Huszadik század, 1910
1. szám - II. Szemlék és jegyzetek - Kramolin Gyula: A homoszexualitás kérdéséhez
Kramplin : A homoszexualitás kérdéséhez adósoknak válnék, mint fentebb rámutattunk, kiszámíthatatlan romlásává. Nem büntetőjogi, hanem szociálpolitikai intézkedések szükségesek s akkor megszűnik az uzsora, amint a posványok kiszárításával elpusztulnak a szúnyogok s velük megszűnik a malária. * Kramplin Gyula: A homoszexualitás kérdéséhez Tudvalevőleg a mi büntetőtörvényünk is azon konzervatívabb kódexek sorába tartozik, melyek az egynemű szerelmet — a megérdemelt sajnálkozás helyett — börtönnel sújtják, s habár a magyar törvény szemet húny is a nők efajta megtévelyedései előtt, mégis, amennyiben férfiak között hajtja virágait, azt elég keményen üldözi. Az orvos és a szociológus egyaránt sokat írhatna arról, vajon megállja-e helyét ez a gáláns disztinkció s valóban nem volna nehéz kikezdeni azt és bebizonyítani, miszerint e kérdésben mind a két nem egyforma elbírálást érdemel, aminőt pl. az osztrák törvény is követ; miután azonban meggyőződésünk nem e törvény kiszélesítését, hanem ellenkezőleg, a meglevőnek is eltörlését tartja kívánatosnak, így e sorok csak ezen utóbbi törekvés jogosultságát óhajtják röviden megvilgítani, amely törekvésnek szerintünk immár a törvényhozásban is mielőbb érvényre kellene jutnia. Nem érintve ugyanis az idevágó törvény azon rendelkezéseit, melyek a zsengekorúak és a testi épség védelmét, a csábítás megakadályozását, vagy az e téren is szerepet játszó erőszak és más ilynemű visszaélések megtorlását célozzák (amely sérelmek szigorú büntetését helyesnek és szükségesnek ismerem el), én úgy látom és úgy érzem, hogy a csupán felnőtt férfiak között és a közszemérem sérelme nélkül lefolyó perverz szerelmeskedésnek alig szabadna többé büntetőeljárás tárgyát képeznie! Nem pedig — elsősorban — azért, mert az az ellentétes elbírálás, melyben e kérdés a különböző kultúrnépeknél részesül, már maga kétséget kell, hogy támasszon annak büntetőjogi jelentősége és hordereje iránt. Míg ugyanis igen kevés összehasonlítás meggyőzhet arról, hogy a mai művelt népek uralkodó felfogása a büntetendő cselekmények lényegére nézve teljesen megegyezik, hogy a gyilkosság, rablás stb. elvi megítélése jóformán mindenütt azonos; hogy a büntetőkódexek csak egyes részletekben (a mérlegelésben vagy a büntetés kimérésében) térnek el, de nagyjában áll, hogy ami nálunk bűncselekmény, azt másutt is annak tekintik, addig a bűntények egyöntetű megítélésének e harmonikus koncertjéből élesen kiválik a „természetellenes fajtalanságnak" nevezett beteges szenvedély kérdése, mely a kultúrnépeket egyszerre két ellentétes felfogású táborra osztja. S vajon minő címen arrogálhatja magának a szigorúbb felfogású tábor, hogy épen neki van igaza? Vajon igaza volt-e annak a szintén „szigorú erkölcsű" tábornak, mely valaha a hisztérikus és nimfomániás asszonyokat és elmebetegeket is a máglyára küldte? S miután már mindenesetre vagyunk annyira, hogy e cselekménynek kriminális természetét legalább is kétségbe vonhassuk, vajon jogos és igazságos-e büntetni azt, amíg felette az akták végleg bezárva nincsenek ? S nincs-e