Honismeret, 1998 (26. évfolyam)
1998 / 6. szám - TÁRLAT - A főváros és a nemzet múltja iránti elkötelezettséggel. Skultéty Csabával beszélget Székely András Bertalan
tőlem függ. Akkor még édesanyám élt, hogy neki ne legyen semmi problémája - a kapcsolatot közöttünk a magyar politikai rendőrség nem tudta keresteni egy „alkotói" nevet. Az Ugocsa megyéből származó nagyapámat hívták Skultéty Ambrusnak, az akkor született kisfiamat Marcinak, így lettem én Ambrus Márton hirtelenjében. A véletlen úgy hozta, hogy a szlovák szerkesztőség egyik tagja, akivel a gyermekeink révén barátságba kerültünk, azt mondja: nézz ide, most vettem egy múlt századi acélmetszetet Pozsonyból. Megnéztem, érdekesnek találtam. Másnap bementem egy müncheni antikváriushoz, csak úgy. Volt egy gyönyörű melián Budája az 1600-as évekből. Ötven márkába került, úgy gondoltam, ennyit ezért nem adok. Hazamentem, a következő éjjel nem aludtam, mégis valami csodaszép dolog, ami a kezemben volt. Visszatértem másnap délidőben, valaki már megvette. Ekkor elindult valami: először csendes düh, és aztán fokról fokra érdeklődés, és ez lett mindannak ami jött, a háttere. A nyugati világban élés csak néha volt olyan idillikus, mint ahogy azt a vasfüggöny keleti oldalán elképzelhették. Azokkal szemben, akik a vasfüggönytől keletre, tehát Magyarországon vagy a szomszéd államok valamelyikében magyarként éltek ezekben az évtizedekben, ott nyugaton sok mindentől megkímélődtem. Egy dologtól azonban nem, ez pedig a magyarkénti magányosság. És ilyen magányos órák nyújtották a lehetőséget a csendes búvárkodásra, antikvariátusok, aukciók látogatására Münchenben és másutt. Nemegyszer előfordult, hogy egy aukción szerepelt egy hungaricum, s nehogy az valamely német levéltárba, vagy könyvtárba kerüljön, megvettem, olykor bizony hitelbe is, így jött létre esztendők során valami, amit gyűjteménynek lehet nevezni. Vissza kell térnem a hungaricák gyűjtésének a történetére. Eszmeképem lett Apponyi Sándor, akinek rengeteget köszönhet a szaktudomány, maga a Széchényi Könyvtár is, mert a gyűjteményét legjobb tudomásom szerint nekik hagyta. Volt egy kiadója Münchenben, úgy hívták, hogy Jacques Rosenthal. Őket a háborúban megmentette egy bizonyos Koch nevű úr és családja Münchenben, később ők lettek az antikvalitás utódai, kiköltöztek München mellé. Egyszer azzal fogadott engem: hát maga már megint itt van, tudja mit, üljön le, mindjárt jövök. Felment és lehozott egy poros mappát a padlásról, mondván: húsz évvel ezelőtt hagyta itt valaki, nem jön érte senki, hátha érdekel. Hát ez valóságos aranybánya volt, a Podmaniczkyak aszódi birtokáról való. Csak később tudtam meg, hogy az aszódi levéltár elpusztult, és abból valamelyik Podmaniczky vihette magával nyugatra ezt az értékes anyagot a múlt század elejéről. Találtam közte olyanokat, mint az első magyar lóverseny hirdetmény, egy másik dokumentumot Széchenyi és Wesselényi nevével; megtaláltam egy aszódi vizsgajegyzéket, benne Stephanus Petrocivh és Alexander Petrovich, vizsgázott retorikából és még valamiből... Akkor teremtették meg Kisfaludy Sándor és társai a Balatonfüredi Színházat, amikor az első pestit még építették. Megleltem a prológusát, amit nem lehet tudni, ki írt, valószínűleg egy írnok, nem Kisfaludytól származik. Az akkori Podmaniczkyak evangélikus egyházi és iskolai kegyurak voltak, így birtokomba került az aszódi evangélikus iskola több osztálya diákjainak a névsora, a szülők neve is a foglalkozásukkal. Asztalos István az aszódi múzeum igazgatója, akinek ezeket egy-két kivétellel ajándékba felajánlottam, s ki nagyon jó barátom lett, nagy hasznát vehette. Egy másik ilyen egy szép nagy hirdetmény, hogy a Podmaniczkyak kegyúri területén az evangélikus templomokban hol van istentisztelet és mikor, egyikben ekkor és ekkor magyar, a másikban ekkor és ekkor tót, a harmadikban német nyelven. Ragyogó korkép! Az anyag zöme tehát a legkülönbözőbb helyekről származik, és így alakult ki az, amit hazahoztam, amikor visszatelepültem Magyarországra. Itt hevert budapesti lakásomon a fiókjaimban, amíg létre nem jött ez a kiállítás a Széchényi Könyvtárban. A megjelent katalógus alapján a gyűjtemény öt fő csoportját éreztem elkülöníthetőnek. Az első nagyobb kategória véletlen vagy nem, hiszen Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 125. évfordulóját írjuk -, pontosan ennyi darabból áll a Pestet, Budát, Óbudát, illetve Budapestet ábrázoló látképek, térképek és velük kapcsolatos kiadványok egysége. Mit emelnél ki ebből az anyagból, ami szívedhez közelebb áll? Sok áll szívemhez közel. Be tudtam szerezni a legelső Buda-ábrázolást, a Schedel-krónika egy-egy latin és német példányát 1493-ból. Ekkortól kezdve az ábrázolások még egy darabig a török foglalása előtti Budát mutatják, még akkor is, ha már Buda török kézen volt. Lassan a