Hon és Külföld, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1846-11-22 / 94. szám
Tartalom . Maryland. El egy tár. HON ÉS KÜLFÖLD 1846. (Második félév.) 94-VIR SZelI. Kolozsvár. Vasárnap november 32-kéu 1846. Maryland. (Folytatás.) Térítési kísérletek. London martius 3-kán 1633-ban. Ez időben sokszor megfordulok Dunafallinnál ’s szép unokájánál. Londonban sehol sem tudom az üres időt oly jól tölteni, mint ott. A hölgy — te utolsó leveledben gúnyolódol szivemmel — igen is szivemre hatott, de szeretetnek és szeretkezésnek nem lehet azt nevezni. Semmi szenvedély, mely alatt másnak meg kellene hajolni. Nehezen válnék meg e’ presbyterián család társaságától; de őt nélkülözni nyugalmam elvesztése, szerencsém romlása nélkül lehetne-é? E’ tekintetben szeretek belszózatomra hallgatni. Legelső jelenet életemben, hogy egy hölgy, lélek, szépség és tiszta szive kellemeivel egész valómat magához ragadta. Ha pedig a Mary társaságában vagyok, csak azon csendes tetszés és kéj az, mi engem éltet, semmi egyéb. Csendesen hagytak mindennapi szeszélyemben. Éppen oly megelégedetten távozom, mint jöttem. Idézéseinkben nincs semmi, mi valamely szenvedélyre mutathatna, jóllehet megengedem, hogy e hölgy képpes lenne szenvedélyre lobbantani. Azonban nem sokára tapasztalata, hogy ha magánosan vagyok szobámban, sokkal nagyobb vágyat érzek magamban azon társaság iránt, mintsem azt azon társalgási érdelet lecsendesíthette volna. Tapasztalata, hogy midőn Marynál nem valók, véletlenül szebbnek képzelem őt, mint találom valójában látogatásomkor. Sokszor ábrándos álmodozásokon érem magamat é s meggyőződöm, hogy nem a valóság, hanem csak a képzelő erő az, mi a szenvedélyt fellobbantja, a legrövidebb út annak kikerülésére, a képzelgés szemfényvesztő játékainak eltávoztatása. Azt tevem én is, és soha sem ülök egyedül, igyekezem Maryt úgy tekinteni, mint közömbös személyt; gyakrabban fordultam meg más társaságokban; soha sem ültem munkátlanul ’s igen rendetlen időkben jelentem meg Ofallinnál, így Marynak minden bájai mellett is uralkodtam magamon. Kövesd példámat Harrym, ha egy Maryra találsz. Ofallint kevesen látogatják meg; unokája társaságában még ritkábban találtam idegen fejérnépeket. Londonban a házból csak nevezetességek megnézésére 3s templomba mennek ki. Mary egy Fracasteli nevű fiatal olasztól tanul hárfázni. Ez bizonyos tekintetben a1 házhoz tartozik ’s a3 Dun Ofallin teremtménye, ki őt a1 katholika vallástól elszakasztotta ’s a3 presbyteriana hitvallásra téritette. Nem tudom mit gondoljak erről. Szinte gyanítom , az igéző unoka kellemeinek több része van az említett térítésben, mint a tiszteletre méltó öregnek. A’ fiatal ember nem rejtheti titkát; csupa tűz ’s lélek, ha tanít, midőn Maryhoz szól ’s Mary rá mosolyg. Olyan, mint ki magán kívül van. Egészen más, mikor az ember vele külön beszél ’s ha Mary jelen nincs, olyan mint hókszén. Mary legalább a’ társaságban oly nyájasan viseli magát iránta, mint irántam, vagy akárki más iránt. Néha úgy látszék ugyan nékem, mintha irántai magaviseletébe valami gyengédség vegyülne; néha pedig, mintha szembetünőleg több hidegséget mutatna hozzá, mint rendszerint. Nem tudom, mint vannak a’ fiatal emberek egymással. Hoszszasabb ’s bizalmasabb társalgásából minden világosan ’s jól ki fog tetszeni. A’ dolog engem nem is igen érdekel. Az öreg nem hagy nékem békét térítési kísérleteivel. Mary is a’ dologba avatkozott , gyanithatólag nagyatyjától ösztönöztetve. Vele azonban könnyebben boldogultam, mert nála a szív vallása az ész vallása felett áll, így neki teljes igazsággal elmondhatom : „Mary, egy istenünk, egy hitünk — a’ vagy gondolhatja-e, hogy mint presbyterianus őszintébb, jobb ember lehetnék ?” — nem mylord, felele ő szilárd hangon. „Vagy gondolja-é, kedves Marym, hogy katholikus elei a’ fővalóság előtt kisebbek volnának, mint a’ presbyterianusok ?” Nem felele ismét előbbeni szilárd hangján. Most tehát, folytatom tovább, elmondom ön előtt nyilvános ismereteimet. Az emberek véleményeiben közönségesen sok tévelygést és érvénytelent találok; legjobb azokban az, ami