Hungarológiai Értesítő. III. évfolyam 3-4 szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1981)

I. Könyvismertetések - Magyar irodalomtörténet, 1979

esztétikák tanulságait összefoglaló részlet". Az aprólékos jegyzetapparátus helyett itt csak a legfontosabb közlésekre szorítkoztak a kiadók, de nem mulasztották el a szómagyarázatok és a földrajzi nevek mutatójának összeállítását sem. A kiadásnak köszönhető, hogy reneszánsz irodalmunk e páratlan alkotása nem­csak a szakemberek számára vált hozzáférhetővé, hanem a régiség iránt érdeklődő és nyelvét féltő nagyközönség is haszonnal forgathatja. Németh S. Katalin Szigethy Gábor: Shakespeare-t olvasó Petőfi. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979.275 l. • 24 melléklet. Két világirodalmi nagyság neve szerepel Szigethy Gábor könyvének címlapján: Shakespeare-é és Petőfié. Mégis, ami arra készteti az olvasót, hogy kézbe vegye a köte­tet, nem pusztán a két név, hanem az azokat összekapcsoló tárgyeset és melléknévi igenév: Shakespeare-t olvasó Petőfi. Vajon mit olvasott ki a 250 évvel korábban élt nagy angol mester műveiből a 19. század derekán élő magyar költő? Nemcsak a kérdés eredeti és ötletes, az arra adott felelet is újszerű és figyelmet érdemlő. Szigethy Gábor négy különböző és egészében mégis egységes Petőfi arcképet és magatartás-típust vázol elénk művének négy nagy egységében. Megismerkedünk a színész Petőfivel, a drámaíró­val, a költővel és legvégül a férfi alakjával zárja le a művet. Képet kapunk a kor és a költő viszonyáról — hiteles képet. Az első esszében Szigethy arra akar választ adni, hogy miért vonzotta a színészet a tizenhat éves kamaszt, arra keresi a választ, hogy mit jelentett az 1830—40-es évek fordulóján a színház és a színjátszás Magyarországon ál­talában, és mit Petőfi számára. Tulajdonképpen nem sok dokumentumra, forrásra hi­vatkozhat az irodalomtörténész akkor, amikor az előbb felsorolt kérdésekre kíván vá­laszolni. Szigethy Gábor legfőbb, de kellő kritikával kezelt kiindulási alapja és forrása maga a költő. Nem ez az egyetlen út a megoldáshoz, azonban a kötetet olvasva érez­zük, hogy ez is lehetséges. Sokkal több adattal megerősített a másik három tanulmány anyaga. A színész Petőfiből drámaíró lett és senki előtt nem titok, hogy „sem éltében, sem holtában nem övezte babérkoszorú a drámaíró Petőfi Sándor homlokát". Mégis ebben az időszakban találkozunk a Shakespeare-t olvasó Petőfivel. Olvas, ír, fordít — egy újabb magatartás megtestesítőjeként. Zöld Marci, Tigris és hiéna, a Karaffa-töre­dék jelzik ezeket az éveket. Szigethy nem akarja bebizonyítani ezekről a művekről, hogy méltatlanul elfeledett remekművek, inkább arra irányítja a figyelmünket, hogy feltétlenül szükségesek a hiteles Petőfi-kép megrajzolásához. A költőről szóló tanul­mány szervesen kapcsolódik a sorba. Nem a népies, álmodozó, lírai Petőfi Sándor, ha­nem a töprengő, szenvedélyes, más után vágyakozó poéta képe vetül elénk. Egy Ham­let és egy Gloster alakját sejteti Szigethy egy pillanatra. A Shakespeare-hősök most már haláláig nem hagyják el a költőt. Az utolsó esszé hőse a férfi Petőfi, a Coriolanust fordító Petőfi, a március 15-én harca lelkesítő Petőfi, a coriolanusi tisztaságú és Corio­lanusként elbukó Petőfi. Történelem és ember, politika és izzó hazaszeretet keveredé­sét mutatja be Szigethy, kiteljesítve és egésszé komponálva Petőfi­ képét. Irodalomtörténész munkáit tartalmazza a kötet, látszólag laza szerkezetű mű­helytanulmányokat. A látszat azonban ez esetben csal: szigorúan szerkesztett, jól fel-

Next