Honismeret, 2002 (30. évfolyam)
2002 / 5. szám - KRÓNIKA - Elment a Garam-menti krónikás (Dániel Erzsébet)
Öcsöd nagyközség oklevelei és fontosabb iratai (1297-1738) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága immáron hatodik dokumentum kötetét teszi közzé forráskiadvány sorozatában, Benedek Gyula fordításában. Ez a kötet minden eddiginél nagyobb terjedelmű, csaknem háromszáz oldalas. A 91 közzétett történeti forrás közül mindössze 14 a Mohács előtti oklevél. Az 1566. számú 1711 előtti, a 67 91-es sorszámot viselő XVIII. századi. Az időrendi megoszlás jelzi azt is, hogy milyenek az alföldi települések forrásanyagai. A XIX. század második felében induló nagy forráskiadási hullám a XX. században bizony meglehetősen „lecsendesedett" Magyarországon, majd helytörténeti tekintetben az 1960-as évektől a megyei történeti olvasókönyvek kiadása révén indult újabb sorozat. Néhány település-monográfiához is csatoltak forrásszövegeket, de inkább csak kuriózumként. Bács-Kiskun megyében az elmúlt évtizedekben Kőhegyi Mihály szorgoskodása révén indult meg (és halálával úgy tűnik, meg is szakadt) egy községi sorozat. Hajdú József Dévaványa forrásainak kiadásába kezdett. Más megyékből is vannak elszórt kísérletek (pl. a somogyi Marcaliban). A honismereti oktatáshoz kapcsolódóan az utóbbi években jelennek meg iskolai felhasználásra összeállított forráskiadványok. Ez a rövid áttekintés is jelzi azt, hogy nyilvánvaló, ahány kiadvány, annyiféle. Egyesek csak a már kiadott szövegekből szemelgetnek, mások vegyesen közölnek kiadottat és kéziratos forrást. Különbség van abban a tekintetben is, hogy a teljes forrásszöveget közlik, vagy annak csak egy részét, illetve tartalmi kivonatát. A szövegközlés jellege is különböző: némelyik tudományos igényű, mások az ismeretterjesztés célját szolgálják elsősorban. Egyes kiadványok magyar nyelvű szövegeket fotómásolatban (még gyakrabban fénymásolatban) tesznek közzé, s bizony jelentős részük még szakember számára is nehezen olvasható (a reprodukálás színvonala miatt). Gyakorta tapasztalja az olvasó, hogy a forrást vagy egy részét képen is bemutató melléklet szinte (vagy teljes egészében) használhatatlan, méretaránya miatt, vagy elmosódott stb. Ilyesfajta „illusztrációknak" valójában nemigen van értelme. Kérdés, hogy a forráskiadás sokszínűsége tudományos szempontból hogyan ítélhető meg. Nyilvánvaló, hogy egyetlen nagy, központilag szervezett, irányított forráskiadási tevékenység lehetőségének felvetése csak illúzió lehet. Az átfedések kiszűrése is nehéz. Nem lehet központilag „előírni", hogy először a „fontos" források jelenjenek meg, s csak azok után kapjanak helyet a „kevésbé jelentősek", örülnünk kell minden forráskiadványnak, s kiemelten támogatnunk kell a szakszerű, tudományosan is jól hasznosítható köteteket, s még inkább a sorozatokat. Az Alföld közepén fekvő megye kezdeményezése igazán mintaszerű. Különösen Tolnay Gábor buzgólkodásának köszönhető, hogy sikerül újra és újra megteremteni a pénzügyi lehetőségeket a munkálatokhoz. Csak remélhetjük, hogy a sorozat még hosszasan folytatódni fog. Az öcsödi kötet összeállítója (Benedek Gyula) utal arra, hogy Vass Előd és Szabó Ferenc már korábban is tett közzé a település történetére vonatkozó dokumentumokat. Ezeket kritikai szempontból is elemezte, s megállapította, hogy több forrás korábbi helyazonosítása megkérdőjelezhető. Kitér arra is, hogy még vannak olyan levéltári forráscsoportok, amelyekben további adatokra számíthat a kutató. A kötet a szövegeket teljes egészében, magyar nyelven közli. A közléstől akkor sem tekint el, ha a forrásszöveg korábban (akár többször is) megjelent. Ezt indokolja a régi kiadványok nehéz hozzáférhetősége, s az, hogy az új kiadás olvasatai, fordításai a korábbinál pontosabbak. Kérdéses természetesen az, hogy hosszabb terjedelmű dokumentumok (pl. összeírások) esetében, ha településenként csupán az adott helységre vonatkozó néhány sort közöljük, akkor a nagyobb összefüggésekből mesterségesen kiszakított forrásszöveg hogyan értelmezhető? A kutatás szempontjából célszerűbb lenne, ha a kiadványok nem a mai településhatárok szerint felparcellázva tennék közzé a szövegeket. Nagyobb tájegységek vagy egész vármegyék oklevéltárának megjelentetése azonban egészen más szervezési feladatot igényel, s éppen az egyes önkormányzatok pénzügyi támogatását nehéz lenne megnyerni. Hiszen miért támogasson egy település olyan vaskos, akár ezernyi oldal terjedelmű kiadványokat, amelyben csak eldugva, néhány sorban vagy néhány lapon találja meg a saját múltjára vonatkozó elszórt utalásokat. Jelen kötet a korábbiaktól abban különbözik, hogy igen részletes személynév és földrajzinév mutató is járul hozzá, amely megkönnyíti a használatát. Az ideális az lenne, ha e kötetek anyaga CD-n, illetve az interneten is hozzáférhető lenne, ezzel segítené a kutatást, hiszen a helyi kiadványokkal az a legnagyobb gond, hogy terjesztésük mindmáig megoldatlan. Gyakran mire az érdeklődő tudomást szerez róluk, már elfogytak. (Latinból fordította és közreadta Benedek Gyula. Szolnok, 2001.) Csorba Csaba A Hajdúdorogi Főesperesi Levéltár iratainak lajstroma és mutatója. Egyházi levéltáraink némelyikének repertóriuma még a szocializmus évtizedeiben megjelent, amennyiben olyan híres és jól gondozott gyűjteményről volt szó, mint az Egri Főegyházmegyei Levéltár, amelynek Soós Imre tollából megjelent jegyzéke talán a legszínvonalasabb a hasonló kiadványok között. Kiemelhetjük még az avatott