés szülte És nem búbánat a sóhajt, S minden szavunk egy tündérének-----Tudod-e még a régi dalt ? ... A csillagok bámulták üdvünk, És mind meganyi reszketett, Tán vágyták hallani beszédem Mit susogtam kebled felett, Vagy mosolyodat irigyelték , Mely beragyogta arcodat A szerelem édes szavára — — Tudod-e még a régi dalt ? Fejünk fölött lombos fák ringtak , Körülöttünk ezer virág, Melyeknek illatát a szellő Szerelmesen csókolta rád. A csalogány mint élő hárfa Énekre zendült ezalatt, És mi versenyre keltünk vele-----Tudod-e még a régi dalt ? És mondtad : hidd meg , fönn az égben Nem lehetnek ily boldogok , — Kik ránk ezer csillagszemekkel Tekintenek — az angyalok. Békét kötött a bű is velünk , S nem folytat már több viadalt, Szeretsz, a miként én szeretlek ! Tudod-e még a régi dalt ? És én feleltem : szivem gyöngye ! Bár messze újra távozom , De mint zarándok szent keresztjét, Képed magammal hordozom. S örök hűséget esküdöztünk S tevénk szent fogadásokat: Vagy egymásé vagy a halálé ! Tudod-e még a régi dalt ? S egy év után hogy visszajöttem, Te már akkor másé valál!! ! Az eskü nem jutott eszedbe, Sem a hűség , sem a halál — S most szivünk legkevésbé sem fáj , Elfeledtük a múltakat, A tavasz hoz újabb virágot-----Tudod-e még a régi dalt ? ! Lisznyai Kálmán. SZÁN - VERSENY. (Barátnőm emlékiratából.) Kempelen Ritától. (Folytatás). — Kezedről, nem szivedről szóltam Lenkém — dadogá, a féltékenység egész erejével szorítva jobbomat. — Ki rendelkezhetnék, s ki fogadná el kezem szív nélkül, — kérdém a tapasztalatlan gyermek csodálkozásával. — Kik hozzád, s hozzám legközelebb állnak — egészité ki 01- t a keserű célzással. — Ne légy oly bizalmatlan — feddém s hogy felvidítsam, az első négyes zenéjére figyelmeztetem őt. Midőn körben álltunk minden szem Ottó szép alakja felé volt irányozva, minden ajkot dicséré, minden pillanat őt kisérté — mindenik irigyem volt, hogy én nyertem öt táncosomul. Túl boldog keblemben reszketett a szív, mely Ottót egy életre övének mondhatá; — nem tudtam képzelni hatalmat, nem körülményt, mely elválaszthasson tőle. A négyes után Ottó egy huszártársával a mellékterembe sietett — atyám üdvözlésére, kivel érkezte óta még egy szót sem váltott. Én a theaasztalhoz voltam menendő, az úton érkezett vendégeket akarván megkínálni, midőn megfordulok, s Erdős merev pillanataival találkozom, ki még mindig szoborként állt a négyes előtt elfoglalt szögletben, mintha körüle mi sem történt volna . f ajkába harapva mélyen gondolkodott. — Barátom — szólítottam meg — ön nem látszik osztozni víg kedvünkben, mi bántja önt ? — kérdem részvéttel. Szavaimra összerázkódott — hosszasan nézett reám, végre kezem után nyúlva, alig érthetőleg tördelte. — Mi bajló ön ma Lenke! Anyiszor hallott szavak voltak ezek e napon, hogy egészen elmosódott előttem jelentőségük, de e keserű tompa hangban anyi érzést, fájdalmat véltem hallani; — a tükörbe pillanték, mert én is hölgy, s igy egy kevéssé hiú is voltam, hogy szavainak igazságáról meggyőződjem. Arcom a szokott fehér piros gyermekarc volt, fejemet körülfutó lenge szőke fürtök örezték; homlokomra a szerelem égető sugara világított, kék szememben a célt ért boldogság fénye gyöngyözött, öltözékül hab fehér könnyű angol tüli ruhát viseltem, háromszor körül futó röpkény ágakkal, melyek bokrául hasonlóan friss folyondárt választék, nyakamat, fejemet, karomat nem emelte semmi ékszer s díszítés. Erdőshöz fordulva elégedetlenül, s állítására válaszul tagadólag ráztam fejemet. — Nézze — sóhajték utána kiegészítésül, s az ajtóban megjelent kedves nőalakra mutatva. E nő, gróf Zobiecky ezredes özvegy leánya volt, ki minthogy városba jöttekor lakást a miénkkel átellenben választott, látogatást is tett nálunk, atyjával s még egy hajadon nővérével a gyönyörű Paulával.