Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)
1859-05-26 / 62. szám
Budapest 10-dik évi folyam. 62. Csütörtök, május 26-án 1859. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb feliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap, és számos műmelléklettel. Szerkesztőségi szállás: szerb utca, 5. sz. 1. em. az egyetem mögött. Minden kézirat, előfizetési , és hirdetési dij ide utasítandó. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Felelős szerkesztő és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt Egész évre . . . . 17 új írt Félévre.....................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések: Gyorsan közöltétnek , egy hasábozott sorért 5 uj krajcár fizetendő. Mondtam Miska! — Mondtam Miska ! — ne csalj engem Egerbe , Bor, vagy lány, — de, egyik bajba kever be. Mint a mezőn, annyi ott a Szép virág, — S jó boráról emlegeti Fél világ. Mondtam, mondtam, — hiába! itt Vagyok már; De az eszem tudja isten Merre jár. Az a kis bor ártott-e meg Vagy talán, Barna szemmel az a szőke Kis leány ? . . . Nagy annak a kis bornak az Ereje; De azért tán megbirkóznám Még vele. Hanem az a szőke kis lány Bizony már, Nagyon itt a szivem lelkem Körül jár. Egy lépés még, — és ez élet, Vagy halál! — Mert a szivem mindjárt hadi Lábon áll . . . Tartá pedig magát eddig Mint a vár, Melyhez nincs az ellenségnek Kulcsa már. S az a kis lány nem is izén Háborút: Egyszerre csak kinyittatja A kaput. Kitűzi a piros zászlót, S mosolyog, — Úgy látszik hogy tetszik neki A dolog. Veszedelmes egy ellenség Mondhatom , Úgy fogok ki rajt’ hogy magam Megadom. Megadom meg, hogy ne adnám , Sors keze. ... A templomban ismerkedtem Meg vele. S ott láttam még — hányszor lesz én Nem tudom, — Hanem mintha járnánk immár Egy úton. S ami föl sem ötlött volna Az előtt, . . . Utószor is templom körül Láttam őt. — Mondtam Miska! — ne csalj engem Egerbe. Bor vagy lány, de egyik bajba kever be. Vecsey Sándor: AZ ARANYGYAPJÚ, Elbeszélés. Vértesi Arnoldtól. (Folytatás.) Ez kétségbeejtő! Épen nem lehet csodálni, ha e gond , izgatottság, remény, aggodalom közepett nem tudott elaludni a szerencsétlen Aladár, s azon gondolatra jött, hogy órák hosszáig bámulja az égnek csillagait, s az utcák lámpáit. Meg is látszott másnap halvány arcán, bágyadt szemein az éji virrasztás, anyira, hogy midőn néhány szóra Kis Antal úrhoz bement , a tekintetes asszony meg nem állhatta, hogy részvevőleg ne kérdezze: miért oly halvány? Aladár valami tisztességes fillentéssel felelt. Azt csak nem mondhatta, hogy egész éjjel a csillagokat s az utcai lámpákat nézegette, és száztízezer forintos asszonyról ábrándozott. A jó asszonyság, kinek arcképét lefestette egyszer Aladár (csupa unalomból), nagy részvéttel viseltetett az ifjú iránt. Most is majd megölte szívességeivel (betű szerint kérem érteni) : megetetett vele három emberre való kalácsot, befőttet, s zongoráztatott neki Róza leányával megállás nélkül. A kis Róza lesütötte szemeit, csak néha merészelte félénken fölemelni Aladárra, ki az átvirrasztott éj után ma rendkívül higgadt, okos volt. Nem értett a kis leány sötét tüzes szemeinek pillantásából éppen semmit, hanem azt nagyon jól tudta, hogy egy szegény hivatalnok leányával beszél. Róza ellenben csak a szép sápadt arcot látta, s ahelyett, hogy Aladárnak hideg, épen nem költői szavaira figyelt volna, csak költeményei csengettek fülében. (Beszélyhre ez alkalommal jóakarólag inti a fiatal leányokat, ne olvassanak költeményeket. A tapasztalás mutatja, hogy azon kisasszonyok, kik nem szoktak olvasni, igen elégedettek, s különösen jó egészségnek örvendenek.) Mikor Aladár eltávozott, Róza még sokáig nem tudott egyébre gondolni, csak reá, arra a szép sápadt arcra, azokra a kedves versekre. A szeretetreméltó ifjú pedig eltávozván, találkozott Kálmán barátjával, s igy szólt hozzá: — Orvost nekem, hamar orvost! Tönkre van téve gyomrom, fülem. Két egész órát töltöttem Kis Antal uram családja között. E gyöngéd megjegyzés után azonban nem sietett orvoshoz Aladár, hanem Kálmánnal értekezni kezdettek az aranygyapjas bárányról. Menyit szaladozott a két gentleman pénz után, menyire küzdöttek, hogy a szabó szivét meghódítsák ? az siralmas hosszú történet, de vége örvendetes lett. Kaptak elegáns ruhákat, s egy derék úriember, ki a fiatalságnak nagy barátja volt, kerített nekik 150 percentre pénzt (nem azért, mert tíz év óta ez kenyérkeresete, hanem csupán tiszta barátságból). Ezután az ifjak az aranygyapjú rovására egy jó estét töltöttek még Pesten, s következő nap hajnalban már a vasúton voltak. Útközben nem történt semmi szerencsétlenség, ami anyagul szolgálhatna rémes elbeszélésekre; még csak egy ablaktábla se tört össze. Elértek Szegedre, s onnan a két ifjú kocsin folytatta útját, míg végre föltűnt a láthatáron a kedves falu tornya, hol az aranygyapjas bárány élt, elrejtve a világ szemei elől, mint a szende ibolya, vagy a drága gyöngy a kagylóban.