Honismeret, 1993 (21. évfolyam)
1993 / 5. szám - ÉVFORDULÓK - Száz éve született Szent-Györgyi Albert (Kálmán Gyula)
Középiskolai tanulmányait a fővárosi Lónyay utcai református főgimnáziumban végezte. Későn élő diáktípus volt, a gimnázium első éveiben szinte semmiféle jelét nem mutatta a tehetségnek. Ötödikben félévkor három (!) tantárgyból - köztük kémiából - is megbuktatták, s csupán korrepetitorok segítségével léphetett a felső osztályba. Diákéletének e válságos korszakát is fölidézte abban a tévéinterjúban, amelyet 80 éves korában, 1973 októberében adott, amikor negyedszázad után ismét szülőhazájába látogatott: „Nagybátyám (Lenhossék Mihály egyetemi tanár - K. Gy.), aki nagyon koraérett volt gyermekkorában, azt hitte, hogy a kiváló emberek mind koraérettek. Én pedig nagyon későn kezdtem fejlődni, úgyhogy a családban énrám úgy néztek, mint egy hülyére. Amikor tizenöt éves koromban azt mondtam a nagybátyámnak, hogy tudományos pályára akarok menni, akkor ő kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen és azt mondta, hogy legföljebb kozmetikus lehetne belőlem... Szent-Györgyi Albert a gimnázium utolsó két esztendejében teljesen megváltozott. Rengeteget olvasott, s immár végérvényesen elhatározta, hogy a tudományos pályára fog lépni. Érettségi vizsgája jól sikerült, így 1911 őszén a fővárosi tudományegyetem orvosi karán folytatta tanulmányait. Nagybátyja, Lenhossék professzor intézetében medikusként már elmélyült tudományos kutatómunkát is végzett. Itt írta első tudományos értekezését, amely a végbél hámrétegének szövettanáról szólt. Ugyancsak egyetemistaként több jelentős cikket közölt kora legrangosabb tudományos ismeretterjesztő folyóiratában, a Természettudományi Közlönyben is. Harmadéves korában már úgy emlegették Szent-Györgyit szakmai körökben, mint ígéretes szövettankutatót. A háború után Pozsonyban, Prágában, Hamburgban, Leidenben, Groningenben dolgozott. Groningeni munkássága professzora váratlan halála miatt szakadt meg. Ekkor Hollandiából Londonba ment, ahol - rövid ideig - mint a Medical Research Council vendégkutatója dolgozott. F. G. Hopkins segítségével került a híres ősi angol egyetemre, Cambridge-be (1926— 1930). E nagy múltú intézetben és az amerikai Rochesterben lévő Mayo Klinikán a mellékvese-kivonatokkal kísérletezett. Olyan vegyületet sikerült izolálnia (mintegy 15-20 grammnyi mennyiségben), amely erős redukáló hatást fejtett ki. (A redukció az a kémiai folyamat, melynek során oxigént vonunk el, vagy pedig hidrogént építünk be egy vegyületbe.) Az előállított „anyag" fehér színű por volt, vízben és szeszben jól oldódott. Szent-Györgyi kezdetben hexuronsavnak nevezte el, s még ő is alig sejtette, hogy ez nem más, mint a C-vitamin. Tudósunk a birminghami egyetem világhírű kémikusát, Sir Norman Haworth-szot kéri föl a felfedezett új anyag vegyi szerkezetének meghatározására. Csakhogy a kikristályosított mennyiség nem volt elegendő ehhez a fontos lépéshez. A kísérleteket szüneteltetni kellett. Itthon időközben megüresedett a szegedi tudományegyetem orvosi vegytani intézetének professzori széke, amelynek betöltésére a kijelölt egyetemi bizottság levélben kérte föl Szent-Györgyi Albertet. A Budapesti Közlöny 1928. szeptember 16-ai számában jelent meg egyetemi tanári kinevezése. A hivatali esküt 1928. szeptember 29-én tette le a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Tanácsának III. rendkívüli ülésén." A professzor külföldön folytatott kutatásainak befejezésére két esztendő szabadságot kért. A mindössze 37 esztendős új egyetemi tanár 1930. szeptember 26-án foglalta el szegedi katedráját. A Kálvária tér 5/B. szám alatti épület alagsori termeiben berendezett orvosi vegytani intézetben jóval szerényebb tárgyi feltételek várták, mint a nyugati laboratóriumokban. (Öt esztendeig dolgozott itt, minthogy a Dóm téri korszerű intézet csak 1935-ben készült el.) Szent-Györgyi Albert karizmatikus egyénisége, zseniális szelleme rendkívüli nyereségévé vált a szegedi egyetemnek és az egész magyar tudománynak, kultúrának. A korán őszülő, 6 Az interjú teljes szövege Kardos István: Tudósportrék (Kossuth Könyvkiadó, 1984) című kötetében jelent meg. A lélegzőfelszín nagysága az ember és az emlős állatok tüdejében (Természettudományi Közlöny, 1912. április 1. 338-339. o.); Az emberbőr ipari feldolgozása (1912. május 1. 403. o.); A rovarok hallása (1913. április 1. 333-334. o.); Az állatok fényérzékenysége (1914. március 15. 263-267. o ); A kalcziumklorid védő hatása a szervezetben (1914. május 15. 355-356. o.); Szokatlan termékenység (1914. május 15. 431-432. o.) . Közli Szabó-Zallár az 1. jegyzetben idézett művének 14. oldalán. 10 Szabó-Zallár im. ugyanott.