Honismeret, 2002 (30. évfolyam)
2002 / 2. szám - HAGYOMÁNY - A sümegi római katolikus temető (Miklósi Sikes Csaba)
polnáig terjedő északkeleti rész. Itt áll a temető legrégibb emléke, az 1871-ben állított kőkereszt, amely megjelenik Sümeg legkorábbról való, 1782-ben készített hadmérnöki térképen is. A legrégebbi síremlék az 1998-ban felszámolt (!), s a sümegi Városvédő Egyesület által a ravatalozó mellé újra felállított, s így megmentett Entz Ferenc Zala megyei főorvosé, aki harminckét éves korában, az akkor dühöngő pestisjárvány áldozataként, 1806. január 6-án hunyt el. A XIX. század első évtizedeiben már kizárólag ide temettek. Az 1810-es években Libay Lajos által készített sümegi látképen, amely éppen a temető irányából örökíti meg a várost, már több sírjel látható ezen a területen, ahová 1816-ban megépült a késő barokk stílusú kápolna is. A temető délnyugat felé történt bővítését az 1823-ban Franz Witman „sómester" német nyelvű felirattal ellátott kőkeresztje jelzi, amely 1995-ben, szintén a ravatalozó mellé lett átköltöztetve. Sümeg 1854-ben készült második katonai térképén már pontosan fel lett tüntetve a temető is, ahová az akkor még a város határát jelentő Petőfi és Balogh Alajos utcák találkozásától egy gyalogút vezetett. Az 1885-ben kiadott harmadik katonai térképen, már a kórház területén egykoron átvezető kálvária-sor is megjelenik. A temető legrégebbi ábrázolása Halász István kiadásában, 1872-ben kiadott „Kisfaludy Sándor Emléklap"-on jelenik meg, ahol a temetőt a költő emlékművétől nézve, a kápolna irányában örökítette meg a művész. Ezen a színezett metszeten több, máig megőrzött síremlék azonosítható. A temető újabb, délkeleti irányban való bővítésére 1911-ben került sor, amikor ide helyezték át azt az impozáns méretű kőkeresztet, amely 1818-ban Ábrahám Katalin adományából, a keszthelyi Zitterbarth által készíttetett, és eredetileg a plébániatemplom előtt állott. Szintén ezekben az években alkotta meg Pentz sümegi kőfaragó azt a kálváriacsoportot, amely a kápolna mögötti oldalbejáró mellé került. Az ettől délkeletre eső, a kápolna mögötti részben a második világháború éveiben kezdtek temetkezni. A kápolna mögötti temetőrésznek korabeli állapotát örökíti meg Györgyfy György (1896-1981) festménye, amely a sümegi Polgármesteri Hivatal tulajdonában van. A modern, a temető hangulatától idegen ravatalozót az 1960-as évek végén emelték. 1968-ban a Tihanyból eltávolított kálváriacsoportot állították fel Sümegen. A bronzból öntött remekművet az erdélyi származású, Ditrói Siklódi Lőrinc (1876-1945) szobrászművész készítette, míg a temető északi útvonala mentén felállított kálváriastációk sora Simon Béla (1923-1976) helybeli kőfaragó-szobrász munkája. A temető északnyugati sarkában leválasztott protestáns temetőt az 1840-es évek végén, Kecskeméthi Albert akkori főbíró közbenjárásának köszönhetően nyitották meg. Az 1800-as évek első feléből fennmaradt sírjelek - formai szempontból - négy csoportra oszthatók. Talán a legszebben, az ún. hegedű alakban, copf stílusjegyeket mutató sírkövek, amelyek készítője a neves keszthelyi kőfaragó, Zittenbarth József volt. Jelenleg hat ilyen sírkő található a temetőben. Legrégibb egy bizonyos Catharinae sírjele 1809-ből, őt követi Magdalena Nesek (tl821) Kisbarnaki Farkas László (tl825 k.), Szüts Éva (+1843), Ramasetter Leopold (tl844) és neje, született Krausz Erzsébet (+1846) síremléke. A másik csoport a nagyméretű kereszttel koronázott, alkalmakként korpusszal díszített sírjelek. A legrégibb a már említett Entz Ferenc megyei főorvosé (1806). A harmadik csoportot az ún. hasáb alakú kövek alkotják. Legrégebbi emlékünk a „köztünk tisztességet nyert" Babos György (+1820), kronosztikonnal írt sírjele, a klasszicista modorban mívesen kidolgozott Holzheim Theresia (+1830) emléke, Zacharias Pommer, máltai kereszttel koronázott sírjele (+1830 után), az 1806-ban elhunyt nemes Mikola Mihály, akinek síremlékét csak felesége Pest Éva halála után, 1839-ben emelték. Ebbe a csoportba tartozik Font Mihály (+1849), Nikola Ádám (+1854) stb. sírköve is. A negyedik csoport, az ún. vállas sírkövek, amelynek legkorábbi példánya egykor Szegedy Róza (+1832) sírján állott, s mely emlék 1903-tól Kisfaludy Mór (1814-1893), az 1848/49. évi szabadságharcban jeles szerepet vállalt dandártábornok, illetve családja emlékét őrzi. Ide sorolható még Horváth Pál (+1834) „sümegegyház kerületi esperes és csehi plébános" sírja, továbbá Mójzer György (+1842), Mójzer Imre (+1843), Joós Ferenc és Vlasits Juliánna (+1845) közös síremléke. Érdekes, hogy ezt a síremlék-formát még húsz év múlva is használták. Ezt igazolja az 1866-ban elhunyt Dabronyi Cseh József sírjele. A XIX. század második felétől kezdődően egyre inkább elterjedt a romantikus jeleket mutató síremlékek állítsa, amely egyben a műfaj eliparosodását is jelenti. Egyre jelentősebb a távolabbi műhelyekből, Pápáról, Győrből, Budapestről stb. megrendelt emlékek száma, s a helyi kőfaragók munkái is egyre inkább az országosan terjedő modellekhez igazodnak. Kivétel az alig három éves korában, 1853-ban elhunyt Lukonich Ferenc vörös mészkőből faragott.