Honismeret, 2019 (47. évfolyam)

2019 / 4. szám - KRÓNIKA - Honismereti Munkáért Emlékéremmel kitüntetettek

HONISMERETI MUNKÁÉRT EMLÉKÉREMMEL KITÜNTETETTEK DR. BODNÁR MÓNIKA Dr. Bodnár Mónika 2013 óta egyesületünk titkára. Meghatározó személyisége, fő mozga­tórugója közösségünknek. Kiváló szervezőkészséggel, nagy szakmai tudással rendelkezik. Egyesületünk konferenciáit ő szervezi, irányítja. A Szülőföldünk megyei honismereti folyó­irat főszerkesztője. Rendszeresen tart nagy sikerű előadásokat honismereti rendezvénye­ken. A sárospataki Országos Honismereti Akadémia egyik fő szervezője volt. 1961-ben született Kassán. 1979-ben csehszlovák állami ösztöndíjasként került Debre­cenbe a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, ahol 1984-ben végezett magyar-néprajz sza­kon. 1995-ben egyetemi doktori címet, majd PhD-fokozatot szerezett. 1986-2007 között a putnoki Gömöri Múzeum vezetője volt. 2008-tól a Herman Ottó Múzeum muzeológusa. 1993-2006 között szerkesztette a Gömöri Múzeum és Baráti Körének kiadványsoroza­tát, a Múzeumi Könyvtárat. 1987-2007 között mintegy 70 időszaki kiállítást készített elő, illetve rendezett. Az egyesületünk 20 éves történetét feldolgozó tablókat is ő szerkesztette. Egyetemista kora óta tartja a kapcsolatot a szlovákiai kollégákkal. Tagja a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságnak és a Gömör-Kishonti Múzeumi Egyesületnek, ahol 2002-től alelnök. Részt vesz az egyesület által kiadott Gömörország periodika szerkesztőbizottsá­gának munkájában. Kiemelkedő tevékenysége alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egye­sület őszinte szívvel javasolja dr. Bodnár Mónikát Honismereti Munkáért Emlékéremre. DR. GESZTESI ENIKŐ Dr. Gesztesi Enikő 1990-től a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban történelem-latin­­ogörög szakos tanárként dolgozik. Emellett a JATE BTK-n is tanított. 2007-ben doktorált az ELTE-n (doktori értekezésének címe: A görög történetírás fejlődése Akusilaostól Hekatai­­oson át Hérodotosig). 2008-ban szakvizsgát szerzett, mindemellett szakértőként dolgozott. Mentorként tevékenykedik a Kut Diák Mozgalomban, 2015 januárjától mesterpedagógus és történelem szaktanácsadó. Tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tart, rendszeresen publikál (több tucat tudományos és módszertani cikk, könyvrészlet szerzője). A tanári pályáján kutatói irányultsága mellett kiemelt figyelmet fordít a szülőföld tör­ténetére is. Ebben külön motiválja, hogy tanítványait bevonja az ezzel kapcsolatos kuta­tómunkába. Ennek jegyében a HSZ Pedagógiai Munkabizottságának elnöke. Iskolájában 11 éve szakkört vezet, diákjai rendszeres résztvevői a szövetség kiemelt rendezvényeinek. A TMEAHE-nek 2009 óta titkára, 2013 óta elnöke. Fő szervezője volt két országos ren­dezvénynek: OHA 2015, IV. Országos Hon- és Népismeret Konferencia 2017. 2018-ban az egyesület és az elnök munkáját Tolna Megye Önkormányzata Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete díjjal, Szekszárd MJV Önkormányzata pedig Szekszárd javáért ki­tüntető címmel jutalmazta. 2018-ban a város kérésére nagy sikerű munkafüzetet készített a Szekszárd, ahol élünk című várostörténeti könyvhöz. Tanári és kutatói munkáját többször elismerték, pl. Felsőoktatási Emlékérem, az Orszá­gos Széchenyi Kör kitüntetése, az OKTV Bizottság díja, Faludy Szilárd-díj, Létay Meny­­hért-díj, Bonis Bona Díj kitüntetésekkel. A megyei honismereti tevékenység értékeit megtartó, megújító, széles szakmai bázisra épülő 100 fős egyesület elismert vezetője. Ötleteivel gazdagítja a honismereti napok témává­

Next