Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)
1847-11-02 / 18. szám
— 358 úgy itt sem a kereskedőhelyre épült a megyeház, így az erő, mely különben egy helyütt felségesen terjedne , megoszlik, s egymás’ hiányát érzi , mig együtt egy a másikat emelné. F. hó 1 6-kán törtünk át a fenemlített Vásáros-Namény előtti bukáson. — Még tán most is ott ülnénk, ha a sors egy megyei főbb tisztviselőt nem hoz szabadításunkra. — Parancsai az épen naményi vásárra siető embereket iiték segítségre — mihez a bakon ülő egyén’ czifra zsinorzata is adva nyomatot, kocsink a sáros malheurből kirántatott. Vásá ros-Namény szinte egy mezővárosi példány a nyílt világban.—Ha sara mindjárt nagy is, vására népes, fogadója azonban minden kritikán alulinak találtatott. — Egykor majd , ha a tiszagőzhajózási társaság életet hozand a csavargó folyam partjaira ; ha a mostani fogadó helyett a tervezett rendesebb új vendéglő állandó s gyorskocsik fogják jó macadamizált utain a folytonos közlekedést más távolabb helyekkel fentartani, — ekkor fog élni Vásáros-Namény. De mig több hiányai közt meredek hidjánál oly bajjal lehet járni, mint most — mig a kis terhű kocsi elé fogott, s a híd’ romlott eleje miatt összevissza bukott lovakat dorongokkal kell előbbi helyzetükbe segíteni—addig szunnyadni fog mostani álmos lengésében. Végre átérve a Tisza’ túlsó partjára , megmenekedtünk úti bajaink nagyobbjaitól. — Finálét pillantok hát Szabolcsra. — Isten veled — gondolom — te hires Nyír — paradicsoma az utaknak — 115 □ mérföldnyi szabadságparódia ! Isten veled viszonlátásig! mi, ha utaid nem javulnak , Ítéletnapra maradhat. A mint Beregbe jutottunk, a nap is, mely eddigi keserves vándorlásunk’ szemléltetése elől fellegfátyolba rejtezett, kilövelve jótékony sugarait , édesen esett tiszta fényénél szétnézni Beregszász’ kedves vidékére a magas töltések’ ama részéről, melyeken jó az út, s a Tisza’ árja maga idején sem dühönghet. S nekünk, kik a hegyek’ költői tájaihoz éltünkön át szokva voltunk, gyönyör volt a távol láthatárban kéklő munkácsi, s a közel beregszászi hegyeket megpillantani.Utunk mellett mindenütt rózsabokrok mosolyogtak , a virágokat szellő lengeté , s szelíden hajlongva felénk — osztoztak illatukkal. Lehetlen volt meg nem állíttatni lovainkat, hogy a vadrózsák’ egyikéből szakaszthassak, — mert mióta Kuthy Lajos „Toulouse’ Sapphóját“ olvasom , becsülni kezdtem e virágnemet. — Szerinte ugyanis függetlenül nyílik a pusztában. Kertészolló nem nyirbálja lombját, nem virít senki tetszéséért s annak adja magát, ki csak érte látogatja a — — magányt.“ Beregszász — igénytelen kis városka , tája , egyháza , s a megyeház , emelik hírében. Magas, karzatos tornyu temploma góth stílben épült, s mint a bolthajtáson olvasható fölirat mutatja, a 16-dik században készült el, a következőben elvontatott, mig falai két századig daczolva az idő’viharával, 1846-ban csinos ízléssel az ó német stil’ szabályai szerint felékesítve — helyreállíttatott. A mint Bergszászt elhagytuk, egy lejtőről leereszkedve — az eddig látott tájak’ legszebbike nyílt meg előttünk. — Tágas völgy, melyen közönkint sűrű fák’ árnyában falvak fekszenek, azon sajátságos nyúlánk idomú — fából emelt sötét tornyokkal, melyek e felső vidékeken oly gyakoriak. — Éjszakra messze hegyek sötétlenek , hazánk’ határit képzők, — melyek mögött gyászos az ég,s az elhunyt nemzetnek nem világít többé az egykor élvezett arany szabadság’ drága napja. — Kelet felé távol reménypontként gyöngén kékellenek a mármarosi hegyek, jelen utunk’ czélja. A nap épen búcsúzott, mellettünk munkájokról hazatérő férfiak s nők énekeltek. — Énekük találkozott gondolatimmal , s ez ismert dal’ zengésinél: „Túl a Tiszán van egy város Beregszász — Volt szeretőm néha ötven , néha száz. Volt szeretőm néha száz is — De jó volna most csak egy is!“------felébredt lelkemben a vágy a messzehagyottak után. Szemek, mint fölöttem a tiszta ég oly kékek, ragyogtak képzetem előtt— a legszelídebb halvány arczczal szőke hajfürtök’ árnya alatt. — Fülemben szavai hangzottak , s én !... mellett érzém magam’, boldogító körében , enyelgő anyja s testvérei közt — zongorájánál — játszva a legkedvesb emlékeztető zenedarabokat.—Oh beh határtalan jól esik az ember’ szivének távol földeken ily lény’ szellemével mulatni. — Mosolygva tűnik el előttünk minden tárgy — s röviddé varázsul az úti idő. Tisza-Újfakön éji állomásunk. — Sószállítási hely s a kincstár’ birtoka, telve hivatalos tiszti épületekkel. Elég tiszta, fogadója ajánlatos. Midőn jövő reggel elhagytuk, az eső’ sűrű csöpekben hullott alá a sötét fellegekből, s mi köpenyünkbe burkolódzva hallgattunk kocsinkban egymás mellett. — Utunkban feküdt Ugocsa megye főhelye — Nagyszőllős. — Megyeháza előtt helyesen rendezett kis kert fekszik, mely egyszerűségének csínt kölcsönöz. — Egy messziről szemet szúró zöld színre mázolt fedelű templomán kívül báró Perényiék ószerü kastélya voná magára figyelmünket. — A város felett meredek sziklán omladoznak az egykori .