Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)

1863-01-17 / 8. szám

59 — Annak már van mit inni, magam vittem el néki. — Maga egy angyali teremtés, mond Koloska felugorva, és nyakába borulva, mi nagyon hamar megbarátkozunk. — Kérem . . . nagysád . . . szól a komorna mentegetődzve. De mikor ifjú, egy lelkületű az ember, rangot, állást könyen félretesz, felejt. Lel kellett ülnie és elbeszélnie az öreg nénike gyengeségeit,fél óra múlva Koloska tudta a ház minden szokását, és igy ha vétend ellenük, az csak pajkosság lesz. A beszéd a farsangra került. — Jaj nagyság kérem ne is emlegesse, csak a naptárból tudom, hogy már farsang van ; de igaz, hazudnék, holnap a szom­szédban, Felső-Lebenyen lesz nagyszerű táncmulatság Sándoréknál. — Mit mond ? Sándoréknál holnap táncmulatság ? — Igen, és én meg vagyok hiva. — Hogyan­­ maga meg van hiva ? — Igen, hogy a kisasszonyok fejeit és ruháit hozzam rendbe. — Hát az enyimet ki fogja rendbe hozni ? — Micsoda ? hisz nagyság csak nem megy oda a bálba egyedül? — Mért egyedül­? nénémmel. Erre a komorna elnevette magát. — A nagyságos kisasszony tiz éve már a templomban sem volt az pedig itt van orra előtt, nem hogy a másik faluba menjen, éspedig mulatságra. — Nem tudom mi van azon nevetni való. Szépen meg fogom ötöt kérni, és ő bizonyosan el fog jönni. Ida kacagott. — No akkor nagysád szépen itthon fog ülni, ha azt várja, hogy vele megy. — Maga haragítani akar röhögésével, és én bebizonyítom, hogy ott leszek. Az ingerült hang után csend lett a szobában, Ida az ágyat iga­zította a kanapén, Koloska észrevette, hogy nagyon szigorú volt iránta újra beszélni kezdett. -- Mondja csak, hogyan megy maga a szomszéd faluba? — Hát gyalog. — Nincsen ló az istállóban ? Dehogy nincs, nyolc igás ló, azután ő nagyságának négy hintós lova, de annak csupa állástól meg van pókosodva valameny­­nyi lába. — Nem tesz semmit, és szán van-e ? — Szánk­a minőkön az erdőre járnak, az a cifra chinai szánkó már rég szétmállott. — Az sem tesz semmit, majd egy fonott szekér kast, és abba két zsúp szalmát bedobunk, a meztelen talpú szánra. — De mit gondol nagyság ? — Azt, hogy maga nem megy oda holnap gyalog de én sem. — Hogyan ? — És hány órakor szándékozik Felső-Lebenybe ? — A­mikor ő nagysága lefekszik, négy után. Most Koloska kacagott. — Négy után ? aludni menni ? No de mi is aludni mehetnénk, mond, kis gyémántos zsebóráját megtekintve, épen éjfél, ez az ideje az alvásnak oly korunknál, mint mi vagyunk, folytatá felemelkedve és a tükör előtt ruháit bontani kezdve, köszönöm a jól tartást, meg­lássa, mi ketten együtt megrövidítjük a tél éjszakáinak hoszát, de mindenek előtt hallgatagság, nénémnek nem szabad tudni terveink­ről semmit. Ígérje meg, hogy mindent rám biz, és lépéseimben szá­molhatok magára. Kezét nyújtotta, melyet a komorna szerénységből megragadni vonakodott — és mit, félre minden ceremóniával, tudja meg, holnap együtt frizírozzuk a Sándor kisasszonyokat, meglássa, minő furcsa fejeket fogunk összeállítani, de ide a kezét, hogy el nem árul. A két leány oly bensőséggel szorított kezet, mintha évek