Hungarológiai Értesítő. III. évfolyam 3-4 szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1981)
I. Könyvismertetések - Magyar irodalomtörténet, 1979
esztétikák tanulságait összefoglaló részlet". Az aprólékos jegyzetapparátus helyett itt csak a legfontosabb közlésekre szorítkoztak a kiadók, de nem mulasztották el a szómagyarázatok és a földrajzi nevek mutatójának összeállítását sem. A kiadásnak köszönhető, hogy reneszánsz irodalmunk e páratlan alkotása nemcsak a szakemberek számára vált hozzáférhetővé, hanem a régiség iránt érdeklődő és nyelvét féltő nagyközönség is haszonnal forgathatja. Németh S. Katalin Szigethy Gábor: Shakespeare-t olvasó Petőfi. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979.275 l. • 24 melléklet. Két világirodalmi nagyság neve szerepel Szigethy Gábor könyvének címlapján: Shakespeare-é és Petőfié. Mégis, ami arra készteti az olvasót, hogy kézbe vegye a kötetet, nem pusztán a két név, hanem az azokat összekapcsoló tárgyeset és melléknévi igenév: Shakespeare-t olvasó Petőfi. Vajon mit olvasott ki a 250 évvel korábban élt nagy angol mester műveiből a 19. század derekán élő magyar költő? Nemcsak a kérdés eredeti és ötletes, az arra adott felelet is újszerű és figyelmet érdemlő. Szigethy Gábor négy különböző és egészében mégis egységes Petőfi arcképet és magatartás-típust vázol elénk művének négy nagy egységében. Megismerkedünk a színész Petőfivel, a drámaíróval, a költővel és legvégül a férfi alakjával zárja le a művet. Képet kapunk a kor és a költő viszonyáról — hiteles képet. Az első esszében Szigethy arra akar választ adni, hogy miért vonzotta a színészet a tizenhat éves kamaszt, arra keresi a választ, hogy mit jelentett az 1830—40-es évek fordulóján a színház és a színjátszás Magyarországon általában, és mit Petőfi számára. Tulajdonképpen nem sok dokumentumra, forrásra hivatkozhat az irodalomtörténész akkor, amikor az előbb felsorolt kérdésekre kíván válaszolni. Szigethy Gábor legfőbb, de kellő kritikával kezelt kiindulási alapja és forrása maga a költő. Nem ez az egyetlen út a megoldáshoz, azonban a kötetet olvasva érezzük, hogy ez is lehetséges. Sokkal több adattal megerősített a másik három tanulmány anyaga. A színész Petőfiből drámaíró lett és senki előtt nem titok, hogy „sem éltében, sem holtában nem övezte babérkoszorú a drámaíró Petőfi Sándor homlokát". Mégis ebben az időszakban találkozunk a Shakespeare-t olvasó Petőfivel. Olvas, ír, fordít — egy újabb magatartás megtestesítőjeként. Zöld Marci, Tigris és hiéna, a Karaffa-töredék jelzik ezeket az éveket. Szigethy nem akarja bebizonyítani ezekről a művekről, hogy méltatlanul elfeledett remekművek, inkább arra irányítja a figyelmünket, hogy feltétlenül szükségesek a hiteles Petőfi-kép megrajzolásához. A költőről szóló tanulmány szervesen kapcsolódik a sorba. Nem a népies, álmodozó, lírai Petőfi Sándor, hanem a töprengő, szenvedélyes, más után vágyakozó poéta képe vetül elénk. Egy Hamlet és egy Gloster alakját sejteti Szigethy egy pillanatra. A Shakespeare-hősök most már haláláig nem hagyják el a költőt. Az utolsó esszé hőse a férfi Petőfi, a Coriolanust fordító Petőfi, a március 15-én harca lelkesítő Petőfi, a coriolanusi tisztaságú és Coriolanusként elbukó Petőfi. Történelem és ember, politika és izzó hazaszeretet keveredését mutatja be Szigethy, kiteljesítve és egésszé komponálva Petőfi képét. Irodalomtörténész munkáit tartalmazza a kötet, látszólag laza szerkezetű műhelytanulmányokat. A látszat azonban ez esetben csal: szigorúan szerkesztett, jól fel-