óta ismerte volna egymást. A vetkőzés lassan folyt. — Mondja meg , vannak-e virágok , mert az a fődolog a bálhoz. — Az öreg Simonnak van elég az üveg házban, tegnap a­min bepillantottam, láttam, hogy egy pár kamélia is virágzik, de azok­hoz nem szabad nyúlni, a helyen, hol megnyílnak, leveleik le­hullnak. — Mint a falusi egyszerűségek. Holnap, ha felkelünk, készítsen egy ollót, bemegyünk, és a mi virág van, mind levágjuk, megörülnek a lányok. (Folytatása következik.) Egy orosz hercegnő. (Regény.) Írta : Gonzalez. (Folytatás.) De a szerelmes nem képes soká hinni, hogy bálványának tö­kéletlenségei vannak, habár oly világosak is, mint mindnyájunk előtt a nap, ő lenne az egyedüli, ki még sem hinné azokat, s tagadná mindenki ellenében. De mily nagy lett a fogoly öröme, midőn egy havi ítéleti fog­ságát kitöltve, Mouriakin herceget közelitni látta. — Barátom, mondá neki részvéttel a diplomata, ha ő felsége a cárnak kötelessége volt megbüntettetni a fegyelmi törvények áthá­gását, úgy ma ezennel jutalmazza ön bátorságát. Ön zászlóstiszti rangra lépett, lm kinevezési okmánya. A tudakozódások után, miket mi magunk szereztünk ön családja, fényes neveltetése, minden főnö­kétől elismert példás viseletéről, felséges uralkodónk el akarja önnel feledtetni a katonai parancsok által érzett szigort, és ő önnek meg­engedi, hogy elmenve, oly hőn szeretett anyját is részeltesse szeren­cséje örömeiben. Örömköny­vezgeti az ifjú szemeiben. — Herceg, hogy hálálhassam meg valaha ? •— Én ismerem a jó Nathaliet, folytatá résztvevőleg a herceg; ő egy régi hű tiszt erényes özvegye, vagyon s rokonok nélkül, s ön Sándor egyedüli reménye, büszkesége s földi öröme. Látja ba­rátom, én tudom önnek nevét, származását. Az uj zászlóstiszt megfogá a főur kezét s megcsókolá. — Herceg, ön túlzó jó hozzám. — Ne nekem köszönje Sándor, én részemről mit sem tettem, csak leányom akaratát teljesítem s töltöm be híven. Az őr azt hitte, hogy álmodik. Valóban, egy édes álom­.Ve­­ratchka gondolt reá, ő neki köszöni szerencséjét, ő hozta neki, mint egy tündér, katonai jövője első kincsét, az első kapocs, mely köze­lebb hozza az egyszerű cadetet a nemes hercegnőhöz. Oh, mint hely­rehozta sértő kitételeit, de egyszerre egy komor eszme elűzte az örömsugarakat, nem ez volt-e a jutalom, mit oly szívtelenül említett Verátokká? ő egy kinevezési okmánnyal fizeti meg feláldozásomat, hogy joga legyen elfeledni megmentőjét. Sándor kezeit homlokára kulcsolá, azt hitte, hogy szivének meg kell hasadnia. — Ifjú barátom, mond a herceg, az ajtó küszöbhöz érve, ön anyjának kis birtoka Beau-Glaives kastélyomtól alig egy mértföld­­nyi távolra van, Iszog mellett; igy remény­em, hogy leányom és én mielőbb vendégeink közt láthatjuk a bátor tisztet, kinek hős tette fe­lül emelkedik hálánkon. Mi még ez estre a toulai kerületbe utazunk * ÓCEÁN-E A SZÍV. Oceán-e a szív, Hogy ott az örömek Oly ritkák, mint tenger Fenekén a gyöngyök ? Nem óceán a szív, Csak kis forrás, melynek Lassan csörgedező Cseppei — örömek! Könnyen zavarodik A kis forrás árja, Ha bele szökik a Bánatnak békája. Bálint Gy.

Next